Contact (1997) ☆ 👁

Kapcsolat

(Robert Zemeckis)

amerikai dráma, sci-fi

3,8
★★★★☆
879 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆
2005-09-10 Dió

1997-ben valami nagyot robbant a pénztáraknál. A földönkívüliekkel foglalkozó filmkultúrának egy újabb szelete került a nagyvászonra, ami összességében mégis más volt, mint műfajbéli elődei, valami új élményt nyújtott a nézőknek. Az egész ott kezdődött, hogy döntöttek a világhírű Carl Sagan széles körben ismert regényének megfilmesítéséről, mely nem kis feladatot jelentett. A rendezői székbe az a Robert Zemeckis ült be, aki már jó párszor elbűvölte az igényesebb nézőket, leginkább a Vissza a jövőbe trilógiával, és a Forrest Gumppal. Tekintve a felsorakoztatott színészek profizmusát, a már említett Carl Sagan regény hírnevét, valamint ismerve Zemeckis briliáns, egyedülálló elbeszélési képességeit, már a kezdetektől fogva látható volt, hogy valami nagy dolog van készülőben. Ami pedig végül mindebből kikerekedett, az sokunk számára olyan lett, mint amilyen a Kapcsolat főszereplője számára az univerzum látványa: „szavakkal leírhatatlan”.

Ellie Arroway (Jodie Foster) születése óta fogékony a csillagászat iránt. Miközben a kezdeti rajongása szenvedélybe, majd megszállottságba csap át, nehéz gyerekkorral kell szembesülnie: a többnyire szülők nélkül eltöltött évek kivételesen érzékeny és eltökélt emberré teszik. Saját kis csapatával megszállottan, éjt nappallá téve kutat földön kívüli értelmes létforma után, míg egy napon – mikor már körülötte mindenki úgy érzi, eljött az idő, hogy feladják – Ellie jeleket fog a távoli Vega csillag irányából. Hamarosan tudósok és nagyhatalmak egész sora veszi kézbe az irányítást, miközben a lassan kibogozott földönkívüli üzenetből egy egyre ellentmondásosabb eredmény látszik kibontakozni. A megfejtés végül egy megépítendő jármű adatainak részleteivel lepi meg a tudósokat, akiknek már csak arra a kérdésre kell megtalálniuk a választ, hogy ki lesz az a szerencsés, aki utazhat, és egyben főszereplője lehet a tudomány eddigi legnagyszabásúbb kísérletének.
Ebből az alaptörténetből sokféle stílusú filmet lehetett volna készíteni, Robert Zemeckis viszont kétségtelenül a legjobb választás volt a rendezői szerepre. A Kapcsolatra is igaz ugyanúgy, mint a többi kasszarobbantó sikerfilmjére, hogy különleges aprólékossággal lett elkészítve, és mindvégig leköti a figyelmet. A történet elmesélésével nem sietnek, minden lassan bontakozik ki a szemünk előtt, ugyanis a kétharmadáig – a kezdő képsoroktól eltekintve - csak akkor láthatunk csillagokat, ha filmnézés helyett inkább kifekszünk a kertbe. Ugyanakkor a közel két és fél órás játékidőt maximálisan kihasználják, hiszen a film egy percre sem ül le. Ellentmondásosságára az adja meg a választ, hogy mindent a legapróbb részletekig kíván a szemünk elé tárni, így a gyökerektől kezdi: bemutatja Ellie Arroway gyermekkorát, majd miután már meggyőzött minket a film, hogy a főszereplő nem őrült, csak megszállott, egy hirtelen lépéssel beledobnak minket a mélyvízbe, és onnantól már tényleg nincs megállás. Egészen a kételyek között hagyó végkifejletig egy perc pihegést sem enged, lévén minden egyes pillanatban történik valami, ami egy hajszálnyival előrébb viszi a cselekményt, minden egyes párbeszéd hozzátesz valami értékeset a szereplők jelleméhez, közben pedig nem nyúl holmi bejáratott sablonokhoz, mert nincs rá szüksége, ez nem az a fajta film. Az aprólékos elbeszélésmód azonban amellett, hogy sok nézőt megnyert, ugyanúgy kiváltotta sokak ellenszenvét is. Arról nem is beszélve, hogy az utolsó harminc percben találkozhatunk olyan megoldásokkal is (mint például a főhős kapcsolatteremtése az idegenekkel), melyeket csak az képes elfogadni, akit addigra már bűvkörébe vont az egyedülálló hangulatvilág, aki végig száz százalékban odafigyelt a filmre… ők egyből megértik, és elfogadják, hogy a film más befejezéssel nem működött volna, éppen ezért ez így tökéletes, így gyönyörű.

A kiváló színészgárdát tekintve természetesen Jodie Fosternek jár az első dicséret, aki kétszeres Oscar díjas színésznőként már jókora filmes tapasztalattal vetette bele magát a szerepbe, melynek eredményeként nemes egyszerűséggel karrierjének egyik legszemkápráztatóbb alakítása született meg. Amellett persze, hogy mennyire ráérzett a filmre, és milyen átéléssel sikerült játszania, már egy eleve hálás szerepről van szó: alig akad olyan képkocka, amin neki éppen ne lenne szerepe, jellemét tekintve pedig - a gyermeteg naivságtól a céltudatosságon át a példa nélküli eltökéltségig - minden olyan pozitív emberi tulajdonsággal rendelkezik, ami a mai társadalom emberére már sajnos nem jellemző. Egy érdekes választásnak tűnhet a mellé választott Matthew McConaughey, akit többször láthattunk már jóképű sármőként, vagy épp ügyeletes hősként, mint komoly szerepben brillírozó színészként, de ez esetben megmutatta, hogy valahol neki is színészi vér csorgadozik vénáiban. Végül a szintén nagy tapasztalatú James Woods, Tom Skeritt és David Morse profi játékukkal ugyanúgy hozzájárulnak a filmélményhez, mint előbb említett pályatársaik.
Ha már Zemeckisről esett szó, nem szabad megfeledkezni Ken Ralstonról és a rendező többi, állandó vizuál-technikusáról sem, akik jelen esetben is kihozták magukból a legjobbat. A Kapcsolat ugyanis az eddig soroltakon kívül túl látványban is újat nyújt. Ennek legékesebb bizonyítékába már rögtön a kezdő képsorok alatt belebotlunk, amikor is az univerzum egy olyan szinten kidolgozott képével ajándékoznak meg minket a látványfelelősök, amelyre már nagyon rég nem volt példa. A szemet gyönyörködtető effekt-parádét leginkább egy kivételes szépségű festményhez lehet hasonlítani, amit akármeddig el tudtánk nézni. A film második felét gazdagító robbantási jelenet pedig olyan feszültségteljesre, durvára, látványosra és ülésbe passzírozóra sikeredett, hogy vessen magára, aki a végére nem roppantotta össze a keze ügyében lévő tárgyakat. A zenét Zemeckis szintén állandó filmzeneszerzője, Alan Silvestri szállítja. A lágyan simogató és rohanó dallamairól egyaránt elhíresült szerző ezúttal a lassabb, érzelmesebb melódiákat húzza elő tarsolyából, és most sem végez félmunkát, ezáltal tökéletesen megtámogatva a cselekményt és a képi világot.

A Kapcsolat legnagyobb erénye abban rejlik, hogy a földönkívüliek létezését taglaló filmeknek egy új dimenzióját nyitja meg történetvitelével és elbeszélésmódjával. Végre nem a Föld elpusztításával fenyegető robosztus űrcirkálók és bolygónkon végigmasírozó rémisztő űrlények vannak a középpontban, hanem ehelyett a témának egy sokkal emberibb oldalát láthatjuk: az emberiség és egy idegen faj kapcsolatteremtése bontakozik ki a szemünk előtt, amit a különböző nagyhatalmak hirtelen keletkezett, szövevényes konfliktusainak kereszttüzében mutatnak be. Az ebből egyenes ágon eredő tanulság pedig látható módon sulykolja a nézőbe, hogy az emberiség még nem készült fel egy idegen civilizációval történő kapcsolatfelvételre. Erre ugyanis csak akkor lesz lehetőség, ha ezt megelőzően megtanulunk átlépni a saját magunk által, kényszerhelyzetben alkotott, felülről nézve gyerekesnek tűnő, ám megélve mégis komoly konfliktusainkon, melyek esetlegesen gátat szabhatnak a sikeres kapcsolatfelvételnek, ha „egy idegen világ kezét nyújtja a földnek”. Ezen kívül egyéb társadalmi fennhangjai is vannak a filmnek, mint például az egyszerű ember (Arroway) ismételt szembeállítása a nagyhatalmúval (Drumlin), majd a szokásos tanulság levonása, miszerint általában az utóbbi diadalmaskodik. Az igazi leckét azonban mégis az előbb említett üzenet adja fel nekünk, melyet végül megkoronáznak egy bizonyos szempontból kétes kimenetelű, ám valójában mégis egyértelmű fináléval. Mindeközben pedig egy ember személyes drámája is kibontakozik a szemünk előtt, melyen keresztül láthatjuk, hogy milyen erők vezethetnek valakit a megszállottság egy ilyen magas dimenziójába.

A Kapcsolat tehát kétségtelenül a kilencvenes évek egyik legjobb filmje, mely - köszönhetően Sagan mesteri regényének, Zemeckis jellegzetes elbeszélésmódjának, a film szerteágazó és mélyreható mondanivalójának, árnyalt társadalmi fennhangjainak, valamint briliáns alakításainak - nagyságrendekkel többet nyújt a szokásos látványcentrikus popcorn-moziknál, és az is biztos, hogy mindig emlékezni fogunk rá, mint a valaha készült egyik legegyedibb és legértékesebb science-fiction filmre.

100%

Vissza a cikkekhez...