Biruma no tategoto (1956) ☆ 👁

A burmai hárfa

(Ichikawa Kon)

japán dráma, háborús film

4,7
★★★★☆
20 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2020-11-20 15:09:54 somogyireka (4) #4

Így már értem, amit hozzátettél az nem jött át számomra egyből, és ez bőven lehet az én figyelmetlenségem. Szóval így a segítségeddel teljes átíródott az, amit a filmről gondoltam. Így vissza is vonom a színjáték szót. Köszönöm!

előzmény: macready (#3)

2020-11-20 12:40:57 macready (5) #3

Mizushimát elborzasztja a háború pusztítása, melynek ő is részese volt. A rengeteg értelmetlenül megölt ember látványa. Katonatársaitól elszakadva, az elcsent ruhával vándor szerzetesnek állva próbál tiszta útra lépni. Sírgödrök százait ásva lehetősége nyílik az elesett katonák szanaszét heverő és oszlásnak indult holttesteit tisztelettel és emberhez méltó módon végső nyugalomra helyezni.
Látható, hogy rettenetesen őrlődik, szenved, hiszen az idegen országban maradva a barátain kívül a családját, távoli otthonát sem láthatja már többet. Társai többször is próbálják rávenni, hogy tartson velük, azonban az olykor majdnem megbicsakló akarata végül mégis rendíthetetlen marad.
Számára ez az igen fájdalmas, magányos út vezet az Igazsághoz.
A színjáték szerintem azért kellett, mert parancsmegtagadásért, dezertálásért akár büntetésre, kényszerítésre is számíthatott volna, ezzel együtt lelkileg sem bírta volna ki, ha kapcsolatban marad a bajtársaival, lehet összeroppan.
A buddhizmusban úgy tudom, hogy benne van a lemondás vagy feladás. Feladni a megszokott elképzeléseinket, a ragaszkodást ahhoz, hogy a dolgok valójában léteznek és így tovább. Hatalmas elhatározást igényel szabaddá válni, azaz lemondani ezekről.
„Aki a Buddha útját akarja követni, annak az „én” és „enyém” minden gondolatával fel kell hagynia. Ez a feladás azonban nem tesz szegényebbé bennünket, hanem éppen ellenkezőleg, gazdagabbá válunk tőle, hiszen amit feladunk és elpusztítunk, bennünket fogvatartó fal csupán; és amit nyerünk, az a legmagasabb szabadság.”

El tudom fogadni, hogy neked túlságosan felfokozott, 'képeskönyves' (szájbarágós?) a megvalósítás, ettől függetlenül szerintem fontos háborúellenes jelentősége is volt akkoriban ennek filmnek, ami nekem most is átjön.

előzmény: somogyireka (#2)

2020-11-20 10:42:46 somogyireka (4) #2

Köszönöm az ajánlást, meg is néztem, és bizony egyelőre nem tudok írni hozzá, mert egyszerűen lecsúszik rólam ez a film. Iszonyat távoli világ ez, az egyetlen, amit érzek, értek az a háború nyomora..de elvesztettem benne a fonalat, mikor ellopja a szerzetestől a ruhát. Azt sem értem, miért kell ez a színjáték, hogy nem beszélhet a katonatársaival. Ez számomra inkább valami megcsinált, képeskönyv buddhizmus. Ki kért az úton az Igazság felé ilyen magatartást? Mert Buddha tuti nem?
Szóval most mielőtt összeállna bennem ez a film jólesne minderre választ kapni.

2020-11-15 11:38:10 macready (5) #1

„Lehet, hogy Akira Kurosawa a leghíresebb japán rendező Nyugaton, de kortársa, Ichikawa Kon az övével felérő tehetséget árult el szó szerint többtucatnyi filmjében, köztük 'A burmai hárfában'-ban, amely az elveszett ártatlanság elégiája.
'A burmai hárfa' a haláltánc tematika ellenére emberi melegséget áraszt, a jóságban és nemességben lakozó méltóságot közvetíti. Maga Burma is passzív mellékszereplője a filmnek, de a spirituális megújulás minden elvont dogma vagy propagandisztikus célzat nélkül megjelenített eszménye megbékítő utószóként követi a II. világháború borzalmait, Ichikawának ebben a korai remekében.”