Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Egy több évszázaddal ezelőtti legenda, ami valójában egy komoly morális "mese", családról, emberségről, becsületről, szolgaságról, kegyetlenkedésekről, önkényuralomról, emberi változásról, bukásról és felemelkedésről, áldozathozatalról, szeretetről, életről... mindezt csodás képekkel megjelenítve.
A filmtörténet egyik legjelentősebb lelki és szellemi zarándokútja. A röviddel a rendező halála előtt befejezett Sansho, a törvényszolga sokak szerint a csúcspont Kenji Mizoguchi egyenletesen kiemelkedő művészi pályáján: a 30-as évek óta formálódó egyéni stílusa összetett kameramozgásokból felépülő hosszú beállításaival ebben a filmben éri el a teljes tökélyt.
Mizoguchi világképe sötét, akár a novemberi éjszaka: műveiben egymást éri az erőszak, árulás és a kéjes kegyetlenség. Noha az ember képtelen változtatni ezen a könyörtelen világon, tiltakozhat ellene azza, hogy hű marad eszményeihez. A jó és a rossz közti harc a lélek hadszínterén folyik: a film zárójelenetében, ahogy anya és fia zokogva szorítja egymást, azt érezzük, a köztük lévő szeretet a legnagyobb erő az univerzumban. Noha a szeretet nem hódítja meg a világot, segíthet felülemelkedni rajta.
Richard Pena (részlet)
Gyönyörű alkotás, amely megidézi a Rashomon hangulatát, de talán még annál is sötétebb világot fest: a szétszakított család kálváriáját nagyon erős képekben, helyenként kifejezetten explicit brutalitással, de mindenféle hatásvadászat nélkül regéli el Mizogucsi. A morális tanmese is következetesen végigvitt és felépített, és a karakterábrázolás és alakítások terén is ez az eddigi legérettebb a japán mester munkái között. A szívszaggató befejezés már csak hab a tortán, abszolút megérdemelten klasszikus.