Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Más is észre vette Javier Bardem művész urat az egyik kocsmai jelenetben?
A főhős karaktere az simán kurva jó, tényleg talán minden idők legnagyobb seggfeje. Maga a cselekmény viszont valóban kicsit erőltetett, meg a végére kissé unalomba fullad. Ennek ellenére van egy hangulata amiért megéri megnézni, meg persze akadnak emlékezetes poénok végig.
bocs: a rendezövel készült interju
Suttyó-krimi-akcióvígjáték egy nagyon ötletes mosolyogtatóan és helyenként röhögtetöen gusztustalan antihössel és tele karikatura-szereplökkel - engem kifejezetten szórakoztatott bár nem hibátlan film - eszembe jutatta Ettore Scola Csufak gonoszak-ját is - ami azért valószinüleg jobb ennél -
A rendezövel készült [link] nagyon érdekes és tanulságos! Pl ezért "Az első Torrente-epizód után díjat kaptam a legjobb rendezésért. A díjátadón azt mondtam: "Gyerekek, ti ne legyetek olyanok, mint Torrente!". Akkor még azt hittem, hogy Torrente egy kihalófélben lévő faj, és olyan, mint egy dinoszaurusz, tizenöt év múlva pedig rá kellett jönnöm, hogy ez egyáltalán nincs így. Tragédia."
Én végignéztem az első három részt, talán a negyediket is megnézem majd egyszer. Nekem egészen meglepő volt, hogy minden rész gyengébb a többinél, viszont egyre könnyebb végignézni. Az első rész eleinte zseniális, majd egyre inkább unalomba fullad. A második rész végig nem nagy szám, de meg lehet nézni. A harmadik rész egész tűrhető kikapcsolódás, annak ellenére, hogy nagyon rossz. Ahogy írtam korábban, az első részben feleslegesnek és érdektelennek találtam a cselekményt, a későbbiekben már nem ilyen erőltetett, cserébe Torrente "alpári bűzösségéből" is kisebb koncentrációt kapunk. De talán éppen ezért nem olyan hatásos egyik folytatás sem.
Én.
előzmény: ChrisAdam (#19)
Egyébként igazad van. Már a hármast is sajnálom tőle... Na, és akkor mi van a 4-ben? Ki kíváncsi Torrente alpári bűzösségére?
előzmény: Kalti (#18)
Ezzel kb. egyetértek, kétségkívül van néhány emblematikus beszólás, amiken én is jókat mosolyogtam, de ezek kb. 15-20 percenként követik egymást, ami a köztes időt kitölti az egy nulla minden szempontból, se füle se farka, igazából végig se tudtam nézni, annyira gány az egész, de mégis megmentem a nézhetetlentől amiatt a néhány ordenáré, de tényleg jó poén miatt.
előzmény: Olórin (#15)
Meg a spanyoloknál! Milyen különös az élet...
előzmény: gaillard (#16)
Pont mint a Ford Fairlane (bár az csak nálunk volt népszerű)...;)
előzmény: Olórin (#15)
Kurvaunalmas. A koncepciója jó, de húszpercenként egy jó ötlet és poén még nem áll össze egy jó filmmé. (Pár lenti megjegyzés hatására hozzáteszem: eredeti nyelven láttam - de ha egy filmen a szinkronnak kell javítania, az már régen rossz.)
Torrente valóban a legundorítóbb figura, akivel valaha találkoztam, ennek ellenére nem váltott ki belőlem olyan undort, mint egyes történetek pozitív hősei. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez a film simán zseniális lenne, ha meghagynák Torrente magánszámának. A karakter bemutatása a kocsmai jelenettel, majd a járőrözéssel zseniális. A további kis epizódokról mindegyikéről már nem nagyon lehet ezt elmondani, de azt el kell ismerni, hogy mindent elkövettek, hogy megismerjük Torrente mocskos valóját. Viszont a nagyon idétlen kábítószeres, akciócsoportos cselekménynek nincs semmi jelentősége. Onnantól kezdve legszívesebben kikapcsoltam volna, mert már egyáltalán nem volt érdekes.
Annyit hozzátennék, hogy először csak részleteket láttam a filmből, plusz a folytatásokból (az emlegetett epizódokat), így azt mondhatom, hogy azok önmagukban tökéletesen megállják a helyüket. Talán jobban járnánk, ha teljes filmek helyett Santiago Segura tízperces rövidfilmeket rendezne Torrente kalandjairól.
Hopp.! :)
előzmény: gerbence (#12)
Csőre -> Csuja
előzmény: ChrisAdam (#11)
Torrente a legocsmányabb alak, akivel találkoztam a filmtörténelemben. Undorító, szarfej, buzeráns, alpári... nem folytatom. De a beszólásai jók voltak, ehhez viszont sokat tett Csőre. A történet egy nulla volt, mert kb. nem is arra koncentráltak, hanem a két főhősre. A perverz poénok túllőttek a célon - egyszerűen már fintorogtam (Verjük ki. Légyszives...) De összességében nem rossz film, egyszer, csak EGYSZER nézhető. A folytatásokra a kutya se kiváncsi...
Egy közepes, megérdemelt hármas.
50%
Azért lássuk be, ezen a filmen rengeteget dob Csuja Imre fantasztikus szinkronja! Ha nem az ő szövegét kellene hallgatnom lehetne totál nem jönne be a film!
Igazi tahó-vígjáték, faszányos karakterekkel, helyzetekkel, szövegekkel. Számtalanszor újranézhető.
9,5/10
Az első részen néhol még felkacagtam, de igazad van, a főhős tényleg nagyon taszító jelenség. A poénok nagyrésze pedig eléggé unalmassá válik másfél óra alatt. A második és harmadik rész viszont tényleg borzalmasak, azokhoz képest az első még az elmegy kategória.
előzmény: Nimb (#7)
Piti, undorító és visszataszító főhős, igen. De teljesen mesterkélt, egyáltalán nem hiteles. Egy pillanatra sem tudott magával ragadni a film. Nagyon unatkoztam.
És egyáltalán nem víg.
Ekkora egy f*szkalapot még soha sem próbáltak eladni nekem főhősként (már bocs). Én nem tudtam végignézni. Nem csak miatta, hanem azért sem, mert az első felében nem történik semmi olyan, ami egy kis kedvet is hozna a másodikhoz.
Torrente van volt és lessz! Éljen mindörökké a király!
masodik megnezes utan is:
Z.S.E.N.I.Á.L.I.S. ! :D
Csupán egyszer néztem meg, aki látta, sejti miért - végig az volt az érzésem: "ilyen nincs!" Márpedig ezt nagyon kevés film tudja. Egyben van az utolsó pillanatig, bár kicsit kiábrándító, mikor fény derül arra, hogy T. nem is rendőr - logikusan tényleg ez a természetes, de kicsit le is rángatja a filmet a hétköznapiságba. Pont emiatt a folytatásokat sem merem megnézni :)
Ilyen undorító, visszataszítóan gonosz karaktert még nem kedveltem soha ennyire. Ez a film maga a bűnös szórakozás.
Nem bírtam végignézni. Ennyi.
A karakter marha jó, de a körítés hozzá lehetett volna sokkal jobb.