Harry Potter and the Order of the Phoenix (2007) ☆ 👁

Harry Potter és a Főnix Rendje

(David Yates)

amerikai-angol fantasy, kalandfilm

3,5
★★★☆☆
1112 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2020-04-10 16:45:09 Bubu (4) #73

A politika és a gyász témája miatt ez a leginkább befelé forduló könyv, ami a leghosszabb is és sajnos ebből készült a legrövidebb film. De amit ebben a részben nagyon jól elkaptak szerintem, az a hangulat. Mivel ezt a könyvet sem vágták ketté az adaptálásnál, így olyan eszközöket vetettek be, mint az adott témát körbejáró, bemutató montázsok: mint például a mindennapok változása Umbridge rendeleteivel, a Reggeli próféta cikkei vagy Dumbledore Serege a Szükség szobájában. Ezek nagyon jól megragadják a lényeget, érzékeltetik az idő múlását, információval látnak el és szórakoztató módon építik tovább a világot. A cselekményben itt is vannak elvarratlan szálak, feleslegesen beépített karakterek, de ezek kevésbé feltűnőek, mint az előző film esetében. Számomra a nagy párbajjelenet a film végén Dumbledore és Voldemort között csalódás, mert Gambon “szorulása” a könnyed erő helyett egyáltalán nem méltó Dumbledore-hoz és a könyvben nem Voldemort uralta ezt a helyzetet, míg a filmben nagyon is úgy tűnik… Viszont Harry kevésbé kedvelhető megmozdulásai eltűntek, mintha féltek volna a sötétebb oldalát megmutatni, pedig a könyvben dühös, frusztrált, egyedül érzi magát és olykor elviselhetetlen. De jobban megjelennek a kétségei félelmei és a mindennapok a Roxfortban, amik sötét felhangot kapnak. Ehhez zseniálisan asszisztál Imelda Staunton, aki egyszerűen zseniálisan formálja meg Dolores Umbridge kontrollmániás, mézesmázos, szadista és undorító személyiségét, és vele együtt minden olyan bürokratát és rossz tanárt, akivel csak találkozhattunk. Mellette hasonlóan csak méltatni tudom Helena Bonham Cartert és Evanna Lynch-et, akik olyan mértékben magukévá tették Bellatrix és Luna szerepét, mintha csak a könyvből léptek volna ki. Viszont számomra valahogy nem illik a képbe Natalia Tena, mint Tonks. Teljesen máshogy képzeltem a fiatal, bolondos, életerős és bohókás lányt. George Harris viszont telitalálat Kingsley szerepében, a zengő hangjával együtt. A színészek közötti, korábban túldramatizált, hangos interakciók szerencsére lenyugodtak és finomodtak ebben a részben és jobban teret kapnak az érzelmesebb alakítások. Gary Oldman ebben a fejezetben a legjobb, Daniel Radcliffe-fel a közös jeleneteiket öröm nézni. A kameramozgás nagyon változatos ebben a filmben, attól függően, hogy az adott jelenet vagy helyszín mit kíván. Az iskolában pörgősebb, míg a Grimmauld téren lelassul, mintha ott megállt volna az idő. A díszlet, a zene és a jelmez mind nagyon jól elkülöníti Umbridge-et a többi karaktertől és egyszerűen tökéletesen irritáló hatásuk van. Az egész filmre jellemző, hogy színekkel érzékelteti a hangulatot: meleg árnyalatokkal a vidámságot, családias légkört, hideg, sötét színekkel a magányt, félelmet. A rózsaszín jelenséggel kontrasztban hideg, kékes színek jelentek meg, amivel sajnos helyenként túlzásba estek. Nagyon mesterséges hatást kelt, különösen, mikor már a karakterek bőrszíne tűnik betegesnek tőle. Viszont a vizuális effektek nagyon látványosak, főleg a minisztériumban játszódó jeleneteknél és a szükség szobájában, amihez nagyban hozzájárulnak a kidolgozott díszletek. A zeneszerző személyében ismét változás történt, szerencsére jó irányba. Nicolas Hooper energikus, dinamikus, izgalmas dallamvilágot írt, ami visszahozza a Harry Potter főtémát, a csodával, vidámsággal és ritmussal tölti meg a filmet, aládolgozik a jeleneteknek, nem pedig eluralja őket. Összességében ez egy nagyon jó mozi lett, de sajnálom, hogy ilyen rövid. Ha még fél órával vagy egy órával hosszabb a film ugyanilyen minőségben, a történet későbbi hiányosságait legalább részben kiküszöbölhette volna.

2016-11-28 15:24:17 MicaHiro (?) #72

"Ez van amikor könyvből csinálják a filmet nem ül le a történet,"
Ez szerinted azért van, mert könyv alapján készült?

"jobb akciók"
És vajon a Harry Potter univerzumnak ez lényeges része?

2016-11-28 15:20:39 Dezsmant (5) #71

Ez van amikor könyvből csinálják a filmet nem ül le a történet, nem lesz szar a harmadik rész után, hanem mindig vannak benne újítások és jobb akciók.

2016-08-16 01:27:49 kritikuss (4) #70

Jó rész.

2015-10-13 16:41:53 Mizi (2) #69

Nagyon remélem, hogy ennél rosszabb HP film nem létezik.

2012-04-22 20:43:50 Lil Martin (4) #68

jó volt ez jó volt ez. kicsit OFF, de én Harry helyében hagytam volna Chot meg Ginnyt, Luna a legjobb bőr a filmben. persze csak Gróp után, nála az sem baj ha fiú, így is nagyon bejön.

2012-02-03 06:23:17 ChrisAdam (2) #67

Hát ez igazából eddig a legrosszabb rész. Unalmas, gagyi... Nem tetszik Harrynek ez a depressziós időszaka. Már alig van benne valamilyen poén, már csak a rémképek élnek benne. Azt hittem, hogy a finálé megmentheti a filmet, de csak lejjebb vitte.
Egy erős kettes, ami éppen lecsúszott a 3-asról.
45%

2011-09-10 09:36:25 [: Azuroo andrew :] (3) #66

@ BonnyJohnny

@ peti0290

Köszönöm a reakciókat !

2011-09-10 00:26:25 peti0290 (5) #65

A sztori fő irányvonala, ahonnan igazán beindul az Az azkabani fogoly, mert ott lép be három fontos karakter, Harry apjának, Jamesnek a régi barátai, Lupin, Black és persze Pettigrew, akiknek fontos szerepük van a további eseményben. Pettigrew szökése nélkül Voldemort képtelen lett volna visszatérni például Persze, mint minden franchise az alapoknál, azaz az első résznél kezdődik, de a Harry Potter első két része még önmagukban is megállnak a lábukon, mert kerek egészek, persze a karaktereket és a fő konfliktus (Harry vs. Voldemort) ott körvonalazódik, de a sztori fő gerince a harmadiknál kezdődik.

előzmény: [: Azuroo andrew :] (#63)

2011-09-09 21:27:45 BonnyJohnny (3) #64

Bizonyos szempontból mind a hét (nyolc) rész egy hosszú összefüggő történetet alkot. A Yates munkák talán még inkább, mint előtte, de például sokat merítkeznek a Tűz serlegéből. Szóval szerintem legalább azt nem ártana, ha az első három részt nem is. Bár akkor már pont a harmadikat kár kihagyni szerintem.

előzmény: [: Azuroo andrew :] (#63)

2011-09-09 21:23:26 [: Azuroo andrew :] (3) #63

Kicsit OFF: de kíváncsi vagyok a véleményetekre... én a Tűz Serlegét láttam utoljára még 2006 tavaszán, ha most elkezdeném feldolgozni a Főnix Rendje és sorozat többi részeit mennyire akadna gondom a cselekmény, az összefüggések (vagy a karakterek) értelmezésével ? Szóval mennyire szükséges emlékezni az előző 3 rész történéseire ? Köszönöm !

2011-07-12 16:06:44 JeszKar (3) #62

Hármas vagy négyes, ez itt a kérdés :)
A harmadik rész óta megfigyelhető egy tendencia, hogy soha nem jut idő semmire a Potter filmekben, karakterek teljesen feleslegesek lesznek stb. Az első két részben (főleg a harmadikban) még kevésbé volt zavaró, de itt bár kifejezetten bosszantató. Például mi Luna szerepe, mi Giny szerepe, mi a Dean-nel történő konfliktus? Mik ezek? Találd ki!
Yates ráadásul kevésbé hangulatosan rendez, mint elődei, se nem hangulatos, se nem varázslatos, de még igazából sötét se. "The Rebbelion Begins", így reklámozták a filmet, de pont ez, amiből szinte semmi nincs a filmben.
A zene jellegtelen, talán az eddigi leggyengébb darab.
De azért vannak jó dolgok is a filmben: Imelda Staunton elragadóan utálni-való Umbridge szerepében és a Helena Bonham Carter meg egész egyszerűen örült, jó értelemben. És a végén lévő varázslópárbaj is egész jó volt.
De mégiscsak hármast kell rá adnom, mert ez tényleg nagyon kevés.

Kicsit OFF: Amúgy miért utálja mindenki a könyvet, amely végre egy kicsit más: lázadósabb, kevésbé "kaland-központú"?

2011-07-11 14:40:50 BonnyJohnny (3) #61

Egy egész hangulatos felütés után (amit úgy próbáltak meg folytatni, hogy másodpercenként vágtak, és 10 másodpercenként ijesztő hanghatás kíséretében váratlan mozdulat történt... :P), egy lapos jellegtelen film készült. Erőtlen gyerekszínészjátékok prezentációjában. A vége varázslópárbaj viszont továbbra is nagy kedvencem a sorozatból... sőt, úgy általában véve is. (mármint a Dumbledore vs. Voldemort, nem a követhetetlenre vágott, kapkodó kamerás csoportos harc). Egy barátom mondta, és azóta is ezt idézem: Így kell kinéznie egy varázslópárbajnak. (Nem úgy mint eddig és ezután, de nem is úgy, mint a Gyűrű szövetségében.)
Harry Potteren kívül minden karakter háttérbe szorult. Bár Pitonnak szerencsére így is több tér jutott a magánórák oldalvizében, mint a megelőző két filmben. Egyetlen kivétel, a sorozat aktuális új arca, Imelda Staunton, akinek alakítása telitalálat.

2011-02-27 17:15:04 fatbastard (4) #60

ezt elqrtam...Nem kicsit,nagyon.Szóval az ő játéka tetszett nagyon:[link]

2011-02-27 17:12:04 fatbastard (4) #59

a legerősebb Potter mozinak tartom,és [link]zseniális!eddig csak a [link]-ben láttam,ott is nagyon jó volt,itt pedig egy teljesen más(egy tenyérbemászó)karaktert hoz tökéletesen.és tán ebben a részben a legkevesebb a cgi.

2010-10-20 12:56:34 Gasz András (4) #58

Harry Potter és a Főnix Rendje bővített változat:

A Potter gyerek/fiatalkorú színészei itt a legjobbak. Kivétel Watson kisasszonyt. Ő a 6. részben fejlődött sokat. Ahogy olvastam a 7.-ben még inkább. Radliff javult a legtöbbet, Grintnek már kevesebbet kellett, de hozta ő is azt amit elvártunk tőle. A rendezőváltás miatt érzem ezt a javulást.
A filmzene visszatért a személyesebb hangvételhez ahogy az egész film, rendezés és az Azkabanhoz közelítő kameramunka is. ( A 6. részben lett szerintem olyan minőségű a fényképezés mint a 3.-ban nem hiába jelölték is Oscaron) A filmzene elég varázslatos, hisz az eddigi részekhez képest Nicholas Hooper, aki jórészt a rendezőhöz hasonlóan eddig csak tv filmekhez szerzett zenét, sok féle variánsként megannyi hangszert használt különböző fékléket és szerencsére ellentétben a nem rossz de hangszerileg végig nagyon hasonló hangzású 4. részhez képest változatosabb témákat hallhatunk. (variált Hedwig főtéma, Minisztériumi téma, Voldemort új téma, Umbdridge témája, Harry belső szorongásának kivetülése, Sirius családjának új témája, a film végére akcióba lendülés, a seprűnyélen száguldásos téma, a tűzijáték témája stb) Így a 3. legjobb album a sorozatban számomra az 1-2. helyet a 3. és 6. részé kapja.
Sajnos David Yates az egyik leghosszabb és legunalmasabb könyvet kaptam elsőre így nehéz dolga akadt. Kevés az igazi esemény inkább a belső érzelmekkel és szorongással ,a sorozat belső lelki és fizikailag is látható szintű elsötétítését tűzte ki célul. Nekem viszonylag be is jött ez a módi, de sok rajongó zokszón vette. A forgatókönyvet is más írta, mint előtte és utána ez látszik is nagyon sok minden kimaradt, a 2. legrövidebb film is lett.
Legalább nincs annyi stílusbeli váltás mint a 4. részben.
A filmbéli harc az egyedüli látványos elem de azt tényleg jól csinálták meg a CGI-sek. A történet emiatt sokak számára nehezen haladhat előre mivel ne ma látvány a fő szempont. Nekem annyira nem okozott gondot.
A bővítéseket tekintve kiemelném a Trelawney professzor további Umbridge általi szorongatását, és Umbridge hosszabb kifakadását az erdőben, a film végén még láthatjuk az előző részek fontos tárgyait Dumbledore szobájában. Kevés adatott hozzá tehát a filmhez.
A színészek terén kiemelném még a felnőttek közül Imelda Stauntont mesteri Umbridgeként, jó hogy újraláthatjuk majd a 7. részben is. Gary Oldman visszatérése is sokak számára öröm lehet mivel hozza a tőle mindig is elvárt magas szintet. Sajnos a vele történt baljós dolog elkapkodott lett picit.
Humoros rész elég kevés van a filmben gondolom ez ais a sötétítést szolgálja. Hát visszakaptuk a 6. részben. :) Tetszett viszont a Dumbeldore serege rész kidolgozása.
Szóval számomra a 3. legjobb film a sorozatban majdnem párba a 4. résszel eddig.

82%


ui: a 6. részről nagyrészt tartom amit annó múlt évben írtam, így arról nem írok már, maximum a bővítésekről picit.

2009-07-25 23:32:52 JeszKar (3) #57

Nem

előzmény: czeppelin (#56)

2009-07-25 23:31:52 czeppelin (4) #56

Hmmm. Most elkezdtem gondolkodni, hogy könyvekben követője-e vagy sem, de nem tudom. Már rég olvastam. Valaki esetleg spoilerben elárulná? :D

előzmény: a6notes (#55)

2009-07-25 23:15:40 a6notes (4) #55

Csak ez marad a kedvenc. Dolores Umbridge a sorozat legfélelmetesebb karaktere, habár még csak nem is követője a sötét úrnak (legalábbis a film nem utal rá, hogy az lenne). De az egész film alapvetően nagyon sötét és feszültséggel telt. Így kellett volna a következőt is.

2008-12-26 23:08:06 grafikusTibi (?) #54

Szeretem a HP-t! Minden részét elolvastam többször is, de nem vagyok elfogult! Ez a film semmilyen nekem! A minisztérium épülete tetszett mondjuk meg volt 1-2 jobb fogás! Az első 4 rész volt jó, főleg a 3!

2008-08-18 20:59:05 Geree (4) #53

egész jo film ,látvány és történetvezetés szempontjából, bár eléggé látszik h elsiették, pár helyen eléggé összedobott,kapkodód,egyes jelenteket jobban és hosszabban kidolgohzattak volna.
de egészében véve tetszett.:)

2008-08-15 09:15:36 Nymphadora (?) #52

Nekem Tonks tetszett meg benne nagyon. Kb így képzeltem el, amikor még nem volt film.
Ez lett az egyik legjobb rész. Meg a 3.

2008-07-08 07:51:53 Rea (4) #51

Még annyit, hogy az "állandóan rózsaszínben vagyok" tanárnő már nekem is az idegeimre ment.
Igen vicces volt maga a film. Tegnap míg néztem, rengeteg dolog volt, amiről azt gondoltam, h majd ma leírom, de semmi nem jut eszembe. :)

2008-07-08 07:44:44 Rea (4) #50

Nem volt vészes, nézhető, bár több izgalomra számítottam. Ez így egy kicsit lapos volt nekem, de a vége már valamivel pörgősebb lett.
10/8

2008-04-12 23:13:09 Gasz András (4) #49

Harry Potter és a Főnix Rendje:

Na így 2. szori megnézésre is az egyik legjobb rész számomra a sorozatból. A legjobb szinészi játék e részben van jelen és a 3-4. ben is egészen jók de a gyerekek az 5. részre lettek csak kikupálva úgy igazán. A zenéje se rossz habár a 3-4.-é egy kicsivel jobban tetszett de tetszettek az új néhol meglepően sötét taktusok. A rendező is komolyabbra vette a témát a szimészi játékot. (Staunton nagyot alakít , Fiennes, Oldman üt mint mindig és Radcliff is egész jó.)

Az egyetlen fájó pont ami elég nagy a film rövidsége majdnem a legrövidebb rész 1-2 perccel hoszabb a 3. nál. Aminél azért ennek ellenére a könyv rövidsége miatt nem volt fájó az a 125 perc.
Itt viszont 700 oldalról volt szó. Aminek persze 1-2 része ki is hagyható volt. De túlzásba se szabad esni azért.
A látvány viszafogottabb talán a 4.-nél de pl. a párbaj a végén nagyon jó volt.


84% (A HP3-4 90% körül 1-2 meg 70-75 körül)

2008-04-05 08:53:21 tarax (4) #48

Egy pillanatra említik a mandragórákat, mégpedig a legvégén, kb. fél mondat az egész :)

előzmény: limupei (#44)

2008-01-21 15:51:03 Balint (3) #47

hihetetlenül leegyszerűsítették a könyvet, csomó fontos részt kihagytak belőle vagy átírták a drága forgatókönyvírók. de nem is lehetett sokkal jobbra számítani, a sorozat legvastagabb könyvéből ilyen időtartamú filmet csak sok egyszerűsítéssel lehet csinálni.
de azért a látvány nemvolt rossz, az operatőrt is meg kell dícsérni:)

2007-11-13 23:48:38 k3pl3r (?) #46

Hát ez egy elég rövid (fél oldalas) kis cikk, érdekesség gyanánt. És a Herry Potterben levő növényekről volt szó (legfőképpen a mandragóráról), melyik milyen gyógyhatású. Ja, és a bevezető mondattal árulkodtak! Azért egy picit eltúloztam :), nem árulja el a fő csattanót, de azért spoiler!

előzmény: limupei (#44)

2007-11-13 22:27:11 Olórin (3) #45

A hatodik rész "nagy eseményét" is lelőtték valahol anno alig egy nappal (!!) a megjelenés után...

2007-11-13 21:40:32 limupei (4) #44

Csak tudnám, hogyan jutottak el a mandragórától odáig, hogy elpofázzák a végét, mikor a hetedikben egy fia mandragóra sincs emlékeim szerint:S

előzmény: k3pl3r (#42)

2007-11-13 21:01:32 cucu (4) #43

Egyébként mandragórákról volt szó, és tényleg úgy néznek ki, mint egy kis emberszerű lény.

Ha már offolunk: lásd A Faun labirintusa, ahol életre keltik a mandragóragyökeret.

előzmény: k3pl3r (#41)

2007-11-13 20:34:45 k3pl3r (?) #42

Ez elég nagy OFF-ra sikeredett. :)

előzmény: k3pl3r (#41)

2007-11-13 20:29:38 k3pl3r (?) #41

Olvasgatom naivan a National Geographic magazint, erre az egyik cikkben elárulják mi lesz a Harry Potter 7 részének a végén! :) Hihetetlen. Miért nem írják ki, hogy SPOILER? :-) Egyébként mandragórákról volt szó, és tényleg úgy néznek ki, mint egy kis emberszerű lény. Van „kezük”, „lábuk” és „fejük” is, csak hát persze nem mozognak. :)

2007-08-03 10:13:05 Laura (2) #40

Nekem is az volt a legfőbb bajom, hogy harryt olyannak állították be a filmben, mint aki, tud már bizonyos dolgokat. Ezzel az sugallják, hogy jah ezeket kérem már mind megtanulta. Sokkal "kompetensebbnek" állítja be a film, mint a könyv. És a hetes könyvben pedig rohadtul az lesz a lényeg, hogy nem is az számít, hogy megtanult-e bizonyos dolgokat, varázslatokat vagy sem. Na de nem akarok semmit sem lelőni....

2007-08-02 14:54:41 limupei (4) #39

Woody Allen általános igazsága szerint tanítania tudni kéne:-)
("Aki nem tudja, az tanítja, aki meg tanítani sem tudja, abból lesz a tesitanár." És Piton ugye nem tesitanár:Đ)

2007-08-02 14:40:25 Olórin (3) #38

hát lehet, hogy épp ezért nem megy Harrynek:P

előzmény: limupei (#37)

2007-08-02 14:35:43 limupei (4) #37

Akkor meg Piton a hülye, mert igaz, hogy neki kéne tanítani, de még ő sem tudja használni:)

előzmény: Olórin (#36)

2007-08-02 14:25:57 Olórin (3) #36

dehogy nehéz, csak egyértelművé kell tenniük, hogy az okklumencia a védelem, nem a behatolás, előbbi pedig itt sem ment neki. egyetlen mondatban el lehet intézni.

előzmény: limupei (#35)

2007-08-02 14:21:10 limupei (4) #35

Ja, Hermione 20 oldalanként nyivákol, hogy "Jaj Harry", Harry meg "De értsd meg, hogy nem megy."

Azt nehéz lesz megmagyarázni, hogy (kizárólag a filmben!) a múltkor még ment, legalábbis úgy állították be.

előzmény: Olórin (#34)

2007-08-02 14:18:00 Olórin (3) #34

hát azt még bármikor könnyen megmagyarázhatják, hogy az okklumenciához nem ért, és valszeg meg is teszik majd, ha lesz jelentősége.

előzmény: limupei (#33)

2007-08-02 14:11:30 limupei (4) #33

Erről beszélek (és Laura is). Az nyilvánvaló, hogy egy 600-700 oldalas könyvet nem lehet belesűríteni egy filmbe. De a történet egészét tekintve csak olyan dolgokat hagytak ki a filmekből, amik egyáltalán nem lényegesek, vagy pedig úgy alakították át, hogy illeszkedjen a végéhez. Kivéve ezt, mert a könyv nélkül ez abszolút nem úgy jön le egy nézőnek.

előzmény: Olórin (#32)

2007-08-02 13:59:51 Olórin (3) #32

ja, hát innen nézve... akik nem olvasták a könyvet, azoknak a negyedik és ötödik részben sokminden nem úgy jön le mint azoknak, akik olvasták.

előzmény: limupei (#31)

2007-08-02 13:57:05 limupei (4) #31

Mivel kb. 1 percet fordítottak rá. De ezzel semmiképpen nem azt sugallják, hogy Potter hülye lenne hozzá, figyelembe véve, hogy ezzel ér véget, hogy behatol a tanár fejébe, utána egy szó sem esik róla. És aki nem olvasta a könyvet tuti az jön le neki, hogy na, ezt is megtanulta.

2007-08-02 13:52:37 Olórin (3) #30

ez igaz, de az okklumencia a külső behatolás elleni védelem, nem maga a behatolás:) előbbiben pedig ugyanúgy teljesít, mint a könyvben.

előzmény: limupei (#29)

2007-08-02 13:40:36 limupei (4) #29

Nem, ott úgy lopta el Python emlékeit, itt meg szemtől szemben képes volt behatolni az agyába.

előzmény: Olórin (#28)

2007-08-02 13:14:50 Olórin (3) #28

emlékeim szerint a könyvben is kb ugyanilyen jó/rossz volt...

előzmény: limupei (#27)

2007-08-02 12:18:56 limupei (4) #27

Ennek ismeretében már csak egy dolog zavaró a filmben:
Itt kicsit jobb Harry okklumenciából, mint kéne, tekintve, hogy a hetesben 25ször elismétli, hogy képtelen rá.

előzmény: Laura (#25)

2007-08-02 08:05:19 Laura (2) #26

És ne hagyjátok hogy limupei kétségek között hagyjon Benneteket!:)
Tessék elolvasni a 7est, már magyarul is "elérhető":)

2007-08-02 08:04:25 Laura (2) #25

Először nem annyira tetszett, aztán elolvastam a 7-est, és megnéztem mégegyszer....
Nna így már jobb (sokkal:) de még mindig csak a 4-es jogos.

2007-07-31 19:34:48 limupei (4) #24

Mindössze egy mondat a csatajelenet közben, de nem akarom, hogy kombinálni kezdj(etek):-)

előzmény: Olórin (#23)

2007-07-31 19:22:37 Olórin (3) #23

hm, mit raktak bele pluszba?

2007-07-31 19:16:00 limupei (4) #22

Jó sok mindent kihagytak belőle, és egy dolgot pedig pluszba beleraktak...de én tudom, hogy miért:-) Egyébként az angolok is és az amerikaiak is ezért fogadták jobban (már ha az értékeléseket veszem alapul). Amúgy Diónak van igaza, tényleg átkötés...valahova.

2007-07-23 11:56:52 mina (4) #21

végre én is láttam tegnap :)
életem legrosszabb moziélménye volt, de nem a film volt a hibás. 3x volt áramszünet, és egyszer elszakadt a szalag. :D
szóval tényleg nem egy gyerekeknek való dolog már ez a Harry Potter. volt hogy még én is megijedtem :D
a bajom csak az, hogy megint képtelen vagyok elvonatkoztatni a könyvtől (mint mindig), így sokszor elég élvezhetetlen volt - nemcsak megcsonkították a történetet, de még változtattak is rajta.
ami nagyon nem tetszett, az Umbridge magyar hangja, és Tonks, aki szerintem nem lett elég vad.

2007-07-20 22:38:18 Dió (5) #20

Én jól elszórakoztam rajta.
Nem hibátlan (sok jelenet felesleges és túlcsordulóan sablonos), de soha nem fogom elfelejteni az üveggömbökkel teli szobában játszódó jelenetsort és a végső összecsapást. Ha azt mondom, cseszett látványos (a kameramozgásokért külön pont), már közel vagyok az igazsághoz. Kicsit zavart még, hogy túlságosan átkötő jellege volt a következő HP-be, külön filmként csak egy kis jóindulattal állja meg a helyét:)

2007-07-19 00:03:09 Olórin (3) #19

Vegyesek az érzéseim. Egy szar könyvből korrekt film született (ez azért nem kis szó számomra), kisebb-nagyobb bukkanókkal, a történet helyenkénti elferdítésével, fontos dolgok elhallgatásával, karakterek elsikkasztásával (azért kivétel is van: Imelda Stauntonnal nagyon alaposan eltalálták Umbridge figuráját) sokszor Chris Colombus-féle könyvfelolvasással - de azért még élvezhető. Néha sikerül hangulatot teremteni, néha nem, de legalább az amúgy unalmas, eseménytelen sztorit elő tudják valahogy adni úgy, hogy ne akarjak félpercenként elaludni rajta. A finálé is szép, korrekt és ott akció terén egy kis plusz fantáziára is futja az alkotóktól, amit a film korábbi részeiben végig hiányoltam (habár lehetett volna hosszabb, ha már két óráig alig történt valami...)
Azért kíváncsi vagyok, hogy egy tapasztaltabb, kiforrottabb rendező mi mindent tudott volna még kihozni belőle - a stúdiónak persze mindegy, minek költsön több pénzt egy drágább direktorra, akit ráadásul rövid pórázon tartani is nehezebb, ha a cím úgyis mindenkit bevisz a moziba?

2007-07-16 05:11:38 -senki- (2) #18

Rohadt lapos a film, elég nehéz követni a dolgokat tényleg, a banka tanár akcióit leszámítva. Vélhetőleg könyvben tényleg követhetőbb. A rendezés egyszerűen egymásra pakolja a jeleneteket, talán ez a legrosszabb HP film.
Nem tudom hogy Főnix Rendjet ami a címben benne van esik e egyáltalán szó.

2007-07-15 14:48:52 PPGlam (3) #17

Az igazi baj szerintem innentől az (azaz az 5. résztől kezdve), hogy ezeket már tényleg nagyon nehéz lenne úgy megcsinálni, hogy az olvasókat és a filmnézőket egyaránt megfogja. Én olvastam, így számomra borzasztóan lebutított volt, ugyanakkor ha valakinek nem volt szerencséje a könyvhöz, akkor negyon zavaros és összefüggéstelen lesz... Szóval szerintem tipikusan "két szék között a földre"-eset egy teljesen középszerű rendezéssel (korrekt, de elég ötletszegény), és egy nagyon-nagyon borzalmas script-tel... Semmiképp nem a legjobb HP-film, és attól tartok, a hátralévő kettő sem lesz sokkal jobb (bárcsak ne lenne igazam...).

2007-07-13 11:55:41 -senki- (2) #16

Daniel Radcliffe nem soká 18, veheti fel a 10 milliárdját, vagy lassan többet is. Ha jól emlékszem tegnap az Aktívra, kétszer gazdagabb lesz mint Gyurcsány :D.

2007-07-13 11:30:06 limupei (4) #15

Haha, Harry varázsolt. A premier előtti (kedd este) vetítésekben 50%-ot vert az eddigi csúcstartó Király visszatérre, a szerdai nyitónapon pedig több, mint 4 milliót az eddigi rekorder Pókember 2-re. Vasárnapra meglesz a gyártási költség:-)

2007-07-13 11:26:46 Olórin (3) #14

Nagyon gyenge zenéje van. Nicholas "kiafranc" Hopper totálisan jellegtelen, stílustalan izét izzadott ki magából, és félek, ugyanez lesz elmondható rendező cimborájáról is... Francért kell egy jól működő stábot lecserélni...

2007-07-13 10:35:40 Semprini (3) #13

Fura, hogy az Azkabani fogoly-t említed kivételként, mivel abban volt a farkasember; igaz, hogy elég hülyén nézett ki, de azért az sem éppen gyerekeknek való... Az első rész még hagyján, aztán a másodiktól kezdve egyre inkább eldurvul a dolog...

előzmény: deviant (#12)

2007-07-13 09:17:28 deviant (2) #12

már nagyon idegesít, hogy a rajongók minden résznél elmondják, hogy ez a rész bizony sötétebb, mint az előző, s nem való gyerekeknek stb. jóhogy nem való gyerekeknek! ha sokat nézik ezeket a filmeket - kivéve a azkabani fogolyt, mert azzal az ég világon semmi bajom -, akkor ők is olyan sötétek lehetnek, mint a kis harry, vagy a róka koma ron. a superman 4 címfordítójának legalább volt humora, ezért a sötétség hatalma címet választotta. kár, hogy egy rowling-mastepiece-szel ezt nem lehet megtenni.

2007-07-12 20:28:53 magnoka (5) #11

Hát nekem tetszett... Sőt, szerintem nekem eddig ez tetszett a legjobban. Volt benne egy kis (na jó elég sok) poén, imádom a színészgárdát (kiváltképp Weasley ikrek), és szerény véleményem szerint egyre jobbak. A látvány egyszerűen fantasztikus. De nem olvastam a könyvet (így sokkal izgalmasabb a film - habár a hetediket már nem bírom kivárni), és ráadásul elég keveset vártam a filmtől, így kellemes csalódás volt. Az egyetlen "hibája", hogy gyorsan vége lett, de hát ha az ember jól érzi magát röpül az idő...

2007-07-12 19:58:23 limupei (4) #10

Ki nem hagyhatták a sorozatból, úgyhogy akinek nem tetszik, fogja fel szükséges rossznak a jó kis durva 6. előtt:)

2007-07-12 19:35:33 Semprini (3) #9

Mivel nem olvastam egyik könyvet sem, ezt nem tudtam, de akkor ezek szerint ennyi volt benne. Ez akkor nem a film hibája, de ettől nem lesz jobb a film.

előzmény: limupei (#8)

2007-07-12 18:53:20 limupei (4) #8

Hát az összes általad felsorolt negatívum már a regényben is megvolt. Ez a rész nem túl eseménydús, fele egy sötét házban játszódik és szinte egyetlen varázslény sincs benne, sem nagy trükkökre lehetőség.
Szóval a filmbe is nehezen lehetett volna belerakni ilyesmiket, (már csak az írónő vétójoga miatt sem lehet felturbózni.)

előzmény: Semprini (#7)

2007-07-12 18:42:37 Semprini (3) #7

Most jövök a moziból, és meg kell mondjam, most először nem tudom azt mondani, hogy jobban tetszett, mint az előző rész! Szerintem nem lett olyan eseménydús, jóval kevesebb a trükk és ezúttal a különös fantázialényeket is elég szűken mérik - legalábbis nekem az volt az érzésem.
A sztori még sötétebb, az atmoszféra még félelmetesebb, olyannyira, hogy a filmből már lassan alig látni valamit, mert a jelenetek zöme éjszaka vagy egy félhomályos termeben játszódik, nyilván a kísérteties hatást fokozaandó, de ez most valahogy nekem nem jött be annyira. A filmet nem elég csak hallani; látni is kell valamit a pénzünkért!
Míg a negyedik részben ott volt a Trimágus tusa, amely ugyan teljesen értelmetlen módon tette ki a nebulókat háromszor is életveszélynek, ugyanakkor viszont gondoskodott kellő számú pörgős akciójelenetről. Ezt a mostani rész nemhogy fokozni nem tudja, hanem jócskán alulmúlja. A film első harmadában szinte alig történik valami, a szereplők csak beszélnek, beszélnek, de a sztori csak nem halad előre.
Voldemort figuráját láttuk már az előző részben, így az ő megjelenése sem üt akkorát, főleg, hogy a színrelépését megelőző jelenet sokkal mozgalmasabb volt, mint az enyhén Star Wars-os beütésű végső nagy összecsapás.
A szereplők hozzák a szokott formájukat, csak némelyiknek sokkal rosszabbul áll a haja, mint korábban. Helena Bonham Carter nyúlfarknyi szerepet kapott, Pithon és Dumbledore viszont mintha ezúttal több időt töltene a vásznon, mint korábban.
A szinkron többnyire elég jó, de Imelda Staunton borzasztó magyar hangot kapott, és eléggé idegesítően sipákolós lett a Luna Lovegood-ot alakító Evanna Lynch szinkronja is.

Azért nem lett ez rossz film, összességében egy gyenge négyest megérdemel, de a korábbi két epizódhoz képest enyhe csalódás.

7/10

2007-07-12 13:17:10 Daemiaen (4) #6

Harry Potter és a Főnix Rendje (Harry Potter And The Order Of The Phoenix, 2007, forgalmazza: InterCom)

Alfonso Cuarón rendezése óta kegyetlen módon vannak csonkolva a Potter-regények, így ez a kétórás vacak sem nyújt túlontúl teljes szórakozást. David Yates rendező próbált komoly és sötét lenni, ehelyett csak távolságtartásra futotta a legegyedibb hanguatú epizód filmre vitelében. Persze Slawomir Idziak mesteri képei hozzák, amit megkövetel a sötétség, de sem a karakterek, sem pedig az őt megszemélyesítő palántából lett színészkék haloványak. A rendezés parttalan, hiányzik a fokozás, laza fűzéren lógicsálnak a jelenetek, a dráma teljes mértékben ledegradálódott. Viszont elcsattant az első csók is, így ideje lenne Paul Verhoevennek átvennie a stafétabotot... Nagy valószínűség szerint ez a legtöbb nézőtéri ásítással tarkított Potter-kaland, a legkevesebb látványelem ebben található (szerencsére, tenném hozzá sietve), mégsem sikerült kellően erős filmes történettel megtölteni a cgi-maluszt.

4/10

2007-07-05 15:16:56 k3pl3r (?) #5

Lehet, hogy azért mert olvastam (az első 4 részt, akkor még csak 4 volt), de nekem az első 2 film nem tetszett. A 3. már egész jó volt, de azt sem nevezném feledhetetlennek. Könyvben viszont jók! Szerintem nem igazán filmvászonra való ez a történet. Csak hogy legyen egy kritikus hozzászólás is. :)

2007-07-05 15:03:47 Semprini (3) #4

Számomra az év második felének (egyik) legjobban várt filmje a Harry Potter 5. Szerintem az újabb epizódok egyre kevésbé nevezhetőek családi filmnek, egyre sötétebb, komorabb az atmoszféra, egyre több a horrorelem, és egyre veszélyesebbek a kalandok (a negyedik részben például nem értettem, miért kell a Trimágus tusán életveszélynek kitenni a nebulókat..)
Szóval remélem, az 5. rész is beváltja a hozzá fűzött reményeket és nem okoz akkora csalódást, mint a Pókember 3 és a Karib-tenger kalózai 3.

2007-07-05 13:48:06 limupei (4) #3

Állítólag a hetedik könyvben szán neki nagyobb szerepet, de majd a jövő héten kiderül:)
Amúgy szerintem is jó választás volt, viszont Tonks-szal egyáltalán nem vagyok megeklégedve, nem elég extravagáns.

előzmény: azazell0 (#2)

2007-07-05 13:14:27 azazell0 (3) #2

Helena Bonham Carter as Bellatrix Lestrange! Jobb nem is lehetne. Kár, hogy valószínűleg kevés idő fog jutni neki...

2007-07-05 12:29:50 limupei (4) #1

Az amerikai kritikusok szerint nagyon sötét, nagyon komor és nem mindig könnyen követhető. Én várom, de szerintem a családokat újra megszívatják.