Cría cuervos (1976)

Carlos Saura emlékvetítésen sikerült megnéznem ezt az iróniával teli alkotást, mely a gyermekkor furcsaságairól, borzalmairól ad drámai látleletet a Franco diktatúra árnyékában.
Nagyon sokat jelentett, hogy egy igazi szakértő, Lénárt András vezette be a filmet és segített a nézőknek a feldolgozásban is.

Március 17., Uránia.

A mester halálára ezt választottam. Jó választás volt. Kedves, szomorkás, humánus film az ártatlan gyermekkorról, amikor még tükör által homályosan látunk, aztán felnövünk, de örökké visszavágyunk Tükörországba.

Van, akinek mindent látnia kell. Ekkora és ilyen szemekkel nem is csoda. Fájdalom, halál, megcsalás és megcsalatás, a felnőttek játszmái. Persze kell hozzá a kíváncsiság, állhatatosság is. Sok gyerek elfutna az ilyen helyzetek elől, ha egyáltalán oda merne menni. A nyolcéves Ana nem ilyen. Valóban nem boldog ez a gyerekkor, de azért vannak szép pillanatai is. Ana nem él rossz körülmények között. Még azt sem lehet mondani, hogy nem szeretik. De aki igazán szerette, már nem él. Ez az alapélmény. Őt idézi meg, hozzá szeretne hasonlóvá lenni. A film ezt mesterien jeleníti meg. Mekkora ötlet, hogy a húsz évvel későbbi önmagát is az anyát alakító Geraldine Chaplin játssza el! Elég figyelnünk a ruháját, hogy tudjuk, éppen melyik szerepben játszik. Esetleg feltűnhet a hang, spanyolul tudóknak a dialektus különbsége, a felnőtt Anát mutató jelenetekben szinkronizálták GC-t a brit akcentusa miatt.

A filmben egy leánygyerek szemével látjuk a világot, szereplői három generáció lányai, asszonyai. De tudható/érezhető, hogy sorsuk alakulását meghatározták a filmben alig látható férfiak (akik mind katonák). Saura ritka empátiáról és tudásról tesz tanúbizonyságot, amikor ezt a gyermeki/női világot ábrázolja. Minden generáció képviselőjének megvan az ismétlődően felcsendülő szomorú zenéje.

A film jókor készült, jó helyen. A Franco diktatúra névadójának halálát követően, a polgárháború kitörésének 40. évfordulóján mutatták be. Valóban szimbólumok sokaságát kínálja, amelyekre mimóza is utalt. Bár ezek nélkül is megállja a helyét, de az erős áthallások révén válhatott a francoizmustól éppen szabaduló ország rendszerváltás-filmjévé is, amely milliós nézettséget hozott a bemutató évében.

Ilyen szempontból engem kicsit emlékeztet Lucian Pintilie A tölgy c. munkájára, amely az országba visszatért rebellis rendező első rendszerváltás utáni filmje a Ceaușescu diktatúra bukása után. A film egy titkosszolgálati vezető halálával kezdődik és megmutatja, hogy a lánya mit kezd ezzel az örökséggel. (Milyen szerencsések azok az országok, amelyeknek megvannak a jó rendszerváltás-filmjeik.)

Nagyon tetszik ez a szimbólum elméleted mimóza :) Simán el tudom képzelni.

Akkor most talán sikerül a spoiler gombot használnom.

Meglátásom szerint sima infarktus, igen. Az is lehet, hogy tüdőembólia. Mindegy is, Ana nem ölt meg senkit. Viszont sokat álmodik. Emlékezik. Jár fel s alá a szintek között. Pont. :))

És gyors voltam.

Igen, túlbonyolítottam.

Ebbe az aspektusába bele sem gondoltam, igaz, nem is illeszkedtek a történelmi ismereteim, és nem is olvastam utána. Viszont teljesen érthető, amit írsz, akkor is, ha az én kérdésem egy egyszerű "kiagyilkos?" volt. :)

Bocsánat, hogy beleszólok - úgy gondolom, "szimpla" infarktus, de figyelembe véve, hogy a film forgatásának évében halt meg Franco tábornok, Spanyolország teljhatalmú zsarnoka, elég erős az áthallás, hogy Ana apja őt, illetve magát a rezsimet szimbolizálta a filmben, a gyerekek pedig a feltörekvő, új nemzedéket. [Ha nem is okozták tettlegesen a halálát, de vágyták.] Nem akarom mindenáron belemagyarázni, csak gondolkodtam ezen. A néma nagymama a régmúltat, még a diktatúra előtti kort, az édesanya a "meggyilkolt" köztársaságot jelképezhette. Talán lehet egy ilyen vagy hasonló olvasata, de nem biztos.

Igen, egyetértek. Egy ideig nyitva volt hagyva a kapu a duplacsavarnak: hogy a szódabikarbónás dobozban - habár a némaagyi jelenetében rájövünk: ártatlan szer - mégis méreg lapul. Ez így mind világos, csak adódik a kérdés: Miért halt meg az apa? Szimpla szex közbeni infarktus?

Jól érted. A kislány csak azt hiszi, hogy ő ölte meg. Feltétel nélkül elhitte anyja korábbi szavait a "méregről", bízott közös titkuk erejében, ami az édesanyja elvesztésével még inkább felértékelődött számára.

Tényleg cuki az ötperces tánc is, és egy másik csúcs, amikor a gyerek annyira akarja, hogy az anyja meséljen neki, hogy az végül bejön a folyosóról - még akkor is, ha már halott. Azt gondolnánk, hogy szomorú és vidám percek feszültséget kell, generáljanak, ha egymás mellé rendeljük őket, de ez a film megmutatja, csak semmi kapkodás, fekete és fehér megférnek egymás mellett. Ábrázolástechnikájában is elképesztő fantázia van. Amikor a lány ott járkál a vitatkozó szülei között, ennek a szempontnak ez - és a már említett álomjelenet - a csúcsa. Ne menjünk el a humora mellett sem, kétszer is fogtam a hasam. Egyszer, amikor a házvezetőnő villantott, másodszor pedig a film egyik legbölcsebb jeleneténél, amikor némanagyi egy percre elhiszi, hogy az unokája tud rajta segíteni a halál könnyűségével, de aztán nem érkezik más, csak a néma nevetés. Egy kérdésem azért maradt: jól értem, és valóban nem a kislány felel az édesapja halálért?

Ha nem a 49. lettem volna, most tök nagy örömmel ülnék neki, hogy juhé, ennek a filmnek én leszek az 50. megtekintője, és ezzel akkor behozhatom a KT-s ötvenesek közé. Elég nagy ziccer... hozz ma egy jó döntést!
Szép napot! :D

Nem is igazán vannak méltó szavaim ehhez a filmhez. Gyönyörű, de egyben borzongatóan félelmetes is. Picit megijedtem, amikor először megpillantottam a főszereplő kislány szemeit.
Viccen kívül, van egy fényképem kislánykoromból, nagyon hasonlítok rá.
Épp ilyen - tágra nyitott, sötétbarna - szemekkel néztem a világra és az emberek szemébe, persze mindig hallgatagon.
Abban is tudok azonosulni vele, hogy nem voltam képes paradicsominak látni gyerekkoromban sem a gyerekkoromat. Már akkor átvettem mindenkinek a fájdalmát, kínját és félelmét, magányát, vágyát. Áradt. Nem tudom ezt megmagyarázni. De nem is szükséges. Nem voltak védőburkok rajtam, talán a hallgatásom ezt a célt szolgálta, más pajzzsal nem rendelkeztem sosem.

Ebben a röpke másfél órában több generáció lányainak-asszonyainak lelkivilágát ismerhetjük meg, szépen formált karakterekkel, narrációval, magába burkoló hangulattal. Tényleg csak a bergmani látomásokhoz tudnám hasonlítani, de ez nagyon más; déli világot, déli temperamentumot látunk az északi hűvös helyett. Igazi kincs, köszönöm, most pedig térülök-fordulok s idővel egy másik spanyol drámához érkezem, a méhkashoz. :)

Csodálatos alkotás!
Az elmúlt hetekben, hónapokban megfordult pár rendező a szobámban. Többek között Bergman, Hitchcock, Forman, Jarmusch, Billy Wilder, vagy épp Vintenberg. Mégis, az utóbbi időkben ez a film volt rám a legnagyobb hatással. Saura úgy mesél élet és halál összefonódásáról, ahogy arra csak a legnagyobbak képesek. S mindezt egy tiszta lelkű gyermek angyali szemein keresztül, ki korából adódan csupán ártatlan szemlélője lehet mindazon történéseknek, melyek későbbi érzelmi világát meghatározzák. Zseniálisan adja át és mutatja be a rendező az élet azon alapvetését is, mely szerint a gyermekek és a felnőttek teljesen más síkon léteznek.
A filmben hibát nem találtam, minden másodperce aranyat ér, ám mégis kiemelném kedvenc jelenetemet, melyben Ana elkezdi Jeanette - Por que te vas? című nótáját hallgatni, majd miután a nagynéni elment, a testvérek közösen táncolnak egyet. Valószínűleg ez a filmtörténelem egyik legaranyosabb öt perce.
S habár az időskori Ana kimondja, a gyermekkor tökéletessége csupán illúzió, én úgy gondolom, mind a jó, mind a rossz gyermekkorral kapcsolatban lehetnek az embernek pozitív érzései. Vagy azért, mert akkor még nem voltak problémák, felelősség, s a képzelete nem ismert határokat (nosztalgiázás), vagy pedig azért, mert életének talán legszebb szakasza kimaradt, s milyen jó lenne ezt felhőtlenül újraélni (álmodozás). Így, vagy úgy, számomra a gyermekkorba való visszavágyódás mindig is különleges jelentőséggel fog bírni, éppen ezért ez a film most nagyon személyesen érintett. Lehet azért is, mert igazán talán sosem fogok felnőni. Fene tudja.

Szívből ajánlom mindenkinek! Ha kell, a beszerzésben is segítek.

nem is tudom, szabad-e itt beszélni, mintha ravatalozóba lépnék, körös-körül feketeség és halál, ragyogóan fekete, a létező legszebb szín. Elragadó..

Három árva leányka szomorúan-szépséges története..mert van és van és tényleg úgy tűnik, hogy van valami gyönyörűség a halálban, melyet csak a legkisebbek, az ártatlanok látnak. Közülük az egyik immárom felnőttként néz vissza sosem volt boldog gyerekkorára, s végre valaki odamondja, mert én is úgy tudom unni azt, amikor az első esztendők felhőtlen akármilyével jönnek..Nem és nem, nincs semmi édes a gyerekkorban, maximum az, hogy még édesdeden, semmit sem tudva alszunk, s azért ezt ne keverjük holmi "paradicsomokkal"..
Nos ezt a kislányt elég korán felébreszti élete, éppen csak pár éves és haldokolni látja édesanyját. Ó azok a képkockák, a fizikai fájdalom örjöngő mozija, az egykoron ragyogó anya szűnni nem akaró könyörgése, néha úgy tűnik az egyetlen hely az emberi életben amikor igazán vágyjuk "istenünket", ezen kívül olyan nagyon nagy a szánk..A kislány némán, földbe gyökerezve áll egyetlen vágyával a haldokló test előtt: hogy tudnék segíteni szépen meghalni neked? Éles kis tekintete gyorsan felismeri, noha először lát halált, mégis ismeri, itt már csak előre van és az a teljes vég, ami ennél csak jobb, csak gyönyörűbb lehet. Bizonyítékként ott vannak azok a selyempapír-finomságú találkozások később vele..
Lénye, pillantása szinte nem is emberi, úgy gyermekien tiszta még, hogy már nem alszik..

Igaz.

na várj, Ana szerint a húg, nem a saját születése előtt halt meg az anyjuk.

hát ennek nem sok köze van a krimihez, de a thrillerhez se..
(egyébként bivalyerős a film szimbolizmusa, de engem még sem emiatt nyűgözött le igazán, hanem ana anyjával való kapcsolatának érzékeny ábrázolása, a bravúrus időkezelés, a kifinomult zenehasználat, és a dermesztően gyönyörű színészi jelenlétek miatt. na meg ennyire különleges filmet nem láttam még a halálról!)

A halva szülés utáni élet minden mérge egy gyermek ártatlan szemén keresztül. Szerinte az anyja meghalt, még mielőtt ő megszületett. A gyerekek sosem hazudnak, de a felnőtt képtelen érteni a tiszta és nyers szót. Élni nem tudó, mégis tudálékos koravének és elnémult melankolikus vének között árnyként oson a kis angyal. Szenvtelenül, pimaszul buzdít a halálra és mutat rá az életre.