Lethal Weapon 3 (1992) ☆ 👁

Halálos fegyver 3.

(Richard Donner)

amerikai akciófilm, krimi, thriller, vígjáték

3,9
★★★★☆
827 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Jack Travis szerepét Robert De Nironak is felajánlották.

A film előkészületei 1990-ben kezdődtek meg, a forgatókönyvet a második részért felelős Jeffrey Boam, valamint Robert Mark Kamen írta. Bizonyos források szerint az első rész írója Shane Black is felajánlotta magát a film megírására, ám a producerek visszautasították.

Az első szkriptben Joe Pesci karaktere Leo Getz egyáltalán nem jelent meg, csupán egy jelenetben került említésre, eszerint otthagyta Los Angelest és New Yorkba ment, hogy felhagyjon bűnözői életével. Jeleneteit végül akkor írták meg, mikor egy másik író Robert Mark Kamen csatlakozott Boam-hez és egyuttal nagyban ki is segítette őt. Kamen több jelenetet is írt Riggs és Lorna szerepeltetésével, aminek cselekménye során a két szereplő a jelentésekről beszélget és viccelődik, mindenzt a nő autójában. A végső fázisokban Carrie Fisher szkript-doktorként részt vett a forgatókönyv írásában.

[Wikipédia]

1991 augusztusától, 1991 októberéig csinálták meg és helyezték el a robbanóanyagokat az Orlando-i Városházán, hogy azt a film elején felrobbantsák. Az épület felrobbantásánál a készítők a King Kong című film óriásmajmának üvöltését is felhasználták, mint audioeffektet.

A film promotálása érdekében a marketingesek egy 3D-s plakátot készítettek, amin Riggs és Murtaugh pózolnak fegyvereikkel, miközben Leo Getz kukucskál a háttérből. A készítők beépítettek egy szerkezetet, ami a hátteret mozgatta, így Leo le és fel mozgott a két főszereplő háta mögött. A marketingesek a plakát készítésénél elkövettek egy apró hibát, mivel a film íróinak felsorolásánál Jeffrey Boam nevét a kelleténél eggyel többször írták ki (Story by Jeffrey Boam Screenplay by Jeffrey Boam and Jeffrey Boam & Robert Mark Kamen). Miután a plakátokat kiküldték, a WGA kapcsolatba lépett a marketinges osztállyal és arra kérték őket, hogy az összes posztert hívják vissza és semmisítsék meg. Ennek ellenére néhány ilyen plakát még mindig létezik.

[wikipédia]

Richard Donner állat-védő és jogi aktivista, ezért sok plakátot és képet is tett a filmbe ebben a témában. A pólón, amit Murthaugh lánya hord néhány jelenetben, (a színésznő saját ötlete volt), egy 18-Wheels-es bunda-ellenes szlogen van, a rendőrkapitányságon pedig egy szintén ilyen témájú matrica található. Az Összeesküvés elmélet című másik Donner rendezte filmben is találhatók hasonló elemek.

Az épület, amit a stáblista után robban fel, valójában a Hotel Soreno a Floridai St. Petersburg-ban. A lakóövezet, ami a film során látható Lancasterben, Kalifornia államban kezdtek építeni az 1990-es évek elején, de a cég csődbe ment.

Bill Frederick, a Floridai Orlando polgármestere játszotta azt a rendőrt, aki beszól Riggs-nek és Murtaugh-nak az épület felrobbantása után.

Murtaugh és Riggs a film egyik jelenetében egy mozi mellett hajtanak el, ahol a Radio Flyer - Repül a testvérem című film plakátja látható.

Murtaugh hajójának "code 7" a neve, ez valójában egy Los Angeles-i rendőrség által használt kód, ami ebédszünetet takar.

Ez az az egyetlen Halálos fegyver-film, amiben az ellenfelek nem törnek be a Murtaugh-család otthonába.

A hokijáték ami az egyik jelenetben látható a Los Angeles Kings és a Toronto Maple Leafs között játszódik. A pulóvereken lévő feliratok és logók Riggs jégre lépésével megváltoznak kitalált logókká.

Martin Riggs, azaz az őt alakító Mel Gibson a filmben kuya eledelt eszik, mivel leakar szokni a dohányzásról. Gibson karrierjében ez nem először fordult elő, ugyanis a [[Mad Max 2 - Az Országúti Harcos]] című filmben szintén bele kellett kóstolnia a kutya-konyha remekeibe, a túlélés érdekében.

A páncél-autós üldözésnél, mikor a sofőr Delores és Murtaugh követi Riggs-et, a fekete nő "Road Warrior"-nak hívja magát. A Road Warrior, azaz az Országúti Harcos a Gibson által életre keltett karakter Mad Max másik neve, a Mad Max és a Mad Max 2 - Az Országúti Harcos című filmekből.

A játék, ami Lorna Cole számítógépén van a "The Three Stooges" az Activision és a Cinemaware kiadásábab. Martin Riggs The Three Stooges fanatikus rajongója, a számítógépe pedig egy Amiga 500. Lorna számítógépe amúgy egy 1991-es Compaq.

A robbantásos jelenet után Riggs-et és Murtaugh-ot leképzik járőrnek, ezután a páros arról vitatkozik, hogy Riggs a rossz drótot vágta el. A jelenet alatt Riggs először a kéket akarta elvágni, majd a piros mellett döntött. Viszont a cselekmény során nem derül ki, hogy Riggs valójában melyiket vágta el. Mindazonáltal, a szélesvásznú verzióban tisztán látható, hogy a pirosat vágja el.

Utalások:
A filmben található néhány utalás az előző részekre is, valószínűleg ez annak tudható be, hogy a film forgatókönyvírója az a Jeffrey Boam volt, aki a második részt is írta. Az első utalás rögtön a film eleji bombahatástalanítós jelenetben található. A bomba deaktiválása közben Riggs megkérdezi Murtaugh-ot, hogy emlékszik-e a még a "klotyós bombára". Ez utalás a Halálos fegyver 2-re, ahol a bűnözők egy bombát helyeztek a Murtaugh-család vécéjébe. A következő utalást Leo Getz dobja be, abban a jelenetben, mikor házaló ügynökként megjelenik a Murtaugh család házában, hog meséljen egy-két dolgot a leendő vevőknek. Leo megemlíti a vécé-bombát és a szögbelövős esetet, ami szintén a második részben volt. A jelenetben mikor Riggs és Lorna egymás sebhelyeit mutogatják egymásnak, Riggs-en látható egy sebhely a mellkasán és lábán, ezeket a sebeket a második részben szerezte (ez a sebhely-mutogatós jelenet egyébként a Cápa című filmre is utal egyben).

[wikipédia]

A filmben 17 ember hal meg.

A filmben Riggs megszelídít egy rottweilert.Nem ez az első Richard Donner film amiben ez történik.Az 1976-os Ómen című filmben is szelídítenek kutyákat.

Felbukkan pár másodperc erejéig az operatőr, Jan de Bont is, aki később rendezőként jeleskedett a mozi világában.