Erin Brockovich (2000) ☆ 👁

Erin Brockovich, zűrös természet

(Steven Soderbergh)

amerikai dráma, életrajzi film

3,6
★★★☆☆
483 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

"A Pretty Woman után tíz évvel Julia Roberts Hollywood egyik legismertebb és legnépszerűbb színésznője volt, így az Erin Brockovich - A zűrös természet főszerepéért sztárgázsi járt neki. 20 millió dollárt kapott a szerepért, ezzel ő volt az első nő, aki elérte a húszmilliós álomhatárt." (port.hu)

"Az igazi Erin Brockovich a per sikere után még sokáig ugyanannál az ügyvédi irodánál dolgozott, de azóta saját tanácsadó és kutatócéget nyitott. Bedolgozik egy olyan menő New York-i ügyvédi irodának is, akik azbeszt által okozott megbetegedésben szenvedő emberek képviseletét látják el. Közben több sikeres és sikertelen perben részt vett, és peren kívüli megegyezés részeként több százezer dollárt kapott a saját otthona építtetőjétől és az azt felújító kivitelezőtől penészesedés miatt.

A róla szóló filmen is jól keresett, a hírek szerint százezer dollárért, azaz 25 millió forintért adta el a jogokat a Universal Stúdiónak." (port.hu)

"A történet úgy került egyáltalán a filmesek látókörébe, hogy a film egyik producerének a csontkovácsa mesélt egy másik pácienséről, Erin Brockovichról. Ő aztán továbbadta a sztorit a férjének, aki szintén producer, és a többi már filmtörténelem." (port.hu)

"Erin Bronkovich is feltűnik egy rövid időre a filmben, egy Julia R. nevű pincért játszik." (port.hu)

"Miután a filmben Erin Brockovich-ot felveszik egy ügyvédi irodához, többször előveszik amiatt, hogy a munkaköréhez képest túl dekoltált ruhákat hord. Amikor Julia Roberts elküldte az akkori barátjának, hogy mit fog viselni a forgatáson, Benjamin Bratt teljesen elképedt, és első meglepetésében azt mondta, hogy így nem mehet emberek közé." (port.hu)

"Julia Roberts-et a film előtt már kétszer jelölték Oscarra, egyszer az Acélmagnóliákért, egyszer a Micsoda nő!-ért, és végül az Erin Brockovich-ért kapta meg a díjat. A negyedik jelölését 2014-ben gyűjtötte be, az Augusztus Oklahomában című drámáért, ami egy művészcsalád zűrös életét mutatja be." (port.hu)