Persona (1966) ☆ 👁

(Ingmar Bergman)

svéd dráma

4,4
★★★★☆
371 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2022-11-12 20:02:30 Jereváni Rádió (3) #38

Na ez az, amire nem voltam felkészülve.

Hogy Bergman megpróbálja elkészíteni a saját 8 és fél-jét. Nem sikerült neki. Ez nekem egyszerre túlontúl elvont, csúnya szóval élve művészieskedő (bevezető képsorok), túlontúl rideg, túlontúl taszító, s hiába a képzeleti (?), álom (?) szekvenciák, valahol túlzottan szimplicit is. Értsd Elisabeth direkte elnémul, játssza az idegösszeomlást, holott mindenki tudja róla, hogy tudatosan csinálja ezt, azaz színészkedik, azaz hazudik. Elisabeth persze csak a gyermeke halálát kívánhatja, más attitűd persze szóba sem kerülhet egy női főszereplő részéről, Bergmannak ez úgy látszik visszatérő mániája lehetett, már az 1947-es Eső mossa szerelmünkben is ellőtte ezt. Nincs kidolgozva ez sem, csak fel van mondva kétszer. Alma karaktere már jobban tetszett nekem, de Bergman őt is csak kínoztatja, nem látok a filmben sem megváltást, de még vigaszt sem.

És emiatt ÉRZEM az egész filmet mesterkéltnek, sajnálom, Bergmannál még sosem éreztem ilyet, ha gyöngébb filmjével is találkoztam, a hitelessége sosem volt számomra kétséges. Mindez idáig.

Azért is sajnálom, mert a két színésznő tényleg nagyszerűen játszik, az operatőri munka megkapó, az, amikor Alma alszik és Elisabeth mintegy mitikus tündér benéz hozzá, majd távozik, az egyik leggyönyörűbb képsor, amit valaha a svéd mestertől láttam.

Nehéz szívvel adok rá egy gyenge hármast.

Fun fact: a svéd maestro 33(!) évvel előzte meg a Harcosok klubját, már ami a bevillanó hímtagot illeti, konkrétan az 53. másodpercben tűnik fel a vásznon egy merev fasz.

2022-10-16 21:34:32 Xuja (5) #37

A 60-as évek modernista stílusának igazi kvintesszenciális gyöngyszeme. Bergmannak itt sikerült, hogy az évtizedben folyamatosan elővett, mélyen pszichologizáló témáit végre olyan izgalmas formába öntse, ami az 50-es évekbeli legjobb munkáit (Hetedik pecsét, Arc, A nap vége) is jellemzi: tömör, homályos, szaggatott narratívájú, ambivalens karakterekkel teli sorsdráma a végtermék. Az istenkeresés tematikáját itt már teljes egészében átveszi az egyén belső félelmeinek és kudarcainak a megjelenítése.

Formailag emlékeztet a 8 és félre: itt is jelentős szerepet kap a tudatalatti, csak persze a kivitelezés más, a svéd Mester a karneváli hangulat ellenében egy nagyon sötét, párszor a horrorral is parolázó atmoszférát terem, ehhez képest szinte bármelyik másik filmje egy matiné. Andersson és Ulmann is felnőnek a szerephez: előbbi egyre inkább a sérülékenységét és (kezdődő) idegösszeroppanását mutatja a vásznon, utóbbi pedig csupán arcjátékával is remekül illusztrálja az egyre elhatalmasodó kétségbeesést. Korszakalkotó mestermű.

2022-04-22 11:39:37 somogyireka (4) #36

Tíz év után újranéztem, és levettem büszke, nagyképű arcomat, lásd #20-as bejegyzés, nna.

(kéne nekem egy ilyen Ingmar Bergman - féle, a sérüléseit díszként, bátran a világnak megmutató svéd férfi, miatta képes lennék felülírni azon szabálypontom, hogy csak magyar, ungarisch...de ahogy tíz napja sétálok északon, kevés ilyet látok, inkább keményke vikingek élnek itt, izommal, jólléttel díszítik magukat, bár, ha meghallom, ahogy svédül beszélnek, akkor bizony remegni kezdenek a lábaim)

A film kapcsán azon tűnődöm, mit jelent nekem az erős férfi? Hát nem izmot, nem megjátszását annak, hogy meg tud védeni, nem anyagi biztonságot, sokkal inkább szellemit, magabiztosságot meg pláne nem, nincs olyan, csak magabiztos maszk van, azt meg láttam már párat. Az erős férfi merjen félni, szorongani, tudjunk együtt félni, tudjunk együtt szorongani. Merje szétszedni magát, apró darabokra, de legalább kettőre, tépje le magáról férfiruháját, és nézzen szembe a benne búvó női arcokkal, vezesse őket egymáshoz, békítse ki őket, tegyen meg értük mindent, hogy szót értsenek, aztán engedje, hogy megsimogassák, finoman megcsókolják egymás nyakát, majd hagyja, hogy végre végre eggyé legyenek, hogy egyszer s mindenkorra véget érjen ez a földi, női pokol a férfiak okán.

Nézem az 1966-os forgatás fotóit, és sárgulok az irigységtől, micsoda pompás hármas, micsoda izzás, igazi egymásra találás, nem nem az ágyban, kit érdekel a testek közötti kínlódó egymás felé nyomakodás, hányszor volt már, hanem a MŰVÉSZETBEN.

Egy ilyen közös alkotásért bizony befizetnék még egy mozijegyet ide az életre. Remélem, ahova tartok, ott már csak ilyen filmek futnak.

2021-09-01 13:10:43 somogyireka (4) #35

Lassan tíz éve láttam, így már ködös az egész, de Bibi arca azóta is előttem van, és egyre csak jobban vágyom szépnek látni és "szeretni" a nőket. Azt hiszem, ez nekünk elég nehezen megy..ugye a nők nem kaptak a barátság "szentségéből", a legvadabb harcok is közöttük dúlnak egy-egy férfiért...ááááá...magányos dolog ez nőként. Örülök, hogy tíz év távlatából pont ez a bejegyzésem tűnt fel, épp megint nagyon aktuális a téma.

előzmény: westcoyote25 (#34)

2021-08-31 12:09:06 westcoyote25 (?) #34

Szép dolog, amikor egy nő meglátja a szépséget egy másik nőben. És tényleg: az Alma nővért játszó Bibi Andersson valóban gyönyörű, egy kiskamaszkori szerelmemre emlékeztet. Maga a film nekem megint csak túl modernkedő, és megint csak túlságosan Bergman pszichés problémáiról szól.

előzmény: somogyireka (#20)

2018-11-29 09:48:38 Ugor (5) #33

:o)) Beszélhetünk az enyémről is... de az off.

előzmény: tomside (#32)

2018-11-29 05:14:17 tomside (5) #32

Az én ritkazord külsőmről beszélünk?! :D

előzmény: Ugor (#31)

2018-11-28 23:47:12 Ugor (5) #31

Lám, lám, a ritkazord külső is takarhat érző belsőt... amúgy meg, komolyra fordítva a szót, rendkívül szép vélemény volt cimbora, méltó hozzád, meg a filmhez is!

előzmény: tomside (#30)

2018-11-28 11:43:51 tomside (5) #30

Akkor most pár napig nem nézünk semmit, ennek hely kell.
Köszönet a 24-es hozzászólásért - és persze a többiért is -, nagyon informatív volt, és jó szögből olvas.

(*Réka, Alma nővér instant szerelem, gyönyörű, igazad van!)

2016-03-15 15:36:49 nihil Velvet (5) #29

Per pillanat az az érzésem, hogy ez a világ egyik legjobb mozgóképe. A legjobb, ami egy film nézése közben történhet, hogy annyi gondolatod, értelmezési lehetőséged van az éppen látottakkal kapcsolatban, de mégis elmossa az a katarzis, amit a film egésze okoz.

10/10

2014-03-02 18:05:51 Kalevala (5) #28

Egy sziget, egy ház, a tenger és két nő, akiket "kitettek" erre a kopár helyre, hogy e békés környezet gyógyulást hozzon a betegnek.
De béke és nyugalom helyett a leghevesebb tisztító tüzet éljük meg, személyiségük purgatóriumát, ahol semmi sem marad leplezetlenül, minden rejtett gondolat, érzés, titok a felszínre tör, szinte az identitás elvesztéséig. Hú, micsoda dráma, micsoda mestermű !!

2014-01-19 23:18:33 Zsoca87 (5) #27

Azta. Ez nagyon jó volt...

Sok mindent ki lehet emelni, de a végén az a "duplajelenet", na az valami embertelenül zseniális.

2013-02-02 19:13:11 Adam Taylor (5) #26

Nem akarom ezt a filmet teljes egészében megérteni, darabokra szedni a képeit, mert azáltal maga az egész csorbulna. Én két nőt láttam a vásznon, akik egymás ellentétei, és mégis - ahogy az lenni szokott - kiegészítik egymást, együtt alkotnak egy egészet. Az egyik egész életében másokat személyesített meg, idegen jellemeket öltött fel, a másik annak szentelte életét, hogy másokat és másokon segítsen. Egyikük enged a rá nehezülő társadalmi nyomásnak - férj, család, gyermek - de boldogság helyett szenved, a másik maga állított fel szabályokat saját magának, de ezeket képtelen betartani, hibázik - és szintén szenved. Előbbi megszüli a keserűségben fogant gyermekét, utóbbi elveti; akárhogy is, de mindketten boldogtalanok maradnak. És mindez csak egy apró szelete a Personának, amelynek minden képe furcsa misztikumba burkolózik. Első nézésre a fentebb felsoroltak buktak ki pár pillanatra a filmet borító lepelből, ha még egyszer nekiesnék, biztos vagyok benne, hogy más ütne szöget a fejemben.

2013-01-24 22:32:50 gomez1000 (3) #25

Elolvastam a cikket, és számomra az derült ki belőle, hogy én miért nem kedvelem Bergman művészetét.
"Filmjeiben a testi és főleg lelki betegségektől való szenvedés a szó szoros értelmében az első pillanattól kezdve az utolsóig központi téma."
Nem a történet a lényeg, hanem a szenvedés. És a szenvedés bemutatása igaz, hogy remek, de végignézni számomra csakugyan szenvedés.

előzmény: Tenebra (#23)

2013-01-22 11:25:35 critixx (5) #24

Ez a fajta egzisztencialista filmkészítés, amit Bergman művelt, manapság nagyon nincs divatban (kivéve olyan rendezőknél, mint pl. Tarr Béla, akik szándékosan ellene mennek a divatnak, de ugye most már ő is "letette a kamerát").

A '60-as évek ezen modern filmjei főként a későmodernhez köthetőek (bár nem minden esetben, szerintem pl. Godard sokkal közelebb áll a neoavantgárdhoz és a posztmodernhez. SZVSZ ő már a '60-as évek közepén teljességgel posztmodern filmeket csinált bizonyos marxista színezettel). A Persona azért kulcsfilm Bergman életművében, mert itt szembesül vele végleg a művész (a rendező ugyanúgy, mint a filmbeli színésznő), hogy a világ kiismerhetetlen és a művészet által ábrázolhatatlan, megragadhatatlan, ezért magába zárkózik, elhallgat, míg végül annyit tud kinyögni, "Semmi".

Fellini már '63-ban szembesült ezzel, de ő teljesen más vérmérsékletű és világképű alkotóként egészen máshogy kezelte mindezt. Ha másról nem lehet filmet csinálni, filmet csinált saját magáról. Szintén a Persona évében Antonioni is szembesül ugyanezzel, az ő fotós hőse hiába próbál a valóság darabkáiból egy értelmes egészet alkotni, reprodukálni a valóságot, és ő végül szintén belenyugszik a "semmibe" és játszani kezd a nem létező teniszlabdával. Tarkovszkij ikonfestője szintén elhallgat, de a film végén mégis alkotni kezd, mivel ő még hisz a világ művészet által való megválthatóságában. Az orosz mester másfél-két évtizeddel volt fiatalabb társainál, ő csak utolsó filmjében, az Áldozathozatalban szembesül végleg a világ megragadhatatlanságával, húsz évvel a Persona után. Illetve, nála jelen van az a fajta transzcendencia, ami Bergmannál csak nagyon kevéssé, Antonioninál egyáltalán nincs jelen.

2013-01-22 10:32:51 Tenebra (5) #23

Javaslom elolvasni ezt a cikket: Bergman: A lélek mélyéről.

Ebből kiderül, miért van sokaknak ellenszenve a mesterrel szemben. Illetve ott a másik végletre is a magyarázat: miért magyaráznak ebbe is bele istenfilozófiát, meg egzisztencializmust. :D Azért, mert Bergman egy modern egyén volt, aki hasonló problémákkal küzdött, mint bárki. Plusz neki voltak pszichikai problémái is (többször szorult kórházi kezelésre, ahogy a cikkből kiderül). Azaz Bergman saját magát filmezte egész életében, csak éppen hol a családró, hol a betegségéről, hol a művészetről és annak értelméről elmélkedett. Teljesen személyes filmjei vannak.

Ez a filmje különösen érdekes, az idézett cikk írója elemzi is az Andrej Rubljovval és a Nagyítással összehasonlítva. Bár kicsit belemagyarázósnak érzem ebbe is a művészetet, de ott van. Hiszen a színésznő az egyik főhős. És kérdés, hogy érdemes-e játszania még? Bergman filmje pont arról szól, ami gomez1000-nek a problémája. Bergman rájött, hogy kezd távolodni a közönségtől, és ez a filmje is felfogható úgy, mint annak elemzése, hogy mit csináljon, hogy meg tudja-e értetni magát még a közönséggel, vagy "művészieskedjen"? Ő majd erre a 70-es évek elején találja meg a választ. És azt választja, hogy "visszatér a közönséghez", és sokkal barátságosabb, emészthetőbb filmeket csinál. Mármint a publikum szempontjából. (Számomra Bergman tavaly vált végleg örök kedvenccé - ezt a filmjét csak 3x néztem meg :D).

Így javaslom a 60-as évek előtti és a '72 utáni műveit, mivel azok nem "művészieskdők" már, hanem inkább klasszikus történetmesélők.

De igazából a 60-as évekbeli műveinél is az a kérdés, hogy érdekel-e valakit Ingmar Bergnam lelki világa vagy sem. Engem érdekelt, ezért is tetszettek a filmjei, s ezért is olvasom a könyvét, önéletírását (Laterna magica). Számomra legalábbis mindig is érdekes, hogy egy skizoid betegséggel küzdő egyén mégis hogyan tud áttörni a betegségen és zsenivé válni. Ez a szellem győzelme a test felett, úgy gondolom.

2013-01-22 10:17:20 jesi (5) #22

Épp az ellentétem vagy, nekem ő a kedvenc rendezőm és szerintem nem művészieskedő, hanem a valóságot ábrázolja (nem a Hollywoody-i csöpögős giccses filmvéget). Ebben a filmjében minden benne van, sőt még annál is több.

előzmény: gomez1000 (#21)

2013-01-21 20:31:04 gomez1000 (3) #21

Nem szeretem Bergman filmjeit. Időnként megpróbálkozom vele, mégsem találok számomra élvezhető újdonságot a művészieskedő filmjeiben.

2012-11-25 22:42:17 somogyireka (4) #20

Valószínűleg 1966-ban ez egy nagyszerű alkotás volt, nekem most sajnos semmi újat nem adott. Picit úgy éreztem, hogy visszafelé mentem a térképemen..Alma főnővér viszont gyönyörű, az ő arcát csodáltam végig, ahelyett, hogy a filmbéli konfliktusra figyeltem volna..jaj

2012-05-23 19:15:11 JeszKar (4) #19

Nagyon jó alkotás, ha az ember álmatlanságban szenved. Pedig szeretem Bergmant, de ez nagyon unalmas és művészieskefő volt, a hasonló jellegű Csend sokkal jobb. Hanem lenne a színészi játék és az operatőri munka eszméletlenül jó, akár hármast is kaphatna.

2012-03-20 12:29:22 Tenebra (5) #18

Megnéztem végre ezt is. _O_ Nagyon jó volt. Leginkább az elidegenítő effektusai tetszettek, mikor megmutatták a stábot, vagy mikor a filmszalag néha beakad. De mint kamaradráma is kiváló.

Néha mondjuk kicsit túl direktnek éreztem Pl. mikor egymásra illesztik a két női arc felét. Megértettem már abból is, hogy mire ment ki a játék, mikor csupán a megvilágítással jelezte: ezek a nők kiegészítik egymást, egymás tükörképei. Hiszen az oldalirányú megvilágítással, s az arc másik felének beárnyékolásával ez már tökéletesen érthető. A félarcok egymásra kopírozása már túlmagyarázott szvsz.

2011-08-23 23:46:30 critixx (5) #17

Nem csak a Mulholland Drive, de az 1966 utáni filmművészet is. :) Egyébként döbbenetes, zseniális minden képkockája. Mi mást is várnánk a svéd mestertől?

előzmény: Doom (#16)

2011-08-23 23:30:22 Doom (5) #16

Na ez egy nagyon-nagyon jó film. :) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem valamiért az az érzésem, mintha a Mulholland Drive sokszor innen merített volna.

2011-08-06 12:46:45 Prüstü (4) #15

Rendkívül erős film. Magával ragadott maximálisan az egész film atmoszférája. A színészek is helyükön vannak a történet is kiemelkedő, és elgondolkodtató...... maga az értelmezés , ahogy összeáll a kép az pedig földbe döngölő..mélyen pszichológia. Az olykor elénk táruló képsorok, pedig egyszerűen lenyűgözőek még mai szemmel is. 5 pont, azt hiszem ez eddig a kedvenc Bergman filmem...de a Csendet még nem nézte meg.. ami hasonlóan mély filmnek ígérkezik, mondjuk ez minden Bergman filmre szinte igaz.

2011-07-31 09:54:17 zéel (5) #14

Filmesztéták, filmkritikusok számára csemege ez a film.
Engem azonban jobban érdekel a tartalom, mint a forma. Konkrétabban: jobban érdekel egy olyan ÁTLAGOS ember átlagos gondja, akinek pl. nincs munkája. Vagy van ugyan, de csak éppen arra elég, hogy túlélje az aznapot, ne rakják ki a lakásából stb.

Sokkal többre értékelem az olyan filmet, mely valós (és tömeges!) társadalmi problémákról szól. És elnézem az ilyen filmnek azt is, ha nem tud olyan zseniális filmújító lenni, mint Bergman.

P.S.:
1. Kiváló a magyar szinkron is. Ez mindenekelőtt Tóth Ildikó érdeme. (Aki nem ismerné színészi kvalitásait, ajánlom a Felhő a Gangesz felett c. filmet!
(Sajnálatos érdekessége a szinkronos változatnak, hogy a filmbeli - kulcsfontosságú - levél tartalmát elfelejtik közölni a nézővel.)
2. Tegnap este, némi vívódás után a jó-ra kattintottam. Most feljavítom. (Hogy a fenntartásaim is megfogalmaztam.)

2011-03-24 21:30:01 acidphase (4) #13

biztos volt mondanivaloja meg ertelme a filmnek, de nekem ez igy sok.

2010-04-19 23:48:07 Hannibal Lecter (5) #12

Súlyos film nagyszerű párbeszédekkel és elsőrendű színészi alakításokkal. Többet nem is tudok írni róla egyelőre...

2010-03-31 17:27:43 jesi (5) #11

és ez még egy enyhe kifejezés a filmmel kapcsolatban

előzmény: lonka (#10)

2009-07-28 07:36:17 lonka (5) #10

ZSENIÁLIS

2009-05-01 08:18:52 jorgecosta (5) #9

igen, vagy továbbmenve azt mondanám, hogy ez _a_ film.

előzmény: jesi (#8)

2009-04-23 14:36:19 jesi (5) #8

Ez szép volt és egyetértek minden szavaddal, bár több ilyen erős film lenne a filmtörténetben

előzmény: Il Matto (#7)

2009-04-22 20:16:33 Il Matto (5) #7

Nekem ez a volt a 10-ből 11 pontos film. Több mint féléve láttam de még mindig elgondolkodom: a két nő közül vajon mindkettő létezik és ha nem akkor melyik képzeli a másikat. Esetleg az egyik képzeli a másikat valódinak, és magát a másik képzeletében létezőnek...
Egyébként nincsenek szavakba formálódó gondolataim róla csak érzések.
11/10

2009-03-26 23:36:17 kulcsar03 (5) #6

Beteges, csodálatos, magával ragadó!

2009-03-25 10:27:32 karthauzi (?) #5

A főszereplő valahogy kívül van a világon,nincsenek igazából érzelmei, nem kötődi igazából senkihez, csak magához. Csak és kizárólag szerepeket játszik (amúgy is színész) és egy nagyon erős személyiség, csak valahol nagyon hideg. (Bergman...)
Egy ápolónő aki vele van, viszont egy sokkal őszintébb persze ezáltal önátadóbb, és egy érzelmes ember, egyszerűbb személyiség.
A film valahol arról szól, hogy a színésznő elkezdi mozgatni az ápolónőt beletelepszik a személyiségébe, átveszi az irányítást felette. Pont valahol azáltal, hogy meg sem szólal. Ráadásul ezt is valahol érzelmek nélkül szemléli, meg a férjével valóviszonyát is.

Ez egy tipikus művészfilm a „Csend”-hez képest, tényleg olyan, mintha egy szikével próbálná szétszedni az érzelmeket. Nem egyértelmű amit mond, homályos, tele van érdekes képekkel, nagyon szürreális, perverz minden értelemben.... A film fotózása is nagyon érdekes. Fekete fehér, de ez egyáltalán nem zavaró, sőt. Annyira jók a képek, hogy olyan érzése van az embernek, mintha tavaly forgatták volna, és direkt fekete fehérben. És tényleg mintha minden filmkockájával művészi akarna lenni... Rendkívül kontrasztos, éles képeket használ.

Elolvastam 1-2 külföldi kritikát. Én szerintem erőlködnek a kritikusok... Érdekes, hogy van olyan kritikus, akit a néma színésznő a pszichológusra emlékeztette, aki hallgat terápia közben :-)) Sőt – úgy tűnik ez a legelterjettebb értelmezése a filmnek kritikus körökben... Vagy ami kicsit jobban tetszett (de ez is erőltetettnek tűnik), hogy tulajdonképpen a két nő egy ember két személyiségét testesíti meg.
Talán legjobban az a kritika tetszett, ahol azt állítja szerző, hogy ez a film tulajdonképpen nem más mint egy horrorfilm.
A film bevezető (és záró) képsora (kb 5 perc) erősíti ezt meg, ami tényleg teljes mértékben egy horrorfilm, és nagyon elcsodálkoztam, - egy darabig azt hittem, hogy valami rossz filmet írhattam ki a DVD-re
Ismét más kritika szerint - Elizabeth a vámpír, aki pszichológiai értelemben elszívja a nővér személyiségét. A film ezt a félelmet testesíti meg... Azt hiszem ez tényleg nagyon jó meglátás a filmről...
Szerintem

Most Úgy érzem, hogy ebben a persona c. filmben (nyilván ez csak az egyik értelmezés) Bergman a saját "betegségét", lelki problémáját talán legmélyebben meg tudta jeleníteni. Itt tulajdonképpen megmutatja - képi formában, "művészi módon", hogy igen, ő “skizoid” és igen csak egy maszkot, "persona"t vesz fel, hogy lássa az érzelmeket, tudjon mozogni a világban, de ez mind csak álarc. Szembesül azzal, hogy hivatásában sem tud olyat létrehozni, mint amit őt szeretne, és szülőként is teljes csőd, elidegenedés, a gyereke iránt kevesebb érzelmet érez, mint egy a hírekben látott önmagát elégető buddhista szerzetes iránt.
Közben viszont a nővéren keresztül (aki elvileg egy egyszerűbb józan személyiség lenne), azt szeretné megmutatni, hogy az is mennyire banális, ellentmondásos, és hogy mégis - még hallgatásában is ő az "erősebb" :-) (Mint Strindbergnél)
Érdekes, hogy nem sokkal a film után (egy adóhivatali felelősségrevonás kapcsán, igaz, de) tényleg lelkileg összeomlik Bergman, mint a film főszereplője, és hosszú időn keresztül kórházban ápolják "depresszióval."

2009-03-05 11:32:48 pókmacska (5) #4

Huhh, nálam is hatos lenne. Már az első húsz percében annyi mondanivaló volt, hogy csak néztem...
A hazugság, mindig a hazugság...és szeretem, hogy gyakori kérdéseket boncolgat, nem hétköznapi módon. Belső ajtókat nyit ki, sebezhetővé tesz.

2009-03-05 11:04:30 jesi (5) #3

Ennyire erős filmet, amely minden perce mond valamit. 6-os lenne nálam

2008-10-26 17:03:17 budaik (5) #2

Nagyon sűrű film. Varázslatos képi világ. Nem is tudnék most rá mit mondani. Szerintem meghökkentő, a történet maga is... :D

2008-02-18 15:53:54 Dougie (?) #1

és pont ehhez nincs egyetlen hozzászólás sem...
vagy senki nem talált rá szavakat? (ami mondjuk érhető...)