Il deserto rosso (1964) ☆ 👁

Vörös sivatag

(Michelangelo Antonioni)

francia-olasz dráma

4,0
★★★★☆
154 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2020-11-30 17:52:07 macready (5) #16

„Van valami szörnyű a világban, és nem tudom, mi az. És senki sem mondja meg nekem

A hatvanas évek elején minőségi változás következett be, a filmművészet soha ilyen mélységben nem mutatta meg a polgári társadalom konfliktusait, eszmei zűrzavarát, soha ilyen fájdalmas önelemzéssel nem tárta elénk az elidegenedés, az etikai kódex változásának problematikáját.
A háború után a világ alapvetően megváltozott. A fasizmus sokkjából még alig kilábalt társadalomra a konszolidáció szinte elviselhetetlen érzelmi terheket rótt, Antonioni azt vizsgálja, hogyan reagál az ember a világ változására, hogyan jut az érzelmi elbizonytalanodástól a kiüresedésen át a legmélyebb egzisztenciális válságig. Nem kérdez rá az okokra, nem ítél, és nem moralizál. Egyesegyedül az izgatja, mihez kezdenek hősei az új helyzetekben.
A kétség, amely a hatvanas évek modern filmes iskoláinak egyik védjegye, Antonioni minden művében hangsúlyosan jelen van. Néha csak apró, félreérthetetlen jelekkel figyelmeztet a valóság bizonytalanságára.
A Vörös sivatagban a lelkileg kiegyensúlyozatlan Giuliana a szennyezett ipari táj (a „vörös sivatag”) nyomasztó díszletei közt próbálja meg túlélni saját életének érzelmi sivatagát.
Képi világát tekintve a Vörös sivatag valószínűleg Antonioni legszebb filmje. A ködös, nedves tájak és a finom távoli hanghatások Tarkovszkij egész hetvenes évekbeli művészetét megelőlegzik. A színek finom chiaroscuro harmóniája minden korabeli és későbbi filmet felülmúl. Mindez ötvözve Antonioni megszokott geometrikus, de sokszor aszimmetrikus kompozícióival, a modern képzőművészet egyik csúcsteljesítményévé teszik ezt a filmet. Ez a film már nem az eltűnésrõl szól, hanem a hiány világát, és a hiány világának esztétikumát próbálja megfesteni végtelen vizuális finomsággal.”

2017-05-25 09:32:56 Prüstü (3) #15

Nagyon erős képi világ amit az alkotás elénk tár, még akkor is ha mai szemmel itt-ott már mesterkélten hatnak a festett mezők, illetve a túl sok erős szín.
Monica Vitti játéka számomra nem igazán volt meggyőző, inkább tűnt színpadiasnak és javarészt szenvelgésnek.
A rengeteg zaj jól érzékeltette az iparvárosok elidegenítő hatását, habár a fináléban már soknak éreztem, ahogy már lent írtátok a külső környezet már kezdetektől sokkal jobban determinálja a film üzenetét, mint a trilógiában, de összességében ugyanazt a kört zárja be.
Ugyanúgy bennünk marad egy nyomott, elidegenítő érzés a film után, ami szinte minden Antonioni filmnek a védjegye.
Richard Harris karaktere igazából ugyanúgy elveszett mint Vitti, csak kevésbé neurotikus, jobban álcázza személyének magányát, próbál megújulni új helyeket megismerni, de ez sem hoz boldogságot számára, nem léphetsz ki önmagadból, bárhova is mész, a belső magány elkísér.
Összességében nekem ez inkább egy erős 3, mint 4.

2015-07-19 12:40:31 zéel (3) #14

A 60-as években még nagy áhítattal és tisztelettel néztem volna.
Azóta azonban sokat "fejlődött" a világ. Ma már több és súlyosabb problémákkal küszködik.

2013-11-09 00:17:23 Kalevala (5) #13

Óriási ez a film! Antonioninak tényleg sikerült azt a mocskot, azt az gyárak által kiokádott szennyet esztétikusan fényképezni. HA ezeket a képeket látom, érzem a sárga füst bűzét, szinte ízlelem a petróleum ízű halat. Itt nem csak a természet pusztul el, itt elsorvad az emberi lélek.

2012-11-01 15:09:47 critixx (5) #12

Antonioni az előző három filmjében az elidegenedés folyamatáról beszélt, melynek során - a Napfogyatkozás végére - eljutott a folyamat végpontjáig. Ez a film már - szándékai szerint - az elidegenedettség állapotáról szól, azokról az emberekről, akik ebben a (kiúttalannak tetsző) világban élnek.

előzmény: Tenebra (#11)

2012-11-01 14:50:34 Tenebra (5) #11

Ez egy sci-fi. :D A Stalkerhez hasonló disztópiát éreztem itt. De mégsem. Antonioninak tényleg tetszett az az ipari telep, mert sokszor nagyon is esztétikus volt a fényképezés. S tényleg van ebben valami hangulat, szépség. Pedig a valóságban az ilyet leköpöm és taszít. De filmen minden átalakul. (Ezért is értek egyet Balázs Bélával vagy azokkal, akik szerint a film nem mechanikus rögzítés, hanem átalakítás. Csakis a film tudja visszaadni ezt a gyári környezetet a maga reális valójában úgy, hogy közben szép legyen. )

Amúgy szerintem Antonioni "legérthetőbb" filmje. Itt nagyon egyértelmű volt számomra legalábbis, hogy mi a probléma itt. A környezet, amiből nem lehet egykönnyen kitörni. Itt tényleg vizuálisan egyértelmű volt, hogy a szereplők a tájba vannak ragadva. Előző filmjeiben ez rejtettebben volt jelen, és inkább az emberi kapcsolatokkal volt a probléma. Itt azért elég markáns a táj ahhoz, hogy észrevegyük: tökmindegy, az alkotó milyennek látta, a főhősnő nagyon is elvágyódik innen. Persze ez visszavetül az érzelmi életre. Beszédes az is, hogy a kisgyerek lebénul egy pontján a történetnek. Igen, ez is teljesen tiszta: a szereplők ugyanúgy érzelmileg kiürültek, mint ahogy a gyerek sem reagál semmilyen ütésre, amit a lábára mérnek.

Szóval igazi hangulatfilm.

2011-07-03 15:08:53 Dibon (5) #10

Akkor nem értettelek félre :)

előzmény: dézi (#9)

2011-07-03 14:15:43 dézi (5) #9

persze, hogy több, nem is azt mondtam, hogy csak arról szól, csak arról is. :) (sok elemzés kiemeli a környezet szerepét, azért említettem.)

előzmény: Dibon (#8)

2011-07-03 11:48:44 Dibon (5) #8

csak kérdéseket tesz fel, sőt még talán azokat is inkább mi tesszük fel magunknak a látottak alapján

Na pontosan ez az, amitől nagyon el lehet veszni a filmben. :) A szerteágazó szimbólumrendszerbe tengernyi dolgot lehet belelátni, szinte minden megnézés új élmény! Mindenesetre az iparosított környezet bemutatásánál ez sokkal több lett, de szerintem ezt ő is így gondolta, és ez csak a felszín.

előzmény: dézi (#7)

2011-07-03 01:43:40 dézi (5) #7

egyébként érdekes, hogy Antonioni saját elmondása szerint nem az iparosított, a technikai fejlődés által leigázott környezet negatív oldalát akarta bemutatni (vagy nem csak azt), hanem a benne rejlő szépséget is. amikor ezt először olvastam, meglepő volt (inkább a lélekölő, neurózisba kergető hatása kerül előtérbe), de rájöttem, hogy tényleg így van: egyszerűen azért, mert hihetetlen szép képei vannak. én pl. ezért is szeretem annyira Antonionit, mert mindent csak bemutat, de nem mondható róla egyértelműen, hogy ítélkezne is. csak kérdéseket tesz fel, sőt még talán azokat is inkább mi tesszük fel magunknak a látottak alapján.

2011-07-02 22:24:36 Dibon (5) #6

Ez bizony mestermű! Nagyon erősen szimbólumokkal operáló film, végig csak sejtet, nekem kb a feléig gőzöm sem volt, hogy mire megy ki a játék. Ez tipikusan az a film, ami második megnézésre lesz teljesen kerek, ugyanis a második felének ismerete teljesen új értelmet ad az elejének, ahol még nem világos, hogy mire kell figyelni.

Kontrasztos metaforákkal rengeteg dolgot vet fel: kiúttalanság és célkeresés, a gyermekként elvesztett boldogság újra keresése, a gyermeki lét magunkba temetése és féltve őrzése, kitörés az általunk felépített ketrecből, elidegenedés, a paradicsom pokollá változása... miközben minden képből sugárzik az üresség és a magány, ami szinte már az őrület határára sodorja a tudatot...

Nem egy könnyű darab az biztos, meg az is, hogy nem utoljára láttam.
Ja, és a cím nagyon találó, a filmben különleges szerepe van a színeknek.

2009-11-12 00:21:07 sleepingdancer (5) #5

fantasztikus film, ami a legfontosabb és egyetlen kérdésről szól: mi a létezés, és miért élünk ezen a világon. meglepően kortalan hatást kelt, mintha nem negyven éve, hanem az idén forgatták volna, ugyanakkor a "lelki színhasználat", az ipari táj és a hangok már-már valami scifiszerű jövőbe helyezik. az ellenpontként beillesztett mese a gyönyörű temgerpartról és a vitorlásról, a furcsa ének eredetét kutató kislányról felejthetetlen, engem Herzog Kaspar Hauserének álojeleneteire emlékeztetett. titokzatos, költői, gyönyörű munka

2009-08-15 20:12:02 kópé (2) #4

én falra másztam tőle és a Kiáltás se tetszett de azt mondtam magamban kitartás és jól tettem, utána megnéztem a Nagyítást és a Foglalkozása riporter-t azok kötelezőek

2008-07-27 10:23:50 Dougie (?) #3

Michelangelo Antonioni első színes filmje a színek használatát illetően magasra teszi a mércét. Hogy a pontos árnyalatot megkapja, a rendező egész réteket festett meg. A helyreállított képekből világosan kiderül, miért volt oda annyira az akkori közönség a rendező újításaitól, nemcsak a kifejező színektől, de a megdöbbentő vágástól is. A Vörös sivatag Antonioni legtermékenyebb korszakának végén készült, közvetlenül híres trilógiája, A kaland (1960), Az éjszaka (1960) és a Napfogyatkozás (1962) után. Bár a Vörös sivatag talán elmarad az első és a harmadik klasszikustól, a film által felvetett ökológiai problémák sokkal nagyobb előrelátásról tanúskodnak a mából nézve, mint bemutatásakor.

Monica Vitti neurotikus asszonyt alakít (Giuliana), aki egy gyárosba (Richard Harris) szerelmes. Antonioni hátborzongatóan játszik a nőt körülvevő ipari formákkal és színekkel, felváltva mutatja őket fenyegetőnek és szépnek, ahogy a nő végigmegy a sci-fit idéző tájon. Mint minden öntudatos Antonioni –hősnő, Giuliana is szerelmet és az értelmet keresi – és szexet talál. Az egyik képsorban a szeretkezés utáni melankólia döbbenetes módon válik érezhetővé a színek expresszionista használata révén, követve Giuliana hangulatváltozásait.

A film leglenyűgözőbb képsora az ártatlanság panteisztikus, utópikus álomvilága, amelyről a hősnő beteg kisfiának mesél; a zaklatott nő és a címbeli vörös ipari sivatag alternatívája a gyönyörű lány és a gyönyörű tenger.

Jonathan Rosenbaum

2005-08-02 03:11:17 egyeske (4) #2

nekem nem sikerult. ja es olaszul, mert kulonben meg a csajba se tudsz beleszeretni.

2005-03-12 22:38:30 Ivan/ (5) #1

Bitang nagy film! Nem egy vidám alkotás és szerintem baromira nehéz ráérezni, de ha elkap akkor véged van! Tejesen a hatása alá fogsz kerülni. (Nekem ez spec. a 3-ik probálkozásra sikerült, de megérte.)