If.... (1968) ☆ 👁

Ha...

(Lindsay Anderson)

angol dráma

4,1
★★★★☆
200 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2020-10-15 08:58:40 dittike (5) #26

Ma is aktuális kérdéseket boncolgató drámai hangvételű alkotás.

2018-02-08 05:36:52 caulfield (4) #25

​Na ez azért az elvont borúlátása miatt könnyen megakadhat a néző torkán. Lázadás mindenhol, még talán filmnyelvi téren is: az első fele szinte dokumentarista és ahogy egyre inkább közeleg a vég annál inkább megy át szürrealistába. Ível a képmutatástól az emberalattiságig. Persze ez a puritán-profán szembenállás nem csak generációs alapon és tanár-diák viszonylatban osztja szét a feleket, mert a legkisebbek is előszeretettel gyakorolják saját köreikben az uralkodásvágyat. A hagyománytiszteletet kenetteljesen és gőgösen megkövetelő angol közeg is tökéletes melegágya ezen '68-as év összeütközéseinek, s egyben keltetője az eltérő nemzedékek különböző világnézeteiből fakadó konfliktusának. (Ennek a vadhajtásnak a másik ágán trónol valahol a Monty Python a maga abszurd humorával.)
„Játék és munka, ne keverd a kettőt“ - mintha pont az lenne a szándéka Andersonnak, hogy az intézményi igazgató ezen merev felszólításának int be azzal is, hogy a szürreálból csinál kvázi dokut és fordítva, mert nem csupán a fekete-fehér és színes képek váltogatásával éri el ezt a hatást - ami lehet, hogy véletlen, pénzhiány, vagy tudatos művészi koncepció része - hanem az ellentétes, mondjuk úgy, hogy műfaji elemeket keveri. Ezért egy idő után a film eleji ismeretterjesztő és portré-szerű felütés is kap visszamenőlegesen egy groteszk színezetet.
Mikor pedig Micket és csapatát lezavarják a «pincébe», mintegy a büntetésüket kiváltandó okból annak a sötét, gázos helynek a kitisztítását kapják feladatul, na az aztán egy szürreál, valóság (ember) alá menő fordulat. Thomas Mannnak van a mondata, hogy „Aki könyvek égetésével kezdi, emberek égetésével végzi" - szerintem itt ez érvényesül. Mert a tudomány képes arra, hogy a maga modern, freudi talpazatán állva, a megismerő értelem fényét hirdetve, - titokban saját gátlástalanságát igyekezve titkolni - erővel és tekintéllyel éljen annak érdekében, hogy felszámolja azokat az elemeket, amelyek megszűnésétől tévesen a világ nemesülését várja el. Ezzel pedig pont, hogy a hirdetett hagyomány szellemiségébe belenőtt emberi tartást írtja ki nevelés címszó alatt és engedi útjára azt a fenevadat, amelyet mindvégig ott izzasztott dohos intézményeiben.

2017-03-08 11:28:59 Ugor (5) #24

Hát, van köztük asszociáció, az biztos!

előzmény: ryood (#23)

2017-03-08 10:17:33 ryood (5) #23

..és mikor néztem a mindenkit, egyből ez ugrott be..
ezért is szedtem most elő, sok-sok év után újra.

előzmény: Ugor (#22)

2017-03-08 01:07:35 Ugor (5) #22

Bizony, bizony, bizony!

előzmény: ryood (#21)

2017-03-07 20:27:15 ryood (5) #21

egészen szokatlan iróniájú film. a legjobb "lázadó" alkotás, amit láttam!
és tetszett az is, hogy időnként fekete-fehérre vált, pedig állítólag csak azért lett ilyen, mert elfogyott a pénz, és nem tudtak több színes filmet venni..
a "tigrises-karmolós" szexuális jelenet pedig döbbenetes...

2017-01-07 15:22:31 csabaga (3) #20

Realista filmből abszurd,szatíra majd szinte sci-fi lesz ,nehezen emészthető módon.Azóta történt ilyen eset,mint ahogy minden megtörténik egyszer,amire egy kis esély van,de a szememben ma már nem tesz jót a filmnek.Még jó,hogy akkor nem adott ötleteket.

2016-12-04 23:11:26 Fulopevi (5) #19

Youtube-on jelenleg is megtalálhato, eredeti és új szinkronnal is:)

előzmény: Ugor (#15)

2016-07-22 23:48:53 Fulopevi (5) #18

Youtube-on megtalálható, ma néztem:)

2009-11-26 22:04:56 Ugor (5) #17

Hát ez az... :o(((

2009-11-02 09:30:49 jesi (4) #16

Valamikor (kb néhány hónapja) adta az m2 vagy a Duna
Amúgy azt hiszem dvd-n nem jelent meg hazánkban

előzmény: Ugor (#15)

2009-11-01 23:13:29 Ugor (5) #15

Hol a manóban nézitek ti? Évek óta keresem mindenhol, de nem találom ezt a filmet. Pedig annak idején mennyire tetszett!

2009-08-24 15:54:38 critixx (5) #14

Bocsi. Egyébként én a free cinemát is nagyon szeretem (meg úgy általánosságban az igényes realista filmekért).

előzmény: ronin07 (#13)

2009-08-24 14:58:55 ronin07 (?) #13

"A Szombat este, vasárnap reggel Karel Reisz, A hosszútávfutó meg Tony Richardson filmje. Egyébként mindegyik zseniális."

Leirhattam volna, teljesen igazad van. Egyébként tisztában vagyok vele. Az ellentét 1-2 korábbi free cinema jegyre vonatkozott.

előzmény: critixx (#12)

2009-08-23 23:09:00 critixx (5) #12

Még ha csak Castro portréja lett volna... Ugyanúgy volt ott Lenin meg Hitler... Bizonyos erősen anarchista kijelentésekben kissé a 8-10 évvel később kibontakozó punk mozgalom előképét is láttam Mickben.

A Szombat este, vasárnap reggel Karel Reisz, A hosszútávfutó meg Tony Richardson filmje. Egyébként mindegyik zseniális.

A film utolsó jelenetében egyértelműen Jean Vigo zseniális filmje, a Magatartásból elégtelen előtti tisztelgést lehet látni (ott is egy bentlakásos iskola diákjai lázadnak fel).

előzmény: ronin07 (#11)

2009-08-23 22:38:03 ronin07 (?) #11

A Becstelen Brigantyk előtt tekintettem meg eme remekművet. Lindsay Anderson, a brit free cinema egyik atyaúristene szerencsére nem radikálisan, de elfordult a szocialista realizmus ismertetőjegyeitől. Munkásosztálybeli szereplők hányattatásai (Szombat este, vasárnap reggel, A hosszútávfutó magányossága otthonlétet boncolgató flashback-láncolata...) helyett felső osztálybeli középiskolások kálváriáját eleveníti meg a megkövesedett brit osztályrendszer egyik fellegvárában, egy évszázados tanintézményben, ahol a konzervatív attitűd, az örökös és szőrszálhasogató kontrollal való szembenállás eszközei a szarkazmus, a külvilágba való berobbanás, hovatovább bemotorozás liberális, erotikus szimbolikával nyakon öntve, majd a fegyveres színvallás. És a falakon, újságokban rápillanthatunk Castro portréjára, vietnami háborús töredékekre.

2009-07-12 16:46:08 puttancsospeti (?) #10

Rég láttam nagyon. Annyira emlékszem, hogy nagyon tetszett, de újranézést igényel az osztályzat.

2009-07-12 16:16:52 gringo (5) #9

Ez a Lindsay Anderson egyre inkább meglep. Jó messzire került az angol free cinemától: nem ideológiában, hanem hálistennek csak megoldásaiban.

2009-06-24 00:21:58 bali113 (5) #8

Nagyon tetszett. Újranézhető. Kretív. Sokat mondó.

2009-05-05 10:55:56 jesi (4) #7

Jó megoldás, remélem nem a pénzhiány miatt

előzmény: critixx (#6)

2009-05-04 20:15:44 critixx (5) #6

Bizonyos források szerint a pénz hiánya miatt kellett egyes részeket fekete-fehérben felvenni, más források szerint L. Anderson a kórusban éneklős jelenetet a fény miatt kényszerből vette fel fekete-fehérben és annyira tetszett neki az ötlet, hogy úgy döntött, érdekes hatást érhet el, ha váltakoztatja a színes és fekete-fehér részeket. Tudtommal.

előzmény: jesi (#5)

2009-04-28 17:04:10 jesi (4) #5

Érdemes volt újra megnézni, csak régebben jobban tetszett: bár most is nagyon jó filmnek tartom
A színes és fekete-fehér váltakozását meg nem értem teljesen, de jó ötlet

2009-04-25 19:04:24 acidphase (4) #4

ma lesz m2-n jo lenne megnezni mar csak 'little alex' miatt is :P

2008-12-07 10:34:38 hhgygy (3) #3

Az Easy Rider után a második csalódás.
Hiába, öregszünk, változunk...

2007-07-17 11:40:23 Ivan/ (3) #2

Nem rossz film, csak egy bajom volt vele. Előtte nem sokkal láttam Tony Richardsontól A hosszútávfutó magányosságat ami hasonló témájú mű, és az bizony köröket vert rá.

2007-07-17 11:37:47 Kovacsadam889 (5) #1

Érdekes végéet ért a film....
Kiváncsi lennék hogy ha megnézném a Britannia Hospitalt,meg az O Lucky Man!-t teljesebb képet kapnék-e.
Már csak az a kérdés hol lehet megszerezni?