Valmont (1989) ☆ 👁

(Milos Forman)

amerikai-angol-francia dráma, szerelmi történet

3,7
★★★☆☆
136 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2010-09-02 17:33:03 csabaga (3) #3

Kiváló összehasonlítás,egyetértek vele.
Csak annyit tennék hozzá,Uma Thurman már külsőre sem volt jó választás.

előzmény: Jereváni Rádió (#1)

2009-12-07 20:18:45 grafikusTibi (4) #2

Forman elég szabadon kezelte a történetet. A veszedelmes viszonyokat olvastam könyvben is és láttam Stephen Frears verzióját is, ami az egyik kedvenc filmem. De a Forman féle film nem tetszett annyira...de akadnak benne jó jelenetek persze.

2009-01-04 14:00:04 Jereváni Rádió (4) #1

Miután a Valmontot a Veszedelmes viszonyokat követően néztem meg, elkerülhetetlenné vált számomra a két film összehasonlítása.

I. Marquise de Merteuil:

Glenn Close igazi nagyvilági dáma, megjelenése császárnői. Született szarkeverő és intrika, aki – egy eset kivételével – mindvégig kezében tartja a szálakat. Frears feldolgozásában Valmont is úgy tekint rá, mint egy igazi királynőre. Olyan ínyenc falat a számára, amit ha megkaphatna, akkor a legfőbb jellemzőjét, a hiúságát elégítené ki talán véglegesen.

Ezzel szemben Formannál Merteuil kedvesebb, játékosabb. Anette Bening is kavar rendesen, de mégis könnyedebb karaktert hoz ki belőle, mint Glenn Close.

Nem tudok dönteni kettőjük közül, mindkét színésznő zseniálisan játszik.
1-1

II. Vicomte de Valmont:

John Malkovich démoni csábítóként tűnik fel. Tudjuk róla, hogy nem egy született szépfiú, mégis akkora alakítást nyújt Valmontként, hogy hozzá képest Casanova csak egy felajzott tizenéves kölyök. Egy igazi kéjenc, akinek a nők megszerzése iránti vágyánál csak a hiúsága nagyobb. Frears-nél igazából ő a főszereplő (Michelle Pfeiffer mellett), Malkovich pedig talán élete legnagyobb alakítását nyújtja.

Formannál Valmont kicsit háttérbe szorul, Colin Firth viszont picit más karaktert hoz. Csábító szó se róla, de érzékenyebb, érzelmesebb, nem annyira fékeveszett, mint Malkovich. Ehhez a feldolgozáshoz viszont pontosan ez a karakter illik, így Firth is a maximumot hozza.

Itt sem tudok dönteni, mindkét színész megkapja a pontot.
2-2

III. Madame de Tourvel:

Frears feldolgozásának másik főszereplője, Michelle Pfeiffer is irtózatosan jól játszik. A film nagyszerűen mutatja be a lelkében bekövetkezett viharokat, hogyan lesz a hűséges feleségből Valmont szerelmes szeretője. Pfeiffernek pedig ez jutalomjáték.

A Meg Tilly játszotta Tourvel viszont semmilyen. Teljesen háttérbe van szorulva, annyit látunk csak, hogy egyik jelenetben még hűséges feleség, fél órával később amikor ismét felbukkan a filmben már tépelődő szerelmes asszony.

Ezt a meccset Michelle Pfeiffer nyerte fölényesen.
3-2

IV. Cécile de Volanges:

Uma Thurman szerepe a Veszedelmes viszonyokban abszolút mellékszerep, nem sokat tesz a Close-Malkovich-Pfeiffer mestertrióhoz. Bár még csak 18 éves volt a forgatáskor, hallgatag játéka mégsem tűnik annyira hitelesnek Cécile szerepére, bár lehet, hogy csak az előbb felsoroltak miatt tűnik így számomra.

Faizura Balk viszont fantasztikus Cécile-ként. Korban is passzolt a szerephez (15 éves volt a forgatáskor), nagyon jól hozta a szerelmes, naiv kislányt, aki kikerülve a zárdából próbál eligazodni a saját érzelmei és a társadalmi konvenciók között. A Valmontban szuperül mutatják ezt be, az ő története szinte főszál a filmben.

Forman visszavágott, Fairuza Balk hozta az egy pontot.
3-3

V. Rendezés:

A legfőbb különbség a két film között. Míg a Veszedelmes viszonyok egy irtózatosan feszes, pontosan megkomponált dráma, addig a Valmont egy derűsebb és talán könnyedebb hangvételű szerelmi történet. Frears-nél végzetesek az érzelmek, fatálisak az intrikák. Nem véletlen, hogy nála épp a fogadás áll a középpontban: Tourvel és Valmont története adja a film gerincét, igazából ők ketten a film főszereplői. Ehhez még jön a háttérben a gyeplőt tartó Marquise de Merteuil karaktere. Precízen ábrázolt társadalmi világ, logikai szempontból hibátlan történetvezetés jellemzi a filmet.

A Valmont viszont nem ennyire „végzetszerű”. Igazából nincs egyértelmű főszereplője a filmnek, talán Anette Bening az. A fogadás itt háttérbe szorul Cécile története kerül előtérbe. Kevéssé drámai a hangvétel, több a humor, nagyobb a játékosság. Forman talán lazábban kezelte a történetet, derűsebb világa mégis szemet gyönyörködtető.

Bár Forman koncepciója sem volt rossz, mégsem nyerhetett Frears-ével szemben.
4-3

VI. Operatőri munka:
A Veszedelmes viszonyok sakktáblás, taktikázó világához komorabb színek kellettek. Ezért a film színvilága szürkébb, sok az üvegfelület (gondoljunk csak Marquise de Merteuil titkos szobájának ajtajára!), sokkal fakóbbak a színek.

A Valmont játékosabb, könnyedebb miliőjéhez viszont ragyogóbb színvilág kellett. Sokkal csiricsárébb a díszletek, a ruhák is színesebbek, díszesebbek. Míg Frears filmjében a párbaj jelenet rideg téli havas tájon játszódik, addig Formannál azt gyönyörű napos nyári erdőben vették fel.

Mindkét operatőri munka fantasztikus, mindegyik híven illeszkedik a maga rendezői koncepciójához.
5-4

Összességében Stephen Frears filmje győzött, de azért Forman sem vall szégyent. A Veszedelmes viszonyok taktikus, feszes drámáját nem lehetett überelni, de a Valmont – ha nem is Forman legjobbja – mégis nagyon kellemesre sikeredett.