Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
A film mai vetítése előtti (kis)előadásában a cseh filmintézet vezetője is elmondta, hogy a korabeli filmes és politikai hatalmasságok nagyon utálták ezt a filmet (és rendezőjét). Persze, hiszen nem a konkrét történelmi eseményre fókuszál, hanem az általános - tértől és időtől független - "emberi" aljasságra, ill. a kiszolgáltatottságra.
előzmény: Soltyk (#6)
Ha jól emlékszem azután Nemecet még a cseh filmgyár épületéből is kitiltották, nem véletlenül :D
előzmény: zéel (#5)
Kösz, hogy felhívtad a figyelmem egy másik Němec filmre is. Meg fogom nézni!
előzmény: Soltyk (#4)
A vadászatos jelenet tényleg elképesztő. Nem osztályoztad még, nem tudom láttad-e a rendező Az ünnepségről és a vendégekről című művét. A világ egyik legfélelmetesebb filmje!
előzmény: zéel (#3)
A kevés, valóban zseniális filmek egyike. Formailag és tartalmilag egyaránt.
Lényegében csak képek és hangok. Az első mondatra is percekig kell várni. Aztán később sem beszélnek túl sokat a filmben.
A képek meg hol jelenidejűek, hol visszaemlékezések vagy éppen hallucinációk vagy álmok.
A szó klasszikus értelmében filmzene sincs, de legalábbis nem uralja a képet. Inkább csak különféle hangok, zörejek hallhatók.
Ami pedig a tartalmat illeti: itt nem látható koncentrációs tábor egy pillanatra sem, csak két fiatalember, amint leugrik egy lágerbe tartó vonatról (és menekülnek). A továbbiakban is csak egyszerű, hétköznapi emberekkel találkozunk, találkoznak. Viszont ezek a kisemberek, az öreg (vén, rozzant) vadászok sem sokkal különbek a koncentrációs táborok működtetőinél. Nagy örömükre most emberre is vadászhatnak.
A filmet ma, a budapesti klasszikus filmmaraton keretében, digitálisan felújított változatban vetítették. Ahol a filmmel kapcsolatos beszélgetésen jelen volt az író lánya is.
P.S.: "...e művet mintha nem rendezték, hanem öntötték volna, mint valami fényes, fekete szobrocskát" - írja, találóan Ardai Zoltán a Filmvilágban. (Igen! Ez a film alapvetően a vágó-asztalon született meg.)
Érdemes megnézni a filmet leosztályozók aktivitását.
Azért nincs hozzászólás, mert szóhoz sem jut senki ettől a filmtől?
Nehéz film, kikezdi az embert és nem (csak) a témája miatt. A szaggatott, repetitív vonalvezetés majdhogynem unalmassá teszi ezt az egy órát is, hajlamos elkalandozni az ember. Kétszer kezdtem bele, és kétszer hagytam ott a filmet. Majdhogynem mérges lettem, hogy kikezd velem a film és harmadszor is nekiültem. A végére érve az lett az érzésem, hogy nem a film kezdett ki velem, hanem a történelem. Nem a film experimentális vonalvezetése zavart meg, hanem maga a zavar. A zaklatottság. Mert erről a korról, bár lehet a hagyományos elemekkel mesélni, készültek is erről remek filmek, de ott marad a kérdés, hogy „lehet-e költészet a holokauszt után”.
A film (legalábbis nekem) azt a választ adja, hogy nem lehet, hanem kötelező. A lírát nem lehet megölni, a líra, mint sztoikus sündisznó alakul kellemetlen valósággá. Mert ez a film egy vizuális vers, amely a visszatérő elemekben a kihegyezett refréneket írja le. Az elveszett sőt inkább az elvesztegetett pillanatokat, amely normális pillanatokban, egy szép de átlagos költemény lenne, itt, a tizenévesek fejével, egy elveszejtett jövőt jelent, mert közbeszólt a történelem.
A metaforák nem mindig voltak egyértelműek, de a menekülés közben, kamasz fejjel ebben a helyzetben mi lenne egyértelmű?
A Saul fia előfutára, amely kellemetlenül, nehezen, de sajnos nem tudsz mit tenni: veled marad.