Elephant (2003) ☆ 👁

Elefánt

(Gus Van Sant)

amerikai dráma

3,4
★★★☆☆
359 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2023-12-22 16:26:47 macready (3) #30

Gus Van Sant pl. ebben az interjúban elismeri, hogy nagy hatással voltak rá Tarr Béla munkái.
Ugyan lehet vele kísérletezni, de a hipnotikus, hosszú beállításos, egzisztenciális tartalommal töltött jelenetek nem fognak bárkinél úgy működni, mint a mester filmjeiben. Ahogy te is írod, könnyen didaktikus pózerkedéssé válhat az egész.

előzmény: wim (#29)

2023-12-22 16:04:12 wim (3) #29

Eléggé összecsengenek a gondolataim Rékáéval, legalábbis a két évvel ezelőtti feljegyzéseim szerint. „Agyonhájpolt”, „tarrbéláskodó” művészkedés, közhelyekből összerakva. Akkoriban négy-öt hasonló témájú filmet pörgettem le egymás után, és igazából egyik sem tetszett, talán ez még a jobbak közé tartozott. Végül is nem volt rossz a koncepció (az egésznek az értelmetlenségét domborítja ki, az áldozatok szemszögéből - az elkövetőkről nem tudunk meg szinte semmit, minden csak úgy megtörténik, értelmetlenül) - csak béna a kivitelezés. Eddig még Az osztályt találtam a legjobbnak a témában, de második nézésre már az is kicsit didaktikusnak tűnt. A Villeneuve-filmet nem ismerem, kíváncsi vagyok rá.

előzmény: macready (#28)

2023-12-22 12:19:33 macready (3) #28

Hasonló témában inkább ezt vagy esetleg ezt a filmet ajánlanám megtekintésre.

előzmény: somogyireka (#27)

2023-12-22 08:43:51 somogyireka (2) #27

az este a prágai eseményektől totálisan lesokkolódva, ajánlásra kezdtem el nézni. A nem tudom hanyadik beszámolót is elolvastam a tragédiáról, hátha valaki, valahol leírja a borzalom, az ördög, a teljes mentális szétesettség természetét, vagy éppen azt, milyen úton juthat el valaki egy ilyen bűntetthez. Na meg a tettes anyjára gondoltam, az egyik legnagyobb áldozatra, követett is el bármit a fia ellen az elmúlt huszonnégy évben. (És a filmet is azért kapcsoltam be, hátha akkor itt, a sokat hájpolt Elefántban majd választ kapok.)
Mélységesen magamba zuhanva ültem a tűz mellett az este, sztereóban hallgattam, ahogy a fájdalom serceg, szöszmötöl, ólálkodik bennem, legalább ordított volna, legalább sírni tudtam volna.

Aztán az ordítás a film után tört elő belőlem, legalább ennyi eredménye volt ennek a hatásvadász hulladéknak, mely kellő mélység nélkül, az élet egyik legborzalmasabb tettét, ahol gyerek gyilkol gyereket, használ témául. Ráadásul művészieskedik itt nekem majdnem másfél órán át, amikor is "tarrbélásan", teljesen öncélúan fiatalokat filmez hátulról, és követi azok sehova sem vezető, éppen teljesen lényegtelen lépéseit.

Ám ezen a hosszúra nyújtott képsorokon keresztül legalább arra rá tudok mutatni, mi a különbség perceken át filmezni az iskolában a vécére menő diáklányokat vagy A torinói ló elején a lovát. Hát annyi, hogy az utóbbiban az a ló a Tarr Béla volt, az ott egy rettentően személyes esemény, ahol a három szereplő magát a rendezőt igyekszik három oldalról bemutatni. Ott szélként süvít a Béla és Ricsiként nyerít tovább, hogy aztán Ohlsdorfer lányaként még megpróbálja egy elképzelt rendeltetés szerint használni a nyelvet, melynek lehetetlenségébe a férfi aztán belefullad.

A két film között a különbség csak annyi, mint mikor abba az ágyba fekszel bele, ahol az épp elutazott szerelmed aludt, és összevissza öleled a dunyháját, meg aközött, amikor egy szállodában előtted nem húztak ágyneműt, és abban forgolódva ráeszmélsz erre.

Mindkettő puha textil, de mégis világok választják el őket.

És erre a különbségre találjon nekem valaki egy szót, mert akkor tizenkét évnyi filmnézés után talán végre rá tudok pontosan mutatni az igazi és a talmi közötti különbségre, és, hogy aligha van valódi súlya annak a műnek, melyet nem hozott anyagból gyúrunk. De hát ugye a világ már csak informálódni, szórakozni akar és egyre kevésbé érzi a kettő közötti különbséget, ami művészetté emel egy alkotást.

Persze értem én, hogy az volt Gus Van Sant célja, hogy lassú, elnyújtott mozdulatokon keresztül közel hozza az egyes szereplőket, hogy megismerjük, megszeressük őket, és így jobban fájjon az elvesztésük, csak hát ha valaki csak másolja az alkotásához a témát, és nem a sajátját meséli el, akkor az pont így - nem - sikerül.

2021-03-11 23:31:56 slawter (3) #26

Megismerni? Alig tudtunk meg valamit. Az egész úgy súlytalan, ahogy van.

előzmény: dittike (#24)

2020-12-02 20:27:44 Rorschach (3) #25

Az elején még azt hittem, ebben a filmben rengeteg lesz. Aztán teltek a percek, és lassan rá kellett döbbennem, hogy az Elefánt igazából egy nagyon soknak tűnő nagyon kevés. Kevés tartalom, kevés mondandó.

Kevés karakter, kevés jellemábrázolás - mikor megláttam a lövöldözős játékot, azt hittem, nekikúrom a távirányítót a tévének, ennek már 2003-ban is kurva cikinek kellett lennie -, kevés árnyalat.

Mondom mindezt úgy, hogy egyébként a stílus bejött. A hosszú (de kibaszott hosszú) alapozás a negyven percen át kocsiztatott kamerával, meg a néhol egymásba botló karakterekkel jó darabig vitt magával, plusz az események helyszínét is megismertette nézővel, ami tök jó, arra számítottam, lesz is később foganatja.

De szenvtelen maradt nekem az egész film, senkiről nem tudtunk meg semmit, főleg a két kreténről nem. Ahhoz képest, hogy szerintem egy ilyen filmnek tanítania, óva intenie, figyelmeztetnie kellene, a végeredmény őrület kevés.

2020-10-31 08:05:12 dittike (5) #24

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, több személy sérelmére, akiket megismerhettünk a film során, a film utolsó húsz percében tanúi lehetünk a mészárlásnak is.

2015-02-09 23:31:40 kova311 (5) #23

Már a cim is telitalálat.Elefánt , értelmetlen , úgy mint a cselekedet és motiváció, megmagyarázhatatlan
,értelmetlen.A filmnyelv a "tarrbélás" stilus itt tökéletesen működik, igy kell filmet csinálni erről a témáról.Nincs értelme a cselekedetnek és a tettnek és a film ezt nagyon jól visszaadja.Régen láttam a filmet , de igy emlékszek rá, okos film, okos nyelv, okos rendezés, Gus Van Sant nem egy béna gyerek ebből a szenpontból, nehéz téma , okos megközelités.

2013-07-16 20:59:06 Glasseye (4) #22

Nagyon merész filmnek tartom, ami rengeteg dologra rávilágít az iskolai lövöldözésekkel kapcsolatosan. Nagyon durvának tartottam a két gyilkost, egyszerűen nem értettem az indítékot, az okot hogy ártatlan embereket lőttek halomra! Elhiszem hogy bántották őket és rosszul érezték magukat de olyan elfoglaltságot kellett volna találniuk amelyben normálisan levezethetik a feszültséget! Nagyon sajnáltam az áldozatokat, nem tehettek róla hogy rosszkor voltak rossz helyen. Főleg a dagadt csajnál sírtam amikor lelőtték, mert amúgy is elég szerencsétlenke, kiszolgáltatott volt. A két diákot mélységesen elítéltem, és sajnáltam hogy nem volt mögöttük senki aki észrevette volna hogy mire készülnek avgy hogy baj van velük. Emlékszem egy Szendi Gábor oldalon olvastam hogy egyikük antidepresszánst szedett azért is lett ennyire agresszív, de én inkább csak annyit látok benne hogy gondjai voltak valószínűleg nem volt beszámítható se azért is követhetett el ilyen brutális cselekedetet! Szóval megértem hogy rengeteg könyv (19 perc például) film (Kóla Puska, Sült krumpli és ez) foglalkozott vele mert megkerülhetetlenné vált az iskolai erőszak és társai Columbine óta!
A film próbálja visszatükrözni a valóságot, de nem mindig sikerül neki. Nem éreztem hitelesnek és zavart az is hogy a rendező melegeknek ábrázolta a két elkövetőt!! Nem voltak melegek ez egyértelmű és ha a rendező ezt erősíti akkor akár hamis sztereotípiák alakulhatnak ki ezen emberekkel kapcsolatosan is!

Szóval ezt rendkívül rossz húzásnak tartottam tőle! Ezért vonok le egy csillagot. Hitelesebben kellett volna bemutatni a filmet, és valami megoldást is kellett volna csinálni a végére mert így az ember csak lelkileg összetörve áll fel a fotelból a film vége miatt!!

2013-03-15 10:15:46 critixx (3) #21

Pontosan ugyanez volt vele az én gondom is (lásd korábbi hozzászólásaimat). Olyannyira közhelyes, hogy az iszonyú.

előzmény: Hannibal Lecter (#19)

2013-03-14 22:44:17 Tenebra (4) #20

Persze, ez összetett dolog. Sok ember esik áldozatul bully-nak, mégsem irtja ki mindenki a fél oszályát/iskolát. Bizonyára vannak ott egyéb gondok is. Pl. a már említett családi ügyek. Amit mondjuk Az osztály is elég gyermeteg módon magyaráz (a gonosz, militarista apa :D), holott ugye ez sem ilyen sablonos és egyszerű. Na, meg kell egy hajlam, ahogy írod. A decemberi mészárlásnál pl. a gyerek az autizmus egyik vállfajában is szenvedett. Viszont ezek a bully-k szerintem a legjelentősebbek ebben a tekintetben. Bár azt nem tudjuk, hogy vajon, ha egy teljesen steril környezetben élnek az illetők, akkor megmaradnak ártatlan, sérült lelkű "mama kedvencének" vagy akkor is kiirtanak valakiket.

(Szóval szerintem egyfelől az egyre vadabb iskolai erőszakkal kéne manapság kezdeni valamit sürgősen. )

előzmény: Hannibal Lecter (#19)

2013-03-14 22:36:54 Hannibal Lecter (2) #19

Nem tudom, mennyire vett alapul valós eseményeket, de ez így nekem hiteltelen volt, és úgy éreztem, hogy csak felütötték szépen a közhelygyűjteményt és kész. Egyébként a négy évvel későbbi Az osztályban épp az iskolai kiközösítéssel próbálják megmagyarázni a főhős-páros tetteit, én viszont úgy vélem, ahhoz, hogy valaki ilyesmire vetemedjen, nem feltétlenül kellenek ilyen látványos előzmények. Ez az ösztön valamennyire születésüktől fogva megvan az ilyesmire hajlamos emberekben, és a körülmények sokszor inkább csak gyorsítják a felszínre jutását.

előzmény: Tenebra (#18)

2013-03-14 22:18:00 Tenebra (4) #18

Pont a napokban olvastam utána a Columbine-mészárlásnak (hogy miként jutottam oda, az egy külön sztori :D - legyen elég annyi most, hogy a The Shield c. sorozat kapcsán), és ez a film ugye azon alapul. Nos, a Hitleres dolgot, de még a játékosat sem Gus Van Sant találta ki. A játékos nyilvánvalóan megalapozatlan, koholt, Jack Thompson-féle vagadalózás. Viszont Eric Harris éa haverja naplóbejegyzéseiben Hitlert is emlegetik. Ráadásul Hitler 110. születésnapján követték el az ámokfutást. Tehát nem annyira nehéz ilyenekkel összehozni a történteket.

Igen, ezek alapján egyébként így utólag belegondolva Van Sant filmje elég hatásvadásznak és szenzációhajhásznak tűnik, hiszen "urban legend"-ekből rakja össze a filmjét, és a "szikár", "dokumentarista" stílus miatt ez úgy tűnik, mintha csak a tényeket mutatná be.

Holott kimutatható, pszichológusok is kimutatták és nyilvánvaló a sajnálatos sorozatos ilyen esetekből, hogy az ilyen esetek kiváltói a "bully", vagyis az iskolai köcsögösködés. Állítólag ezesetben is az volt a helyzet, hogy a két, amúgy vézna gyereket szépen kinézték maguknak a "nagymenők" (állítólag egyszer a büfében, a tanárok szeme láttára alázták meg őket - körbeállták és kecsappal locsolták le a két fiút). De ugye a finn, a pécsi, meg a Sandy Hook-i borzalom hátterében is ez áll többek között. Hogy a zűrös családi hátteret ne is említsük.

előzmény: Hannibal Lecter (#17)

2013-03-14 22:00:21 Hannibal Lecter (2) #17

Öncélú, görcsösen meghökkenteni szándékozó, sőt, a realizmus délibábját hajszoló (a stiláris ismétlődések, a túlzásba vitt svenk- és fahrt-hurrikánok egy idő után halálosan unalmassá válnak), de többnyire csak közhelyeket (ld. a számítógépes videójátékok korrozív hatása, a "kötelező" homoerotikus zuhanyjelenet vagy a bujtatott Hitler-kultusz) felemlegető történet, amiből csak egy szép, nagy blöff lesz a végére. Nagyon gyenge 2-es.

2012-10-30 09:05:47 Tenebra (4) #16

Meghökkentő. Néha nagyon "tarrbélás", érződik rajta, hogy kire hajazott Van Sant. Viszont amúgy rendkívül jó már képi világában is. Ez a naturalizmus, a hosszas követés, de mégis drámaiatlanság, szenvtelenség nagyon bejött. Ez az a különleges dolog, mikor a kamera talajközeli, ott van a szereplőkkel - ám érezzük a távolságtartást. Ezt keveseknek sikerült így megragadnia.

A karakterekhez nem tudtam kötődni, és valahogy a "sztori" is kicsit mű volt. Bár nem ismerem az amerikai valóságot, a középiskoláik állapotait. De azért szerintem nem ilyen patyolattiszta minden, meg sokkal lepukkantabb helyek lehetnek ott is. Bár lehet, hogy funkciója volt ennek, hogy csupa újgazdag kölyök iskolája volt, hiszen így sokkal megdöbbentőbb, elgondolkodtatóbb, érthetetlenebb, miért történt az, ami. Hiszen az átlagember gondolhatja, meg van mindene ezeknek, akkor miért kezdtek el lövöldözni? Illetve ugyanilyen fura számomra az akció maga. A gyerekek ugye nem kattantak be. Abszolút eszénél volt látszólag mindkettő, s ez nem ámokfutás volt, hanem sokkal inkább ilyen kiábrándult, végső stádiumos elhidegülés eredményeként végrehajtott módszeres kivégzés. Ha ezeket tudatosan így szerkesztette, ahogy, tehát direkt nem egy lepukkant közeg bullyzásának eredményeként, illetve az elme megbomlásaként mutatta be, akkor azt mondom: aha! Elgondolkodtató. Viszont, ha meg egyszerűen nem gondolt rá, hogy ez mennyire művies lehet: ejnye. :D

Szerintem előbbi a helyzet, elég következetes a dolog, habár e dokumentarista stílus miatt ugye elég epizodikusnak tűnik. Viszont kiválóan volt kidolgozva minden, majdhogynem úgy, mint egy Hukkléban.

Pár baromság tényleg volt benne, érdekes, hogy játékra és nácizmusra vezeti vissza a rendező a történteket, holott a környezet okolásától meg visszatáncol. :D Ez egy kifejezetten rossz meglátás, pszichológusok által is rég megcáfolt hipotézis. Az összes eddigi vérengző játszott videojátékokkal, meg blogolt, de összefüggést ezekkel nem találtak egyik esetben sem. Sokkal inkább a bullyzás és a rossz (családi) környezet az ok, illetve egyéb társadalmi problémák. Persze ezek sem mentik fel a tömegmészárosokat, de hülyeség bűnbaknak megtenni a játékokat, minthogy e tézis szerint bármelyik ember bekattanhat tőlük, ha játszik velük pár órát. :D Ez egy állatság. Eleve beteg elmét feltételez az, ha valaki a valóságot nem tudja elkülöníteni a fikciótól.

2011-03-18 01:11:12 deviant (4) #15

néha felszisszentem pár hülyeségen (hitler, fps), de gus van sant ügyesen vezényelte le ezt a filmet. tetszik ez a törékeny szerkezet, még akkor is, ha néha nem működik. de a csúcspontok általában mind betalálnak, és ami külön pluszpontot érdemel, hogy az erőszak ábrázolása tényleg nem öncélú. hármast érdemelne, de a hipnotikus hatása miatt megér egy négyes alát.

2009-09-15 01:24:49 w.e.g.a. (4) #14

Ez az a film ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Igazából ugyanúgy meg tudom érteni miért tartja valaki zseniálisnak mint ahogy nézhetetlennek. Nagyon kevés film van ilyen.

Tetszik benne hogy felvezetésként az első 50 percben meg meri mutatni milyen egy átlagos nap egy átlagos (amerikai) iskolában mindenféle különleges esemény nélkül (bár néha azér már túlzásba viszi). Ez viszont mit sem érne ha a "lényeg", a film 2.fele el lenne túlozva, ki lenne hangsúlyozva. Erről viszont szó sincs, nagyon jól passzol egymáshoz a 2 "rész". Nincsenek drámai zenék, vérengzések, akció jelenetek, könyörgések, stb. Annyira naturalisztikus és puritán az események ábrázolása hogy már-már természetesnek vettem hogy így ér véget egy átlagos tanítási nap amerikában (jójó tudom ez túlzás de értitek mit akarok mondani:)

Az állítólagos sztereotípiákról: nem bírom Van Santot mint embert de annál azér többet nézek ki belőle minthogy ilyen olcsó sztereotípiáknak bedőljön. Erre bizonyíték hogy a fiúk beszélgetéséből kiderül hogy nagyjából fingjuk sincs kik voltak azok a nácik, nem is érdekli őket különöseben. Az az FPS játék pedig annyira primitív hogy nem gondolhatták komolyan:) A kiközösített, utolsó pados dolog pedig sztem nem hülyeség érthető hogy nem a suli bikája fogja elkezdeni módszeresen kiirtani a kedves iskolatársakat. És most még kivételesen a kötelező Van Sant féle buzis jelenet se zavart, sztem éthető volt a fiúk viselkedése ilyen szituációban.
Én is azt vettem észre hogy a film nem is akarta bemutatni a fiúk motivációit.

A színészek tényleg nem a legjobbak de mivel amatőrök ezt nem igazán róhatjuk fel nekik.
A befejezés pedig fantasztikus, jobb nem is lehetett volna.

Összességében egy nagyon különleges film az Elefánt ami kissé nehezen emészthető az első fele miatt de egy próbát mindenképp megér mindenkinek.

2009-07-03 01:32:56 mchn (4) #13

Gyenge negyes ez a film. A Satantango dramaturgiaja itt is hatasos, de Tarr ezerszer jobban hasznalta.
zsyraf:
A 2. felhos resz pl. sztem a film legjobb snittje, nem tartottam feleslegesnek, abszolute hangulatfokozo hatasa volt.
A tempo meglehetosen feszes maradt a hosszu snittek ellenere is (persze ez adodik a film hosszabol is), amelyek kozott voltak kifejezetten jok.
Ami azonban a legjobb volt ugy en bloc nezve a filmet, az, ahogy bemutattak, h itt a dolgok mar csak tortenulnek. Nincs agyonmagyarazva semmi, nem fokuszalgatnak a kameraval, a szereplok csak ugy belesetalnak, a fiuk motivaciot meg pontosan ugyse tudjuk, akkor minek gorcsoljunk rajta. A befejezes meg igy volt jo. A szineszek eleg szarok, de az meg masodlagos volt jelen esetben. A rendezes sem matyohimzes, de igy is marad 6,5/10 az Elefant szamomra.

2009-03-20 08:13:56 critixx (3) #12

Miért van az, hogy a mai 90 perces videoklipek világában már bűnnek számít az, ha egy rendező 40 másodpercig "mer" mutatni felhőket?

Maga a film közepes kategória, az elbeszélőstruktúráján nagyon érződik a Sátántangó hatása. Sajnos, ami igazán elrontja, az a klisék és sztereotípiák halmozásába való belefutás. Két kiközösített, hátsó padban ülő srác (nem hiányozhat a fekete haj, ruha), akik interneten rendelnek fegyvereket; "ördögi, gonosz, agymosó" FPS-játékot játszanak; Hitlert nézik a tévében és mindehhez még egymással folytatnak vérfertőző-homokos szexuális kapcsolatot. Azért ez még egy hollywoodi blöffben is enyhén túlzónak hatna.

előzmény: zsyraf (#11)

2008-06-19 23:30:44 zsyraf (3) #11

a silent high jobb cím lett volna.
közben folyamatosan az járt a fejemben: "gus van sant egy perverz, gus van sant egy perverz..."
a történet több szempontból való bemutatása viszont tetszett.
de:
miért kellett percekig néznünk a felhőket?
miért kellett buzulni a zuhany alatt?*
miért kellett mindenkinek kiírni a nevét, aki meghal?

és hol a vége?

ilyen filmet sokan tudnak és jobban is. kicsit olyan volt, mintha a donnie darko-t meg a kísérleti gyilkosságot összemostuk volna valami beteg - és ezúttal tényleg elviselhetetlenül csöpögős és undorító - maszlagba.
ez a sok pasztellszín kicsinált, mintha a helyi színházban ültem volna smuk egyik ámokfutásán.

*amúgy semmi bajom a melegekkel, de ez ilyen szinten rohadtul nem illett bele a képbe. volt még hely a játékidőben (""), igazán bemutathatták volna őket normálisan, ha már a könyvtáros fiú-lány fel-alá mászkálását is végignéztük oly sok értelmetlen percen át.
a lassításokkal ("") nekem csak a türelmem támadta, a kíváncsiságom viszont csökkent és a nem-befejezés végül igazolt.

2008-05-10 01:02:15 otis (1) #10

Inkább éljem át a Columbine mészárlást minthogy ezt a filmet mégegyszer meg kelljen nézzem. Tragédia, de nem a valóság, hanem annak eltorzított beteges, hazug ábrázolásmódja amit Gus Van Sant megalkotott. Mindenkinek tudom ajánlani aki vegetatív állapotban fekszik és nem érzékeli a kürülötte folyó eseményeket.

2008-02-06 10:38:14 ronin07 (?) #9

Hú, de megosztja a felhasználókat ez a film! Én azokhoz csatlakozom, akik pozitív színben tüntentik fel, miert szerintem kiválóan illik hozzá az időkezelése, a streilsége, a cselekménynélkülisége.

2007-10-01 16:30:46 Kalti (1) #8

Én dobtam egy hátast ettől a filmtől, egyszerűen a katasztrófa nem jelző rá (miért adtam én erre egyáltalán 2-est anno ?), igaz tudhattam volna hiszen Gus van Sant egy-két művétől már korábban is kis híján az idegösszeroppanás szélére kerültem. Nemtom biztos lehet szeretni a stílusát, engem roppant mód idegesít.
Ez a film egyszerűen annyira felszínes, semmitmondó, álművészi, hogy az már-már szemtelenség, csak ezt okos köntösbe bújtatja a rendező (nem mintha nem láttunk volna még ilyet, hogy egy-egy jelenetet több nézőpontból tekinthetünk meg), ami talán elfedi egy picit az ordító hiányosságokat.
Legalább gyilkosok indítattásáról megtudnánk valamit, vagy hogy egyáltalán mi zajlhat bennük (erre nem mentség a dokumentarista stílus sem), vagy azt vegyem halál komolyan, hogy rávarrják az egészet a lövöldözősre játékokra és kész ennyi, le van rendezve ??

2007-02-25 14:38:06 Olórin (4) #7

a vége így tökéletes, Gus Van Sant legalább tudja, hol kell befejezni egy filmet. Viszont tényleg nem ártott volna, ha nem csak olyasvalaminek a következményeit mondja el, amivel szinte egyáltalán nem foglalkozik. De ennek ellenére is erőteljes alkotás, a rendezés és fényképezés pedig remek:)

2007-02-05 10:34:49 Dió (5) #6

"Semmi befejezés"

Miért mi kellett még volna befejezésnek?
Az egyik srác meghal, a másikat meg majd elviszik a rendőrök, de az is lehet, h szitává lövik, teljesen mindegy. Ezt miért kéne megmutatni? Ennek így kellett véget érnie.
Ja, és a karaktereket szidtátok... sztem ez nem az a fajata film, amin ezt számon lehet kérni. Fogd fel úgy, h egy fél-dokumentumfilmet nézel.

előzmény: Trib (#3)

2007-02-05 10:33:02 Dió (5) #5

Ha egy film négyes, és úgy kell kezdeni a hozzászólást, hogy „de”, az azt jelenti, h óriási lehetett volna, ha a remekül felvonultatott erősségek nincsenek aláaknázva brutálnagy banánhéjakkal.
Végigolvastam a lentebbieket, és értem, hogy szerintetek miért elviselhetetlen az operatőri munka, de az iszonyúan hosszú snittek nálam (1-2 kivételtől eltekintve) pont jól sültek el, mert csak kíváncsibbá tettek. Önmagukban még nem lettek volna jók, de a film többi extrém húzásával együtt baromi erőssé teszik az egész első 40 percet: a kedvencem, h a többszereplős jelenetek egy jelentős részét kétszer látjuk, és a kapcsolódási pontokon mindig megismerünk egy új szereplőt. Ez valami zseniális, és az is tetszik, hogy csak azok minitörténetén révedezik el a kamera, akiknek a fináléban is fontos „szerepe” van. Viszont akad két kivétel, és pont itt jön a kurva nagy banánhéj… két srác a hülye mai világ miatt félresiklik, és kiirt egy fél sulit: baromi nagy téma lenne, de nem ez van a filmben. Itt két gyerek van, akiről egy 2 perces, félmondatokkal operáló gyorstalpaló során kiderül, hogy gerjednek a horogkeresztre, szeretnek lövöldözős játékokkal játszani, és zongorázni. Mindez két perc alatt, aztán már jön is a lényeg… ez így NEM működik, hogy a francba működhetne? Konkrétan nem is a dramaturgiát hiányolom, mert ez egy elég dokumentarista film, nem kell nekem nehéz gyerekkor bemutatása, ez nem az a fajta film, de a ló túloldalára se kellett volna átesni: ha a fináléban egyenként 2 másodperces szerepet kapó tinikre a korábbiakban negyed órát szán a film per fő, akkor a két kulcsszereplőt – akik motivációinak bemutatásán áll vagy bukik a finálé hatásossága – hogy a francba lehet elintézni három félmondattal? De még így is annyira erős a hatása, hogy az ötöst is rávágnám, ha nem tudnám, h ez elsősorban nem (csak) a film érdeme… de ezt leszámítva mégis majdnem tökéletes, mert ráébreszti a nézőt valami borzasztó dologra, és még egy órával a film után is csak keresi a helyét.

2006-07-17 23:15:39 Ivan/ (1) #4

"részemről esélyes a "minden idők legszarabb filmje" címre."

Nálam is:) Komolyan ebbe a filmben mi a pláne? Nulla történet, befejezés nincs, a rendezés és fényképezés piszok gyenge, ráadásul a szereplők is igen harmatossak.

1/10

2005-08-18 23:34:47 Trib (2) #3

Hát elég furcsa film. És igen, kicsit nézhetetlen. Az elnyújtott jelenetek engem teljesen kikészítettek, azokat mindig is rüheltem. Igazából semmi története, semmi befejezés. Többet tuti nem nézem meg. És nem értem, hogy az miért adtak rá olyan jó pontot az IMDB-n. Vagy az amcsiknak tetszik az ilyen?

2004-12-24 03:38:36 tangerine (1) #2

Ez részemről esélyes a "minden idők legszarabb filmje" címre. Ennél még az "ideglelés" is jobb, pedig azt hittem annál szarabb nem lehet. Tévedtem.

2004-11-30 14:56:49 (?) #1

hi! hááát... nemtudom.. de ha többek szerint a Pearl Harbor nézhetetlen akkor ezt a kibebaszott szarfaszú igénytelnséget nem tudom hova lehetne sorolni na mind1