(1963) ☆ 👁

8 és 1/2
Nyolc és fél

(Federico Fellini)

francia-olasz dráma

4,3
★★★★☆
418 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2022-08-19 22:19:29 supernadal (?) #87

Különlegesnek különleges film, formabontó is, de borzasztó rossz volt nézni.

2022-07-25 15:32:17 Norbert Simon (4) #86

Drámai módon de nagyszerűen viszi filmvászonra Fellini a művészi lét szenvedélyeit, annak ellentmondásait, és nyomásait. Kapunk még jó pár különböző társadalmi kritikát is ami szintén nagyszerű. Ami pedig csodálatos számomra az a nagyszerű tehetség Marcello Mastroianni játéka. Ő neki is óriási dicséret jár. bevallom őszintén csak második megtekintésre tetszett meg a film igazán.

2022-06-20 09:55:11 Xuja (5) #85

Újranézve még nagyobb ötös - vibráló, álomszerű, szürreális utazás a rendező életébe. Egyrészt fogja azt a nagyon gazdag tematikát, amik az eddigi fő műveiben is megjelentek (egyházkritika, művészi önmegvalósítás, társadalomkritika, apa-fiú viszony), és ehhez rakja még hozzá a saját személyes élettörténetét, hivatását, kételyeit, magánéletét, világlátását. Bármennyire is remekmű az Édes élet, itt sokkal több tartalom van a rövidebb játékidőben is (más kérdés, hogy annak a műnek természetesen nem a tömörség a koncepciója). Másrészt mindezt egy olyan formában adja elő, ami talán a legméltóbb ezekhez a kérdésekhez: az egész film a tudatos és tudatalatti között hömpölygő folyam, látomásokkal, szimbólumokkal megtarkítva. A sodró lendületű képeket az első felében még lehet követni, de utána már teljesen összemosódik a valóság és képzelet, viszont a mű egésze és a mondanivaló szempontjából ennek nincs igazán jelentősége.

Itt már nincs értelme Mastroianni karakteréről beszélni - ez gyakorlatilag egy életrajzi film, aminek maga Fellini a főszereplője, aki előtt életének minden fontosabb szereplője felsorakozik. Az egyik legkomplexebb jelenetben egyszerre láthatjuk / gondolhatjuk tovább 3 különböző síkon a történéseket, páratlanul összetett - mégis teljesen logikus és közérthető. És ez az egyik különösen nagy erénye: a film sokkal inkább azért mindfuck, mert mind képileg, zeneileg, formailag stb. egy közel két és fél órás tour de force, és nem azért, mert egy (közel) megfejthetetlen, elszállt agymenés (a'la Marienbad). Az évtized (egyik) legjobbja.

2020-04-10 17:06:22 gyengeandras (4) #84

Most nèztem meg màsodszor (először èvekkel ezelőtt untam!) ès ezùttal zseniàlisnak tartottam! Lelkesedtem èrte! Ùjbòl beleszerettem Fellinibe (midjàrt megnèztem a Ròma-t is)!
Azòta egyfolytàban azon gondolkodom, hogy csinàlhatott ilyen önèletrajzi filmet a pàlyàja derekàn, amiben mintha màr mindentől - művèszetètől, szerelmeitől, az egèsz èletètől - bùcsùzna.
Pàratlan film! Talàn mèg a Szinbàd lett valahogy hasonlò hangulatù.

2015-07-03 23:45:48 zetor (4) #83

Ahogy délkúper írta, egy (vagy több) valamire való elemzést az interneten én is szívesen olvasnék róla. Ha találtok ilyet, ne átalljátok megosztani.

2014-04-10 21:44:25 AtomAti (5) #82

"Óriási hangulatteremtő ereje van, ha rá tudsz kattanni, akkor csodás élményben lesz részed, ha nem, akkor max. a szép fényképezést értékelheted benne. Nekem szerencsém volt, ez az óriási érzelemgazdag, valóság és álom határain billegő, gyönyörű operatőri munkával felvett rendezői vallomás betalált nálam."

Azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy akiknek a 8 és 1/2 "betalált" valóban szerencsésnek mondhatják magukat, mert életre szóló élménnyel lettek gazdagabbak. Ez a film minden tekintetben a legmagasabb művészi minőséget képviseli.

lonecoyote:"egyre inkább úgy látom, hogy a hivatalos kritikusok, ítészek, esztéták, professzorok gyakran nem azokat a műveket tartják legtöbbre, amikben a forma és a tartalom kellő összhangban van, hanem azokat, amik teljesen újítóak, formabontóak, újszerűek."
Történetesen a 8 1/2 pont az a film, amiben a tartalom és a forma csodálatos összhangban van.

előzmény: Jereváni Rádió (#78)

2014-03-09 17:56:31 Frank Tyrell (5) #81

A legjobb filmek/könyvek szerény véleményem szerint, amik a legmélyebben leásnak az alkotójukban: egy egyszerű társadalomkritikát bárki meg tud csinálni - de Fellinit azért nézzük, mert Fellini, Kubrickot Kubrickért, Lynchet azért, mert Lynch. Nem?

előzmény: lonecoyote (#74)

2014-01-25 11:44:49 Tenebra (5) #80

Igen, és ezt is ezért néztük. ;)

Egyébként meg van, hogy az is elég, ha jól megvalósítják.

előzmény: lonecoyote (#79)

2014-01-25 10:20:38 lonecoyote (2) #79

Itt mindenki csak ábrándozgatni akar? Azt hittem, ennél többért nézünk filmeket...

2014-01-25 08:17:58 Jereváni Rádió (5) #78

Fellini mondja az Elveszett vég című dokumentumfilmben azzal kapcsolatban, hogy ha valaki nem érti ezt a filmet, akkor miért kéne értenie, mikor ezt érezni kell. Így vagyok ezzel én is. Tényleg érezni és nem érteni kell ezt a filmet (utoljára ilyen velem a Bin-Jipnél esett meg). Óriási hangulatteremtő ereje van, ha rá tudsz kattanni, akkor csodás élményben lesz részed, ha nem, akkor max. a szép fényképezést értékelheted benne. Nekem szerencsém volt, ez az óriási érzelemgazdag, valóság és álom határain billegő, gyönyörű operatőri munkával felvett rendezői vallomás betalált nálam. Pedig nem szól másról, mint egy filmrendező alkotói- és ez élete területén bekövetkező egyéb válságáról, ami alapból taszító kéne, hogy legyen. De nem az, mert itt van nekünk a csodálatos zenét komponáló Nino Rota, a 10 pontos, sziperlatívuszos képekkel operáló Gianni Di Venanzo, az Édes élethez képest gyötrődéseiben megőszült zseniális Marcello Mastroianni, a féltékeny és csalódott feleséget játszó Anouk Aimée, a földöntúli gyönyörűséget megtestesítő Claudia Cardinale, és a géniusz Federico Fellini.

Megemelem a kalapom a Mester előtt: ez biza 10-ből 10 pont.

2013-12-30 18:25:33 Paul Ricard (5) #77

Hadd ne kelljen már sorolni, hogy az alkotói válság apropóján Fellini mennyi, de mennyi általános kérdéshez nyúl. Olyan nagy témagazdagság van itt, hogy jó eséllyel beleszédülhetsz.

előzmény: lonecoyote (#74)

2013-12-30 17:38:20 lonecoyote (2) #76

"De hat nem szo szerint ezt mondja a film is? :-)"

Ne mondja, hanem csinálja!

előzmény: cucu (#75)

2013-12-30 17:27:29 cucu (5) #75

Engem nem érdekel egy művész önelemzése, mert ez csak és kizárólag ő. Nekem semmi közöm hozzá, meg az összes többi embernek sem. Ha valaki már alkot, akkor olyat csináljon, aminek más számára is van jelentősége.

De hat nem szo szerint ezt mondja a film is? :-)

előzmény: lonecoyote (#74)

2013-12-30 17:18:32 lonecoyote (2) #74

"Közhely, de ennek a filmnek egyetlen témája van, ez pedig maga Federico Fellini."

Igen, csak ez nekem nem (igazi) téma. Engem nem érdekel egy művész önelemzése, mert ez csak és kizárólag ő. Nekem semmi közöm hozzá, meg az összes többi embernek sem. Ha valaki már alkot, akkor olyat csináljon, aminek más számára is van jelentősége.

előzmény: critixx (#71)

2013-12-30 17:00:42 Paul Ricard (5) #73

Szigorúan véve valóban szűk témakört boncolgat, de a 8 és 1/2- mint minden igazán nagy mű- több mint a részeinek összege. Szerintem kb. az egész élet benne van. :)

2013-12-30 16:47:14 Hannibal Lecter (5) #72

Az Országúton inkább egy modern népmese, nincs benne realizmus. A kor baloldali kritikusai, ideológusai épp ezért marasztalták el azt a filmet is, mert nem foglalkozott elmélyült módon társadalmi, szociológiai problémákkal, vagyis a "realizmusra törekvés" bizonyos igénye hiányzott belőle. De hát Fellini sosem volt realista alkotó, még akkor sem, amikor aztán tényleg boncolgatott társadalmi kérdéseket is.

előzmény: csabaga (#70)

2013-12-30 16:39:34 critixx (5) #71

"Témája igazán nincs"

Közhely, de ennek a filmnek egyetlen témája van, ez pedig maga Federico Fellini.

2013-12-30 16:32:35 csabaga (3) #70

Igen,az ő filmjei sem mindig remekművek.A Nők városába majdnem belehaltam,de ezt is csak részletekben láttam,nem is osztályoztam.

Számomra a legnagyobb filmje az Országúton,ahol kerüli a "művészieskedést".Az tényleg egy realista alkotás,míg néhány más filmjéről ez nem mondható el.

előzmény: Hannibal Lecter (#65)

2013-12-30 00:54:24 Hannibal Lecter (5) #69

Ennél a filmnél éppenséggel a "tartalmat" is méltatni szokták.

előzmény: lonecoyote (#68)

2013-12-29 23:19:36 lonecoyote (2) #68

"Ha így lenne, akkor ez a mű nem lett volna filmtörténeti mérföldkő, és nem utánozta volna annyi alkotó Fassbindertől Wendersen és Tarkovszkijon keresztül egészen Woody Allenig."

Igen, az előbbi hozzászólásomban pont erről a "filmtörténeti mérföldkő"-dologról beszéltem. Az ítészek meg a profok ezt kijelentik, hogy "filmtörténeti mérföldkő" egy film, de általában csak azt veszik számításba, hogy mennyire újító, a hagyományos filmnyelvet felforgató stb. az adott film. A tartalom baromira nem számít nekik. (Nekem meg az, hogy ők mit tartanak "filmtörténeti mérföldkőnek".)

Egyébként a film érdekes, összetett, hangulatos, így azt meg tudom érteni, ha neked vagy egy híres rendezőnek vagy bárki másnak tetszik, de azt, hogy a filmtörténet (egyik) legnagyobbjaként tartják számon a kritikusok vagy a lexikonok, azt nem.

2013-12-29 22:58:47 Hannibal Lecter (5) #67

Márpedig a Nyolc és félhez - vagy Az édes élethez - képest jellegtelen (vagy nem elég erőteljes) a Júlia és a szellemek, még akkor is, ha vannak benne nagyon jó ötletek. Vizuális szempontból pedig melyik (érett) Fellini-film nem karakterisztikus vagy különleges? Mutass egy ilyet, kérlek! :) Ami a Nyolc és fél témáját illeti, megértem, hogy te nem tudsz vele mit kezdeni, de annak ellent kell mondjak, hogy a film által bemutatott világnak csak néhány ember számára volna jelentősége. Ha így lenne, akkor ez a mű nem lett volna filmtörténeti mérföldkő, és nem utánozta volna annyi alkotó Fassbindertől Wendersen és Tarkovszkijon keresztül egészen Woody Allenig.

előzmény: lonecoyote (#66)

2013-12-29 22:43:13 lonecoyote (2) #66

A Júlia és a szellemek szerintem se túl jó, de a "jellegtelen" lenne az utolsó jelző, ami eszembe jutna róla, hiszen mégiscsak egy vizuálisan nagyon nem átlagos filmről van szó. A Nyolc és féllel meg az a bajom nekem (is), hogy bár vannak benne ötletes dolgok bőven, de témája igazán nincs. Én az ilyen üres művészetet nem bírom. Na jó, annyit lehet mondani rá, hogy egy értelmiségi vívódásairól szól a film, de ez annyira szűk terület, annyira csak pár ember számára van jelentősége (sőt, szerintem számukra sem igazán), hogy nem menti a filmet. Én inkább azt nem értem, hogy egy ilyen üres játszadozást hogy készíthetett ugyanaz az ember, aki például az Édes életet csinálta, aminek tényleg van tartalma, bőven.

Ez nem neked szól, de egyre inkább úgy látom, hogy a hivatalos kritikusok, ítészek, esztéták, professzorok gyakran nem azokat a műveket tartják legtöbbre, amikben a forma és a tartalom kellő összhangban van, hanem azokat, amik teljesen újítóak, formabontóak, újszerűek. Elég nagy sznobság ez, mert szerintem ezek a dolgok semmit nem érnek, ha mondani semmit nem mond velük az alkotó.

előzmény: Hannibal Lecter (#65)

2013-12-29 22:23:49 Hannibal Lecter (5) #65

Szerintem sincs ezzel semmi baj, én még azt sem tartom túlzónak, ha az ember egyenesen leszedi a keresztvizet kanonizált filmekről vagy színészekről. Bár kaptam is érte például a Conan, a barbár topikjában, vagy legutóbb a Ryan Gosling-rajongótábortól, hogy hát mégis hogy képzelem én ezt. De azt gondolom, hogy mindenkinek joga van elmondani a véleményét, még akkor is, ha az nem egyezik a többségével. Fellini mondjuk tényleg érdekes eset abból a szempontból, hogy korántsem egyenletes a pályája. Van több olyan filmje, amit én nem annyira szeretek - nekem például a Cabiria éjszakái sem tetszik különösebben, de hogy a Nyolc és fél után hogy volt képes olyan jellegtelen munkára, mint a Júlia és a szellemek, nos, arról sincs fogalmam. Ettől persze még a legnagyobb rendezők egyike (egy TOP 3-ban nálam mindenképp benne lenne), csak hát ő sem alkotott mindig remekműveket. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy teljesen legitim "elmarasztalni" még akár egy ekkora művészt is.

előzmény: somogyireka (#64)

2013-12-29 22:12:01 somogyireka (3) #64

(Fellinivel szemben éreztem ezt illetlenségnek, nem tudom ezt máshogy leírni..pedig igyekeztem szeretni, de csak azt hiszem az jött át, ahogy ő érezte magát abban az időben..)

előzmény: Ugor (#63)

2013-12-29 21:39:15 Ugor (3) #63

Szerintem semmi gond, én is így jártam vele. Miért kellene bármelyik osztályzatodért is elnézést kérni? ))

előzmény: somogyireka (#61)

2013-12-29 21:34:27 Hannibal Lecter (5) #62

A "reflexió" és "önreflexió" kifejezéseket valóban nagyon elkoptatták már, de speciel szerintem helyénvaló, ahogy KAB a "kritikai önreflexió" terminusát használja a modern európai művészfilmről írott híres könyvében. Valamiféle terminológiával csak operálni kell, ha mondjuk Bergman Börtöne vagy a Nyolc és fél szerzőiséghez/filmkészítéshez való viszonya kerül szóba (stb. stb.), gondolom, ezt te sem vitatod.

előzmény: csabaga (#58)

2013-12-29 19:50:39 somogyireka (3) #61

"elnézést.." tudom, nem illik Fellinire hármast adni, de ez abszolút nem az én filmem..útvesztőkbe zavar be, álmokba kerget, a múlttal üldöz,pszichologizál...értek minden korábbi pozitív hozzászólást, és el is fogadom, de sajnos hozzám nem jött el a film okozta öröm, csak valami kellemetlen és lehangoló fáradtság..valószínű Fellini is innen alkotott

2013-11-22 09:24:13 Kalevala (5) #60

Fellini egy maximálisan pozitív értelemben vett “ őrült“ zseni és ez a film zseniális.Ha elképzelem, hogy a képek a fejében születtek meg először, mielött forgatásra került volna a sor, akkor mi lakozhatott ennek az embernek az elméjében?? Hogy mindazt, ami a lelki szemei elött megjelent, ilyen módon meg tudta valósítani?? Csak ámulok.

2013-09-08 09:20:12 Rohmer (?) #59

A legjobb olasz film !

2012-10-06 16:20:09 csabaga (3) #58

Némi önkifejezés nem árt,de a "kritikai önreflexiótól" hajlamos vagyok görcsöt kapni.
Egyébként sok hivatásos esztéta egy kritikát sem bír manapság a reflexió,önreflexió szavak használata nélkül leírni.

előzmény: Leppard (#57)

2012-10-05 23:51:11 Leppard (1) #57

Jól gondolod; azokat a filmeket ítélem jónak, amelyek elszórakoztatnak, vagy valamilyen szempontból lekötik a figyelmemet, és nem a kísérletező jelleget vagy a komplexitást keresem a filmvásznon. Szerintem a rendezők is jobban tennék, ha elsősorban színvonalasan szórakoztatni akarnák a nagyérdeműt, nem pedig mindenáron megpróbálnák önkifejezni magukat.

Hannibal: kösz a tanácsot. Gyakran előfordul, hogy utánaolvasok filmen látott történeteknek vagy akár rendezőknek is. De ez szinte kizárólag abban az esetben fordul elő, ha valami felkelti az érdeklődésemet; általam rossznak tartott film, vagy érdektelen rendező esetében viszont ez meg sem fordul a fejemben.

előzmény: Xuja (#39)

2012-10-05 20:43:59 caulfield (4) #56

Ez nem belemagyarázás.

előzmény: critixx (#55)

2012-10-05 20:16:48 critixx (5) #55

Lehet, hogy ez belemagyarázás (sőt, tuti), de Fellini ekkortájt olvasta nagy rajongással Jung műveit, és a svájci lélekgyógyász hatása érződik a filmjein is. A Nyolc és fél karakterei simán megfeleltethetőek a jungi archetípusoknak, például a Guidót körülvevő nők az anima különféle megtestesüléseinek (ha jól emlékszem, a mester négy különféle nőtípust sorolt fel, akik a férfi tudatalattiban jelen vannak). Saraghina az ősi, kizárólag a testiséget képviselő asszony (willendorffi vénusz), Claudia a "bölcs nő" (Pallasz Athéné), stb.

2012-10-03 17:20:39 csabaga (3) #54

Nálam nem megértésről van szó,hanem ezeket a Fellini filmeket(lásd még:Júlia és a szellemek,Nők városa)egyszerűen nem kedvelem.
Nem is fogom soha,mivel ezt az alkotói stílust nem bírom.
Mindhárom filmet láttam,elég régen,de cseppet sem kötött le.Alig maradt meg bennem valami,így nem is osztályoztam őket.
Van így is éppen elég zseniális műve,főképpen az Országúton,amely mentes a "művészkedéstől".Talán pont ezért a kedvencem tőle.

A zseniálisnak tartott filmekből mi tetszik,mi nem,kiszámíthatatlan.Malickot nehezen tudom elviselni,egy másik rendezőtől a Szerelmem Hirosima a kedvencem,a tavaly Marienbadban pedig szinte nézhetetlen számomra.

2012-10-03 13:41:34 Tenebra (5) #53

Még annyi eszembe jutott (így fél óra után :D), hogy viszont igen, volt már velem is úgy, hogy elolvastam pár elemzést az adott filmről és elkezdett ismét érdekelni. Például a Shane c. westernt egy szarnak tartottam első megtekintés után, aztán elolvastam Will Wright írását, és megtetszett. :D Szóval lehet, működne e film esetében is, hogy akinek "túl magas művészet", az egy-két esszé után ismét megnézné pár szempont tükrében. Persze lehet, ugyanolyan fosnak tartaná, mint amilyennek tartotta. De szerintem az olyan filmeknek, amik megosztják a nézőket, kell is második esélyt adni. A tucatfilmek, melyeket tényleg elkúrtak, nem kell. De azért azon érdemes eltöprengeni, hogy ezt vagy az általam nem annyira kedvelt Marienabdot miért szeretik annyian - s miért utálják sokan. Úgy gondolom, egy igazi filmrajongó képes újraszenvedni egy filmet, hogy esetleg felülvizsgálja korábbi véleményét. Így voltam én a Csunking expresszel, amit elsőre 2-esre, másodikra 4-esre, harmadikra 5-ösre osztályoztam. :'D

2012-10-03 12:56:21 Tenebra (5) #52

Én egyébként tartom, hogy akármennyire is Felliniről szól, ez az alkotói válság nemcsak az ő problémája. Általában szól arról, hogy milyen terhes dolog is alkotni - főleg filmet. Hogy milyen sok a buktató ebben a szakmában a sok technikai faszság, meg a filmkészítés alapvtően kollektív jellege miatt. S ezzel a kollektív jelleggel hogyan áll szemben a regény vagy festészet művészéhez hasonló individuális filmszerző. Színészeket terelgetni, producerekkel baszakodni, s akkor még ott a magánélete is - ami majdhogynem nincs. :D Illetve: a magánélete a film - ezért is olyan ez a Nyolc és fél, amilyen. Minden összefolyik benne: képzelet, álom, jelen, múlt -valóság nincs is. Illetve ez a valóság. De a film is egy ilyen "valóság", egy álomvilág, mely a valóságból építkezik.

Itt szerintem ezekről van szó, hogy a filmrendező milyen buktatókkal találkozik, és ezalatt a nyomás alatt mennyire ki tud készülni, illetve el tudja veszteni mindenféle kapcsolatát a realitással. Hogy már nem is létezik realitás, csak a film.

Nekem legalábbis ezt sugallta. :D S engem érdekelt a téma - ezért nálam irreleváns volt, hogy mit írtak róla, vagy, hogy ki Fellini. (Róla amúgy is annyit tudok magánéleti és személyiségi szempontból, hogy Giulietta Masina volt a felesége és a filmjei humorossága ellenére egy elég kiállhatatlan, nehéz természetű figura volt - de lehet, ezt is rosszul tudom :D). Úgy gondolom, akit nem érdekel a témája a filmnek, annak nem is fog tetszeni, és csak egy zagyvaságot fog látni művészet helyett.

2012-10-03 12:55:53 Hannibal Lecter (5) #51

Ebben teljesen egyetértünk. :)

előzmény: MicaHiro (#50)

2012-10-03 12:47:03 MicaHiro (5) #50

Köszönöm az érdekes válaszokat mindkettőtöknek :)

Hannibal, én értettem, mit írtál, nem ellentmondani akartam neked. Csak a te hozzászólásod kapcsán jutott eszembe. Szerintem is hasznos utánaolvasni egy-egy művészeti alkotásnak, elmélyítheti, akár fokozhatja is az élményt. De ha nincs egy jó alapélmény, pótolni azt nem lehet utánajárással. Ennyit szerettem volna mondani.

2012-10-03 12:39:07 Hannibal Lecter (5) #49

Nem a "tetszésről" volt szó, hanem a megértésről. Válasszuk szét a kettőt, mert nem ugyanaz a tészta. Ő ironikusan úgy fogalmazott, hogy neki ez túl magas művészet. Erre írtam, hogy ha utánaolvas, akkor talán jobban kitisztul a kép. Az ettől függetlenül természetesen igaz, hogy egy filmnek önállóan kell megállnia a lábán ahhoz, hogy megszeressük. A mélyebb megértéshez viszont néha nem árt, ha kicsit megismerkedünk a szakirodalommal.

Fellini és a 8 és 1/2 esetében voltaképpen elég annyit tudnunk, hogy ez egy kritikai önreflexió, ami magáról a rendezőről, az alkotás nehézségeiről szól, illetve arról a - Fellini életútját régóta kísérő - dilemmáról, hogy egy filmnek mély, magvas gondolatokat kell-e tartalmaznia, avagy elég, ha a szerző csupán szórakoztatja vele a nagyérdeműt. (Ez a probléma már Az édes életben is megjelenik, de Fellini itt foglal végleg állást, mégpedig a fináléban, melynek hatalmas körtánca az egyszerű, ideológiamentes, személyes indíttatású szerzőiség diadalát hozza.) Egyébként a 8 és 1/2 annyira a rendezőről szól, hogy Mastroianni figurája Fellini kalapját és sálját hordja. Persze sok mindenről lehetne még beszélni, de ennyi a lényeg. Számomra a film első alkalommal is működött (amikor még nem nagyon tudtam, mi fán terem Fellini meg a modern európai mozi), de azt hiszem, serkentette a beágyazódást/megértést, hogy utána beleástam magam a témába, sőt, mindez az élmény "javára vált".

előzmény: MicaHiro (#47)

2012-10-03 10:38:03 Tenebra (5) #48

"Az a film, aminek utána kell olvasni ahhoz, hogy be tudjuk fogadni/értékelni tudjuk/szeressük, nem jó film. Saját lábán kell megállnia filmélményként."

Ez így van, abszolút egyetértek. Viszont én nem ismerem annyira Fellinit, egy-két kósaz önéletrajzi momentumot tudok róla, meg persze láttam sok filmjét (igaz, ő személyes filmeket készített mindig, így azért valamennyire az embert is ismerem). Én így értékeltem ötösre. :D

Szeritnem nem kell ehhez ismerni Fellnit - egyfajta hangoltság kell hozzá csupán. Nálam ez például meg volt. Én nem kifejezetten Fellini-filmként néztem, hanem egy zavaros, beteges agyszüleményként. :D Kiválóan működött. És szerintem egyfelől ez is volt a cél (minthogy a "történet" szerint egy mentálisan sérült főhőssel azonosulunk, aki éppen szanatóriumban van).

előzmény: MicaHiro (#47)

2012-10-03 10:23:07 MicaHiro (5) #47

A megértéshez valóban lehet, hogy olvasnia kéne. Más kérdés, hogy ettől még nem feltétlen fog neki tetszeni. Az a film, aminek utána kell olvasni ahhoz, hogy be tudjuk fogadni/értékelni tudjuk/szeressük, nem jó film. Saját lábán kell megállnia filmélményként.

Ez persze mind csak az én véleményem, és nem tudom, a 8 és 1/2 ilyen-e. Csak eszembe jutott az itt leírtakról.

előzmény: Hannibal Lecter (#40)

2012-10-02 23:17:21 critixx (5) #46

Ha már a '60-as évek kulcsfilmjei, szerintem a Nyolc és fél semmi mondjuk egy Marienbadhoz képest.

2012-10-02 23:07:51 Hannibal Lecter (5) #45

Kinek hogy. Számomra Az élet fája sem egy nehezen megfejthető film. (Egyébként - ha már mégiscsak ebben a topikban vagyunk - meglátásom szerint az is egyfajta "mentális utazás", akárcsak a 8 és 1/2.)

előzmény: Xuja (#43)

2012-10-02 22:40:32 Xuja (5) #44

* Antonioni

2012-10-02 22:38:57 Xuja (5) #43

Ennek ellenére a 60-as évek "alapfilmjei" közül csak könnyebbekkel találkoztam, talán Antoini Nagyítása kivétel. Meg a népszerűség nem minden, pl a tavalyi Tree Of Life-t is sokan megnézték, pedig az egyik legnehezebben befogadható alkotás amit volt szerencsém megtekinteni.

előzmény: Hannibal Lecter (#40)

2012-10-02 20:57:50 Hannibal Lecter (5) #42

Így igaz.

2012-10-02 20:36:55 critixx (5) #41

Ez a film magáról Felliniről szól. Se többről, se kevesebbről. Egy zseni önarcképe.

2012-10-02 20:21:19 Hannibal Lecter (5) #40

Pedig ez egy viszonylag népszerű film volt a maga idejében is, sőt, még ma is. Ettől függetlenül persze lehet "nem érteni", de nem mondanám egy iszonyú nehezen befogadható alkotásnak. Igazán persze akkor érthető meg, ha utánaolvas egy kicsit az ember, mert erősen önéletrajzi ihletettségű az egész. Lehet, hogy Leppardnak is valami hasonlót kellene tennie? Csak egy kósza ötlet.

előzmény: Xuja (#39)

2012-10-02 19:32:15 Xuja (5) #39

Tudom, hogy a második mondatoddal ironizálsz, pedig ez igaz lehet szerintem. A legtöbb embernek (még ha esetleg filmkedvelők is), nem igazán való egy ilyen experimentális és komplex film.

előzmény: Leppard (#38)

2012-10-01 20:15:41 Leppard (1) #38

Film, ami nem szól semmiről, történet, ami nem vezet sehová. Ez már akkora magas művészet, hogy nem érek fel hozzá...

2012-08-16 12:25:29 Dynast Grausherra (5) #37

Második filmem Fellinitől (első az Édes élet), és Fellini már másodszor kápráztatott el. Ugyanígy Marcello Mastroianni és Nino Rota is. Igazi csoda, és számomra azért is, mert művészfilm létére is tökéletesen élvezhető alkotás, könnyen magával ragadó, nem erőltetett, élvezetes film. Korábban, amikor Huszárik Zoltán Szindbádját néztem egyszer, már elgondolkodtam, mi is különbözteti meg az ilyen filmeket attól a sok giccsesen untató filmtől, amiket szintén "művészfilmnek" szokás nevezni. Fellini teljesen könnyedén tárja elénk a mondanivalóját, nem éreztem semmilyen erőltetettséget, pedig néha nehezen tudtam eldönteni, hogy most a valóságban vagy Guido képzelgéseiben járunk. Számomra a 8 és 1/2 kicsit olyan, mint egy impresszionista festmény, amit egészben kell nézni, mert a részletek önmagukban csak homályos, elmosódott foltok, és ha hátralépünk, akkor láthatjuk teljes valójában. Az egész filmnek olyan hatása van, mintha egy tájképet néznék.

2012-03-14 18:09:20 zéel (5) #36

elírtad!
helyesen: rémék! (ejtsd: rém-mék!)

előzmény: acidphase (#34)

2012-03-14 17:02:43 critixx (5) #35

Tenebra: Nem a tömegfilmmel és a midculttal van a gond, ilyet én nem mondtam. A gond azzal van, hogy sokan, még filmszakosok is nem képesek egy '80-as, ne adj' isten '70-es éveknél régebbi filmet megnézni. Mindegy, hogy az hová sorolható.

acidphase: Számból vetted ki a szót! :D

előzmény: Tenebra (#33)

2012-03-14 15:13:49 acidphase (5) #34

hát ezaz, nemtudom miről beszélnek itt egyesek, egyértelmű hogy a filmművészet mostanság van a csúcsponton:P ennyi tökéletes rímék se készült még sosem! :)

előzmény: critixx (#27)

2012-03-14 15:05:43 Tenebra (5) #33

"Fellini-t vagy egy Godard-t sztárként ünnepeltek a '60-as években"

Mondjuk ők még abszolút emészthetők a közönség számára is. :D Legalábbis Fellini tényleg vicces, meg Godard is.

Hát igen, ezt meg ugye már beszéltük sokszor, hogy a filmszakosok is eléggé érdekes nézeteket vallanak e tekintetben. :D Mondjuk ez nem baj, tényleg elhiszem, hogy vannak, akiknek csak tömegfilmekre vagy csak midcultra van szükségük. Mindenesetre annak idején számomra sokkal kecsegtetőbb lett volna fiatalnak lenni, mert jelentett valamit fiatalnak lenni, Kádár-rendszer ide, hidegháború oda. Ma mit jelent fiatalnak lenni? Kb. azt, amit annak idején a hippik csináltak, hogy kimázolják magukat és ugyanolyan birkaként viselkednek, mint akiket kritizálnak.

"attól még, hogy egy adott dolgot csináltak már, tekinthető újdonságnak, ha valaki (az eddiginél erőteljesebben) divatba hozza."

Persze, nincs ezzel baj. Én is csak arra akartam rávilágítani, hogy olyan forradalom, mint a 60-as években volt se társadalmi, se filmművészeti szinten nem zajlott már régóta. Ezért is sajnálom, hogy 1986-os és nem mondjuk 1946-os vagyok. :D
Egyébként, ha már sorozatok és invenciózusság, akkor inkább a Twin Peaks szerintem.

De ez már nagyon off. xd

Egyébként vannak mai filmek közül is nagyon jók, tehát én sem azt akarom sugallni, hogy ami ma van, az csak szar, ami meg akkor volt, csakazajó. Pl. Nolan Mementoja kedvencem.

előzmény: critixx (#29)

2012-03-14 14:24:35 MicaHiro (5) #32

Úgy értettem, hogy szerintem olyat nem lehet kijelenteni, hogy " a művészet X évben jobb, mint Y évben", hanem csak azt, hogy más, vagyis hogy változott (ebben az értelemben írtam a fejlődést)

2012-03-14 14:20:56 jesi (5) #31

Technikai maximum, de nekem egy Bergman film többet mond mint 50 új film. Vannak jó filmek, sőt zseniálisak is, csak a technikai fejlődés most az irányadó.

előzmény: MicaHiro (#30)

2012-03-14 14:18:10 MicaHiro (5) #30

Mélyen nem szeretnék belemenni, csak pár gondolat:
Egy, szerintem a művészeteknek, művészeti ágaknak szintje nincsen (vagyis tök szubjektív), inkább csak fejlődés van.
Kettő, attól még, hogy egy adott dolgot csináltak már, tekinthető újdonságnak, ha valaki (az eddiginél erőteljesebben) divatba hozza. Ilyen például szerintem a Lost is.

Amúgy az ilyen beszélgetések miatt szeretem igazán ezt a fórumot, remélem, kisül ebből valami érdekes.

2012-03-14 14:13:59 critixx (5) #29

"Gondoljunk pl. a Lostra és az időfelbontásaira. Mindenki el volt tőle ájulva, pedig a Tavaly Marienbadban és a Hiroshimában már rég ellőtték."

A gond azzal van, hogy még a filmszakosok és hasonló egyének nagy része sem hajlandó régi filmeket nézni. Sokan döbbentek már meg, mikor közöltem velük, hogy olyan dolgok, melyektől el vannak ájulva, mint óriási újdonság, azt már évtizedekkel korábban ellőtték olyan alkotók, akikről nem vagy csak alig hallottak valamit.

Egyébként én is csak képletesen értettem ezt a szintesést. Ahogy mondod, inkább stagnálás van. Csak a technikai színvonal emelkedik, de tartalmilag, formailag alig van változás. Sőt, a '70-es évek második felétől csak még jobban visszajöttek az akadémikus konvenciók, és azóta egyre inkább a "jól megcsinált" filmek divatját éljük, a Spielberg-i modellt. Az olyan alkotók, akik pedig valami radikálisan mást akarnak, marginalizálódnak. Holott egy Fellini-t vagy egy Godard-t sztárként ünnepeltek a '60-as években, meghatározó alakjai voltak a közéletnek. Jó, mondjuk Godard azért a '60-as évek második felétől kezdve erősen marginalizálódott, de főként a politikai hülyeségei miatt.

előzmény: Tenebra (#28)

2012-03-14 14:07:27 Tenebra (5) #28

Nem is annyira szintesés, hanem egyszerűen nincs olyan nagy újító áramlat, mint annak idején. Ilyen román film, meg Tarantino tök jók, de koránt sem akkora volumenű újításokat hoznak, mint amilyeneket a modern filmesek a klasszikushoz képest. Tarantino is inkább Godardot "követi". A Ponyvaregény időfelbontása sem újdonság.

Szóval szerintem nincs szintesés, hanem inkább stagnálás van. Jelenleg nem tud senki felmutatni igazán forradalmi újdonságot. (A 3D ugye már volt az 50-es években és az sem változott jellegében: kreatívan, művészi módon senki sem tudja használni, akkor is és most is csak kommerszfilmeket készítenek ezzel /s itt a kommerszt negatív értelemben értem :D/). A populáris filmek és sorozatok is gyakorlatilag a modernizmus vívmányait ismételgetik. Gondoljunk pl. a Lostra és az időfelbontásaira. Mindenki el volt tőle ájulva, pedig a Tavaly Marienbadban és a Hiroshimában már rég ellőtték. :D (ok, előtte meg a noirban, de koránt sem olyan "kevert" formában). Meg az említett román újhullám sem nagy újdonság, azt csinálják, amit Cassavetes vagy a Budapesti Iskola itthon a 70-es években...

előzmény: jesi (#26)

2012-03-14 13:54:43 critixx (5) #27

Ez így van. De vigyázz, mert jön a gondolatrendőrség! Izé... akarom mondani, a mai filmek semmivel sem rosszabbak, mint amik anno készültek! Milyen szintesés? Inkább emelkedés!

előzmény: jesi (#26)

2012-03-14 13:52:26 jesi (5) #26

Pont tegnap gondolkodtam ezen, hogy a filmművészet fejlődött a némafilmtől a 60-as évek európai művészfilmjéig, majd szintesés következett ami a mai napig tart

előzmény: Tenebra (#25)

2012-03-14 13:36:39 Tenebra (5) #25

Na, végre megnéztem. Nem csalódtam: ez 100% Fellini. :D Annyira mondjok ő nem áll közel hozzám, Antonioni komorsága az én stílusom, de ez a karneváli hangulat is tökéletes. Tulajdonképpen azt folytatja, illetve teljesíti ki, amit az Édes életben elkezdett (vagy hát nemtom, szerintem ott kezdte - bár már a Cabiria éjszakáiban is jelen van ez valamelyest - illetve persze a karnevál, cirkusz, varieté általában áthatja Fellinit). Az Édes életet annyira nem szerettem, mint ezt, viszont ez abszolút bejövős. Sokkal szertelenebb. Itt még annyi "valóság" sincs, mint abban. Az egész egy agymenés, elejétől a végéig. De persze "van benn rendszer", ha őrültség is. Persze ismerni kell valamennyire Fellinit, mármint a személyes sztoriját, hogy valamennyire felfogjuk, mi miért zajlik. Pl. egyszer nyilatkozta, hogy szerintem nem megalázkodni kell a valósággal szemben, hanem zsarnokként kell átfogni és uralni azt. Nos, ez az ostoros jelenetben konkretizálódott. :'D

Egy problémám volt, hogy a verzió, amit nézni akartam, fehér felirattal ment, tehát így érthetetlen-nézhetetlen volt. :C Ezért be kellett szereznem magyarul. S bár a szinkron nem rossz, de azért néhol irtó idegesítő, hogy a színészek direkt viccesre veszika hangsúlyt. Mert bár ez egy karneváli film, de az eredeti hangokat is hallva az igazi színészek egyáltalán nem "humorizáltak"... Nemtom, miért kell elbalfaszkodni a magyar szinkront, ha Felliniről van szó (Amarcordnál ugyanez...). Úgyhogy már alig várom, hogy meglessem normális, eredeti nyelven. :D

Az meg ok, hogy valakinek nem tetszik - szerintem a modern filmekhez kell egyfajta hangoltság és szimpátia. Én mindig azt vallom, hogy rossz korba születtem, mert abszolút a hatvanas évek kultúráját érzem magaménak, nem ezt a langyos kortárs maszlagot, tehát nálam ez meg van. De aki meg manapság tök jól érzi magát és imádja e szürke kor lötyögését, annak bizonyára nem mond semmit e filmbeli művész válsága sem.

Mellesleg szerintem úgy ez, mint a modern filmek többsége manapság is nagyon aktuális. A 60-70-es évek óta csak technikailag fejlődött ez a rendszer, ideológiájában ugyanaz. Csak az eszközök változtak. Pl. annak idején elidegenedésről regéltek a filmek, meg arról, hogy az alkotó képtelen utat találni művével a közönséghez úgy, hogy ne adja fel személyiségét (szerintem erről is szól ez a film). Manapság sincs ez másképp. Az internet pl. egy kiváló eszköze annak, hogy elidegenítsen. Persze nem kell erre támaszkodni, de a személyes kapcsolatokat alaposan le tudja építeni. A chatelés meg nagyon nem ugyanaz, akárki akármit mond. Így a filmkészítő is: Hollywoodban vajon hány olyan alkotó dolgozik, aki korábban független volt, és meg tudta őrizni kreatív autonómiáját? Én egyet sem tudnék most megemlíteni...
Ugyanazok a gondok, csak még erősebben vannak jelen, mint annak idején - s még inkább leszarják az emberek, mint annak idején. :D

Úgyhogy szerintem ezek abszolút örökzöld filmek, mindaddig aktualitásuk lesz, míg ez a rendszer (kapitalizmus, fogyasztói társadalom - nevezzük akárhogy) életben van. Olyan szempontból jó, hogy a modern filmek így mindig úgy fognak hatni, mintha ma készítették volna őket. :>

Na, de elég az ideologizálásból, a lényeg, hogy nagyon tetszett Fellini eme műve, az Országúton után a kedvencem tőle.

2011-06-17 20:41:02 délkúper (5) #24

Ha valaki ismer neten fellelhető, értelmes,hozzáértő elemzést, és megosztaná, azért hálás lennék. köszi:)

2011-06-14 21:13:13 critixx (5) #23

"Ez a kirohanás alaposan kiborított"

Nem csoda, engem is...

előzmény: Cesare Gonzago (#18)

2011-03-30 14:49:25 Hannibal Lecter (5) #22

Súlyosan tévedtem, amikor alul azt írtam, hogy a vége giccsbe hajló. Frászt. Zseniális, úgy ahogy van. Fellini - a jungiánus pszichológia elkötelezett híve - ebben a jelenetben kendőzetlenül őszinte, páratlanul szép önvallomással szolgál. Önmagáról, világszemléletéről, az életről - a 8 és 1/2 számomra a modern európai film. A legszemélyesebb mozi, amit valaha készítettek, és a hab a tortán, hogy ez a bizonyos személyesség észrevétlenül belesimul a rendező ironikus stílusába. Nem zavaró. Sőt, lebegtető, hipnotikus és felszabadító. Bár más nagy alkotók (Duras, Robbe-Grillet, Resnais, Truffaut, Godard) is előszeretettel adóztak a szerzőközpontú-önreflektív filmstílus oltárán, azt hiszem, túlzás nélkül jelenthetem ki, hogy ebben a műfajban (is) Fellini adta a legtöbbet a nézőközönségnek.

2011-02-12 00:58:33 mokiszin (5) #21

Számomra ez a film a legértékesebb alkotás a világon.
4 éves voltam, amikor édesapám berakta a kazettás magnóba Nino Rota gyönyörűséges zenéjét (azt a variációt, ami a záró jelenetben hallatszik), és tökéletesen emlékszem, hogy azt mondta: "Fiam, ez a világ legszebb zenéje."
Majd 6 éves voltam, mikor addig gyötörtem vele apát, mire kivettük tékából a 8 és 1/2-et - ugyanis ő nem akarta, hogy ilyen fiatalon lássam, mert lehet, semmit nem értenék belőle -, mikor végignéztük - valóban nem sokat értettem belőle - éreztem, hogy ez a film tényleg nem akármi. Annyit láttam, hogy csodaszép képek vannak benne, és nagyon tetszett a főszereplő arca. Ma már tudom, hogy miért... mert Mastroianni egy óriás!!
Aztán sokáig nem néztem újra. És kb. 15 éves voltam mikor egyszer eszembe jutott és leültem, hogy megnézzem. Mikor vége lett, és hallottam az ominózus zenét, megértettem, hogy apa miért mondta a 4 éves fiának, hogy "ez a világ legszebb zenéje". És azóta, ha valaki megkérdezi mi a kedvenc zeném, gondolkodás nélkül mondom.

2010-09-12 17:58:45 limupei (5) #20

És azt már lehet tudni, hogy ő honnan párolgott elő? Amúgy tökéletes reklámarc lenne egy óvszerreklámban.

előzmény: Cesare Gonzago (#18)

2010-09-12 17:55:48 ronin07 (?) #19

Ahhoz képest, hogy K mekkora artisztikum-szakértőnek vallja magát, borzalmasan ótvar nyelven teszi közzé a cséphadarását.

A 8 és 1/2 különben egy közel hibátlan agy és emocionális túra az alkotói válsággal sújtott direktorok koponyájában. Egyik überkedvenc rendezőm, Takeshi Kitano a szürrealista önéletrajzi trilógiája első két filmjéhez több-kevesebb sikerrel innen nyert ihletet.

előzmény: Cesare Gonzago (#18)

2010-09-12 17:49:08 Cesare Gonzago (4) #18

Ez kirohanás alaposan kiborított: A legrosszabb delíriumos rémálmokat hozza ez a gyakorlatilag nézhetetlen és teljességgel érthetetlen celluloidpazarlás. Ha Fellini nem lenne tehetségtelen, akkor keresném a magyarázkodásokat, hogy miért születhetett egy ennyire kétségbeesetten a semmibe kapaszkodó, rögeszmés kellemetlenkedés. Nietzsche jut ismét az eszembe modern kor szellemtelen erőinek sivár és kegyetlen látomásáról és a humanizmus elcsúfitásának kísérletéről. Fellini, Jancsó, Pasolini a filmes iparág bűzös mocsara, gusztustalan és undorító kipárolgások...

K névre hallgató felhasználó "kritikája" az xpresszről.

2010-08-21 10:20:44 Rituska (5) #17

A filmtörténelem egyik - számomra - legmegragadóbb jelenete fűződik ehhez a filmhez. Amikor az elején a forrásnál megjelenik Marcello. Az a zene, az a hangulat, és ahogy kinéz a napszemüvege felett..... imádom. Ha csak azt a néhány percet rendezte volna egész életében, akkor is azt mondom érdemes volt megszületnie Fellininek.

2010-08-20 21:56:45 zéel (5) #16

Alig találok rá szavakat.
Elem Klimov, orosz filmrendező mondja, hogy Fellinit a könnyedség, játékosság, karneválszerűség jellemzi.
Igaz ez a legkevésbé sem könnyed témát feldolgozó 8 és 1/2-re is.

Meg kell említeni még a zseniális filmhez méltó magyar szinkront is: igaz, nem akárki, hanem Gábor Miklós kölcsönzi hangját a főszerephez!

2010-05-30 16:40:12 uccse (5) #15

A dicséretek és a magasztalások után én jobbra számítottam. Csalódtam a filmben,de a hárem-jelenetért megadom az ötöst.

2009-10-23 13:28:32 budaik (4) #14

ok, de bennem inkább nyomot hagyott a trombitaszó :D

előzmény: critixx (#13)

2009-10-23 13:26:13 critixx (5) #13

Én nem tudom eldönteni, melyik a jobb. Mindkettő korszakos mestermű. Az Országúton az egyik legszebb film, amit valaha láttam. A 8 1/2 pedig szerzői önvallomás.

előzmény: budaik (#12)

2009-10-23 12:50:18 budaik (4) #12

Nekem az eddig látottak alapján az Országúton tetszett a legjobban, ez kegyelem négyest kapott. Úgy látszik Fellini nem érint meg annyira.... De még ami megvan tőle megnézem... :D

2009-05-04 20:25:05 Hannibal Lecter (5) #11

Én nem hiszem, hogy létezne egy ilyen univerzális "panteon" - legfeljebb egyénenként a képzeletünkben. :-)

előzmény: critixx (#8)

2009-05-04 20:24:40 acidphase (5) #10

arra azert emlekszem h az foleg irritalt h mennyi nö rikacsolt benne raadasul olaszul:D

2009-05-04 20:12:42 acidphase (5) #9

erdekes mer nekem meg pont ez a film okozta a kb a legnagyobb csalodast a klasszikus filmek kozul. azt hiszem egy ido utan a fonalat is elvesztettem.. fellinitol ezen kivul csak az orszagutont lattam, az teljesen rendbe volt.. de ennek a filmnek lehet h még adnom kell esélyt..

2009-05-04 20:02:59 critixx (5) #8

Persze, a 8 1/2 a modern film übertotálja. De benne van abban a "panteonban", amiben max. 5-10 film.

előzmény: Hannibal Lecter (#7)

2009-05-04 19:17:45 Hannibal Lecter (5) #7

Az általad felsorolt három klasszikus alkotás egy kicsit más kor terméke. Viszont való igaz, a 8 és 1/2 csak a legnagyobbakkal említhető egy lapon. A mindenkori legnagyobbakkal. :-)

előzmény: critixx (#6)

2009-05-04 19:16:10 critixx (5) #6

A filmtörténet (egyik) legnagyobb alkotása! Maximum kb. a Patyomkinnal, Aranypolgárral, Nagy ábránddal említhető egy lapon.

2009-01-07 23:19:14 Hannibal Lecter (5) #5

Hát, ilyet már egyáltalán nem :-) A 8 és 1/2-nek talán egyedül a vége giccses, de ettől függetlenül az egész zseniális szimbólumaival, elementaritásával. Még Al Pacino is kedvencei között említi. Bajban vagyok viszont Fellini És a hajó megy című förmedvényével. Még nem néztem végig, így nem is osztályoztam, de néhány részlet láttán megállt bennem az ütő. :O

2008-10-05 00:21:42 deviant (5) #4

nekem is életem egyik meghatározó filmélménye. én nem kronologikus sorrendben láttam fellini filmjeit, hanem rendszertelenül, ahogy lehetőségem nyílt rá. amikor az ember a róma, az édes élet vagy az amarcord után azt gondolta, hogy ennél nem lehet jobban készíteni, akkor jött csak a 8 és 1/2. fellini tényleg maga volt a géniusz - és nem csak a szó mai elcsépelt értelmében. felliniből tényleg csak egy volt, annyira erős műveket hagyott magat után, és olyan mennyiségben, hogy manapság már nem nagyon látunk ilyet.

2008-10-04 23:01:10 Golyo (3) #3

Ezt még egyszer végig kell nézem, úgy érzem. Elsőre - valószínűleg - nem voltam megfelelő hangulatban...

2008-08-12 12:46:35 Hannibal Lecter (5) #2

Sőt, minden idők egyik legjobb filmje.

2007-08-11 12:19:55 oscarmániás (5) #1

fellini kitárulkozása,álom és valóság közötti egyesúlyozása,legöszintébb film