Hei dian (1972)

King Hu mester 1966-ban forgatta le a vuhszia klasszikussá lett Dragon Inn filmjét, amit aztán még párszor feldolgoztak azóta. Vannak köztük hivatalos "remake"-ek, meg vannak kevésbé azok... A fekete fogadó már a nevében hordozza a megfejtést, melyik csoportba tartozik. A Shaw testvérek nem voltak a szerzői jogdíj élharcosai. Persze, azért sok mindent átírtak a mesén belül, egyértelműen nem lóg ki a lóláb. Az alaphelyzet hasonlósága mindazon által eléggé nyilvánvaló. Mielőtt nagyon elítélnénk a mai fejünkkel őket, gyorsan megjegyzem, ha valaki megnézi a The Black Tavernt, és Tarantino Aljas nyolcas filmjét, majd összeveti az elkészülés évszámait, azonnal tudni fogja, melyik volt forrás, amiből a western megszületett. Nincs új a nap alatt, már az ókori görögök óta.
A Shaw Brothers stúdió persze alaposan átszabta az eredeti vuhsziát. Kezdve ott, hogy kihúztak minden "fölösleges, időhúzó szövegelést." Jellemfejlődés és más csacskaságok? Ugyan már, zúgjanak a kardok helyette. Ezzel a szemlélettel mintegy 30 perccel rövidebb lett az ő eposzuk a Tajvanon születettnél. No meg persze pörgősebb és keményebb. Mondhatnánk durvábbnak is, és az sem tévedés.
A "Hei dian" felvonultat minden erényt, amelyek miatt egykor a SB stúdió alkotásait úgy vitték a videotékák polcairól, mint a cukrot. Kaland központúság, látványos összecsapások, pergő akciók, kisebb sokkolások, paradicsomlé ömlés. Szerencsére ezúttal épkézláb történet is társult a filmmel a bunyók mellé, a színész-harcművész gárdát pedig szokás szerint nem érheti szemrehányás. A rendező kellemes "noir" hangulatot kreált a fogadóba, stílusos zenével fokozva az élvezetet. Bár ez a film nem vonult be a SB stúdió nagy klasszikusai közé, sőt, inkább mostoha sors jutott neki, de az ínyencek számontartják, és nem érdemtelenül. Egyedüli kifogásként a gyorsított felvételeket rovom fel. Teljesen fölöslegesek voltak, mert a színészek anélkül is bőven tudtak volna maradandó szórakozást nyújtani a zsáner szintjén.
A műfajon belül erős négyest érdemel ki.