Dial M for Murder (1954) ☆ 👁

Gyilkosság telefonhívásra

(Alfred Hitchcock)

amerikai krimi, thriller

4,5
★★★★☆
482 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

A történetet Frederick Knott (1916–2002) eredetileg tévéjátéknak írta meg a BBC számára. A színpadi változatot előbb a londoni Westminster Színházban, majd 1952 októberében a New York-i Plymouth Színházban is műsorra tűzték. A New York-i előadás két szereplője, Anthony Dawson és John Williams Alfred Hitchcock filmjében is eljátszhatta színpadi szerepét. A film forgatókönyvét szintén Knott írta. Bő egy évtizeddel később egy másik darabjából is nagy sikerű film készült Várj, míg sötét lesz! (1967) címmel Audrey Hepburn főszereplésével.

Knott darabját állítólag Jack Cardiff színész ajánlotta Hitchcock figyelmébe, amikor a BBC sugározta a londoni előadást. Hitchcock érdeklődését elsősorban azért keltette fel Knott műve, mert a szerző ugyanarra az alaphelyzetre építette fel a darabot, mint a rendező számos híres filmjét: egy ártatlan ember akaratlanul egy sötét összeesküvésbe keveredik, és az utolsó pillanatig kétséges, hogy vajon sikerül-e megmenekülnie a halálos veszedelemből.

Az eredeti darab egyetlen helyszínen játszódik, a Wendice-házaspár londoni lakásának nappalijában. Hitchcock alkotásában még egy helyszín kapott fontos szerepet, mégpedig az a férfiklub, amelybe Wendice a bűntény estéjén ellátogat. Néhány utcai felvétel és egy rövid tárgyalótermi montázs is látható a filmben. A színdarabban a feleség keresztneve Sheila Mary, a férfié pedig Max, a filmváltozatban azonban Margot-nak és Tonynak hívják őket.

Cary Grantnek annyira tetszett a színházi előadás, hogy szerette volna eljátszani Tony Wendice szerepét a filmváltozatban. A Warner illetékesei azonban elutasították a filmsztár kívánságát, mert szerintük a közönség nem fogadná el Grantet potenciális gyilkosként. Erre éppen egy korábbi Hitchcock-film, a Gyanakvó szerelem (1941) szolgáltatott példát. Ebben Grant játszotta a főszerepet, a férjet, akire a felesége gyanakodni kezd, hogy meg akarja ölni őt. Grant pozitív imázsának megőrzése érdekében Hitchcock kénytelen volt megváltoztatni eredeti elképzelését, amely szerint a feleség gyanúja nem lett volna alaptalan.

A filmjogokat a magyar származású Sir Alexander Korda (Korda Sándor) szerezte meg, de hajlandó volt eladni a Warnernek, miután megtudta, hogy Hitchcock szeretné megrendezni a filmváltozatot.

A filmet eredetileg háromdimenziós változatban forgatták, mivel a térhatású filmek akkoriban kezdtek divatba jönni. Hitchcock azonban attól félt, hogy ez a divat hamar elmúlik, és vele együtt a Gyilkosság telefonhívásra is elfelejtődik, ezért kétdimenziós változatot is készített. Neki lett igaza, mert az ötvenes évek háromdimenziós technikája valóban hamar idejétmúlttá vált. 1980 februárjában egy San Franciscó-i mozi bemutatta a felújított háromdimenziós verziót, amelyet ekkor a Warner újra forgalomba hozott. A háromdimenziós technikát Hitchcock elsősorban a mélységérzet fokozására használta, hogy bizonyos tárgyak kiemelt jelentőségét ezáltal is hangsúlyozza. Így például az ollóét, amelyet Margot önvédelemből használ, a telefonkagylót, amelyet Tony tart a kezében, mikor a klubból hazatelefonál, vagy a lakáskulcsot, amelyet a döntő pillanatban a felügyelő emel a magasba. A háromdimenziós technika számos nehézséget okozott munka közben. Így például a forgatáshoz szükséges dupla kamerával nem lehetett hozzáférni egy igazi telefonhoz, ezért felnagyított modellt használtak abban a jelenetben, amelyben közelről mutatnak egy telefontárcsát. A műtárcsát egy nagy műujjal mozgatták.

A Gyilkosság telefonhívásra volt Grace Kelly első filmje Hitchcockkal. A rendező el volt ragadtatva a színésznőtől, aki tökéletesen megtestesítette alkotásainak ideális hősnőjét: elegáns, szőke hajú, látszatra hűvös viselkedésű, akiben valójában a szenvedély tüze lobog. A későbbi monacói hercegné még két filmet forgatott a Mesterrel: Hátsó ablak (1954), Fogjunk tolvajt! (1955). Szóba került, hogy ő lesz a Marnie (1964) címszereplője is. Kelly személy szerint szívesen elvállalta volna ezt a szerepet is, mégis vissza kellett utasítania, mert a monacói uralkodócsalád hírnevének és a mini állam nemzetközi megítélésének állítólag nem tett volna jót, ha a hercegné egy tolvaj szerepében tér vissza a filmvilágba.

Hitchcock szerette volna, ha Grace Kelly valamilyen lenge hálóöltözékben jönne ki a szobából abban a jelenetben, amikor késő este megcsörren a telefon. Nem merte azonban ilyesmire kérni a színésznőt, ezért egy vörös színű hálóköntöst terveztetett a számára. Grace viszont kijelentette, hogy az általa játszott Margot biztosan nem vesztegetné az idejét arra, hogy egy váratlan telefonhívás miatt éjszakai köntösbe bújjon. Hitchcock legnagyobb örömére Kelly maga javasolta, hogy hálóing legyen rajta ebben a jelenetben. Kiválasztott egy megfelelőnek tűnő hálóinget, amelyről állítólag ezt mondta: „Magam is ilyesmit viselnék, ha egyáltalán lenne rajtam valami éjszaka.”

Hitchcock több filmjében is megpróbálkozott azzal, hogy dramaturgiai funkciót adjon a színeknek. Ebben az alkotásában az volt az egyik színdramaturgiai elképzelése, hogy Margot először világos színű ruhában jelenjen meg, és ahogy egyre jobban gyanúba keveredik, úgy egyre sötétebb színű öltözékekben lássa őt a közönség.

A forgatás 1953. augusztus 5-én kezdődött, és a következő hónap 25-én ért véget.

Hitchcock papa ott csücsül az évfolyamtalálkozó fotóján. Szerette a cameo-kat, na.