Lancelot du Lac (1974) ☆ 👁

Lancelot, a Tó lovagja

(Robert Bresson)

francia-olasz dráma

4,3
★★★★☆
25 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2023-07-27 08:49:53 BonnyJohnny (4) #3

Eltelt újabb hat év, ideje hát még egy hozzászólásnak. :)
Rövid film, és történések szempontjából igazából nem is lassú (attól még, hogy a szereplők azok). Meg kell szokni, hogy mindenki komótos tempóju, érzelemmentes és unott - a páncélban csörömpölő, szögletes mozgás gépiessége még rátesz egy lapáttal.
De valószínűleg számomra ez a film ábrázolja a legjobban, hogy milyen is az "igazi" mély nihil. Mikor az embert (már) semmi sem lelkesíti, a barátság, de még a szerelem sem (sokat mondó a jelenet, amikor Guenivere, miközben mosdatják, belefeletkezik saját arcának tükörképébe).
Ugyanakkor érdekes Lancelot két jelenete is. Az egyik, mikor nem tud ellenállni, hogy részt vegyen a lovagi tornán, a másik meg, mikor épp, hogy békét kötött Arthurral a lázadása után, gondolkodás nélkül (sőt, a többiek "mit tegyünk" attitűdjét nem is értve) azonnal a királya segítségére siet (egy "Utánam!" felkiáltással).
Ez két olyan momentum, ami csak még érdekesebbé teszi számonra a nihil "életérzést". Ezek szerint a régi berögzülések megmaradnak, és mintha ezek még lelkesítenék. Valószínűleg csak ezek maradtak számára. Minden más, a barátság, a rivalizálás, és még a szerelem is, gépies ragaszkodás csupán, nem igazi szenvedélyek. Bezzeg a harc... az egyetlen dolog, amiben kiemelkedő.

2017-07-05 14:39:44 TBfan (5) #2

Közel hat év után hozzászólva, ez nekem is a kedvenceim közé tartozik. Ez a film gyakorlatilag a szokásos agyalágyult kosztümös klisék garmadáját felvonultató dagályos, patetikus filmeknek a tagadása, Bresson egyik legszebb filmje, minél többször nézem meg, annál inkább ez a véleményem. Bressonnak a szines filmjei általában kevesebb figyelmet kapnak, nyilván azt várják el tőlük, hogy a ff műveit másolja velük. Egy szó mint száz, ez a film több figyelmet érdemelne.

2011-10-27 10:38:49 Paul Ricard (5) #1

A rendező álomprojektje, egyben tőle az egyik titkos favoritom is. (Sokkal több figyelmet érdemelne az életművön belül, de úgy általában is.) Nem mellesleg az egyik legmurisabb Bresson-film (ha létezik ilyen), de legalábbis tőle ezen szórakoztam a legjobban. Én még tisztes férfiembereket, akik egymás vérét ontják valami "szent ügy" érdekében, ennyire deheroizálva, halandó mivoltukat kihangsúlyozva nem igen láttam filmen. Gépies mozgású Grál lovagjai inkább pojácáknak tűnnek (azt hiszem a szó eredetileg bohócot, udvari bolondot jelentett az olaszban), semmint hős vitézeknek. A csatajelenetek és haláluk pedig a József Attila-i "örökkön kicsik a dolgok" örökérvényű verssorra rímel.