Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Sokkal drámaibb, és némileg hatásvadászabb is, mint az első rész. Itt Tony (Mikkelsen) kerül előtérbe, miközben az előző felvonásból ismert Frank, csak említés szintjén szerepel a filmben. A sztori Tony sittről való szabadulása utáni szenvedését, valamint karakterfejlődését követi végig. Bemutatja a hulladék környezetét, azon belül legfőképp az apját meg az "ex-nőjét". A cselekmény előrehaladtával, az őt körülvevő véglények hatására, Tony 1 teljesen szimpatikus, szerethető figurává válik. A történet célja (a Pusher I-hez hasonlóan) itt is a suttyó bűnözővel való azonosulás.
Ez hiteles, nem a Majka. Dán alvilág legalja, Koppenhága minden mocska. Az első Pusher mellékszereplője, Tonny (Mads Mikkelsen) ezúttal főszerepben követi el nagyjából ugyanazokat a hibákat, amiket Frank "barátja". Kevésbé feszes, cserében viszont sokkal kiforrottabb, egy árnyalattal jobb film. Havi egy részt meg bírnék nézni ebből is, ezen a színvonalon. A zenék, a képi világ, a lepukkadt arcok tökéletesen visszaadva, nem telik el 10 perc és ott toporogsz Te is ezekkel a véglényekkel a világ legvégén. Amennyire őszinte, annyira fájdalmas is, amennyire kilátástalan, annyira a miénk. Közben pedig mégsem, mert mi ilyet SEM tudunk.
8|10
Nagyon durva, nyers, ocsmány világ, igazi mocsok, alja emberek, akiknek nincs vesztenivalójuk. Kijön a kopaszra borotvált, tetovált sz@r a börtönből, de nem tud mit kezdeni az életével, valami nőt korábban felcsinált, elmegy kurvázni, de nem áll fel a farka, ocsmány emberek, minek él az ilyen-típusok. Drogoznak, az anyuka szívja a cigit, a kokszot a gyerek mellett. Gyilkosság, szex, drog, erőszak - de nem "jó" formában. Nem szórakoztat, hanem piszokul lehangol.
Talán még az 1. résznél is kiválóbb volt. Itt valóban elvitték az egészet egy drámaibb irányba, akárcsak a Keresztapa II esetében láthattuk. Tonny még kisstílűbb bűnöző, mint Frank, és még nagyobb szarba kerül. Vagyis nem is annyira szar ez, hanem egy totális vesztes állapot. Tényleg igaz rá, amivel a nők is cseszegetik: egy igazi loser, egy senki. Egy primitív, valóban aljanép közé tartozó fickó. Persze, mikor meglátjuk, kik élnek körülötte, felértékelődik. :D Valóban a legnagyobb mocsok jelenik itt meg, tényleg ezalatt már aligha helyzkedik el emberi lény.
Pont ezért lesz Tonny minden negatívnak látszó tette pozitív. Mert pl. az ex-nőjének fojtogatása egyfajta felismerés eredménye, mely kivezet a mocsokból. Épp ezért egyfajta megváltástörténet ez. Én is azt vártam, hogy majd elintézik Tonnyt. Persze Frankről sem derült ki, mi lett vele, de Tonny erkölcsileg felemelkedik, hiszen felvállalja az apaságot és megpróbál kitörni.
Tehát a sztori és a karakterek kiválók, Tonny az egyik legemlékezetesebb - mégis nagyon emberi. A tettei azért nem válnak kliséssé, mert annyira hétköznapi senki, hogy szinte az ösztöneiből jönnek ezek. Pl. az apja meggyilkolása. Más filmben feltenném a kérdést, hogy akkor nem lett volna már könnyebb a nőt megölni mégis? De nem! Itt nem! Mert Refn pszichológiailag teljesen hitelesen kidolgozta a figurát, és valóban a felindulást láthattuk benne. Nem is annyira erkölcsi tett volt ez, mint inkább egy ösztönös menekülési kísérlet, sőt, inkább csak pillanatnyi dühkitörés. A saját loserségét döfte le, nem is annyira az apját. Aki persze egy szemét gennyláda volt, és rászolgált a halálra. Ahogy az excsaja is megérdemelte volna, hogy megfojtsa.
Mindemellett a dokumentarista stílus továbbra is meg volt, ennek örültem - ez is egyedivé teszi a filmet. Továbbá azért a humorral itt sem fukarkodik Refn, sőt, itt azért végig a levegőben van az irónia. Pl. az már egyértelműen vicces jelenet, mikor két kurváva próbál az elején szexelni, és nem akar felállni a farka, aztán mindent csináltat velük. Bénázás, és tragikomikus, de vicces.
Kár, hogy csak 3 részt csinált ebből Refn, egy egész sorozaton át nézném ezt még, annyira életszagú és ugyanakkor annyira izgalmas mégis, mint egy fikció.
Elképesztően nagy film. (Már az első is zseniális volt, de ez...)
És a harmadik legalább ilyen jó (sőt...)
előzmény: Dió (#5)
És nem tudom, milyen fordítást néztem, de az idézetekbe is beskiccelt dialógus nálam így nézett ki:
-Van egy új csaj a kuplerájomban. Szűk kis picsa. Épp tolom hátulról a kádban, amikor megcsúszik és lefejeli a kád szélét. Négy foga kirepül...
-Kibaszás...
-Nyugi, tejfogak voltak.
Én érzem magam szarul, hogy röhögtem rajta, meg a többin... :)
Totál ugyanúgy állok vele, mint anno a De helaasheid der dingen esetében... annyira romlott minden karakter, minden jelenet és egyáltalán minden ebben a filmben, hogy nehezemre esik beleszeretni, de ez persze nem változtat azon a puszta tényen, hogy párját ritkító darabról van szó megint: van egy jéghideg stílusa, izmos sztorija, hasító drámája, alaposan megírt karakterei, és piszok jó párbeszédei/beszólásai... hogy arról már szó se essen, hogy Mikkelsen már megint átírja a legjobb dán alakítások toplistáját. Már rég láttam az első részt, de ha jól emlékszem, ez még annál is jobb, ami folytatásról lévén szó, nagy szó.
Csak én érzem úgy, hogy maximálisan egyetértünk? :)
előzmény: Olórin (#3)
A második rész már sokkal inkább dráma, mint krimi, itt igazából már nem is olyan fontos, hogy gengsztereket látunk - lehetnének akár egyszerű, leégett munkások is, a film igazi erejét nem ez adja. Hanem a "mélypont" és az abból való kitörni vágyás ábrázolása, illetve annak a folyamatnak a bemutatása, ami során a főhős rájön, hogy kitörni nem úgy tud, ha megfelel minden lecsúszott, szétdrogozott, undorító, söpredék aljanépnek maga körül, hanem úgy, hogy ha leszarja őket. Érdekes, hogy a végén, főleg miután végez az apjával, azt hittem, hogy taxisofőrös fordulatot vesz a film - sőt, konkrétan ezt akartam látni. Mert Refn olyan brutális kendezőtlenséggel tárja elénk ezt a visszataszító világot, hogy őszintén kívántam, a főhős nyírja ki az összes visszataszító emberférget, és aztán saját magát is. Ehelyett hirtelen megajándékoz egy hihetetlenül megtisztító erejű befejezéssel. Gyönyörű. Tényleg, nincsenek szavaim.
Olyan érzésem volt, mint amikor ezredjére olvastam arról, hogy A keresztapa, I. rész elsőrangú műfajfilm, nevezetesen gengszter-thriller, míg A keresztapa, II. rész szerzői darab, ekként láthatóbban tesz a zsáner hagyományaira. Nem pörög, ellenben a lélek mélyére ás, sorsdráma kerekedik ki belőle, ilyesmik. No, ez a hasonlat maximálisan áll a Pusher II.-re. Jóval lassúbb az első résznél, egy valamire való thriller-elem sincs benne, viszont cserébe akkora erkölcsi fertőt ábrázol, hogy nem hinném, lesz olyan ember, aki egyszer sem nyel jó nagyot. A folytatás a börtönből szabaduló Tonny társadalomba való visszailleszkedési próbálkozásairól számol be, ami, sejthetjük, nem könnyű. Balhés, üzletet üzlet hátán kötő, és természetesen szerencsétlenkedő alja-cimborák, tékozló apák, felelősséghiány és drogos, tartás nélküli, esküvői ruhában nyúltagyat romboló, drogos anyák gondoskodnak a protagonista összeomló világának szemléltetéséről. Görög tragédia miniben. Mads Mikkelsen továbbra is a legnagyobb dán színész, itt is bizonyítja. Egy hübrisz áldozataként induló, majd felelősségtudatossá váló gengsztercsemeteként, elvágva a rossz vérvonalat.
Az első részben Frank veri meg Tonnyt.
A Fear X után Refn komoly anyagi gondokkal küszködött. Úgy döntött, hogy "jobb híján" csinál egy második részt at addigra kultikus státuszú Pushernek. Milyen jól tette!