Gertrud (1964) ☆ 👁

Gertrúd

(Carl Theodor Dreyer)

dán dráma

4,0
★★★★☆
25 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2022-07-18 20:05:51 Xuja (3) #2

Eddig két remekművet láttam a rendezőtől, szóval nagyok voltak az elvárásaim, sajnos azonban ez egy félresikerült film. Érdekes volt elolvasni az előző kommentben levő elemzést, mert magam is úgy gondolom, hogy formailag kifogástalan: Dreyer itt járatja tökélyre a rendkívül minimalista filmnyelvet, extrém kevés snittel - viszont az a pár beállítás kifejezetten látványos, illetve minden kameramozgásnak súlya van.

A probléma elsősorban a történettel és a színészekkel van. Egy ennyire szűk fókuszú alkotásban hiba volt ilyen mértékű teátrálisságot belevinni - a legrosszabb a folyamatos nagy semmibe meredés volt, illetve a sztori / párbeszédek hiteltelensége. (Az Ordet-re azért nem áll ez, mert ott teljesen mást kívánt a forgatókönyv és karakterek). A szerelmi sokszöges történet egyébként - ha lecsupaszítjuk - még érdekes is lehetne, csak máshogy kellett volna előadni. Kár érte.

2008-09-21 11:48:56 Dougie (?) #1

Utolsó filmjében Carl Theodor Dreyer a 40 éve gyakorolt minimalista technika csúcsteljesítményét valósítja meg. Egy öregember csöndesen beletörődő filmje ez, ugyanakkor igencsak modern. Aszkétikus egyszerűsége, befelé forduló visszametszettsége rokon azokkal a megközelítésekkel, amelyekkel nála sokkal fiatalabb rendezőtársai, Michelangelo Antonioni és Jancsó Miklós ugyanabban az időben kísérleteztek. Dreyer azonban sohasem a divatot követte, a 75 éves rendező ugyanoda jutott el a saját, teljes mértékben egyéni útján is.

A Gertrud a svéd drámaíró, Hjalmar Söderberg 1906-os színdarabjának adaptációja. A drámaíró a hősnőt arról az asszonyról mintázta, akivel szenvedélyes szerelmi viszonya volt. Dreyer adaptációja megtisztult a pusztán nőgyűlölő elemektől (Söderberg szerelme épp akkor hagyta ott őt egy fiatalabb férfi kedvéért), és Gertrudot mint az erósz idealistáját mutatja be, olyan nőként, aki csak a saját, nehezen teljesíthető és egyoldalú feltételei alapján hajlandó a szerelmet elfogadni. Három férfi szereti, a férje, egy költő és egy fiatal muzsikus, de mivel egyikük sem helyezi az iránta érzett szerelmét minden más elé az életében, mindegyiküket elutasítja, inkább egyedül marad Párizsban, és a szellemi életnek szenteli magát. Öregkori epilógusában a még mindig magányosan élő nő mintha a sírfeliratát fogalmazná meg:
"Megismertem a szerelmet."

Dreyer lenyűgöző fegyelemmel forgatta filmjét. A közel kétórás mű kevesebb, mint 90 beállításból áll. A kamera hosszú periódusokon át mozdulatlan, figyeli két ember beszélgetését. Bár a szereplőket erős érzelmek, a szerelem és a kétségbeesés irányítják, csak nagy ritkán emelik fel hangjukat. Kevés helyszín és mindössze egyetlen külső jelenet van a filmben, a díszletek az alapokra szorítkoznak. A nagyobb rendezők közül talán csak Ozu mert megkockáztatni ilyen stilisztikai szikárságot.
Párizsi bemutatóján a Gertrudot mind a sajtó, mind pedig a közönség részéről értetlen ellenségeskedés fogadta. Azóta mint az egyik legegyénibb filmrendező utolsó, szűkszavú vallomását tartják számon, olyan film, akár a hősnője, a maga szabta feltételek szerint kell megközelíteni.

Philip Kemp