Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
.
előzmény: HejjaX (#4)
Ó, ilyesmire már volt példa, lsd. 1917 Oroszország. Az is milyen jól sült el.
előzmény: bambula (#3)
Az egyik legjobb mondat,ami filmben elhangzott szerintem,amikor TJ meséli,hogy,ha jól emlékszem a nagyapja mondása volt:Hogy ha a munkások tudnák milyen hatalom van a kezükben ,összefogva megváltoztathatnák a világot.
Akad néhány filmes zsáner, amivel könnyen a szívembe lophatja magát egy-egy alkotó. Mind közül talán ez a politizálós-rögvalóságos, jelenkori szociodráma áll legközelebb a szívemhez, hiszen ez... fontos is, ritka is, szóval meg kell becsülni az ilyesmit. Bérelt helyem volt az Old Oak pultjánál, mert amilyen későn pattantam fel a Ken Loach hype-vonatra, pont olyan kirobbanthatatlan vagyok a kis helyemről kb. két éve. Nem elegáns dolog itt politizálni és nem is reklámoznám a preferenciáimat, azonban én itt nyílt lapokkal játszom, úgyhogy azt le kell írnom az érthetőség kedvéért, hogy az alkotó a szó régi vágású, nemes, szakszervezetes-osztályharcos értelmében vadbalos nézeteket vall, melyeken messzemenőkig osztozom vele. Ennél fogva óriási pluszból indul nálam minden filmje, így a jelen komment tárgya is.
Ebből a székből nézve pedig bizony marha jó film az Old Oak. Legfőbb erényét emelném ki, ami már-már sci-fibe hajtja a történetet,
nevezetesen, hogy a film által bemutatott, szolidáris alsó középosztály roppantul megkapó vízió. Az egy dolog, hogy én ilyet átélhetően ábrázolt formában még életemben nem láttam vásznon, annak tükrében viszont még szomorúbb/inspirálóbb (ki honnan nézi), hogy gyors fejszámolást követően azt kell mondjam, hiába éltem életem folyamán úgy kisebb mint nagyobb, és úgy kül- mint belföldi városokban egyaránt, ilyesféle szolidaritással, ahol a szomszédod nem egy fúrható/gyűlölhető/háta mögött kipletykálható idegen, hanem a marrád, még soha nem találkoztam.
Amíg meg nem néztem az Old Oakot tegnapelőtt este, meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen egyáltalán létezhet a mai világban, ennyi évvel a jóléti államok koncepciójának kivéreztetése, és a neolib rémálom megvalósítása után.
De most megnéztem, és láttam, és érthetően, átérezhetően bemutatták nekem, és ha nem is csordulok túl reménnyel, azért mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy egy ilyen kép legalább megfogalmazódik alternatívaként, ezért pedig hálával tartozom az alkotóknak.
Mindamellett azt is le kell írjam, hogy a film bizony nem hibátlan. Eléggé kilóg a lóláb olykor-olykor, és nem lehet megvádolni azzal a mozit, hogy TJ-n kívül bármely karakterét is megpróbálna árnyalni. Valószínűnek tartom, hogy többször is elvesztett volna a sarkításai, egyszerű megoldásai miatt, amennyiben nem lennék ennyire a célközönsége. Tipikusan az a film, amiben szereplők helyett jobbára politikai szócsövek szólalnak meg, és szerintem ez elég nagy kár, mert ebből a sztoriból lehetett volna zseniális mesterművet forgatni.
Picit tovább kellett volna ásni a karaktereink mélyére, és felszínre bukkan a vegytiszta arany.
Ken Loach a filmművészet élő lelkiismerete.
Régi jó szokása szerint most is fontos, időszerű témáról készített elgondolkodtató filmet. Közérthetően, lila ködök nélkül.
Talán nem olyan erős, ütős mint az előző két filmje.
(Megjegyzem, hogy ez a film,nálunk most, egy fillér állami támogatást sem kapott volna.)
Ken Loach a filmművészet élő lelkiismerete - írtam alább.
Nekünk van/volt ilyen rendezőnk?
Nekem rögtön Fábri Zoltán neve ugrik be!