Syk pike (2022) ☆ 👁

Rosszul vagyok magamtól
Sick of Myself

(Kristoffer Borgli)

norvég-svéd dráma, vígjáték

3,8
★★★★☆
81 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2023-12-08 23:20:57 Rorschach (5) #4

Maflás a semmiből. Ülj le elé mielőbb! A rövid KT-s ismertetőn kívül semmit ne is tudj róla. Ja de, még azt, hogy HBO Maxon megtalálható.

És akkor az író-rendező Kristoffer Borgli januárban Nicolas Cage-dzsel közösen támad egy ébenfekete R-rated horrorvígjátékkal? Na, azt ide nekem most azonnal.

2023-11-24 22:13:42 GeryFlash (4) #3

Nagyon szorakoztato film a narcizmusrol ami mint tema elegge elhanyagolt, foleg amikor ilyen humoros formaban. Nagyon jo alakitasok, jo szituacios poenok. Aki szereti Ostlund filmjeit (peldaul a Szomorusag haromszoget) az batran nezze meg ezt is, hasonlo skandinav finom humor.

2023-08-24 12:59:26 somogyireka (3) #2

Számomra az van ezzel a filmmel, hogy irtó nagy és fontos téma. És mindig is mondtam és sejtettem, hogy sok esetben a betegség egy vágyott állapot egyes életekben, mert csak azok mentén tudnak némelyek figyelmet, szeretet kapni. Nagyon szar példa, de sajnos néha hosszú éves házasságokban aztán pelenkázás idején nyúlunk egymáshoz évtizedek után "intimen"először, és addigra már az ilyen érintés is kinccsé lesz. De és de, ezt a rettentő nagy lehetőséget végül valahogy szétkeni ez a film a vásznon, és szinte a horror irányába megy a főszereplő "színeváltozásával", ahelyett, hogy a történtek, a szereplők lelkének mélye felé hatolna tovább. Így ha valami szeretek benne, akkor az csak a lehetőség, amivé válhatott volna egy bevállalósabb lélekábrázolással.

2022-12-10 18:22:13 Hege (5) #1

„A fogyasztói társadalomban a nárcizmus a belépő a sikerhez” – sötét és meglehetősen valóságos diagnózis a társadalmunkról.

Borgli nem magyarázza túl a dolgokat, helyette finom eszközökkel próbálja érzékeltetni, hogy Signe miért szenved a betegségében.
Ilyen súlyos személyiségzavar megindulásához kell egy, az anyai kompetenciájában teljesen bizonytalan anya, amire a film csak enyhe utalást ad. A holisztikus terápiának az ajánlásából arra következtethetünk, hogy neki is voltak mentálisan instabil korszakai. Emellett látunk egy eltűnt apát, aki Signe fantáziájában folyton megjelenik bocsánatért esedezve. Ez egy olyan szülői kép, mely azt mutatja, hogy Signe bizonyos értelemben egy elhagyott gyerek. Ez főleg akkor veszélyes, amikor a két szülő egymással foglalkozva elfeledkezik a gyereknek megadni azt a szeretetet és biztonságot, melynek talaján elindulhatna énjének a fejlődése.
A lánynak nem volt lehetősége megtanulnia az érzelmeket felismerni és átélni, ezáltal azt sem tudja igazán beazonosítani, hogy hol helyezkedik el az életben, kicsoda ő, ki az, aki őt szereti, és ki az, akit ő szeret. A külső infúzió keresése normális esetben már gyerekkorban átalakul egy jól működő önértékeléssé, Signe azonban folyamatosan éhezi a figyelmet és állandó pozitív visszacsatolásokat és szeretetet vár a környezetétől.
Emellett mentális leépülését katalizálja toxikus kapcsolata, ahol a férfi is egy szintén nárcisztikus működésű egyén.

Ebben a filmben a szeretetnek csak a mutációi, érzés foszlányai vannak jelen, tévképzetek a nem létező érzelmekről. Egy nagyon sötét irónia és kórrajz ez az életünkről – olyan, mint ha valódi érzelmeket látnánk, de nem azok. Olyan, mint ha valódi kapcsolódásokat látnánk, de valójában távol állnak tőle.
Egy újabb kőkemény társadalom- és médiakritikát hoztak el nekünk a skandinávok.