Lehet kicsit spoileres, nem tudtam mit tegyek annak, de a film nem a csavarokról szól.
A cím is sokatmondó az, hogy Montana story, egyrészt mutatja a helyszínt, ezt a szélfútta hegyes vagy épp hegyekkel ölelt nehéz tájat, ahol az ember szíve is sziklásodik, a lelke is nehéz kövekkel teli, mert itt élni nehéz, még a 21.-ik században is (nem mintha Sean Baker déli vidékein könnyebb lenne az élet, de azért valószínűleg ez közelebb áll a Ház a sziklák alatti magyar lélekhez) másrészt, ez egy viszonylag egyszerű, majdhogynem hétköznapi (szerencsére csak majdhogynem) történet.
A film egyik nagy erénye, hogy szépen kerülgeti az extremitást, minek ide maffia amikor itt van a családi örökség, minek ide természeti katasztrófa, amikor mi magunk tesszük azzá a környezetet. Ehhez társul a film másik nagy erénye, a remek színészvezetéssel végig vitt dráma, amely amúgy mellékzöngeként olyan természetességgel használja a kisebbségi szereplőket, hogy aki „kvótázni” vagy „kötelezőfeketézni” szokott ebben az értelemben az vakarhatja a fejét.. vagy én vakarnám neki. Kevés szereplőt mozgat a film és a lényeg egyértelműen a testvérpáron van de ez a végig gépen lévő apa drámája is. Camus írja, hogy Jézusnak muszáj volt a mai képben élő Jézussá válnia, hisz Heródes miatta mészároltatta le a gyerekeket, Radnóti nem egy versében, de különösen a naplójában sosem felejtette születését, ami anyja és testvére halálát hozta. Erin pedig így született édesanyja árnyékában. Ennél az örökségnél feszültebb kiindulópontot nehéz találni. Az egészet pedig keretbe zárja a szimbólumok sokasága (a lótól, az autóig, a konfliktust jelentő bányakatlanig…) Szóval nézzétek, lélekrázó, múltbontogató, de mindenekelőtt humanista film ez, remek dialógusokkal.
Ja és olvassátok Unrealnoise kolléga cikkét, jókat ír benne.
Lehet kicsit spoileres, nem tudtam mit tegyek annak, de a film nem a csavarokról szól.
A cím is sokatmondó az, hogy Montana story, egyrészt mutatja a helyszínt, ezt a szélfútta hegyes vagy épp hegyekkel ölelt nehéz tájat, ahol az ember szíve is sziklásodik, a lelke is nehéz kövekkel teli, mert itt élni nehéz, még a 21.-ik században is (nem mintha Sean Baker déli vidékein könnyebb lenne az élet, de azért valószínűleg ez közelebb áll a Ház a sziklák alatti magyar lélekhez) másrészt, ez egy viszonylag egyszerű, majdhogynem hétköznapi (szerencsére csak majdhogynem) történet.
A film egyik nagy erénye, hogy szépen kerülgeti az extremitást, minek ide maffia amikor itt van a családi örökség, minek ide természeti katasztrófa, amikor mi magunk tesszük azzá a környezetet. Ehhez társul a film másik nagy erénye, a remek színészvezetéssel végig vitt dráma, amely amúgy mellékzöngeként olyan természetességgel használja a kisebbségi szereplőket, hogy aki „kvótázni” vagy „kötelezőfeketézni” szokott ebben az értelemben az vakarhatja a fejét.. vagy én vakarnám neki.
Kevés szereplőt mozgat a film és a lényeg egyértelműen a testvérpáron van de ez a végig gépen lévő apa drámája is. Camus írja, hogy Jézusnak muszáj volt a mai képben élő Jézussá válnia, hisz Heródes miatta mészároltatta le a gyerekeket, Radnóti nem egy versében, de különösen a naplójában sosem felejtette születését, ami anyja és testvére halálát hozta. Erin pedig így született édesanyja árnyékában. Ennél az örökségnél feszültebb kiindulópontot nehéz találni.
Az egészet pedig keretbe zárja a szimbólumok sokasága (a lótól, az autóig, a konfliktust jelentő bányakatlanig…)
Szóval nézzétek, lélekrázó, múltbontogató, de mindenekelőtt humanista film ez, remek dialógusokkal.
Ja és olvassátok Unrealnoise kolléga cikkét, jókat ír benne.