Le otto montagne (2022) ☆ 👁

Nyolc hegy
The Eight Mountains

(Charlotte Vandermeersch - Felix van Groeningen)

belga-francia-olasz dráma

4,2
★★★★☆
107 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2023-12-16 11:43:33 orbistertius (5) #16

https://imdb.com/title/tt13305212
"Felix van Groeningen és Charlotte Vandermeersch csodálatos tavalyi filmje, a Nyolc hegy (aki még nem látta, feltétlenül nézze meg) alapja egy hasonló című regény, amelyet egy bizonyos Paolo Cognetti írt, megjelent magyarul is. Cognetti nagyjából húsz éve van jelen az olasz irodalmi életben. Leginkább novellákat írt, a Nyolc hegy az első regénye, és mindjárt nemzetközi sikereket ért el vele, több nyelvre lefordították, és – mint fentebb említettem – meg is filmesítették, méghozzá nem akárhogy. Cognetti az olasz Alpokban él, legalábbis van ott egy háza, ahol írni szokott. A természet szerelmese. Azonban időről időre elfogja a „vándorkedv”, szűknek érzi a máskülönben fenséges alpesi vidéket, és nekivág a világnak. Olyan helyeket keres, ahol a természet nagyságát, eredeti pompáját még átélheti az ember. Dario Acocella filmrendező elkísérte az egyik ilyen csavargására, s erről szól a Sogni di Grande Nord című film, amely megtalálható a Netflix hazai kínálatában. A film címét nagyjából úgy lehetne lefordítani, hogy álmok a magas Északról. Cognetti nem egyedül vág neki az utazásnak, hanem egy képzőművész barátjával. Alaszkába szeretnének eljutni, s a film ennek a különös utazásnak a történetét meséli el."
https://mandiner.hu/elet/2023/12/ut-a-vadonba-2 (A teljes írás sajnos csak előfizetők számára olvasható.)

2023-12-15 19:35:35 VVega (5) #15

Fantasztikus film. Önmagunkról, barátságról, a szüleink megértéséről, a saját utunkról és boldogságról. Mindezt hipnotikusan gyönyörű hegyi képek és tájak között.

2023-11-11 07:00:11 Dió (4) #14

"A film két és fél órája alatt egy másodpercre sem sikerült megértenem a két főszereplőnket."
Örülök, hogy ezt más is észrevette. Ehhez viszont még annyit tennék hozzá, hogy amit Te lentebb a "rendezők precíz rátapintásának" nevezel, annak én pont az ellenkezőjére gyanakszom, azaz hogy sajnos Groeningenben egyáltalán nincs meg a készség (mint ezt már több filmjében is láttam), hogy a karaktereire precízen rátapintson, és bepillantást engedjen a belső harcaikba és motivációikba, mintsem inkább a nézőre van bízva, hogy ebbe belemagyarázza a saját verzióját. És örülök, hogy neked sikerült, de ez szerintem azért van, mert emlékeztethettek Téged valamire vagy valakire a karakterek és a szituációk, de ez nem a rendező érdeme, és nincs itt semmiféle ilyen irányú "precizitás".

Ettől függetlenül, ha ez tetszett, szerintem mindenképpen tegyél próbát a legjobb filmjével, a Broken circle breakdownnal is, ami sajnos szintén hasonló problémáktól szenved, de ugyanúgy visz magával, és talán még ennél is durvábban beránt.

2023-11-10 22:03:13 Rorschach (4) #13

Annyira gyönyörű a Nyolc hegy képi világa, hogy az már költészet. Más kérdés, hogy ezen hegyek között forogva ez azért csalás. Éteri, amit látunk, de ebben azért nagymértékben közrejátszik a táj háborítatlan földi paradicsom-jellege.

Ezen továbblépve furcsa helyzet állt elő, ugyanis a film két és fél órája alatt egy másodpercre sem sikerült megértenem a két főszereplőnket. Úgy éreztem, a jellemük lepel mögé rejtve maradt előttem a teljes játékidőn át, minden igyekezetem ellenére is.

...és mégsem ez a furcsa, hanem az, hogy ettől függetlenül tudtam menni a filmmel - egyfajta autentikus érthetetlenséget éreztem, egyikük sem maradt hiteltelen. Szimplán az van, hogy az alkotók szerintem nagyon precízen rátapintottak két olyan embertípusra, akiket ugyan nem teljesen értek, de úton-útfélen többször is találkoztam velük életem során. Mi több, nekem is van egy Brunóm. Talán magam is a Brunója vagyok valakinek...

2023-09-16 15:38:49 orbistertius (5) #12

Én szintúgy. Az első itthoni kiadást olvastam, úgy négy évvel ezelőtt, amikor talán még szó sem volt arról, hogy valaki filmet készít belőle. Amikor megláttam, hogy hamarosan érkezik a film, az első reakcióm egyfajta halvány, szkeptikus ellenkezés volt: olyan könnyű lett volna az egészet elrontani, és a valóban gyönyörű tájra fókuszáló, de voltaképpen üres, vagy éppen giccses alkotást létrehozni. És annyira örülök, hogy nem ez lett a végeredmény.

előzmény: ryood (#11)

2023-09-16 11:52:26 ryood (5) #11

nagyon ajánlom a regényt is!

előzmény: ydol73 (#10)

2023-09-16 10:35:02 ydol73 (5) #10

Végre valami... Csodás. Katartikus.

2023-06-16 21:07:57 Dió (4) #9

Egekbe szökő elvárásokkal ültem le elé. A Broken circle breakdown rendezőjének új filmje, ami hatalmas kritikai sikert aratott, és ráadásul az olasz Alpokban forgatták. Namost ami a helyszínt és a képeket illeti, hozta is az elvárásokat. Egyrészt remek túrázós élmények is kötnek oda, ahol forgatták, másrészt a gyönyörű képeket eszméletlen szép zene is repíti még magasabbra, szóval számomra hatalmas audiovizuális élmény volt a Le Otto Montagne. És emiatt még jó párszor újra fogom nézni. De mint dráma, ez szerintem kevés. Végig csak a felszínt kapargatja a két és fél órás játékidő ellenére is, többek között amiatt, mert képtelen kibontani a szereplőit és betekintést engedni a motivációjukba, lelkivilágukba és a személyes drámájukba. Ahogy somogyiréka is írta, a regény biztos szép volt, de ennek a rendezőpárosnak nem sok köze volt hozzá. Mert azt leszámítva, hogy technikailag iszonyat erősen megcsinált film, a csini külső alatt számomra kb. annyi passzió érződött, mint a mezőgazdasági közlönyben. Mi a baja Petrónak az apjával? Később hogy kerül a Himalájába és hogyan ismeri meg azt a nőt? Bruno egyik pillanatban ki nem állhatja a hegyeket, a másikban nem tud elszakadni tőlük... ezt most hogy? Tele van ilyen kérdésekkel is, amit ha először látnék Groeningen filmet elhessegetnék azzal, hogy "biztos a vágószobában hagyták a felét", de sajnos nem, mert az előző filmjében is totál ugyanezt csinálta. Az a vicc, hogy a Broken Circle Breakdown máig az egyik kedvenc drámám, de azon kívül ő az ilyen drámákhoz sajnos nem ért. Itt is csak a ház épül a maratoni játékidő alatt – a karakterek nem. És így sajnos nagyon nem áll össze organikus egésszé. Ettől függetlenül a képek és a zene miatt még így is én érezném magam rosszul, ha nem adnám meg neki a négyest, de erre rá ott van az utolsó fél óra is, aminek hála még inkább betonbiztossá érik az a háromnegyed a végére. Pietro és Bruno beszélgetése, amikor az utóbbi kidobja őt. Pietro és Bruno feleségének a jelenete. És a végén az a madaras rész... azt a rohadt. Kellett a zsebkendő. És ha az egész ilyen lett volna, akkor most számomra egy top 25-ös klasszikus született volna. Mekkora kár. :(

2023-05-02 19:51:32 macready (4) #8

„Talán igaz, ahogy anyám állította, hogy mindenkinek van legkedvesebb magassága a hegyekben, olyan táj, ami hasonlít rá, ahol jól érzi magát. Az övé minden bizonnyal az 1500 méteren található erdő volt, jegenyefenyőkkel, vörösfenyőkkel, melyek árnyékában áfonya, boróka és rododendron nő, és őzek bújnak meg. Engem jobban vonzott az ez után következő hegy: alpesi mező, patakok, tőzeg, magashegyi növények, legelésző állatok. Még feljebb eltűnik a növényzet, hó borít mindent a nyár elejéig, és a szikla szürkéje uralkodik, melyet kvarc erez és a zuzmók sárgája tarkít. Itt kezdődött apám világa.”

2023-02-22 20:34:34 [4 8 15 16 23 42] (5) #7

Az olasz Dersu Uzala :)

2023-01-23 17:09:22 Rotbaroness (5) #6

A filmben végig olyan érzésem volt, mintha több lezárás lett volna ahogy kibomlott a történet, és azok is üzenetet hordozó kerek részekként értelmezhetőek voltak. Például amikor berajzolja a térképen az utolsó útvonalakat. Vagy mikor Bruno megcsinálja a saját tehenészetét, Pietro pedig a sok útkeresés után nekivág a Himalájának. A Himalájába elvonulás azonban olyan klisé, és mégis csúcsra törés és nagy spirituális megvilágosodás nélkül tudják bemutatni.
Ahogy változik folyton, hogy Pietro vagy Bruno van jobb helyzetben, az is érdekes, én sokáig nem Brunot gondoltam annak, akit meg kellene menteni.
Sok motiváció nem teljesen tiszta nekem, például miért veszekszik Pietro az apjával, amikor kempingezni hívja? Miért tagadja le Pietro, hogy volt köztük Francescával valami, amikor kérdik?
Elképesztő film, a végén a madarakkal a hóolvadásban

2023-01-21 18:37:27 ryood (5) #5

gondolj arra, hogy milyen jó, hogy elvitt téged a könyvhöz. én is el szeretném olvasni, majd írj róla, hogy neked az milyen!

előzmény: somogyireka (#4)

2023-01-21 08:57:45 somogyireka (4) #4

előre szólok, megint nem direktben a filmről írok, azt megtette nagyszerűen ryood itt lejjebb!!

((((Sok helyen, sokféleképpen leírták már, hogy milyen nagyszerű film. Tényleg az. Menjetek moziba, most sok helyen játsszák. A táj, a szereplők, a történet, a téma. Méltán mondhatjuk róla, hogy igazi, művészi értelemben vett szuperprodukció. De most megint az van, hogy nem a filmről írok, hanem arról, amit a film látott bennem, úgyhogy gyorsan lapozzon, akit nem érdeklek. Meg azt sem szeretném, hogy ismét egy kevésbé fontos mondatomat valaki kiemelje és arról szóljon a társalgás. Egy olyan "ügyről"van szó, az igazi/valódi szerepéről a művészetben, amit sokszor elővettem már, tizenegy éve, hogy írok ide, nem is tudom, hányszor nekifutottam már. Érveket, tényeket keresek arra, amit úgy tűnik nem lehet racionálisan feltárni. Egy érzetről van szó, ami bizonyos emberekben (lehet pechükre) megvan, másokból (szerencséjükre) hiányzik.
Nekem is észrevétlen szállt el a három óra, szinte lebegve álltam fel a moziszékből, ám már ahogy a sötétben botorkáltam a kijárat felé, elhagyott ez a jóérzésem. Pár perc múlva meg már magára a történetre sem nagyon emlékeztem. (persze, persze, fel tudtam idézni a hegyeket, a helikoptert, stb, de valahogy a "lénye" hiányzott)
Olybá tűnt az egész, mintha egy gyönyörű díszletet húztak volna el csak előttem, és hiába szerettem volna, nem tudtam belekapaszkodni. A látottak nem vertek gyökeret bennem. Aztán utánaolvastam a rendezőknek, gyorsan megnéztem velük egy-két riportot, és rögtön rájöttem, már megint mi a bajom, és arra is, hogy szerintem nekem be kéne fejeznem a filmnézést, vagy csak arra a nagyon kevés, önreflexív, naplószerű, az alkotó lényét a vásznon teljesen feltáró történetmesélésre szabadna hagyatkoznom, amit néhány kedvenc filmesem tesz. Mert az van velem, ezek szerint, semmi mást nem keresek a művészetben, csak azt, ami "igazi". S ez az "igazira leltem" érzés pedig akkor keletkezik bennem, ha a műben közvetlen átélem az alkotóját.
Ezért is kedvenc művészeti ágam a festészet, ahol szemtől szembe állok az alkotóval és találkozunk. Vagyis TALÁLKOZUNK..ő az alkotás segítségével felfedi önmagát, vagyis utat nyit előttem a legjavába, ami az enyém is. A jó mű oda mutat, ahol közösek vagyunk.
A Nyolc hegy Paolo Cognetti (1978) olasz író műve, mely mindenképpen egy szigorúan vett életrajzi regény, amit aztán a belga szerzőpáros felkapott és csinált belőle egy majdnem háromórás műsort. Még egyszer minden elismerésem a technika, a forgatókönyv és a többi iránt, de sajnos innentől rá kell jönnöm, a látottak és közém egy "filc" (valamilyen réteg) került, és nem történhetett meg az a közvetlen találkozás alkotó és néző között, ami végül is az élet egyik értelme lenne..és erre való ugye a művészet és a szerelem, más eszközről nem tudok.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy eleve ördögtől való a könyvek megfilmesítése, dehogy. Bőven előfordul, hogy a film hozzátesz az eredeti műhöz, léteznek szenzációs kémiai nászok a művészetben is, amikor a filmest ízig-vérig átfedik az olvasottak, és képes annak rejtett gyönyörűségeit a mozi eszközeivel felfedni. Itt is tényleg mindent beleadtak a rendezők, biztos ezzel megint sértem a rajongókat, de ez egy iszonyat pompás szakmunka, amit egy valószínű zseniális könyvből gyártottak le, de nekik ehhez a történethez nem sok közük volt, és emiatt érzem azt, a film jött, ment, mint egy nagy esőzés, de nem csurgott be a "barlangjaimba", nem alakította át a rétegeimet. Úgyhogy alig várom, hogy olvassam a művet, és személyesen átéljem azt a találkozót, amit a film nem tudott megadni. És fájóan írom ezt le, de a művészetet és az igazságot nem tudom magamban átverni, és picit irigylem azokat, akik ezen érzékenység nélkül nézik a világot és benne az alkotásokat, mert mivel kevésbé kritikusak, s eggyel kevésbé érzékenyek, sokkal több művészi (??) élményt élnek át, mint én. A kérdőjel nyomatékos.)))

Ettől függetlenül a filmre ötöst adtam, jelezve minden elismerésem.

2023-01-13 07:39:46 dittike (5) #3

Másodszori nézésre jobban megfigyeltem azokat a dolgokat, melyek által még mélyebben bontakozik ki a történet.

2023-01-07 16:18:41 ryood (5) #2

lassan szippantott magába. a tájat csodáltam az elejétől fogva, és nagyon örültem a 4:3-as szűk képaránynak, mert nem akart a film elvarázsolni a bámulatos tájjal (persze hogyne sikerült volna) széles vásznon, hanem az arcokra, az emberre koncentrált. mert valóban édeni helyszínen járunk végig, akár az Alpokban vagyunk, akár a Nepálban, a Himalájában, de a valódi éden az Bruno és Pietro közt valósul meg. valami kapocs, ami semmihez sem fogható, és fennmarad akkori is, amikor már Bruno nem él, sőt, tán akkor elevenedik meg teljességében.
hol van a boldogság? létezik-e egyáltalán vagy valóban csak egy mese volna? a kilencedik hegycsúcson van, ahol ott kell maradni, vagy járni kell a világ nyolc hegyét és tengereit? mi a boldogság? család, feleség, gyerek? apa, szülők, anya, barátnő? vagy egy társ, aki végig kísér, és jön hozzám csendes hívószavamra, mikor igazán szükségem van rá? vagy az, amikor egyszerűen magamban lehetek?
hipnotikus, lassú és meditatív utazásra invitál Charlotte Vandermeersch és Felix van Groeningen az olasz Dolomitokba. először a nyolcvanas évekbe, amikor két kisfiút láthatunk, akik épp hogy összebarátkoznak, majd hirtelen elválasztáj őket, hosszú-hosszú évekre. de a sors összehozza őket, mikor már mindketten szakállasak. felépítik a házat a magas Alpokban, ahol nyárról-nyárra találkoznak. az egyikük ott marad egész életére a "kilencedik hegyen", el nem mozdul onnét, a másik bejárja a nyolc hegyet és tengereket, különbözőek ám mégis ugyanazok, és bár sok minden történik körülöttük, velük, barátságuk szikla szilárd alapokon áll. ott vannak egymásnak akkor is, amikor fizikailag nincsenek egy helyen. lassan hömpölyög a "cselekmény", szinte lényegtelen. sokáig unalmasnak is tűnhet, de mégsem hagyod ott, mert érzed belül, hogy valami hív téged: maradj itt! nem kaphatsz meg olyan gyorsan. fel kell épülnöm benned. és a csoda megtörténik, velem legalábbis megtörtént a film kb. felét követően...és a legvégén, mikor jött a végefőcím, nem akartam elhinni, hogy eltelt két és fél óra.
ritka manapság az ilyen finomra hangolt film, ami hagy időt a gondolatoknak, a képzelgésnek, és odavonz magához végig, akkor is, amikor olyan, mintha semmi fontos nem történne.
ami igazán üdítő, hogy majdnem teltház volt, nem gondoltam volna, ennyi embert érdekel egy ilyen alkotás. más kérdés, ki, mivel ment haza, mit vitt magával....én békét és szépséget, ami mindenféle giccstől mentes.

2023-01-06 00:43:08 dittike (?) #1

Intenzív érzelmi élményt jelentett számomra, el tudnám képzelni, hogy elvonuljak mondjuk a Himalája egyik kis hegyi falucskájába legalább egy pár hónapra.