Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
A Stendhal-szindróma - mint jelenség - miatt kerítettem sort erre a filmre, mert felvetődött, hogy nekem valószínűleg van egy bizonyos fokú ilyenem. :)
Nos, az első húsz perc csillagos ötös, elképesztően látványosan, ötletesen és hatásosan mutatja be a műalkotások okozta elgyengülést, a hallucinációkat, Morricone pedig olyan hátborzongatóan szétszabdalós zenét írt az egészhez,hogy az már önmagában kiváltja a szindróma tüneteit, képek nélkül is. :D
Sajnáltam nagyon, hogy a későbbiek során ennek a szálnak már szinte egyáltalán nincs szerepe.
Azt már tudtam az általam korábban látott/végigrettegett filmjei alapján, hogy Argentótól mit várhatok, ennek ellenére több ponton megfagyott bennem a szívem is. Thomas Kretschmann tekintete azért elég sokáig fog kísérteni. Az agyam emléktárában besorakozik Dr. Hannibal Lecter, Norman Bates és Arno Frisch (Paul) mellé.
Argento-életmű feltérképezőknek persze ajánlott darab, de határozottan óvatosságra intek, kizárólag jó passzban vágjatok neki (friss trauma esetén tilos!!) és talán NE éjfélre időzítsétek, mint én. Kegyetlen élmény.
azért ennél kicsit bonyolultabb a történet (nem szimpla bosszúfilm), de még ha csak annyi lenne maga a történet, engem az sem zavar, nem az a jó filmek mércéje számomra, hogy mennyire bonyolult vagy csavaros (vagy "eredeti") a története, sokkal fontosabbak a hangulatok, érzések, gondolatok, amiket közvetít vagy amiket kelt bennem. valószínű neked meg a csavaros sztorik jönnek be inkább.
előzmény: GothMan (#14)
Igaz, ha leszűkítjük a kereteket, valóban eredeti a koncepció. Én inkább arra céloztam, hogy az alapmotívum, miszerint egy múltban történt trauma hatására az "áldozatból" "elkövető" lesz, és bosszút áll tulajdonképp igen gyakori jelenség a giallo/slasher műfajban.
előzmény: dézi (#13)
szerintem ez inkább horror, de ezekhez sem hasonlítanám. inkább valami bosszúfilm - pszichológiai horror - giallo keverék, ráadásul női főszereplővel és traumával, ez a keverék meg nem sok filmre igaz, legalábbis én még nem láttam.
előzmény: GothMan (#12)
Azért a thrillerek közül csemegéztem, mert szerintem a giallók inkább ide tartoznak, mint a horrorok közé; de persze ezen is lehetne vitázni. ;) De ha már horror, akkor is akad egy pár: The Descent - A barlang, A ház hideg szíve, Hannibál ébredése, Bújócska... illetve nagyjából az összes "whodunit" slasher. Persze ez utóbbiak nagyrésze kritikán aluli. :)
előzmény: dézi (#11)
köszi! ezek közül, ahogy nézem, egyik sem horror, persze attól a téma még lehet hasonló, mondjuk a Memento meg a Viharsziget nekem eszembe nem jutna ennek kapcsán (ezeket láttam), azok egész másként működnek szerintem, de oké, nem kötök bele. :)
előzmény: GothMan (#10)
Az igazság útja, A csend fogságában, Viharsziget, Óvakodj az idegentől, A halál és a lányka, Sleepers, Memento, Összeomlás. Ezek a filmek szerintem ezt a témát járják körül, és sokkal jobbak.
előzmény: dézi (#9)
mondanál ilyen filmekre példákat? nem belekötni akarok, csak érdekel maga a téma egyrészt, másrészt, hogy miket tartasz jobbnak ennél.
előzmény: GothMan (#8)
De, teljesen természetes, hogy másképp látjuk. Csak próbáltalak megérteni. :) Én úgy gondolom, a S. szindróma szál kihagyása nélkül is meg lehetett volna csinálni a filmet kvázi ugyanígy, mert a hangsúly - ahogy írod - a traumán és annak hatásán van. Ilyet pedig láttunk már sokat, sokkal jobban kivitelezve.
előzmény: dézi (#7)
én nem éreztem alibinek, elég fontos része a filmnek (ráadásul nagyon érdekes és szerintem ismeretlen dolog), és számomra teljesített egyéb lélektani téren is (megszállottság, trauma és annak hatása), ezt írtam. de láthatjuk másképp, nem?
előzmény: GothMan (#6)
Bírom a pszichológiát, meg a lélektani dolgokat, de a film számomra ilyen téren sem teljesít, és ebben minkét Argento "hibás". Ráadásul nem hinném, hogy olyan különleges lenne a témaválasztás - hacsak nem az alibiként bedobott Stendhal szindrómára gondolsz.
előzmény: dézi (#5)
nekem abszolút pozitív csalódás volt, sőt, szerintem alulértékelt az imdb-n is. egyrészt meglepően brutális, másrészt elég komoly és összetett pszichológiai témákat boncolgat, ami ilyen szinten nemhogy a horror műfajában, de általában minden műfajban ritkaság szerintem. Asia Argento játékára nekem eddig sosem volt panaszom, itt pedig különösen nem értem a lehúzását, dehát különbözőek vagyunk, akik hagyományos "történést" várnak a filmektől, azoknak lehet, hogy nem jön be, akiket viszont a lélektani történések is lekötnek, azoknak nagyon ajánlom.
Ez nagyon mellé ment. Az első húsz perc remek, stílusos, brutális, realista és álomszerű egyszerre: az ember kényelmetlenül fészkelődik a székében, vár. Aztán pedig következik a nagy büdös semmi - nem sziplán leül a film, szabályszerűen leáll. Ha történik is valami, az már csak lightos verziója mindannak, ami a film bevezetőjében történt, vagy inkább olyan, mintha az ember egy teljesen más filmet nézne. Én speciel majdnem elaludtam rajta. A kameramunka néhol még betalál, de ez édeskevés, hogy a végére felhúzza a filmet a pöcegödörből, beleértve a kiszámítható befejezést is. Ja, és Asia Argento valami elképesztően rossz. Mint mindig.
4/10
Tényleg kevés a lány alakítása, de néhány zseniális kamerabeállítás, a horror és a művészetek összjátéka miatt nem tudom gyenge négyesnél rosszabbra pontozni. Ahogy a film végén már jön fel a stáblista, de még mozog a kép, ebben az Argento-filmben is zseniális.
Érdekesen kezdődik, számomra már csak azért is, mert még sosem hallottam a Stendhal szindrómáról. És, ahogy wayage is írja, amikor beindul a cselekmény, akkor kezd érdektelenné válni. A filmből nagyobbrészt hiányzik a feszültség. A kínzás/erőszakolás/gyilkolás jelenetek emlékeztetnek csak giallora. Asia Argento még elég volt a Trauma elveszett, zavart lányának szerepében, de egy összetettebb, amnéziás, gyötrődő nő megformálásához már kevés.
Gyenge hármas, kb. a A New York-i hasfelmetsző környékén.
Nagyon jól kezdődik, Argento remekül ért a művészet és a horror vegyítéséhez, gondolok itt a festmények generálta hallucinációs jelentekre. Később miután kiderül a konkrét cselekmény, sajnos lapossá válik a film. Sohasem voltak az Argento filmek erősségei a színészi alakítások, Asia Argento néhol jó, de a traumás, megerőszakolt nő története komolyabb színészi teljesítményt kívánt volna. A fő csavar is sejthető, főleg annak aki már látott pár régebbi (Argento) filmet.
Nem okoz csalódást az olasz mester, Dario Argento! Talán nem a legjobb tőle de nagyon nagyon stílusos a maga furcsaságai ellenére egy kiemelkedő darab. Asia Argento egy királynő. Úgy uralja a filmet végig, ami pedig a Thomas Kretschmannt illeti az ő alakítása is megér egy misét. Félelmetes és biztosan megmarad a fejemben sokáig. Ennio Morricone zenéje pedig csak még magasabb szintre emeli a lelkiszemeim előtt a film értékelését. Én nagyon nagyon bírtam a sztorit végig.