Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Egyedi élmény volt,viszont képtelenség lenne róla spoiler nélkül írni: Képzelj egy egy multiverzumot,aminek minden egyes leágazó univerzumában az alternatív éneid más életutakat járnak be,és más és más döntések láncolata juttat el arra hogy :táncos/ harcművész/ mesterséf/filmsztár legyél.Ehhez jön az a felfedezés, ami által ezek az univerzumok a tudatod alteregóidba való átvitelével illetve a képességeinek (táncmozdulatok,táblapörgetés, késforgatás) a lehívásával átjárhatóak lesznek.Mindez egészen abszurd cselekedetek (légy bekapás,oszlopnyalogatás stb..) hatására következik be.A film elsősorban szerintem sorsdráma,mert tömörítve ugyan de bepillantást kapunk az alternatív Evelynek sorsfordító döntéseinek pillanatába,ami bemutatja,hogy milyen apró döntéseken múlhat,hogy hova fut ki az ember élete,és olykor egy sikeresebb életút nem feltétlenül szükséges a boldogsághoz (lásd filmsztár énje vs férj beszélgetés).A harcművészeti akcióvonal a rengeteg már említett abszurdsággal lényegében csak katalizátora magának az egész családi (anya-lánya ellentét;férj-feleség válási dolog ;maradi nagypapa) konfliktusrendszernek a filmvégi kicsúcsosodására,amiben a családtagok egymás iránti elfogadása mint végső reveláció jelenik meg.Persze mondhatjuk hogy ezt az üzenetet már kismilliószor láttuk és ez tény de nem ilyen körítéssel.Annyi impulzust ad a film ,hogy érdemes másodszor megnézni ,már csak a kreatív geg-ek miatt is ( Űrodüsszeia virsliujjas majmokkal, Mátrix: azonnali készségtanulás, választási lehetőségek,harckoreográfiák, L'ecsó :patkány (jelen esetben mosómedve) irányítja a fickót a fején stb...) .Az univerzumok sokszínűsége is van hogy egész fantáziadús :kövek,rajzfigurák,Piñyáták szintjén léteznek,bár a virsliujjasat nem bántam volna ha kicserélik pl amőbákra.
Tény hogy nem ajánlható mindenkinek,az összes rétegét szerintem képtelenség lehámozni két nézéssel viszont se rá se le nem beszélnék le róla senkit,mert ehhez tényleg nyitottság kell.A megosztottsága is abszolút érthető bár azért a maga közönségét láthatólag sikeresen megtalálta (IMDB:7,9 Letterbox 4,4) Nekem:7,5
„Ez a film sokkal összetettebb allegória, vadabb, szédítőbb, szürreálisabb, groteszkebb, mulatságosabb, önreflexívebb, mint vártuk - többen ezért nem is tudnak mit kezdeni vele - pedig nagyon kellett már ez a fajta szabálytalanul burjánzó kreatív műfaji trip, ahol még a túl sok is belefér.
Azért jó hinni abban, hogy egy párhuzamos univerzumban a szabvány műanyag helyett ilyen őrülten szabad és kiszámíthatatlan látványfilmekre ülhetnénk be.”
Alan Sokal tréfája zseniális volt, itt-ott csak kötőszókkal játszva tette abszurddá a tudományosnak ható állításokat. Sem fizikus, sem matematikus nem vagyok, ők érdeklődve és mosolyogva olvasnák bizonyára azt az ominózus cikket, és fedeznék fel mosolyogva a nüansznyi valótlanságokat. Laikus filmkedvelőként a filmművészet szereplői közül talán Lars von Triert tudnám hozzá hasonlítani, aki magas szinten műveli a trollkodást. A Hullámtörés c. filmnél idéztem is tőle anno egy interjúrészletet. Ott mesél arról, mennyire kifejezett szándéka volt, hogy egy kliséhalmazzal átvágja a nézőket. De megdöbbenésére, a tömegek komolyra vették. (Vagy nem is annyira döbbent meg, mert titokban számított rá. Ki tudja... )
Szerintem ő roppant okosan műveli, ami a célja.
A "Minden mindenhol..." azonban távolról sem ez az eset.
Jelen filmnél semmi, de semmi zseniálisat nem éreztem. Sem tréfaként, sem komolyan véve nem működik. Vártam, vártam, egyre erősebben szédülve tűrtem a vad, villódzó pörgést, remélve, hogy átlátom, meglátom, észreveszem végre a szándékot, a célt, de... semmi. Törtem a fejem, hogy biztosan a kötőszókat nem veszem észre, mint kulcsokat (hogy Sokal példájánál maradjak), és végül csak kialakul a zűrzavarból a nagy kép, de nem, nem a részletekkel,... az egésszel van gondom. Anélkül, hogy ítélkeznék: egyszerűen talán annyit állapítanék meg: én biztosan nem tartozom e film célközönségébe. És tutira nem sajnálják a készítők, mert nem hiányzom. De fordítva is igaz. Van ez így.
előzmény: ipartelep (#18)
Ha nem volna benne ez a multiverzumos őrület, akkor amúgy nem lenne ez olyan rossz film, már a mondanivalót tekintve.
Nem lehet, hogy ez a film egy amolyan filmes trollkodás, olyasmi, mint annak idején Alan Sokal professzor csinált a maga "posztmodern", és teljesen értelmetlen "tudományos" cikkével?
Jó, tudom, nem lehet. Ezt a filmet komolyan gondolták az alkotók. Általában, minden filmet komolyan gondolnak az alkotóik, a filmesek között nincsenek Alan Sokalok.
Egyébként nincs azzal sem semmi baj, akinek ez a film tetszik. Sőt. Végül is, az a célunk, hogy nekünk tetsző filmeket nézzünk, és azokon jól szórakozzunk. Ez nekem most nem jött be. Enyhén szólva.
Hogy mi a rossz benne? Ne is kérdezzétek! Minden. Nézhetetlen, de szó szerint.
S íme, a függetlenfilmes Oscar után megvan a KT történetének első olyan filmje, ami az adatbázisunkban 100+ -os lett díjak tekintetében. Azért nem pont erről a filmről gondoltam volna, hogy rekorder lesz...
A Rick és Morty ihlette elborult, kreatív, vicces, abszurd sci-fi vígjáték, aminek a második fele elegánsan drámába vált. Nekem az első fele tetszett jobban - remek a tempója, kaleidoszkópszerűen záporoznak a poénok, maguk a viccek is változatosak (még a kifejezett alpáriság is jól áll neki), a szereplők arcjátékukkal pedig remekül asszisztálnak ehhez az őrülethez, valamint vizuálisan is eléggé megszaladtak az alkotók.
A második részre picit lassul a tempó, és bár a kreativitás és a humor megmarad - gyakorlatilag ugyanaz a közhelyes, giccses, "család az család" mondanivalóra fut ki a film, mint akár a leggagyibb animációs film. Nincsenek a karaktereknek és a történetnek mélységei, az egész egy pofátlanul jól kivitelezett blöff - ezért is jobb lett volna valamilyen más véget kerekíteni neki szvsz. Az említett pozitívumok miatt a négyes persze így sem lehet kérdés.
Nem könnyű befogadni, annyira intenzív és sűrű. Érthető, ha nem mindenki akar egy ilyen tébolyult hullámvasútra felülni. Nekem is többször meg kell még néznem, hogy teljesen össze tudjam rakni.
Elismerve a színészi játék, a trükkök és a vágás kvalitásait, hezitáltam az értékelésemmel, de az egész nagyon nem az én világom. Kb. fél órán át reménykedtem, majd kiszálltam...
Ebben a filmben minden benne van, ami miatt nem szeretem az amerikai filmeket (túl sok párbeszéd, túl sok akció, túl sok fordulat, alpári jelenetek és poénok). Szomorú, mert az A24 jegyzi a filmet, amely ebben az amerikai szarcunamiban azon kevés filmstúdió közé tartozik (A24, IFC, SPC, Focus Features, Fox Searchlight, korábban a Weinstein Company stb.), amely valamifajta értéket próbál képviselni, közvetíteni, de ez nagyon nem lett jó.
Ez a film egy csoda, és a mérhetetlen kreativitás fellegvára. Eddig sem volt másképpen, de most még inkább megerősítést nyert, hogy ennél jobb helyre nem mehet az Arany Vapiti jelölésem. Az a féktelen és zabolázatlan, a káoszban mégis rendet rakó, és még tartalommal is bíró alkotói munka, amit ez a film képvisel, egyszerűen ellenállhatatlan és varázslatos számomra.
Nagyon üdítő volt, hogy a készítők semmilyen tekintetben nem engedték magukat a megszokott határok közé szorulni. (És mindezt mennyi pénzből!)
A teljes szereplőgárda remekelt, de úgy érzem, Michelle Yeoh és Ke Huy Quan mellett nem kap elég említést Stephanie Hsu, pedig hű, de megérdemli ő is, sőt.
A harcművészeti technikák tetszettek de azon kívül elég sok idegesítő elem van filmben, így is jóindulatú négyest adtam rá.
Abszolút örülök hogy valaki próbálkozott egy ilyen elég egyedi ötlettel.
Két dolog miatt nem hiszem hogy meg fogom nézni valaha is: A hossza, és ebből következően kétszer is eluntam magam, a másik pedig nem igazán az én ízlésem.
De mindenképpen örvendetes, és tisztelet a készítőknek a sok egyen horror, képregény, akció, és egyéb filmek között.
A szereplők jól adják vissza azt amit kérnek tőlük a Sikolykirálynő pedig egyenesen fantasztikus.
A vége túlnyújtott, de élvezhető a drámaisága.
Mondom ezt kettő és fél óra után.
Hogy tényleg van dráma, nem csak drámaian kellene érezni az adott pillanatban, de a plasztikussága miatt képtelen lennék rá, mint rengeteg filmnél.
Hatalmas turmix, megannyi jó ötlettel. De bizonyos keretek közt maradva.
Remélem a sok magas pontozás (Minden filmes oldalon) meghozza a kedvet az újításokhoz, vagy akik már hoztak újdonságot akkor nem állnak be és folytatják egyedi útjukat.
Megnéztem másodjára is és megvilágosodtam miről is szól ez a film!
Első alkalommal 1,5x-ös sebességgel néztem és éreztem, hogy kimaradt a mondanivalójából valami.
Nem rontom a film élményét ha elmondom, a következőket.
Szól ez a film: - anya és tinédzser lánya kapcsolatáról.
- feleség és férj hosszú évek utáni kapcsolatáról
- 50 éves anya = 25 évvel korábbi apa és lánya kapcsolatáról
- arról is szól, hogy kedvességgel sok mindent el lehet érni a világban
- a leszbikusok kapcsolatáról + a másság elfogadásáról.
- hogy lehet a monoton egyhangú mókuskerékből optimistán a jövőbe nézni.
Más de a filmhez kapcsolódik.
A fiam amikor 7. osztályos volt:
- a fiúknak rendkívüli oktatáson azt mondták Ne kábítószerezzenek!
- a lányoknak rendkívüli oktatáson azt mondták NE LEGYENEK ÖNGYILKOSOK!
Értékelem az alkotók szándékát, hogy valami (többé-kevésbé) eredetivel rukkoljanak elő, de jócskán túltolták a dolgot. Az első egy órát maradéktalanul élveztem, de utána jobb lett volna nyugodtabb vizekre evezni. De nem. A film csak robog és bonyolódik és egyre mélyebbre megy a szürrealitásban. Mintha egy LSD-mámorban úszó óvodás tripjét nézném két órán át. Émelyítő egy idő után, pláne, hogy minden jó ötletre jut két-három fárasztó, erőltetett.
Ennél a filmnél ezerszeresen igaz, hogy a kevesebb sokkal-sokkal több lehetett volna.
nagyon érdekes, nagyon abszurd, de mégis szerethető, valahogy teljesen koherens mű. És mégis az jutott eszembe a film megnézése után, hogy én ezt tökre megnéztem volna úgy is, hogy nincsenek benne az akciózások, csupán a dráma, multiverzummal
zseniális a maga nemében, de bőven elég volt egyszer
Jó volt ez összességében. Érdekes mélységei voltak a filmnek, Camus Sisyphosától és metafizikai alap gondolatoktól (amik közel állnak hozzám) a Rick & Morty-ig (amitől behányok) mindenféle gondolatvezetés, narratíva meg humor volt benne. Volt amit szerettem benne, volt amit kevésbé, tényleg elég tág palettával dolgozott a film. Viszont ami igazán tetszett és keveset olvasok róla, hogy a nap végén ez egy nagyon érzelmes allegória volt egy amerikai-kínai család megpróbáltatásairól (anya-lány kapcsolat, szerelem, melegkapcsolat, kínai tradíciók az első és második generációs bevándorlóknál, egzisztenciális krízis és bürokrácia az anyanyelv limitált ismeretével) és ezt nagyon érzékenyen kezelte a film. Ja és külön plusz pont nálam, hogy a lány-t Joy-nak hívták, gondolom a Joy Luck Club-ra utalva, ami Amy Tan megkerülhetetlen kínai-amerikai anya-lánya regénye.
Érdekes katyvasz volt.
Rejtélyes kezdés után egy egészen értelmes scifi folytatás.
Majd egy teljesen elborult abszurd vígjáték. Én itt szabályosan rázkódtam a röhögéstől, de volt aki itt ment ki a teremből.
Végül csöpögősen melodramatikus befejezés - nálam igazából ez húzza le.
Zseniálisnak nem érzem, de határozottan tetszett.
Szenzációs, hogy értő kezek között mennyi minden tud beleférni (és egymás mellett harmonikusan megférni) egy bő kétórás filmbe.
A prosztó humortól a filozófiáig, felfoghatatlan távlatoktól a legintimebb emberi viszonyokig mindent nyújt a film, mindenhol és mindenkor. Plusz biztos kezű, de teljesen megveszett rendezést és egy fenomenális főszereplő triót.
Nem mondom, hogy kimondottan az én humoromba trafált volna a mozi, de annyira minőségi, ésszel és szívvel megcsinált, tiszteletre méltó munka, hogy nem tudom nem rányomni az ötöst.
Igazán remek kis film lett ez. Kifejezetten ötletes és őrült, a szó jó értelmében. Legjobban talán úgy lehet leírni, mint egy élőszereplős Rick & Morty-t. Sokan emlegetik Charlie Kaufman munkásságát is, az ő stílusától sem áll távol a film. De azért persze igazán közel sem :)
Ez az egyik legnagyszerűbb tulajdonsága a Minden mindenhol mindenkornak, hogy semmilyen tekintetben sem szab korlátokat magának. Itt tényleg bármi megtörténhet, a látványos akciójelenetek után jöhet egy kis utalás a Lecsó-ra, majd merengés az élet értelmén, aztán néhány kifejezetten meredek, jó ízlés határát súroló poén. Valamiért nagy divatja van az ételes hasonlatoknak filmek terén, mondok hát egyet: kicsit olyan ez a film, mintha marhapörköltet, eperfagyit és hagymakrémlevest turmixoltak volna össze. Teljességgel megfejthetetlen módon a film működik, vagy a metaforában maradva a keverék mégis finom.
Az pedig csak hab a tortán, hogy a történet okosan reflektál korunk mindennapi problémáira is, és még értelmes mondanivalóval is előáll ezek kapcsán. Néha a giccs határán billeg, de mindig ügyesen vissza tud onnan jönni egy-egy jól elhelyezett poénnal vagy akár mélyebb egzisztencialista gondolattal.
Nem mindenki fogja szeretni, az ilyen egyedi agymenések nem jöhetnek be mindenkinek. Számomra viszont nagyszerű élményt adott.
hát ez valami nagyon beteg trailer alapján. Nagyon remélem, hogy jó is fog kisülni belőle
Végre megnéztem moziban, s úgy érzem választ kaptam a kozmikus anya problémára, így mégis ötöst adtam rá.