Texas (1941) ☆ 👁

(George Marshall)

amerikai western

3,7
★★★☆☆
10 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2020-08-30 15:35:51 JcWh (5) #2

Klisékkel operáló, de igazán élvezetes western, ami főleg a fiatal és energikus William Holden-Glenn Ford párosnak köszönhető. Sokban hasonlít ez a főszereplő páros másik közös filmjéhez (The Man from Colorado) a két barát a törvény két oldalára való keveredése, valamint a szerelmi háromszög folytán, de míg ez inkább egy "fun movie", addig a másik egy mélyebb dráma.
Az 50-es évek két óriási sztárjává váló Holden és Ford karrierjük kezdetén is már megcsillogtathatták kiváló színészi érzéküket és ami ennél is fontosabb volt ebben a filmben, hogy látszott rajtuk, hogy baromira élvezték a forgatást és a közös munkát. Többen próbálták egymás ellen hergelni őket, de pont emiatt nagyon jó barátok lettek és pontosan négy évtizedig tartott barátságuk Holden haláláig. Ford elmondása szerint Hollywoodba érkezve se neki, se Holdennek nem volt színészi tapasztalata és nem is igazán tudták hogyan kell színészkedni, így leginkább magukat adták és idővel (színész tanár segítsége nélkül) autodidakta módon szert tettek a szükséges színészkedési ismeretekre. Ez az őszinteség mindkettejük karrierje végéig megmaradt alakításaikban, ami miatt Hollywood aranykorának két leghitelesebb férfi színészének tartom őket. Habár itt még nagyon kölyökképük van és nem annyira karakteresek mint egy évtizeddel később, de a beleadott energiától és szimpatikus jellemüktől lett igazán élvezetes ez a film.

2011-11-07 20:17:58 Csende Kristóf (5) #1

George Marshall belépett kedvenc rendezőim klubjába: remek humorral és kellő kalanddal, jópofa karakterekkel és egyedi hangulattal megspékelt remek kis westerneket forgatott. A Texas egy közülük.

9/10