Poor Things (2023) ☆ 👁

Szegény párák

(Yorgos Lanthimos)

amerikai-angol-ír dráma, sci-fi, szerelmi történet

4,4
★★★★☆
113 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2024-02-11 10:30:19 caulfield (5) #19

Egyedül abból kiindulva, hogy az értékek csupán eszközök és a saját tapasztalat ágyaz meg mindennek (David Hume), a végponton teljesületlenséghez vezet. Számomra ezt mutatja be a film. Bella tud teljesült életet élni - önmagában. Azaz az egy nem teljesült élet, a lány végső soron nem komplett.

előzmény: Hege (#16)

2024-02-11 02:14:09 Marquez (5) #18

Kérdés hogy a jelenlegi kor popkultúràja, hogy dolgozza fel, eljut-e majd annyi emberhez.
(Mint táncjelenet nyilván ott a helye a viccesebbek között, amit valaki akit komolyabban érdekelnek a filmek összerakott, mondjuk egy toplistába)
Jómagam úgy látom hogy azért a Ponyvaregény ide s tova 30 éve töretlen ezen a téren, viszont ahhoz hozzájárult hogy olyan korban készült amikor még nem volt ennyire széttagolt a társadalom.
Most már alig találsz embereket akik úgy értelmeznek egy filmet mint egy nagy világeseményt, sokkal szerteágazóbb a társadalom ma szerintem.
Remélhetőleg besegít a streaming, és/vagy a DVD/Blu-ray eladások. (Bàr ez utóbbit szerintem már alig vesznek)
Én mindenesetre mindenképpen beszerzem a filmet egy fizikai formátumban ha lehet, ahogy már előrendeltem a filmhez írt zenét (természetesen bakelit lemezen).

előzmény: Ugor (#17)

2024-02-10 21:19:14 Ugor (5) #17

Ma én is újráztam, nem lehet betelni vele. Hihetetlen színes papírba csomagolt társadalomismeret.
De mit gondoltok, Emma Stone és Mark Ruffalo tánca fel fog zárkózni a filmtörténet csillagos egén mondjuk a Ponyvaregény Uma Thurman és John Travolta táncához? Erősen hajlanék rá, hogy igen. :O))

előzmény: Hege (#16)

2024-02-10 16:52:58 Hege (5) #16

Csodálatos film, másodjára is.

Bella nem ítélkezik. Nem címkézi fel az élményeit és érzéseit „jó”-nak, vagy „rossz”-nak. Mindre az Élet részeként tekint, amiket mélyen átél. Még a haragra, bánatra, szomorúságra sem tekint negatívan. Tudja, hogy ezeket meg kell élnie ahhoz, hogy megtapasztalja magát és az Életet.

Duncan, Alfie és a társadalom lenézi őt, amiért a testét áruba bocsátotta, számára azonban ez nem volt több önmaga és a világ megismerésénél.
Minden általunk hozott értékítélet a személyes céljaink köré épített értékrendből fakad. Ennek a rendszernek semmi köze ahhoz, hogy valami objektíven „helyes” vagy „helytelen”. Nevadában például legális („helyes”) a prostitúció, pár kilométerrel arrébb illegális („helytelen”). Régen a boszorkányok máglyára vetését „jó”-nak vélték, manapság „rossz”-nak tartják. A „jó” és „rossz” nem más, mint a kor és a földrajzi elhelyezkedés következménye.

Persze mi is könnyen beleesünk Duncanék hibájába és könnyelműen ítélünk meg helyzeteket, de valójában a nézőpont teremti meg az érzékelést, az érzékelés pedig a tapasztalatot.
A fejlődésben az első lépés annak a felismerése és elfogadása, ami van, és nem azé, ami nincs. Bella ezt tudja, így ő képes teljes életet élni.

2024-02-08 19:38:40 Ugor (5) #15

Mit is írhatnék róla… nincsenek jelzőim. Mielőtt beültem a moziba, már előre kattogott az agyam, hogy na, milyen örömtáncot lejtek majd én itt írásban, ha megnézem és tetszik. Megnéztem és most nem tudom, mit írjak. Ilyen az igazi mozi, ezért várok egy filmet, hogy elkészüljön, hogy ez a görög zseni megint varázsoljon, elvigyen, utaztasson egy másik világba, amit rohadtul irigylek is közben, hogy mitől ilyen szerencsés, honnan van ilyen burjánzó fantáziája, hogy lehet, hogy ennyire előttünk, fölöttünk él, olyan dimenziókban, ahová csak olykor pillanthatunk be, vendégként. A Homárhoz még kicsit hülye voltam első körben, utcáról betévedt tapló járókelő, aztán a szent szarvasnál már kigyúlt a tűz, a Kutyafogon elájultam és visszafelé átértékeltem mindent, rájöttem, hogy ki ez, mi ez, hogy mibe akar bevonni engem is, a Kedvenc az meg kedvenc, és itt jön ez a filmes esszencia, magicbox, amikor korokon és műfajokon felüli, a múltban, a jelenben, jövőben játszódik, örök erkölcsi problémáink, azok torztükrei, varázspálcákból fonott kaleidoszkóp. Emma Stone meg hát… sohasem volt a kedvencem, de bajom sem volt vele, nem gondoltam, hogy nagyon szép nő vagy nagyon jó alakú, vagy azt, hogy nagyon nagy színésznő. Hát most meg mást gondolok, mindent visz! Igazából nincs sok jelentősége, hogy mennyit láttuk meztelenül a filmben, egyáltalán nem arra emlékszem, míg mások esetében meg igen. De, hogy minden létező képessége megvan minden létező filmhez és szerephez, az biztos! Vagy a rendezőnek van ekkora ereje?
„Ritka művészet, ihlet és csoda:
jégbarlangok és napfénypalota!” (William Wordsworth Szabó Lőrinc fordításban)

2024-02-05 21:02:31 Edwige (5) #14

Nagyon sokrétű alkotás! A zenei elemek minden helyzetet még feszültebbé tesznek, a halszemoptikával pedig mintha egy eltorzult világot 'objektívan' szemlélnénk. Zseniális látványvilág! Számtalan megközelítéssel állhatunk a filmhez, melynek egyik panel kérdése (szerintem) az ember (induvidum) és a társadalom kapcsolata. Bella sok embernek inspiráló gátlástalansága miatt, mások 'belső, őszinte félelmeinek' megtestesítője. Érdekes, hogy minél jobban fedezi fel a világon - itt nekem Madách: Ember tragédiája színei jutottak eszembe- ahogy a különféle helyszínek és különböző társadalmi osztályokba helyezkedik bele útja során, annál jobban 'tompul' egyénisége, hiszen elkezd kialakulni az értékrendje. Minél többet akar tudni a világról, annál inkább elveszíti 'sajátos' önmagát és a végére teljesen eggyé válik a gépezettel, orvosnak készül, 'normális' lány lesz. De a nagy változásokhoz, a fejlődéshez viszont szükség lenne több Bella Bexterre. A film olvasatában a határok, szabályok, társadalmi normák (melyek öntudatlanul is kialakulnak) szabnak gátat az egyén fejlődésének. (?)

2024-02-05 16:59:12 LockkerDee (5) #13

Szörnyek vagyunk mind. A realizmus pajzsával felvértezett sérült gyermekek, úgynevezett “szörnyek”. Pont egy éve olvastam Mary Shelley Frankeinstenjét, meglepődnék ha Lanthimos nem merített volna abból a viktoriánus irodalmi kútból. Maga a teremtő is csak teremtmény (Baxter az apjáé), végső soron Istené. De félre az evidencia szemetszúró jelzőfényeivel. A maszkulinitás összeroppan Emma Stone “Bella” nevű karakterének prometheusi (tudásszerzés értelmezésben) női emancipációja és kivirágzásának nyomása alatt ebben az Elveszett gyermekek városára emlékeztető Frankeinstein mese parafrázisban. Na kezdődik a túlcizellált okoskodás. Már megint egy érthetetlen kritika. Lanthimos a nőkhöz való viszonya hatásosabb mint Mark Ruffalo karakterének klitorisznyelvtánca. Érzékien, felvilágosodva ábrázolja a kinyílást, szürreálisan, ahogy a felvilágosodott filmművészet kedvelő mondaná. Míg A Kedvencbe (ami kapcsán véletlen vagy tudatosan el is hangzik egy kikacsintás) a nők társadalmi szerep-evolucióját tálalja, addig itt a függetlenedés és a férfiak domináns világának szorításából való szabadulásának halottkéme a boncasztalnál. “Együttérzéssel metssz!” - hangzik el a filmben. Lanthimos úgy metszett. Végtére is a nők végtelen bársonyos törődésének és gyengédségének, intellektusának (ha van) áldozatai vagyunk. A hősszerelmesek, akik zeuszi magabiztossággal, duzzadó héráklészi mellel kiáltjuk ki férfiasságunk és így mindenkor validitásunk "nagyságát". Az örök szerető, a megingathatatlan, női szíveket gyűjtő férfi is csak egy kis jelentéktelen hangyává törpül a viszonzatlan szerelem és a megrögzött sóvárgás béklyóiban, ahogy azt Mark Ruffalonak dekadenciáján keresztül is tökéletesen példázva lett. Amilyen vizuális elemekkel, kora-modern fikciós tudományos-fantasztikum technológiai megoldásokkal kontextualizálta ezt az allegóriát, az teszi igazán egyedivé ezt a filmet! Persze nem szükséges ilyen elvont körítés ahhoz, hogy egy alkotás egyedivé váljon, de ebben megbújik számomra egy kis szubjektív elfogultság is az ilyen filmek iránt!

2024-02-05 12:24:20 BalaKovesi (4) #12

Nem tudom eldönteni, hogy azt állítja-e a film, hogy a nők szabadsága a testük feletti rendelkezésen keresztül vezet, és így akár(!) a prostitúción keresztül is, vagy kihagyok egy lépést, és azt mondja, hogy ez az önrendelkezés mindenképpen a liberáció feltétele, ami viszont a környezet hatására a lehetőségek számtalan korlátjába ütközik, és így sajnos kényszerhelyzetekbe szorul, így elég vakon vagyok, hogy mit gondoljak a filmről ilyen téren. Az viszont biztos, hogy ahhoz képest, hogy nem szeretem Lanthimos stílusát, mert formailag öncélúnak, indokolatlannak és túlkapónak tartom sokszor, és azt gondoltam, hogy nem fogom szeretni ezt a filmjét sem, valahogy mégis sikerült valamennyire megtalálnia. Ehhez mondjuk az is kellett, hogy például a Szent szarvassal szemben tartalom is szoruljon belé, és itt egy groteszk mesébe sikerült belesűríteni a szabad akarat kérdését, az ember kérlelhetetlen vágyát a tapasztalás iránt, egy személyiség fejlődését és útját az autonomitás felé, és ezen az úton egy kicsit a kortörténeteken való végigvonulást is(?) (de az "Isten halott" motívumot lehet csak én látom bele Dafoe karakterébe). Azt nem állítom, hogy nem volt idegesítő sokszor (egyszerűen a falra tudok mászni attól, ahogyan a szereplők sétálnak Lanthimos filmjeiben), meg azért a főszereplő egyes szexjelenetei elég problémásak lehetnek azt figyelembe véve, hogy az adott jelenetben nagyjából hány évesnek felel meg a karakter, de egyébként inkább pozitívan csalódtam az összképben. A díszleteket és a jelmezeket külön kiemelném, ilyen téren mindenképpen maradandó a film.

2024-02-04 15:41:52 VVega (5) #11

Aki az első 20 percben abbahagyja és soha nem néz vissza, azokat teljesen megértem. De utána egy fantasztikus film bontakozik ki, és szerintem néha-néha érdemes olyasmit fogyasztani, ami abszolút nem hétköznapi és megszokott. Egyedi élmény, ez biztos, elhasznált szó, de igazi művészi vízió. Emma Stone csodálatos.

2024-01-31 11:59:20 wien (5) #10

A Vége főcímben 349 magyar név szerepel...

2024-01-29 13:36:42 TheDriver (5) #9

Egyetértek veled. A Szegény párák sokkal jobban megerdemelné.

előzmény: reizingertamas (#8)

2024-01-28 22:11:25 reizingertamas (?) #8

Pedig ez rettentő szomorú szerintem. Az Oppenheimer közel sem lett akkora durranás, mint amekkora hype volt körülötte.

előzmény: TheDriver (#7)

2024-01-28 21:36:15 TheDriver (5) #7

Lanthimos legjobbja, de Stone is élete alakítását nyújtja. Groteszk, bizarr, látványos, vicces, elgondolkodtató. És mennyire jó látni a sok magyar nevet a stáblistán. Nagyon drukkolok neki az Oscaron, bár sajnos az Oppenheimer mellett nem nagyon fog labdába rúgni.

2024-01-28 19:42:03 andreasvonsebo (5) #6

Szenzációs darab! Elmúlt évek egyik legkiválóbb mozi élménye, talán egy buborék hiányzott csak belőle mikor az öreg Willem végleg megpihent. :D

2024-01-28 11:19:56 Matthy (5) #5

OFF:
A disznófejű tyúk nagyon közel áll gasztronómiailag a baconbe tekert csirkemellhez.

2024-01-27 13:20:30 Hege (5) #4

A szabad akarat, illetve a világ és az egyén felfedezésének, megtapasztalásának története. Bella legbelül tudja, hogy önmagát csak és kizárólag tapasztalás útján ismerheti meg. Önmagában mit sem ér a könyvekből szerzett bölcsesség, tapasztalat hiányában.
Bizarr, groteszk, de mégis egy gyönyörű felnövéstörténet steampunk köntösbe csomagolva, ízig-vérig lanthimoszi kézjegyekkel.
A zene és Emma Stone játéka mellett nagyon nehéz elmenni szó nélkül, mindkét eleme a filmnek egy egészen új szintre emeli az alkotást. Jövőre végre megszerezheti a hőn áhított Ezüst Vapiti díját is. :)

2024-01-16 01:58:41 caulfield (5) #3

A Szegény párák úgy kellett, mint egy falat kenyér a Barbie után. Alkotói pózőrködés helyett markáns művészi jelenlét. Kincs ez a felvágott nyelvű hozzáállás. Cinizmusban megforgatott, illetve arra kifuttatott, gyermeki érzékenyességgel vegyülő közönségesség. Amikor a faragatlanság és a kifinomultság kéz a kézben jár. Kevés jobb dolog történhet a nagy vásznon, mint mikor egy biztos kezű rendező bátran elbabrál a giccsel és mer feleselni. Nem egy csetlő-botló, meg nem határozott, önigazolásra vágyó rózsaszín optikai migrén néz le a vászonról, itt most a valóban karakán filmes bizarr édenkertje elevenedik meg a szó szoros értelemben. Az utóbbi idők egyik leglátványosabb produkciója ez: a színekben gátlástalan, festményszerű képi világ, az elborult beállítások, az elszállt jelmezek egy önmagából kiforduló, de mégis elegáns eszeveszettséggé nemesülő vizuális orgiaként nyújt maradandó élményt. Emellett Lanthimos nem fél saját kereteitől, alkalmazza és feszegeti is őket.
Magvas a bête social nyomán kelteztetett humor és szinte soha nem látott mértékben csupaszítja le a szexust (Cronenberg és a Monty Python jártak efféle magaslatokban jobb pillanataikban).
Mindez egy olyan átszellemült főszereplő alakítással megspékelve, ami külön fogalommá válhat a színjátszásban.

2023-07-04 19:55:58 Ugor (5) #2

Hűű, előre imádom én is!

előzmény: Joeker81 (#1)

2023-07-04 18:53:00 Joeker81 (?) #1

Furcsa, beteg, egyedi, Yorgos Lanthimos ... imádom! Feliratos előzetes.