Killers of the Flower Moon (2023)

Egy film, amit szinte kötelező imádni, én meg majd bealudtam rajta olyan unalmas. Feleslegesen hosszú, a történet ismert - így semmi izgalom, a színészi játékok átlagosak, sőt Di Caprio kifejezetten idegesítően 2D-s. Nekem full csalódás...bocsi

Hiánypótló és rendkívül fontos film. A befejezés meghökkentően hatásos.

Sajnos engem egyáltalán nem tudott megszólítani. A filmet nézve olyan érzésem volt, mint amikor az ember egy olyan könyvet olvas, amit lapszám után fizettek. 206 perc és mégis a szereplők nem lettek kidolgozva, a történet pedig lapos. Ha érdekel az oszázs törzs tragikus története, akkor majd elolvasok róluk egy cikket, de egy egész délutánt ez így nem ért meg. Di Caprio egyébként szerintem jól játszotta amit kiszabtak neki, inkább Ernest karakterével volt problémám. Adott egy nagyon hülye ember, könnyen befolyásolható, de azért a családját nagyon szerette, és mégis nyugodt szívvel mérgezi feleségét majdnem a halálba (ha rajta múlik meg is halt volna). Ennyire hatása alatt tartotta nagybátyja? A másik William Hale, a gonosz olajmágnás, én annak ellenére sem tudtam elhinni hogy mennyire gonosz, hogy kiirtotta a fél oszázs törzset. De Niro ezt kicsit ellazázta szerintem. El lett mesélve egy történet, de a szereplők közti gyenge összhang miatt én nem tudtam elhinni amit látok. És a legnagyobb kihagyott ziccer szerintem, az indiánok és fehérek szerepcseréjének elhanyagolása, nagyon kevés hangsúlyt kapott ez a részlet. És persze mondhatjuk, hogy erről szólt, de közben ha az oszázs törzset ceteris paribus kicseréljük egy nagy fehér birtokos családra – legyenek mondjuk Millerék – megkapjuk ugyanezt a történetet, és fel sem tűnne. William Hale ugyanúgy sorban húzogatja le a neveket az örökösök listájáról, mert megteheti, senki nem néz a körmére, amíg aztán el nem bénázzák.
Kicsit haragszom a filmre, mert vártam nagyon, de azt is látom, hogy alapvetően jó visszajelzések érkeztek rá. Fenntartom, hogy lehet rosszkor kapott el, nem tudtam átadni magam neki, talán majd máskor újrapróbálkozom vele.

Egyik kepen sincs igazan lekonyulo szaja, tovabbra is indokolatlan ez a komikus, groteszk majomkodas.

Ernest Burkhart

Talán

Köszönöm a reakciót!
Már jobban értem DiCaprio (a szája lekonyulását még mindig nem) és Gladstone számomra kevésbé "jó" játékát, még nem jöttem rá, hogyan lehetett volna jobban interpretálni a két szerepet, anélkül, hogy jobban megismerjük a szereplők belsővívódását. Szóval az utóbbi két színész játéka felé elnézőbb leszek.

Szerintem az derül ki, hogy Ernest egy jellemgyenge, nagyon könnyen manipulálható, gyáva és ostoba alak, aki tényleg szerette a feleségét, és valahol mélyen tudta, mit tesz(nek) vele, de magának valahogy bemagyarázta, hogy dehogy, nem is... Egyébként az eredeti könyvből is kábé ez jön le, meg persze az, hogy nem lehet biztosan tudni, mi járt ennek az embernek a fejében - szóval, igen, szándékos szerintem, hogy a film itt csak sejtet.

Ha röviden kellene megmagyaráznom, hogy miért tetszett a film, annak ellenére, hogy sok karakternél kényszeresen kikapartam volna az agyam minden megnyilvánulásánál, az az Ernest karaktere. Egyszerűen nem tudtam eldönteni a szerepét. a szerepe az elkötelezettsége a nagybátyja felé, vagy Mollie felé, vagy önmaga felé. Ha jól emlékszem a filmre, azért nem is derül ki teljesen. Annak ellenére, hogy folyamatosan adja be az "inzulint", amit önmagán is kipróbál, bár a végén ömleng Mollienak egy sort, mégis ez a két dolog nagyon elbizonytalanít. Aláírja a papírt, de mégis nagybátyja ellen vall, de az, hogy folyamatosan, tudatában volt annak, hogy mérgezi a feleségét, mégis azt sejteti, hogy önmagának akarta a dolgokat, csak nem volt elég tudása ahhoz, hogy ezt önmaga megvalósítsa, kellett valaki, csak nem tudta, kihez kellene jobban helyezkednie ahhoz, hogy jobban járjon. Ha jól emlékszem a legkisebb gyerekük, aki meghal 4 éves? tehát minimum 4 évet ölel fel, amiből kb. annyit látunk, ahogy adja be a mérget, meg a kommunikációt Williammal, de közben valami szeretet félét mégis csak adhat Mollie felé, aki azért a végkimenetelnél csak látni, hogy nem annyira agyalágyult, szóval Ernestnek csak kellett vagy jól játszani a szerető férj szerepet, vagy Mollienak hülyének lenni, ez a feszültség nem hagy nyugodni, és ha Ernest és Mollie karaktere arra lett rendezőileg berendezve, hogy ez ne derüljön ki, akkor nekem 5 csillagos film. Ha ennek ellenkezője lett volna a cél, akkor viszont nagyon elment valami nálam. DiCaprio folyamatos keresztapás, szájlebiggyesztős alakítása annyira rossz volt. A spoiler részben leírtak miatt remélem, hogy a játéka azért volt annyira steril, mert ha nem, akkor ritkán látok ennyire rossz alakítást, a folyamatos bambán nézek ki a fejemből, és folyok a cselekménnyel.
Gladstone is egyedül a beteg részeket tudom értékelni, amúgy szintén tök semmilyen, steril.
De Nironál sem éreztem hatalmas örömöt, hogy nézhettem.
A film maga tetszett, történettel, krimi részével, ahogy a szálakat kuszálják, de maga a szerepjátékokat, mint sokadjára említem, ha nem ez volt maga a koncepció, nem tudom értékelni.

Bár az Irishman is ötösön áll, azt így utólag érezve inkább a moziélmény kerekítette fel, és lejjebb fog majd menni valószínűleg az újranézéssel. De ez az opus.. nagyon erős sodrású, aprólékos, szívszorító kordokumentum és sorstragédia is egyben. Két dolog miatt is tartottam tőle - egyrészt a hossza miatt, de abszolút nem érződik ez a 3 és fél óra, annyira egyben van a mozi és annyira mesteri a tempója. A másik talán a ma divatos, kicsit talán woke-ba hajló témaválasztása miatt - a film amúgy érzékletesen bemutatja a kor rasszizmusát és az amerikaiak álnokságát (illetve az oszázs kultúra bemutatása is izgalmas), de ezzel együtt is árnyaltak a karakterek, nem idealizál senkit és nem vádolható didaktizmussal sem.

Formailag is nagyon egyben van - látványosak a beállítások, érzékiek a lassítások és úgy általánosságban nagyon szépen egészíti ki a rendezés a tartalmat - a végére egyébként a dráma erősödésével arányosan válik eszköztelenebbé és színészközpontúbbá a film. És akkor végül az alakítások.. De Niro-val kezdeném a méltatást - játszott már jópár negatív figurát, de azt hiszem, hogy ennyire kétszínű, aljas és belül érzelemmentes még sose volt, hátborzongatóan jó a helyi kiskirály szerepében. Di Caprio pedig élete (eddigi) alakítását nyújtja - ütődött, pipogya redneck karaktere rendkívül szánalmas, ugyanakkor nagyon emberi is, hiszen - ellentétben De Niro morális nihilljével - ő megél érzelmeket és amikor a zárójelenetében a felesége szembesíti az a jelenet amellett, hogy a film érzelmi tetőpontja, a színész pályafutásának is az egyik legerősebb jelenete. Az amúgy is nagyon erős életmű egyik legjobb darabja.

Befutott az ev legtulertekeltebb filmje, nem azert mert rossz lenne hanem ami a pontszamokat es a kritikai omlengest illeti.

A temavalasztas nagyon egyedi, nem csak a Hollywood altal latvanyosan elhanyagolt oslakos indianok miatt, hanem maga az alap sztori. A tortenettel nincs is baj, azzal mar sokkal inkabb hogy mi indokolta a 206 perces jatekidot, szerintem erre nem igen van racionalis erv, ezt maximum 150-160 percben el lehetett volna meselni es nem lett volna hianyerzetunk, feszes vagassal 120-130-ban is. Emellett a tortenet sajnos teljesen linearis.
Szineszek: indian fo(bb) szereplok jok voltak, a tobbi mellekszereplo is, de Niro meg rutinbol hozta.

Es akkor ott van DiCaprio. En mar anno par eve se ertettem a hiszteriat, hogy miert kell neki Oscart kovetelni. Tini szereplokent nagyon jo volt, aztan a 2000-2010 evben inkabb nem, majd jott a Viharsziget ahol tenyleg nagyon hitelesen hozta a karaktert, es utana a Wall Street frakasaban is. Viszont azota nem igen volt kiemelkedo alakitasa, az hogy A visszatero cimu szenvedes pornoval illetve a honapokig hoban-fagyban forgatunk sztorival kibrusztolta vegul... Hat jo, gyengebb alakitasok is kaptak mar Oscart.
Viszont ebben a filmben annyira nem tudta hozni a karaktert, hogy az valami borzalom. Semmilyen atuto ereje nem volt, es ez nem a szerepebol fakad. Az a rettenetes ripacskodas amit lenyomott annal jelenetnel ahol felreszegen kihallgatjak, es o fazis kesessel pityokasan csapkodja a legyeket az ilyen Mikroszkopszinpad minoseg volt. Meg az utolso, kulcsjelentben, ahol a felesege megkerdezi hogy rakott e valamit az inzulinjaba se tudott minimalisan dramai lenni. De ez a groteszk lekonyulos szaj is amit a birosagi kihallgatosokon hozott, inkabb volt komikus mint komolyan veheto.
Nehez megmondani DiCaprio gyenge alakitasaban hol huzodik a felelosege az oreg Scorsesenek (boven lettek volna olyan jelenetek amiket a vagoszobaban kellett volna hagyni), es hol di Caprionak, de a film alatt elmelaztam (mivel boven volt ra ido) hogy igazabol mennyire jo szinesz di Caprio, biztosan elsovonalas, lead szerepeket kene kapnia.

Vege pedig egy atlag maffia story lezarast kapott. Az utolso jelenet hogy mi tortent a film utan pedig szerintem inkabb volt eroltetett mint otletes megoldas.

A film osszesegeben nalam egy 6.5-7-es, alapvetoen nagyon a 3-as 4-es kozott vacilaltam, mert igazan oriasi hibaja nincs a filmnek, maga a story rendben van csak nem ilyen jatekidovel, sok az uresjarat, ettol fuggetlenul erzesem szerint nagyon korhu volt es amennyire meg tudom itelni az indian kultura is nagyon szepen es autentikusan volt reprezentalva.
Vegul egy eros 3-ast szavaztam meg, ebben lehet kozrejatszik az is hogy 4.2-es KT illetve IMDB 8.1-es erteklest nem tudom hova rakni, nalam ezek a pontszamok az ilyen ,,majdnem mestermu" kategoria, ez a film viszont szamomra egy kicsivel a korrekt iparos munka felett volt.

Kicsit bajban vagyok ezzel a filmmel...

Mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény az egész stábtól. Scorsese továbbra is korunk egyik legnagyobb rendező mestere, sok gyönyörű képpel dolgozik és pazar módon kelt feszültséget. Valóban szívbe markoló látni az oszázs nép tragédiáját, érzékletesen adja át történetüket a Megfojtott virágok. És még csak nem is az előbbi pozitívumok a legerősebbek, hanem a színészgárda. Egyszerűen mindenki a helyén van, egytől-egyig minden szereplő hiteles.

Valami mégis elválasztja nekem az igazán zseniális filmtől...talán az, hogy alapvetően jobban vonzódom a valóságtól elrugaszkodott történetekhez. Kicsit olyan érzésem van, hogy Scorsese remekül mutatja be nekünk az indiánok sorsát, de valami kis plusz nekem hiányzik belőle, ami a valóság talajáról valahogy az örökérvényű tanulságok felé el tudná ezt mozdítani. Mert így csak láthattuk, hogy milyen undorító szemetek tudnak lenni az emberek egymással...de mi következik ebből? És ki tud még ezen meglepődni? Valahogy valami kicsit konkrétabb megfejtést több mint 3 óra után én vártam volna annál, mint hogy ismét látunk egy remekül összerakott példát az emberi kegyetlenségre. De azt hiszem, ennek bemutatására talán jobb lett volna egy dokumentumfilm.

Nagyon hatásos és érdekes témát választott a rendező! S az ilyen hataloméhes figurák akik még játsszák is a szentet közben, hát ez ma is ismerős jó pár helyen, sajnos egyes vezetőknél is!
Nekem a fő bajom csak az volt hogy nagyon hosszú és tényleg amit írt alattam más is nem minden derül ki pontosan vagy nem foglalkoznak eleget egyes karakterekkel és vannak azért művészíeskedő részek is pl az De Niro birtokán lévő égéses rész ennyit mondanék.
A színészek mesteriek! Itt sok Oscar jelölés és talán Oscar díj is lesz majd! A fényképezést is megemlíteném ritkán látni ilyen totálokat és közelieket is! S ez nem látványfilm s mégis!
Nehéz választanom hogy moziban idén ez vagy az Oppenheimer volt nagyobb hatással s mindkettőt picit túlnyújtottnak éreztem úgy hogy hely lett volna az időnek ha mást vagy többet megmutatnak egy egy karakter útjából pl. Nem nagyon fészkelődtem s mégis azt éreztem hogy más jelenetek lehet többet nyújtottak volna ha már 3-3.5 óra a két film ugyanúgy kitöltve, de más jelenetekkel.

85%

A naphoz méltó… szóval, a KT születésnapon igazán az alkalomhoz illő ajándékkal leptem meg magam. elutaztam pár órára gondolatban a múlt század elejére, és Martin Scorsese volt az idegenvezetőm. Amit ezért fizettem a mozi pénztáránál, még a töredéke sem volt annak az értéknek, amit kaptam cserébe. Hosszú, nem hosszú, elejétől a végéig vitt, nem sajnáltam az időt, jobban nem tölthettem volna el. Vásznon a bizonyíték, hogy a szaporodó brutálgagyi mesevilágok közepette is lehet tartós, mély értéket alkotni, szórakoztatva tanítani, nevelni, a lelkiismeretünk húrjait pengetni, meg hát az analógiák… a mézes-mázos, jóbarátként édelgő, mindenki apukája jótevő, akiről – ahogy számtalan más esetben is – kiderül, hogy ő a nyájas szupergonosz. És mennyi ideig nem vesszük ezt észre? Ki hányszor dőlt már be a szirupos látszatnak? Utólag belegondolva, a filmben szinte minden fehér nyakig a bűnben, mocsokban, mintha ez volna a világ legtermészetesebb viselkedési módja, az elkerülhetetlen út, az őslakók meg szinte mind naiv tiszták… hát igen. De nem az baj, hogy ennyire sarkítva volt, kipolarizálva fekete-fehérre mindenki, hanem a legborzasztóbb, hogy ez teljesen hihető is, és még csak sértőnek sem éreztem magamra nézve, inkább qw bűntudatom keletkezett ettől. De legalább leírjuk, megrajzoljuk, kimondjuk, megcsináljuk, megnézzük, végre a helyén értékeljük ezt az egészet. A mindebbe aktívan résztvevő sheriffeket, papokat, orvosokat, és mindenkit. Szóval, nagyon jól vezet rá a film, sokáig lebegtet, kétségeket hagy, nem minden fekete és fehér, a dolgok, történések mögött emberek és sorsok állnak, viselkedésminták, hozott értékek és értéktelenségek.

Martin Scorsese a filmművészet egyik megkerülhetetlen titánja. Akkora név, amekkorából jó, ha maroknyi jut egy generációra, és a legtöbb rendező alkut kötne az ördöggel, ha csak egyetlen olyan kultuszfilmet össze tudna hozni, amilyenből emberünknek sikerült egy tucatot leforgatnia.

A legnagyobb tisztelettel írom, hogy ennek ellenére általában nem nekem készíti a filmjeit, és én magam nem vagyok feltétel nélküli rajongója. Mégis, ha jól belegondolok, egy bemutatót sem vártam idén annyira, mint a Megfojtott virágokét.

Szerintem ez egy végtelenül ambiciózus film, és ezt nem azért írom, mert amúgy egy három és fél órás kolosszusról beszélünk. Ez a mozi szólni kíván valamiről, az a valami pedig az emberben lakozó gusztustalan, bestiális hatalmi vágy. Amibe a példabeszédet becsomagolják nekünk, az pedig egy olyan setting, ami elé én bárhol bármikor leülök, mert arról nem lehet eleget beszélni, hogy a vadkapitalizmus jogszerű álcája mögé bújva milyen számú és főleg arányú vállalhatatlan mocsokságot tesz és tett már a civilizációnk a benne élő ezerféle kisebbség ellen. Az, hogy a mocsokságok zsánerén belül nem a lerágott csont rabszolgaság/holokauszt témát sikerült megtalálni, számomra vérpezsdítő, és követendő példának tartom.

Ilyen témák, ilyen történetek kellenek a mozitermekbe. Azt gondolom, ez fontos, ez számít, ezt regéljék el nekünk.

Az pedig szintén példamutató, hogy egy ilyen kaliberű művész veselkedik neki ennek a vállalásnak. Pedig ő a tényleg minden ötletére százmilliót kaphat, illetve elit színészekkel, a szakmája krémjével dolgozhat együtt. Simán maradhatna a járt úton, erre belemegy a Megfojtott virágokba, amiért én végtelenül hálás vagyok neki.

Visszakanyarodva az ambicióra, én nem láttam minden elérhető Scorsese-filmet, ám így hirtelen nem rémlik nekem olyan, hogy a mindenkori szervezett bűnözés viszonylag szűk metszetén ennyire túlmutató szocio-témája legyen bármelyik mozijának. Csodálatos példával jár elöl, hogy a nyolcvanon túl még ilyen vizekre evez az öreg. Nem hiába lett legenda, ugyebár, hiszen kurázsija, az van.

Ha azonban magáról a filmről kéne írnom, nem tudnék ennyire hálálkodni. A Megfojtott virágok egy tisztességes, nyomokban pengeéles és bivalyerős mozi, ami nekem mégsem lett kedvencem.

Tény és való például, hogy DiCaprio és De Niro nem véletlenül tartanak ott, ahol. Zseniálisak mindketten, ahogyan Lily Gladstone is. Nemhiába szeretett beléjük annyira az alkotó, hogy három és fél órán át tart a kálváriájuk bemutatása, és rá kell mutatnom az elefántra; a film hosszú. Ettől függetlenül nem mondanám sem, hogy unalmas, sem pedig, hogy vontatott. Pláne nem tartalmatlan. Viszont úgy érzem, az erősségei mellett ugyanazokon csúszik el nálam, amin Az ír is, avagy több olyan jelenetet láttam, amin csak vakartam a fejem, hogy ezt márpedig mégis akkor hogyan.

Mindig szégyellem magam, ha nem tudok követni egy filmet, pláne, ha egy korszakos zseni munkájáról van szó. Most sincs ez másképp, ám mégsem gondolom, hogy bennem lenne a hiba, amiért többször sem értettem tisztán az eseményeket. Ez egyébként nem csak az alapozásban, hanem a stáblistához kellemetlenül közel is előfordult.

Random konkrétumot kiragadva azt például nem értem, hogy a bátyó alakja hogyan maradhatott ki a nyomozásból. Miért garázdálkodhatott szabadlábon már bőven azután, hogy Hale csuklóján is kattant a bilincs? Gondolom, a cselekmény fonala követi az igaz történetet, ahol ez így zajlott, a filmből viszont az indoklás kimaradt, és ez kifejezetten zavart.

Persze, ez apróság. De rengeteg ilyen kvázi semmiség, hézag szemet szúrt, az pedig szilárd és alkuképtelen véleményem, hogy egy 206 perces filmben ez megbocsáthatatlan. Eposzi játékidő mellett nem fogadom el, hogy bármi, akármi ne kerüljön kifejtésre legalább annyira, hogy a plot fennakadások nélkül követhető legyen. Szerintem ez alapvetés. Másfél órás, stúdiónyomásra összeforgácsolt cutok esetén bólogat az ember, hogy jó-jó, majd a rendezői változat tiszta lesz és elvisz a flow. Egy olyan moziban azonban, ami kitesz kettő másikat, nem létezik elfogadható kifogás. Ilyen nincs; nem engedheti egy ekkora monstrum, hogy nézőként folyton folyvást leessek a gépszíjról.

Pedig én éreztem úgy néha, hogy amit látok, az egy ilyen forgács-cut: szerintem nagyon nehezen sikerült elindulnia a filmnek, a zárás hirtelenségét pedig emésztenem kell. Teljesen ambivalens érzéseim vannak a rádiójátékkal kapcsolatban, hiszen egyfelől soha nem láttam hasonló variációt erre a témára, és imádtam, a self insertöt pedig nincs ember, aki előre látta. Másfelől pedig... tróger, buta és bunkó dolog klaviatúrát ragadni, hogy sHoW, dOn'T TeLL, én mégis így éreztem. Ízlésem szerint ezek a brillírozó színészek megérdemelték volna, hogy eljátsszák a karakterútjaik végét.

Mindegy, ettől még rövidesen meg fogom nézni másodszor, és szerintem fel fog menni négyesre. Mert ez egy olyan film, ami minden picsogásom ellenére megérdemli a mozijegy árát, hiszen értékes és fontos, pont mint az alkotói.

Sokkal (pedig nálam az is ötösön áll). Az utolsó egy óráját már teljesen elszorult torokkal néztem végig, és ez kábé még egy óráig kitartott a stáblista után. Pusztító erejű film.

Még az Oppenheimernél is jobb?

Egészen a legeslegvégéig bírtam cérnával, amikor belép a képbe a legeslegutolsó szereplő...

Ritkán érzem úgy - főleg manapság -, hogy az ötös osztályzat nem elég, vagy legalábbis hogy ha ez ötös, akkor több száz filmet vissza kellene húznom négyesre. Még vagyok annyira a hatása alatt, hogy túl sokat nem tudok mondani róla, de számomra korszakos mestermű született.

Igen.

Cinema City szerintetek fogja vetíteni?

Megérkezett a hosszabb előzetes.

Egy kis előre csemege.

A hírek szerint 200 perces lesz, de idén végre jön!