Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
A legocsmányabb film címet nálam elnyerte! Ilyen beteg filmet még nem igen láttam, lehet nem is fogok... Agypusztító. Valami mégis van benne...
Fhuhh..., nem tudtam, hogy a végbélnyílást ilyen dolgokra is lehet használni, mint ahogy azt a filmben bemutatták. Igazi fricska a hollywoodi filmeknek, mindenesetre az a jelenet, ahol Divine fia konkrétan összeprésel a pucér testével egy csirkét közösülés közben, már nekem is sok volt.
manson84-nek az elemzéseknél:
Alapos írást tettél közzé, köszönet érte, de pár hibát muszáj szóvá tennem. Az egyik az, hogy Pasolinit nem a Saló miatt verték agyon, mivel a halálakor még be sem mutatták a filmet. Tehát nem a tabudöntögetése miatt végeztek vele. Aztán: a Rózsaszín flamingóknak tudtommal volt forgatókönyve, amit Waters beszívva írt, sőt már a filmötlet is úgy született meg a fejében, de a felvételek alatt állítólag tiszták voltak (bár lehet, hogy nem mindenki), ugyanis nem tudtak volna olyan nehéz forgatási napokat végigcsinálni befüvezve/bedrogozva. Említetted azt is, hogy fájdalmasan naturalista a film. Nos, ez így nem teljesen igaz. Inkább csak a szexjelenetekre érvényes a megállapítás, az erőszakos részek szándékosan nagyon gagyik, direkt látszanak a trükkök. A rivális házaspár pedig nem hiszem, hogy punk lenne, erre sehol semmilyen utalást nem találtam. Egyszerűen csak élénken színes a hajuk, mint szinte minden ebben a filmben.
Egyébként leírva borzasztóan hangzik a film tartalma, sőt nézve is, de az egész annyira elszállt, képtelen, hogy aki képes lazítani egy kicsit, az egy őrült cirkuszi komédiának fogja látni, vagyis annak, aminek készült. És így remekül fog szórakozni, ha pedig fogékony rá, még gondolatokat is felfedezhet a filmben. Csak tartsátok karnyújtásnyira a hányászacskót! :)
Waters valami olyasmit mond: szerinte jobbá tették a csirke életét. Megdugták.És a stáb megette. :D
Amíg emberek élnek hihetetlen nyomorúságok közepette, addig én nem gondolom, hogy ki kéne akadni a csirkék megölésén. Waters amúgy meg is említi a film végén (az extráknál), hogy a táplálkozásod egy része lemészárolt csirkékből ered. Persze ettől még Waters egy abberált köcsög, de ne tegyünk úgy, mintha csak itt követtek volna el állatgyilkosságokat.
előzmény: NAGLFAR666 (#5)
Nem tudom,hogy lehet-e ennél igénytelenebb,szemetebb filmet csinálni.Megint leírom,hogy nem a sokkolás a gondom-bár igazi sokkolásról szerintem nem beszélhetünk-hanem a végtelenül öncélú húzásokról,amit csak egy pederaszta vagy homokos,esetleg mindkettő tudna igazán élvezni,meg az SPOILER aki arra élvez,ha közben megöl egy állatot.Hihetelen,hogy ilyet játékfilmben ráadásul amerikai filmben bemutattak!Azóta azért nagyot fordult a világ-szerencsére!Annak a hülye hominak a hosszas végbélnyitogatás-mutogatására bővebben már ki sem térnék..csévélve néztem akárcsak a csirkés részt.Hatalmas hulladék,undormány!!
Elképesztő egy film, és nem csak pozitív értelemben.
Ilyen olcsó, helyenként buta, gusztustalan, öncélú szart nem minden nap lát az ember. És ez a Divine nevű "nő"... Viszi a prímet.A szarevés tuti valódi volt, nem normális! Két dolog azért kiverte még nálam is (ritka jelenség) a biztosítékot; mikor a szülinapi partyn az úriember a kloákáját tágította, illetve szűkítette minden külső segítség nélkül, és mikor Divine félig lefurulyázta premier plan-ban az erekcióra képtelen filmbéli fiát. Polgárpukkasztás felsőfokon!
érdekes
Waters a legretkesebb helyeken bukkan a hamis eszétikába gubózó férgek csoportosulására, és ezek a csótányok a lehető legextrémebben hozzák felszínre a Nagy Amerikai Álom mögötti rosszindulatot és fekélyt. Rajzfilmszerűen nagyított, tojásoknál ragadó low budget szatírája voltaképpen a jenkikultusz összes komponensén átgázol, a filmvégi médiakritika szerintem beletrafál a céltábla közepébe.
„Valószínű, hogy ez a legjobb legrosszabb film, amit valaha forgattak - de annyi biztos, hogy a leghíresebb és legkedveltebb amerikai undergroundból kinőtt trash movie. John Waters 1972-es alkotása a színtiszta undorfilm esztétikájának kézikönyve lehetne.
A Rózsaszín flamingók New Yorkban, az éjféli tömegben találta meg értő közönségét.
A film szemcsés, home-video jellege (időnként félrekomponált, rosszul fókuszált képekkel, látszólag véletlenszerű zoomokkal, váltásokkal és borzalmas hanggal) tovább fokozza a trash- és kultmozi érzést. Bár Waters további emlékezetes borzalmakat is elkövetett, mielőtt a nyolcvanas és kilencvenes években finomabb és visszafogottabb dolgokat csinált volna, egyetlen filmje sem kombinálja olyan tökéletesen a humort és a vulgaritást, mint ez.”