Weronika/Véronique: Ugy erzem, mar nem vagyok egyedul a vilagon.
--- Véronique megérkezik a kávéházba, ahol Alexandre várja. ---
- Régóta vársz?
- 48 órája. Vagy talán több is. De megérte. És bocsánatot kell kérnem. Azt hittem, nem jössz el.
- Én pedig féltem, hogy nem leszel itt.
- Itt kellett lennem. Plusz két napot is vártam volna rád. Meg kellett tudnom, hogy lehetséges-e.
Lehetséges-e pszichológiailag, hogy egy nő válaszoljon egy teljesen ismeretlen férfi hívására.
Véronique (a majdnem kész bábra mutatva): - Ez én vagyok?
Alexandre: - Igen.
Véronique: - És miért készítettél kettőt?
Alexandre: - Mert sokat használom az előadásokon, és könnyen sérül.