Thor: Love and Thunder (2022)

Nem tudom, hogy mit gondoljak. Talán azt, hogy ebben nem volt több és ennyi, vagy azt, hogy legalább megpróbálták ezt a vicceskedést, de nem igazán jött be, vagy azt, hogy erre van igény és úgyis jön a többi, látunk három jó beharangozót és megnézzük a továbbiakat is. Majd az idő eldönti, hogy mi fog történni, de ez nekem most nem lett a kedvencem. 5/10

Eddig sem kedveltem különösebben a rendezőt. De reménykedtem a bemutató után, hogy valami jobb alkotást kapok.
Úgy látom, hogy ő a kényszeres Pán Péter. Ami nem is lenne gond. Ha mondjuk gyerekfilmeket készítene. Mert ez a 4-6 éves szint tökéletesen fekszik neki. Mínusz a rettentő kínos viccek.
Olyan mintha soha nem tudná abbahagyni a kacagást, és egyre csak kacag és kacag, majd pedig hisztérikussá válik a kacagása.
Most valahol itt tarthat. Csak kérdés mi lesz belőle. Belefullad a nevetésébe, vagy pedig visszavesz a hollywoodi szerepkörét magára aggató porondmesterkedésből és készít valami nagyszerűt.
Mert ez a film egyszer megnézhető, vannak benne jó jelenetek. Az elején még bizakodtam, mert olyan monológot kapott Bale az ember és isten viszonyáról, hogy jó volt nézni. Valamint a vége is okés volt.
De a többi..

Nyilván nem engem céloz a film, úgyhogy mellé(m) is lő… de ez ide kevés. Fogyasztásra szánt termék ez, nem film. Kicsit olyan, mint amikor a Fanta kiad valami limitált szériás italt. Megkóstolod, mert mindenki erről beszél, meg mert fun, de összességében ugyanaz a cukor és víz. Dicsérjem meg a 4-5 jó poénjáért? Ha ennyi játékidőre ez sem jutna… szóval max. egy közepes. Kilazulásra alkalmas, de rossz tapasztalat, hogy ettől komolyabb ambíciókat már ne is merjen az ember várni egy új Marveltől. Jól esik leírni, hogy a frissek közül ettől a DC legutóbbi Batmanje mérföldekkel bátrabb es jobb film.

Azért attól még messze van. Meg amúgy, Rourke fiatalon lágyabb arcvonású férfi volt (ettől csak még nagyobb a kontraszt az előtte és utána állapot között). Hamsworth szélesebb állú, szikárabb arcvonású volt már Kirk parancsnokként is, ahogy öregszik, ez nyilván erősödik.

Pedig azt hittem, kisebbségben leszek azzal a véleménnyel, hogy szerintem ártott a filmnek, ahogy istent és embert nem ismerve tolták százötven százalékra a röhejfaktort. Ezzel szemben a lenti kommentekben javarészt a saját gondolataim köszönnek vissza, mely szerint a kevesebb talán több lett volna (Russell Crowe meghatározhatatlan akcentusánál nevetségesebbet úgysem tudnak villantani), kivéve Christian Bale gonoszát, akiből a mértéktelen sem elég.

Két dolog viszont annyira zavar, hogy majd' két hét után sem tudom elengedni, amíg ide nem bököm: egyrészt szerintem Waititi ezzel a filmmel sikeresen porba döngölte a saját, Ragnarökkel felépített nimbuszát - főleg Korg karakterével, aki egy két lábon járó egó-túlcsordulás, hihetetlenül felesleges rendezői inzert.

Másrészt pedig, és ezt a mai napig alig hiszem el, ebben a filmben konkrétan tömeggyilkos gyerekeket látunk, akik nevetve, viháncolva beleznek csúnya gonoszokat és igen, tudom, az árnydémon kutyafülék nem számítanak, de a film legutolsó jelenetében az mi a szent lóf*sz, hogy Thor oldalán egy tízéves kislány ugrik bele a csatába hús-vér valamiket öldökölni egy akkora baltával, ami nagyobb, mint ő maga. És ez nem a bicskanyitogató tizennyolc pluszos Kick-Ass, ez egy szívmelengető családi Marvel-mozi, és ha ez 2022-ben belefér a mainstream kellős közepén, akkor húzzuk le a kultúránkat és értékrendünket a vécén most azonnal. Jelentem, ezt a polgárt sikeresen megpukkasztották, és szerintem ez az ízléstelenség netovábbja.

Gyermek lehettem újra s önfeledtem örülhettem eme szivárványos kecskés életérzésnek.

Nagyban dübörög a Marvel 4. fázisa, szinte egymást érik a Disney+-ra készülő sorozatok, miközben mozifilmekből sem szenvedünk hiányt. Ez mind szép és jó, viszont az utóbbi időben azt vettem észre, hogy eléggé megcsappant az érdeklődésem az MCU iránt. Félreértés ne essék, még mindig előszeretettel fogyasztom portékáikat, de egyre többször veszem észre magamon, hogy nem tudok mit kezdeni a látottakkal.
Ez szerintem elsősorban annak köszönhető, hogy a Bosszúállók-Végjáték nagyon szépen lezárt egy korszakot és azt követően még nem indult el egy olyan történetszál a filmek és sorozatok szintjén, ami előrevetítene valamiféle távlati célt narratíva szempontjából.
Persze, a végtelen köveket és Thanost is évekig tartó alapozás előzte meg, de jelenleg olyan, mintha egyfajta kísérletezésbe kezdett volna Kevin Feige, az MCU atyaúristene. Nagyobb, egymáson átívelő történetszálak helyett mintha a karakterek kerültek volna középpontba (legyenek ők régi vagy új figurák), miközben a háttérben nagyon nincs semmi, ami összefogná a különálló kalandokat.
Persze, nincs ezzel baj, ahogy fentebb említettem, nem kell kapkodni (a Warner/DC már egyszer megjárta a gyors univerzumépítéssel), de nem ártana lassan információkat csepegtetni azzal kapcsolatban, hova is tart ez az egész szuperhős-kavalkád.
De legyen ez az én problémám, nem is akarnék sokat ezen lovagolni, hiszen a Szerelem és mennydörgés nálam nem azon csúszott el, hogy nem vetít előre egy újabb Bosszúállók akciózást.
Nem, Taika Waititi rendezése nálam a poénokon siklott félre.
Pedig szeretem a fickó stílusát (a Thor:Ragnarök az egyik kedvencem az MCU felhozatalából), viszont itt azt éreztem, hogy nagyon nem tudta belőni az arányokat.
Oké, Marvel-filmről beszélünk, a humor alapvető dolog, de sikerült jócskán túltolni azt a bizonyos biciklit, ezzel teljesen háttérbe szorítva igazából minden mást.
A film összes eleme a vicceknek lett alárendelve, ami egy vígjáték esetében nem lenne probléma, de akárhogy nézzük, itt azért egy szuperhős-sztori jelentené az alapot, ami végül teljesen kiaknázatlan marad.
Igen, ez a műfaj jócskán el lett használva az évek során, rengeteg sablon el lett már lőve, nehéz is újat mutatni.
Viszont a Ragnarök ügyesen vette az akadályt és úgy tudott vicces lenni, hogy azért volt egy egyszerű, mégis működőképes története, ami úgyis megállta volna a helyét, ha nincs benne annyi poén. Nem mellesleg, a főszereplő ott a cselekmény folyamán eljutott A-pontból B-be, a fináléban már nem ugyanazt a figurát kaptuk meg, akivel a játékidő elején találkozhattunk.
Ehhez képest a 4. Thor mozi iszonyat vázlatos sztorira lett felhúzva, ami az átlag MCU-minőséghez képest is kevés.
Egy nagy, eszetlen rohanás az egész cselekmény, melynek során szinte egy szusszanásnyi időnk sincs arra, hogy feldolgozzuk a látottakat. Poén-poén hátán, gyors akció, majd minden kezdődik előröl.
Oké, a gonosz személyének sikerült kellőképpen megalapozni és Christian Bale nem is okoz csalódást a szerepben, viszont az Istenek ellen vonuló Gorr így sem kapott elég teret ahhoz, hogy
kibontakozzon. Sőt, nem is nagyon látjuk akcióban, be kell érnünk néhány elejtett mondattal, hogy "Ő aztán valami piszok kemény csóka". Ezt követően meg már megy is a mindent eldöntő harc, ami aztán szintén nem tud felnőni az elvárásokhoz.
És ha már Gorr, hiába hatásos a megjelenése, nagyon kilóg a film alapvetően gyerekbarát stílusából. Néha olyan érzésem volt, mintha egy kőkemény horror-gonoszt berántottak volna egy Disney-mese kellős közepébe.
De ez igaz a drámai szálakra is. A féktelen poénkodás nálam teljes mértékben elvette az érzelmesebb jelenetek súlyát. Pedig akadtak itt komoly témák és nehéz döntések, de mindegyik elé és után sikerült beiktatni egy-egy viccet, melyekkel sikerült elvenni a helyzetek élét.
És az a helyzet, hogy nálam karakterek szintjén sem tudott működni a film. Thor már sokadjára kerül identitásválságba, azonban most éreztem először azt, hogy a lezárásnál nem jutott egyről a kettőre.
És nagyjából ez igaz a többi szereplőre is, legalábbis olyan szempontból, hogy nem sikerült rájönnöm, mi is volt a céljuk a nagy egészt tekintve. Ennek köszönhetően hiába az impozáns színészgárda (Natalie Portman, Tessa Thompson, Russel Crowe), egyikükkel sem tudtam mit kezdeni.
Persze, maguk az alakítások nem rosszak, sőt, vannak szórakoztató karakterpillanatok, de ennyi. Ahogy legördült a stáblista, már alig tudtam bármit is felidézni ilyen téren a látottakból.
És itt vissza kell kanyarodnom a Ragnarökhöz. Ott tök jól működött Thor és Loki adok-kapok párosa, vagy épp Thor és Bruce Banner vicces duója. De Jeff Goldblum és Karl Urban marhulásait se esik nehezemre felidézni.
A Szerelem és mennydörgésből egy karakterpillanatot nem tudnék megemlíteni.
Viszont hazudnék, ha azt írnám, nem szórakoztam a látottakon. Annyira pörgős és tömény a cselekmény, hogy a játékidő során nincs egy unalmas pillanat se, a rengeteg poénból meg azért úton-útfélen akadt egy-kettő, amin jót tudtam derülni. Látvány terén meg simán hozza azt a film, amit az ember elvár egy közel 200 milliós MCU-kalandtól. Oké, helyenként nem a legjobb a CGI és az akciók se annyira ötletesek, mint például a sokat emlegetett Ragnarök esetében, de azért ilyen téren sikerült hozni a kötelezőt.
Ezen felül mindenképp nagy pozitívum a zenei aláfestés, elsősorban a remek betétdaloknak köszönhetően.
Mindent összevetve, egyszer bőven fogyasztható marhulás lett a 4. Thor-mozi,de nálam bizony érezhetően nagy visszalépés a Ragnarök-höz képest.
Nincs baj azzal, ha a Marvel kísérletezik, sőt, dicséretes dolog, hogy be mernek vállalni ilyen "merészebb" húzásokat is viszonylag biztonságosabb produkciók mellett, de azért néha nem ártana jól elosztani az arányokat.

túltolták a humort és a pinket, Thor és Zeusz alakja is súlytalanná vált

Én még nem tartok ott :/

Vasember már úgyis meghalt, nem?

Ez egy kicsit furcsa,mert például Szabó Győző hangja már sokadjára fordul elő Marvel filmeknél.
Például Andy Serkist szinkronizálta vagy a Ragnarökben Karl Urbant.
Tudom nem teljesen Disney,de tavaly a Póki:Nincs hazaútban Kálid Artúr 2 szinkront nyomott le.
Russell Crowenak mindenesetre jobb lett volna most egy Borbiczki Ferenc szerintem.

Fekete Ernő Vasember magyar hangja, és állítólag nemrég úgy döntött a Disney, hogy egy színész nem szinkronizálhat több Marvel-karaktert (régebben még előfordult ilyesmi, pl. Hank Pymnek és Egónak is Dörner György kölcsönözte a hangját).

Nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire rossz lesz! :/ Ami jól működött az előző résznél, azt itt elkellett volna engedni. Számomra csak Bale játéka tetszett, de hiányoltam a már megszokott Sötét lovag Magyar szinkron hangot!
Remélem a kövi részt már nem Taika Waititi rendezi, mert nagyon sok embernél és fan-nál kiverte a biztosítékot. Viszont jót röhögtem az első stáblista közbeni bónusz jeleneten xD

Éppenhogy közepes, mert párszor nevettem, van néhány jó cameója és a nachos finom volt. Minden más elképesztően gyenge mondjuk a Ragnarökhöz viszonyítva: sztori, látvány, koreográfia, ötletek mind a nullához konvergálnak.

Fél csillag thor felsőtestéért, fél csillag a zenéért, és még egy csillag a színészekért (Bale, Crowe, Portman etc) és ezzel ki is merült minden amit lehet ebben a filmben értékelni.
Úgy érzem, hogy itt már nagyban a következő generációt célozták meg, és nem az “öregeket”.

Mind a történet, mind a karakterek íve és (ami a legnagyobb baj) mind a hangulata nagyon kapkodó, inkonzisztens és széteső. A Ragnarok még képes volt koherens maradni, és nem túltolni a humort és kinyírni a drámát; a Love and Thunder sajnos elvérzik saját magával szemben. Valamint, bár humorban jobban ráerősített, mégsem annyira vicces mint elődje, így folyamatos (de felemásan sikeres) humorizálása még ront is a dolgon. :/ Ráadásul Waititi stílusa (ami a Ragnarokot különlegessé tette) sem működik... hiába, hogy már a cím betűtípusa is szuszakolni akarja.

A McDonald's burgerhez tudnám hasonlítani: jóízűen tolták a pofámba a szart. :D

Szerintem egy pofátlanul szar film, de egynek móka, ha stresszes heted volt. Soha többé nem nézném meg.

Ebből a filmből időnként már csak Leslie Nielsen felbukkanása hiányzott.
Lefogadom, hogy ha nem hunyt volna már el, akkor ő játszotta volna Zeuszt.

Amikor drámai, akkor jó, egyébként viszont túl sok mindent elviccel. A rendező kényszeres vicceskedő, és ez nem tesz jót ennek a sztorinak, amiben olyan komoly és motivált karakter szerepel, mint Gorr. Az ő jelenetei jók, a film befejezése is tetszett, de ezeket leszámítva sokszor olyan, mintha szándékosan ki akarná parodizálni önmagát.

Kissé csalódott vagyok. Stílusban Taika annyira a Galaxis őrzői első részének hangulatát szeretné másolni és felülmúlni, de utolérnie sem igazán sikerül. Ezt éreztem az előző filmjénél is. A történet elkapkodott, bár mélysége lenne egy-egy eseménynek, de a lazasági faktor kicsit hazavágja az egész részt. Bár lehet én vagyok nagyon kritikus. A narraciós felállás engem kifejezetten zavart. Simán be kellett volna vállalni a drámát ennek a résznek, normálisan - értékes része lett volna az univerzumnak.