Kritikák, elemzések
[filmtett.ro] Szövegmágia - Hamagucsi Rjúszuke: Drive My Car
Mennyi elfojtott érzelem és ki nem mondott gondolat fér bele egy tűzpiros autóba? A Cannes-ban többszörösen díjazott, japán Oscar-nevezett Drive My Car felszabadító összefüggéseiért meg kell harcolnunk, de minden perc megéri.
[hu.ign.com] Vezess helyettem! - Kritika
Pszichoterápia a színpadon és egy kocsi hátsó ülésén.
A Murakami Haruki azonos című novellája ihlette Vezess helyettem! egy megtört lelkű színházi színész-rendező, Kafuku Juszuke történetét mutatja be, aki két évvel felesége elvesztése után Hirosimába utazik a Ványa bácsi megrendezésére. Bár korábban ő játszotta el a címszerepet, a múltbeli tragédiák hatására erre képtelenné vált. Ha ez még nem lett volna elég, a szereplőgárdához csatlakozik felesége egykori szeretője is, aki sokszor kellemetlen emlékeket idéz fel benne. Nyugalmat pedig saját autójában és a mellé kinevezett sofőrlányban lel, aki szintén sebzett a maga módján.
[www.vox.hu] Vezess helyettem! - Kritika
Szerelem, gyász és Csehov egyenesen Japánból.
Vajon megismételheti egy japán film azt a csodát, ami 2019-ben az Élősködőknek már sikerült, és elorozhatja a sztárokkal teletűzdelt, kategóriákkal drágább amerikai produkciók elől a legjobb film Oscar-díját? Azt semmiképp sem merném állítani, hogy Ryûsuke Hamaguchi filmje lenne a nagy esélyes március végén, de az biztos, hogy csupa fontos (film, rendező, adaptált forgatókönyv, nemzetközi film) kategóriában kapott jelölést, ami egyértelmű jele annak, hogy nemcsak némi szerencsével találta magát a tíz legjobb filmre esélyes produkció között.
[www.magyarkurir.hu] A fel sem tett kérdés és a meg nem adott válasz – A Vezess helyettem című filmről
Bár egy nyelvet beszélünk, dialógusaink legtöbbször csupán monológok. Ismerős a helyzet: valaki megkérdezi tőlünk, hogy vagyunk, majd miután válaszolni szeretnénk, az első mondat után beleszól, és hosszasan ecseteli, hogy mi történt vele.