CODA (2021) ☆ 👁

(Sian Heder)

amerikai dráma

4,0
★★★★☆
144 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2022-04-11 19:42:44 Korben (?) #12

Sztem tökmindegy! Minek agyalod túl. Csak élvezd a filmeket..

előzmény: kaamir (#11)

2022-04-10 13:47:00 kaamir (4) #11

Bajban vagyok kicsit ezzel a filmmel: egyrészt imádnivaló, csupa szív és fantasztikus karaktereket és színészeket tartogat. Iszonyat könnyen csúszik, és képes mosolyt csalni az arcodra és könnyet a szemedbe.

Csak közben ott motoszkál bennem, hogy ez mégis csak egy remake az Apple gyártásában. Patikamérlegen kiszámított hatásmechanizmus, simára csiszolt dramaturgia, ügyesen adagolt érzelmesség. Egy jól megtervezett és okosan eladott terméket láttam, vagy egy aranyos kis filmecskét?

Sose fogom megtudni, mindenesetre én nagyon élveztem a CODA-t.

2022-04-10 10:38:39 Emberke (?) #10

A közhelyek könnyeket okozó kedvessége

Tegnap este volt alkalmam megnézni a CODA c. művet. Természetesen most sem olvastam el a filmről szóló kritikákat, azonban pár, általam hallgatott podcastban megemlítették az alkotást. Igyekeztem, a hallottaktól elvonatkoztatni, s csak arra koncentrálni, hogy mit vált ki a lelkemben a film.

A film alaphelyzete érdekes, izgalmas. Ebbe van becsomagolva egy felnövés, még inkább egy „magáratalálás” (tudom, hogy magyartalan, de egyelőre jobb, szebb, kifejezőbb szavam erre) történet. Adott egy kamasz lány, aki egy siket család (anya, apa, idősebb fiú tesó) sarja. A család minden, s nem a siketség okán előálló furcsasága, belső konfliktusai ellenére egy szeretetközösség. A főhős a kamaszkorral együtt járó terhek mellett „cipeli” a család ügyeinek intézésével együtt járó, valamint a család megélhetését biztosító munkával együtt járó terheket is. Ez már önmagában sok. A suliban cikizik, finoman szólva sem népszerű, s mind ezenközben a lelkében megjelenik szerelem bimbódzó virága. A kamasz lány szenvedélye, szabadságának, gondtalanságának, fesztelenségének tere az éneklés. Szóval tényleg érdekes alaphelyzete van a filmnek.

Az elmúlt időszakban több érdekes, fontos coming of age filmet láttam, éppen ezért is nagy izgalommal kezdetem neki a műnek.

A rendező kedvesen, érzékenyen nyúl ehhez a témához, igyekszik elkerülni a bődületes közhelyeket, nem nagyon belecsúszni a melodrámába, s még inkább a giccsbe. Megítélésem szerint ez minden becsülendő igyekezet ellenére sem sikerült, legalább is nem mindig. A színészek ugyan kifejezetten jók, sokat adnak a film szerethetőségéhez. A mű filmnyelvi megoldásai átlagosak, a dramaturgiához szinte semmit nem tesznek hozzá. Számomra picit túl steril a fényképezés, úgy vélem, némi karcosság elkélt volna. Ebben a műben a történeten van a hangsúly, - a színészek kiváló játéka mellet - az kíván igazán hatni a nézőre. Amivel önmagában nincs, pontosabban nem lenne probléma, ha picit erősebb lenne a törtétben a drámaiság. Nyilván nem szociohorrorra vágytam, de valahogy jó lett volna látni valami erősebb konfliktust, vagy az ábrázolt helyzeteket kissé drámaibban, kontrasztosabban is be lehetett volna mutatni. Tudom, ez az én igényem, s az én hiányérzetem a filmmel kapcsolatban.

Oké, a film alaphelyzete tényleg elég erős, de ez - szerény véleményem szerint - önmagában nem elégséges. Mint ahogyan említettem, a rendező ugyan érzékenyen mutatja be ezt a „magáratalálási” ( oh, már megint ez a csúnya kifejezés) folyamatot, de azért rendre belecsúszik a közhelyek gödröcskéibe, olykor árkaiba. A mű minden finomsága ellenére is - megítélésem szerint – a felszínt kapargatja, nem akar, vagy nem mer mélyebbre ásni, nem meri bevállalni azt, hogy megmutatja azokat a helyzeteket, problémákat, kínzó, nyomasztó dilemmákat, amelyek mélyebb, drámaibb élt adhatnának a filmnek, s amelyek valószerű módon ott is vannak, munkálnak egy ilyen családban, élethelyzetben. Ezzel szemben a film, bizonyos értelemben egy picit, sőt olykor nagyon inkább érzelmes, szépelgő. A történeten, a színészeken túl ez adja igazán a film szerethetőségét, de éppen ez is az egyik nagy hibája is. S mivel nagyon szenzitív időszakomat élem, még ezen a picit, olykor pedig eléggé, de nem erősen bántó, s talán nem irritáló közhelyeken is volt, hogy picit elérzékenyültem.

Szóval, egy kedves, érzelmes, érzékeny, fontos, de közhelyekkel jelentős mértékben telepakolt film, amelyet mind ezek ellenére is érdemes megnézi. Nekem jelentős bajaim vannak az Oscar-díjjal, ugyanis nem mindig érzem, úgy, hogy szigorú szakmai szempontok szerint ítélik oda azt, mindazonáltal ez a film, - vállalva a népharagot - minden szerethetősége mellett és ellenére sem érdemelt díjat.

2022-03-29 09:56:12 ChrisAdam (4) #9

Nagyon szerethető, csupaszív film, egy-egy igazán szenzációs jelenettel (koncert), kitűnő lendülettel, remek színészi játékkal. A legnagyobb hibája az, hogy Oscar-díjas. Persze ez nem neki felróható, de mégis az ember - és ezt követően mindenki - ezért fogja megnézni. Pedig a CODA nem ebbe a ringbe való. Nem csak azért, mert semmi olyat nem mutat, amit még nem láttunk - filmnyelvileg, történetében, fordulataiban a klasszikus receptet követi (amivel semmi baj, jól csinálja) -, hanem elsősorban azért, mert a nézők talán nem tudják majd helyén kezelni. Éppen ezért mielőtt mindenki "Oscarra készültnek" kiáltaná, én azért merek hinni abban, hogy ez szívvel-lélekkel elkészített kis filmecske, ami valahogy odakeveredett a nagyporondra.

Ami viszont az Oscart illeti - és akkor ezt ide írom, a film kárára, de hát Oscart nyert: már évekkel ezelőtt lemondtam arról - valahol a Zöld könyv környékén -, hogy a legjobb film titulusának súlya tényleg komolyan vehető lesz valamikor, a CODA pedig tényleg bármennyire is szívet melengető, kedves, aranyos kis alkotás, azért az év legjobb filmjének nevezni erős túlzás, de ebben már van valami kinevetnivaló inkább. A film ünnepe volt valamikor az Oscar-gála és a díj, ahol persze sosem a legprogresszívebb alkotások nyertek, azok a mellékvágányokon mutattak utat, de - és javítsatok ki, ha tévedek - mégis olyan filmek versenyeztek és nyertek, amik mind a közönséget, mind a szakmát lenyűgözték, és emellett pedig tényleg nagyon jó filmek. Az elmúlt években viszont kialakult az a trend, hogy a legkevésbé megosztó alkotás nyer, ami a píszíség, az ilyen-olyan botrányok közepette semmiképpen sem osztja meg a közönségét, és ezzel nem is lenne baj, ha tényleg olyan gondolatébresztő és eredeti alkotások lennének, amik miatt lehet valamit nevezni az év legjobbjának. A CODA - bár imádnivaló, és tényleg próbálom leválasztani erről a vezérfonalról - egyszerűen nem állja meg a helyét, főleg, hogy egy remake (amire persze volt már korábban példa, nem kizáró tényező). Na mindegy, károgunk ezen, meg sopánkodunk, aztán jövőre ugyanígy elfelejtjük az Oscar-gálát, merthogy szép lassan a presztízs és az érdeklődés elsüllyed.

De a CODA-t nézzétek, csak felejtsétek el, hogy Oscar-díjas! :)

2022-03-23 13:59:42 caulfield (4) #8

Azért a CODA több egy kedves kis filmecskénél, hiába nem nagy truváj, amit esztétikai oldalról nyújt. Érezhetően nem is volt szándék filmnyelvi mutatványokra, mivel a központi szereplő maga a nyelv. A mértékletessége lekenyerező, hogy nincs benne túlfűtött formabontás és remekbe szabott nagyívűség, csak a fájdalmas kiszolgáltatottság és a hevenyészett mindennapok jó arányú ötvözete. A tinédzserkori szenvedély boncolgatásán túl azért több, társadalom lélektani akkordot is magáénak tud, a proli lét sajátságosan zárt (piros siltes sapkás) természete mellett, a közösség megtartó és megfojtó ereje is több szólamban merül fel. A nemesülés és a némulás általános és örök érvényű törvényeinek szokványos, mégis eredeti feldolgozása.

Ha idén A kutya karmai közt bejelentkezett a szótlanság filmje címért, akkor ez a “fogd meg a söröm” tipikus esete.

2022-03-08 13:10:46 Ubul (5) #7

akkor újra el kell kezdenem. Tegnap elkezdtem, félúton megakadtam, mondván, hogy én ezt épp tegnap előtt láttam (tudom, hogy ő volt először)
Úgy, hogy emellett nekem a CODA valahogy jobban kibontott volt, jobban tetszettek a szereplők is és a játékaik. De azt mondjuk nem gondoltam volna, hogy a CODA egy az egyben másolja a dolgokat, még jeleneteket is pl a gomba, és az orvos, csak maximum más környezetben.
Ez persze nem a Bélier hibája, max az enyém, hogy ezt láttam először :D bár itt pont azt érzem (eltekintve attól most, hogy csak részben láttam a Béliert), hogy a CODA a kiforrottabb, tökéletesebb élmény.
De persze ,ez megint szubjektív :)

Amúgy Rorschach írta jól...valószínűleg nem működött volna ennyire ezekkel a szereplőkkel nálam (mint a Béliernél, nem voltak elsőre annyira szimpatikusak, pedig a játékukkal nem volt gond)

előzmény: supernadal (#6)

2022-03-08 12:51:00 supernadal (?) #6

Aranyos kis film ez is, de úgy gondolom, hogy a Bélier picit jobban szívbe talál, főleg az utolsó néhány perce, az csodálatos, végigbőgős.

előzmény: Ubul (#5)

2022-03-07 08:22:02 Ubul (5) #5

Belier családot már évek óta megakarom nézni, errefel addig húztam, hogy hasonszőrű társa hamarabb lecsúszott.
Kedves kis film, és helyenként jó poénokkal jöttek, bár főleg a siketségből eredően jöttek ezek a szülőktől és Ruby tesójától, de épp nem esett át a ló túloldalára, és nem tették az egészet nevetségessé.
Az éneklés részei engem kicsit hidegen hagytak először, aztán örültem, hogy végül nem lett annyira giccsbe menő, és egy szolid koncert lett belőle
úgy, hogy inkább a szülők szemszögéből lett az egész mutatva, végén még a hangot is elvéve
Emilia Jones ezzel együtt nálam is felkerült már végleg a listára,csak a film után jöttem rá , hogy amúgy őt láttam már több filmben is, de csak itt nyújtott számomra maradandót, remélhetőleg kifog törni ő is, mint mondjuk Hailee Steinfeld, nálam ő a szintén hasonló kaliberű (középsulis, fanyar humorú) The Edge of Seventeen miatt került a listára anno.

2022-03-03 11:41:51 Rorschach (4) #4

Sian Heder megfogta az isten lábát a színészeivel, nélkülük szerintem feleennyire nem lenne élvezhető a végeredmény.

Nem csoda amúgy, hogy ennyire autentikusan játszik az egész kiscsalád - szerintem negyed óra után minden nézőnek nyilvánvaló lesz, hogy tényleg siket színészekkel dolgoztak. De még milyen színészekkel, atya ég, mennyire működik köztük a kémia. A Moonlight óta nem láttam olyan mozit, amin ennyit dobtak volna az alakítások, már csak a csillagos ötös casting miatt is megéri megnézni a CODÁ-t.

2022-01-31 23:22:49 Maminti (4) #3

Meglepő módon jobb, mint a Belier család. Kifejezetten szerethető, giccs és minden más kellemetlenség határán beül mozgó film, ahogy tudom, valóban siket színészekkel. A zenetanár és a főszereplő lány közös jelenetei szívmelengetőek, mértékletesek. A koncertjelenet visszafogottsága minden ngyjelenetnél beszédesebb. Ferdia Walsh-Peelo a háttérben maradva is liebling-bár nekem a Sing Street óta az-, Marlee Matin meg egy istennő, döbbenetes a bátorsága, hogy nem a siketsége miatt érvényesül, hanem azzal együtt. Nyiván nem egy Garbo, vagy Streep, de minden nehézség ellenére boldogul, a siketsége csak egy állapot, megugorja, slussz. Kedvelem ezt a filmet, könyeden mesél kemény életekről

2021-11-11 22:26:25 Dió (5) #2

Lehet mondani a CODA-ról hideget és meleget egyaránt – például, hogy kiszámítható, pár jelentben egy picit szirupos, sokszor használt formula alapján készült, újramelegített melodráma. Viszont amikor az van, hogy ennyire éretten kezelik azt a bizonyos formulát, és egy ilyen durván kedves, aranyos, egyszerre szívet melengető és térdet csapkodóan vicces filmet hoznak ki belőle, akkor nem tudok nem átlépni a hibái fölött. Baromi jó karakterek (apám, azok a jelenetek a lány és a zenetanár között:D), markáns alakítások (a fiatal Brie Larssonnak is beillő Emilia Jones love at first sight), és egy nagy rakás alaposan átgondolt és profin megoldott jelenet (pl. a koncert) teszik olyan minőségi moziélménnyé a CODA-t, hogy a már másodszorra bejövőset szállító Sian Hedert ezennel felvéstem a listámra.

2021-10-02 13:47:57 bambula (3) #1

Fura,hogy ahol olvastam erről a filmről,ott sehol sem említették meg az eredeti francia filmet,a Belier családot,amin ez a film alapul és ami nekem nagy kedvencem.