Természetes fény (2021)

Tarr Béla light :), igazából az én hibám, de nem voltam eléggé fókuszált a filmhez.
Eléggé nyomasztó hangulatú, visszafogott. Kevés beszéd, beszélgetés. Annál több ki nem mondott gondolat és fájdalom, illetve félelem. Ilyen film sokkal több kéne, aztán majd én is felkészülök legközelebb :)

Függetlenül attól, hogy nekem nem tetszett a Természetes fény, örülök annak, hogy elkészült. Abban a korban, amely adófizetői pénzből termeli ki A pozsonyi csatát és hasonszőrű társait, bitang nagy szükség van az ehhez hasonló filmekre még akkor is, ha a végeredmény az én tetszésemet most épp nem nyerte el.

semmit nem mondott róla megértem
én sem tudok mondani semmit, pedig én "csak" a filmet láttam (meg előttem többen is helyettem is írtak)

Jut eszembe a Másik Magyarország - Töredékek egy falu hétköznapjaiból c. doku, Nagy Dénes szinte alig ismert filmje.
Nekem csak azért ugrott most be, mert a doku "főhőse" Bukta Imre képzőművész, a magyar kortárs képzőművészet egyik jelese. Szóval, nyilván nem véletlen a Természetes fény erős képi világa. De jegyezzük meg az operatőr nevét is: Dobos Tamás.

Nehéz véleményt írni erről az alkotásról is. Csak úgy, mint azokról a filmekről, amelyek a történetükkel, a dramaturgiájukkal, képi, filmes ábrázolásmódjukkal gondolkodásra, erkölcsi, etikai dilemmák át- és végiggondolására, ne adj Isten állásfoglalásra késztetnek. Ebből következően most is bajban vagyok, hiszen ez az alkotás is tűéles tükröt tartott elém, amelybe belenézve szembesülhettem újfent a bennem háborgó, nyugvópontra szinte soha nem jutó nagy kérdésekkel. Ezek közül is eggyel igazán. E kérdés sokszor, főképpen ilyen, a film által is ábrázolt határhelyzetek feltűnésekor fogalmazódik meg bennem. Én, hogyan viselkedtem, döntöttem volna? A már említett tükörbe sajnos sokszor az énem, a jellemem nem túl pozitív vonásait látom, s olykor megrémiszt, hogy olyat is látni vélek, amely arra enged következtetni, hogy ha nem is a retteneteket elkövető tevékeny sokaság, de hallgatásával, passzivitásával, szemérmetlen félrenézésével csendben asszisztáló többség is lehetnék...Ilyen kérdések, dühös, ideges felvetések cikáztak bennem a film megnézését követően.

Már a nyitó képsorok is erős feszültséget sugalltak, váltottak ki bennem, s azt követően is fokról-fokra tovább nőtt az. Ezt a fokozódó feszültséget a történet lassú építkezése, a lenyűgöző operatőri munka, borús, sötét tónus, szinte csak a szürke és barna árnyalatokat redukált színvilága, a fizikai környezet állapota, a film zörejei, zajai, az elhangzó tőmondatai, apróbb dialógusa (inkább monológjai), de még inkább a beszédes, lefojtott, a lélekben maradt, ki nem mondott szavak duzzasztják epikussá a bennünk munkáló feszültséget.

A természetes fény, a lélek, az emberség, melegséget, meghittséget árasztó fénye. Ennek a fények kellene jelzőlámpásként utat mutatnia, világítani, beragyognia az életünket, s kellene, hogy át meg átszínezze az emberi viszonyainkat. Ha ezt a fény valami eltakarja akkor vagyunk bajban, akkor van személy és társadalmi, erkölcsi, morális kataklizma. Ilyen esetekben gyúlhat meg a pokol tüze, amely sárgás fényével ugyan világít, de perzsel, éget, és rendíthetetlenül pusztít is. Több fényt, több természetes fényt…

A film tortenelmi hatterenek egyik legfontosabb forrasat itt lehet megtalalni

Először is, el kell ismerni az alkotók tehetségét, ráadásul végre saját történelmi témánkban készült újabb film.
Viszont, a sok pozitív komment ellenére, én nem tudtam elmenni a film felütése mellett: látjuk, ahogy katonáink ütik a lovakat, majd jön a jelenet, mikor a kuncsorgó kutyának nem adnak enni. Végig az egymás közti káromkodásukat hallani háttérzajként. Nincsenek itt a nyomorúságos helyzetből adódó tipikus ugratások, senki sem mond egyetlen törődő szót, vagy akár értelmes mondatot sem, csak annyi hangzik végig, hogy "Bazdmeg!", "Haladjál már!", "Megbasznád?" stb. Idegenek a katonák egymás között. Mindehhez jön még a sablonos, rosszindulatú és buta felettes, aki szívatja a főszereplőnket, plusz a szereplőválogatás, mindezzel együtt itt Uruk-hait csináltak az összes katonából.
Felemelő érzés az a jelenet, mikor Sematka viszont látja régi katonatársát. A film ezekután nem is oda jut ki, hogy maga a háború rossz, hanem azzal végez, hogyan próbáljuk meg elfojtani a lelkiismeretet, eltussolni a bűnt. Pedig az egész helyzetet, a megszállást nézve, a felelősség kérdésében az is fontos, hogy itt az egyik oldalon az ellenség nem hord egyenruhát...Ez történik mindenhol, amikor civilek közé katonákat küldenek. Ha csak kalapácsod van, mindent szögnek gondolsz.
És szó sincs róla, hogy a megszállóként elkövetett rémtetteinket mentegetem, csak jó lenne árnyalatokat is látni, mi szükség ezzel az egésszel az általánost feketére festeni? Eddig sem volt a 2. vh. szemünk fénye.

"Arról pedig, hogy a háború mindannyiunkat állattá tesz-e, nem merek mit írni..Ám úgy tűnik, rettenetes tulajdonsága, hogy leradírozza az emberről az emberi részt, és az visszarendeződik állati, növényi, sőt ásványi...valami érzéketlen szintre, hogy kibírja, amit át kell élnie."

Na, akkor most belinkelem Brian De Palma remek filmjét, az A háború áldozatai című alkotást, ami pont erről szól, amiről a fenti idézetedben írsz. A film megtörtént esetet dolgoz fel, és ezek szerint bizony voltak (és vannak?) olyanok, akiket nem tett állattá...

Afféle "hiteles Saul fia", és talán sejtem, miért. Mert saját, a saulos meg elképzelt, megcsinált, történelem könyvből kiolvasott. Nagy Dénesben benne él a nagyapai sors, aki mikor kalandregényként a családi ebédkor előhozta az orosz megpróbáltatásokat, a "lényeget" mintha mindig elhallgatta volna. Ám Dénes nem bírta el a titkot, tudni akarta, mit élt át igazán a nagyapja, és egyetlen valódi eszközével, mely talán a legtökéletesebb terápia, a művészettel, behatolt a titokba. Mintha megállította volna a mondatokat, rést nyitott bennük, és ott, ahol elhallgatást, ki nem mondást vélt felfedezni oda bevilágított. Ezzel mintha tényleg nagyapja lelkébe hatolt volna bele, s így, mert a felszínen túl nagy közös óceán a múlt, a saját ismeretlenségig is eljutott.

Arról pedig, hogy a háború mindannyiunkat állattá tesz-e, nem merek mit írni..Ám úgy tűnik, rettenetes tulajdonsága, hogy leradírozza az emberről az emberi részt, és az visszarendeződik állati, növényi, sőt ásványi...valami érzéketlen szintre, hogy kibírja, amit át kell élnie. Néhányan talán egy ideig ellenállnak, és emberként próbálják ezt végigcsinálni, ám ebben a filmben a magyarok között nem látok ilyet. Semetka sem kivétel. Hallgatása, férfias szótlansága az emberi rész kiürülésének, ásvánnyá visszarendeződésének a jele. Végül is szerencse, hogy csak, mint egy darab kő kellett ezt végignéznie. Minden bizonnyal, velem is ez történne, és nem tehetnék ellene, a háború nagyobb erő, mint én vagyok.

'A háború betegség, mint a tífusz'.
A doktor Zsivágóból jut eszembe: ' ...akinek családja van, akinek élete van az nem vonul be önként, megvárja míg behívják'
Beteg ember, beteg lélek az, aki a harcot valami akcióként godolja átélni .... Mel Gibson, Hazafi-ból: 'ez a háború nem valami távoli határvidéken fog zajlani, hanem házainkban'
A II. VH Magyarország történelmének talán legsötétebb fejezete ... annak is talán 2 fejezete, ami magyarként maximális szégyenre ad okoz ... az egyik a holokauszt (apaként fel sem tudom fogni, hogy magyar csendőrök, magyar családokat, gyerekestül teherautókra laknak), a másik, hogy szinte büszkén hirdetjük, hogy mi voltunk az utolsó csatlósok, bezzeg a románok ... ha még fokozni lehet a háború nyomorúságát, akkor azt a magyarország hadszíntérre tevése tette még elviselhetetlenebbé ... és ennek első számú felelősei a teljes magyar, királyi, darutollas, díszmagyarba parolázó, katonai felsővezetés, akik korábban Horthy-ra esküdve, elárulták annak fegyverszünetre vonatkozó parancsát .... mert szar, szervilis, gyáva alakok voltak mindig is, akik német gazdáiknak akartak megfelelni

Ma megnéztük. Öten voltunk, csendben süllyedtünk a szereplőkkel együtt a sárba, hogy aztán - továbbra is csendben - megsemmisülve távozzunk a teremből. Két kiváló kötet szolgál az események megismerésére és részben megértésére, az egyik Ungvári Krisztián monumentális műve, a "Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban", a másik egy hasonló című - talán még felkavaróbb - dokumentumkötet Krausz Tamás főszerkesztésében. Önmagukban elégtelenek, muszáj ide illő visszaemlékezés-halmazok idézése; a Sára-féle Krónikában van egy apró jelenet, amely szerintem nem csak nekem tűnt fel, mégis ottmaradt a filmben: a mindenlébenkanál, belevaló bácsi nagy lendülettel idézi fel a doni történteket, és egy esemény kapcsán felmerül a viszonyuk, a magatartásuk a polgári lakossággal, akkor valaki hátulról - lehet, hogy maga Sára - leinti, az interúalany megáll, meg is kérdezi: - "Most akkor mondjam, vagy ezt ne mondjam?". Annyira kényes kérdés, hogy ezt a német propagandaminiszter Goebbels is csak a naplójának szánta, "ha a magyarok jelentik, hogy pacifikáltak egy szovjet települést, akkor az egyet jelent annak teljes kiirtásával". A megszálló tevékenységre és a partizánvadászatra teljesen alkalmatlan magyar reguláris haderő parancsnoka Álgya-Pap Zoltán több nagy partizánvadász hadjáratot indít, az egyik leghíresebb az ún. "Cigánybáró" hadművelet volt. Több, mint feltűnő, hogy a "pacifikáló-műveleteket", a polgári lakosság megalázását, kemény büntetését, lelövetését, elevenen való elégetését személyesen is átélő, megfigyelő tábornok, a kárpátaljai harcokban személyes részvételével - tábornokok között egyedüliként - Arany Vitézségi Érmet szerzett, a korabeli filmhíradóban meg is jelenik a kórházi ágyban a hős tábornok - aki végülis - valamiért - keresi a hadszíntéri katonahalált. A Szovjetunióban kényszermunkára ítélték, de 1955-ben hazaadták, majd '56-ban disszidált és egy keresztény hittérítő csapatban tevékenykedett Indiában, majd hosszú életét Hollandiában fejezte be. Neki legalább volt lelkiismerete. Kádár Gyula - a hírszerző- és kémelhárítási osztály vezetője - írja, hogy számos - a katonák által hazaküldött levelekben lévő - fénykép fennakadt a cenzúrán, mert kivégzettekkel, vagy akár tömegsírokkal pózoló magyar katonákkal készült fotókra bukkantak. Emlékszem, amikor katona voltam, pont ment a yugo-balhé, s várható volt, hogy neki mehetünk a szerbeknek, a bajtársaim bizonygatták, ha polgári lakosokkal találkozunk, ők nem bántanak senkit; én pedig váltig bizonygattam, hogy kedveskéim mi mindnyájan szerb csecsemőket ölünk majd és megisszuk a vérüket. Mert a háborúban vadállattá válik az ember. Nem mindenki viselkedik úgy, mint az író Bessenyei György, aki huszártisztként az 1700-as évek második felében, egy elfoglalt francia városban - ahol egész napos szabad rablás volt engedett -, a zsákmány polgári házban berendezkedett a család könyvtárába és ott töltötte el az időt. Ki hallott már ilyet, hogy a házbeli fehérnépekből senkit nem erőszakolt meg?!

Aki teheti, olvassa Zavada Pal regenyet, mert fantasztikus elmeny az is. Ez a film, es a regeny (ami inkabb csak inspiracioforras volt most) a fotoival egyutt zsenialisan kiegeszitik egymast.
Az allampolgar ota a legfonotosabb magyar film ez.

Most akkor birkózom azzal, hogy mit kéne erről az egészről tudni, gondolni, hinni, érezni… az egy dolog, hogy a moziban mögöttem ülő 5-6 fiatal lány és fiú az ajtón kilépve a folyosón egyből tudott nevetgélni, én nem tudtam, nekem el kellett mennem ténferegni egy kicsit a környékre. Mert miért? Meghökkentő érzés, hogy – tudomásom szerint – semmi orosz vagy ukrán vér nem folyik az ereimben, elég áltagos összetételű magyar vagyok, és egészen meglepődtem, amikor ilyen gondolatok vetődtek fel bennem, hogy mikor lövi már szét valaki ezeket qw, kbsztt magyarokat, mikor jönnek már trombitaszóra vagy hurrázva a partizánok, gázolják le ezeket a megszálló szarokat… ez igy elég hülyén hangzik, meg majdnem olyan, mintha az ember valami hazaáruló lenne, de a fenébe is, a saját népedről először is neked van jogod ítéletet alkotni! Mert a te szégyened! A Gestapo, az SS rémtettei meg a németeké… nyilván a németek között is voltak érző emberek, meg a magyarok között is, ez a filmből is kiderül, a lelkiismeretét is viszi magával az ember a háborúba, nem csak a dögcédulát, szóval ez itt… hát igen, mi vagyunk. Mi voltunk. Mi a felmentés? A tajgán, sztyeppén, a hegyek közt nem Hitler, Sztálin vagy Horthy, a hírhedt szaralakok mérkőztek, hanem az orosz, ukrán, magyar parasztok. Csak más és más okból, más és más egyenruhában. Én meg hogyan nézzem ezt? A családunk felmenői között akad horthysta vezérkari tiszt, meg egy lágerparancsnok a felvidéken, nagybátyám az orosz hadifogságba nyomorodott bele, apám volt cserkész, levente, meg később még KISZ titkár is. Mint annyi más ember. Parasztok, nemesek, grófi szolgák, van, akinek IV. Béláig visszavezethető a nemesi rangja, gyűrűvel… meg van egy csomó holokauszt-áldozat is a felmenők között. Hát, mit mondjak, hová álljak, érzelmileg, kihez kötődjek? Nem állok sehová, ember szeretnék lenni, egy élet nem elég rá, hogy bocsánatot kérjünk mindezért mindenkitől, aki csak életben maradt a háború után. Így hogyan osztályozhatnám ezt a filmet, ötös! A fagy, a sár, a kilátástalanság, az értelmetlenség, a fegyver- vagy a tűz ropogása, a sikolyok… a szembesülés a történelemmel… a miénkkel. Most komolyan, miért üresek a mozik? Ki az, aki nem akarja látni? Nem szeretné, ha felnyitnák a szemét? Csak az animált pozsonyi csata a történelem? Egy frászt…

Ez is az a film lesz, amit a kritikusok szeretni fognak, a közönséget pedig nagyjából hidegen hagyja (ma hárman voltunk a moziban). Kár. Nem igazán tudok rosszat mondani róla, jót annál inkább. Kevés dolog történik benne, de a hatás magas fokon nyomasztó. Nincs egy fölösleges szó. A természet ’alájátszik’ a történetnek, a fényképezés úgyszintén (a Természetes fény nem csak a film alapjául szolgáló regény címe, de utalás a mesterséges világítás kerülésére is). A szereplőválasztás remek, az ismeretlen kérges arcok, a korhű felszerelések, környezet elhitetik, hogy akkor és ott járunk.

Több film is beugrott a film nézése közben. A nyitó jelenet a havas erdővel, a szarvassal, majd annak feldarabolásával megidézte a Testről és lélekről-t, a lényegét tekintve ez a történet is a test és lélek gyötrődéseiről szól. A kamerakezelés, a főhős gyakori követése megidézte a Saul fiát, a történet pedig a Jöjj és lásd-ot. Ez utóbbinál ez a film szikárabb, nem patetikus. Abban a kategóriában játszik, mint az említettek, még ha a visszafogottsága miatt valószínűleg nem is lesz annyira népszerű. A magyar szerepvállalás kapcsán említhetnénk még a Hideg napokat is. De ahogy ryood is írja, univerzális történet ez, nem igazán számít, hogy most éppen magyarok a negatív főszereplők. A háború az háború. A gonosz sűrűsödési pontja, a próbatételek időszaka.

Nekem annyiban is fontos volt ez a film, hogy egyik nagyapám katonatisztként volt Ukrajnában ebben az időszakban és utólag semmit nem mondott róla. A másik nagyapám munkaszolgálatban tűnt el ugyanitt, ő már nem mondhatott el semmit. Az ilyen művek pótolják a hiányzó történetek miatt űrt. Én elhiszem, hogy így történt. Így is történhetett.

talán majd az "új korszak" üdvöskéi a nemzeti, dicsőséges magyarságot mennyekbe emelő alkotásaikkal bevonzzák a nézőket. most fognak majd ilyenek készülni. ez itt bizonyos értelemben a magyarok szégyenfoltja, persze, ha az ember képes árnyaltabb szemléletre tudja, hogy nem az, hanem valami sokkal univerzálisabb az emberről, háborúról, persze nem tagadható, hogy azért erre nem lehetünk büszkék...

A kedves honfitársak ennyire leszékelik a saját történelmüket?

jelentem, rajtam kívül egy ember volt a vetítésen a filmen. igazából ez nagyon szomorú.

jelentem, rajtam kívül egy ember volt a vetítésen a filmen. igazából ez nagyon szomorú.

Mi hárman voltunk ma. :) Talán majd hétfőn, a Hasadékon én is pipálhatok egy újat a "filmek, amiket egymagamban néztem az egész moziban" listán. Legutóbb a Spirál volt ilyen. Tavaly nyáron meg a Remény (Håp).

Rendkívül komótos, hagyja hogy egyedül maradj az érzéseiddel közben és ezáltal a saját konklúziódat vond le a cselekményből. Külön tetszett, hogy nem akarta a magyarokat hősnek beállítani. Mellőz mindenfajta pátoszt, ami például a hasonló (amerikai) produkciókra jellemző. A Természetes fény legalább annyira belső utazás, mint dráma, durván látványos akciójeleneteket azonban feleslegesen várnánk tőle. Nem is volt rájuk szükség. Nagyon-nagyon tetszett a képi világ és az ügyes, már-már intim közelségbe betekintést engedő rendezés egyaránt. Még csak véletlenül sem merném mindenki számára ajánlani, nem az a "tipikus" háborús cucc, inkább annak hatásait vizsgálja, hogy az miképp befolyásolja az átlagemberek, no meg persze az abban részt vevők lelki világát. Finoman sejtet, nem mond mindent, magadnak kell sodródnod velük (meg az árral) ahhoz, hogy igazán erős élményt kapj általa. Nagyon profi munka, erős négyes kategória.
És ezzel egy újabb egy újabb pipa a "filmek, amiket egymagamban néztem az egész moziban" listán... :D

Nagyon nehéz fim, a szó szoros értelmében véve, mert bemutatja azt, hogy mi mit csináltunk, mármint magyar katonák, a szovjet falvakban élőkkel és a partizánokkal 1941 idején, s így már érthető, hogy a szovjetek miért nem szívelik a magyar népet.

kicsit a Hasadékra emlékeztetett maga az élmény. ott is lassan indult be "a dolog", de aztán a film első harmada után kb. szépen, fokozatosan torkon ragadja az embert, és nem, hogy nem ereszti, de a végére gyakorlatilag épp, hogy csak nem fojtja meg, talán furcsa ez a kép, amit most leírtam, de nálam tényleg valami ilyesmi játszódott le. és magam is meglepődtem, hogy kicsit Sergio Leonet is eszembe juttatta, amit láttam. az a sok arc közeli. arctájak, amik beszédesebbek, és dermesztőbbek bármilyen akcióorgiánál vagy "látványos", csili-vili cgi-nél.
ami miatt végül egyértelműen a zseniális osztályzat mellett döntöttem, azok a szereplőket alakító amatőrök brutális erejű alakításai, amik persze nem igazán alakítások a szó hagyományos értelmében, sokkal inkább formálások, átlényegülések. ezt professzionális színészek nem tudták volna hozni.
az is jó, hogy nem rág a rendező az ember szájába semmit, persze miért is kéne?
a csodálatosan szürke képi világhoz hipnotikus zene társul, és adja meg a tökéletes atmoszférát, miliőt.
az egész pedig valami kegyetlenül igazat ábrázol univerzálisan, túllépve a nemzeten, népen, de még az egyénen is.

PS: azt nem értem, hogy a nem magyar párbeszédek, szövegek alatt, miért csak angol felirat megy vajon? nekem nem okozott gondot a megértése, de lehetnek mások, akiknek igen, és nem értem ennek a logikáját...amúgy az nem zavar, hogy van angol felirat egy magyar film alatt, de hogy miért nem magyar feliratozzák (ellenben angollal ellátják) a magyar film nem magyar nyelvű részeit, az rejtély...

Itt egy telexes interjú a rendezővel:
https://telex.hu/kult/2021/03/12/nagy-denes-interju-termeszetes-feny-magyar-film-masodik-vilaghaboru
Ahogy olvastam a cikket, a Trópusi vihar című film némelyik jelenete ugrott be...