Néhány adalék a 907-es csatával kapcsolatban.
Veszprémy László a következőket írja Mítosz és történelem: a 907-es pozsonyi csata utóélete című írásában, amely 2018-ban jelent meg a Magyar Narancsban:
„Az 1900-as évekig kevés csatáról írtak olyan sokat, mint éppen a pozsonyiról. Ez a bajorok legnagyobb humanista historikusának, Aventinusnak (azaz Johann Turmairnak, 1477–1534) köszönhető, aki latin és német nyelvű művében hosszas, többoldalas leírást szentel az eseménynek. Furcsa módon ezek magyar fordítása 2009-ig nem készült el, bizonnyal azért, mert a magyar értelmiség a 20. század közepéig latinul és németül mindent el tudott olvasni, s nem volt szüksége fordításra.
[...]
Mi az, amit az egykorú források megőriztek a csatáról? Bizony, sokkolóan kevés, egy négy-öt szóból álló tudósítás arról, hogy a bajorok katasztrofális vereséget szenvedtek a magyaroktól, s a bajor őrgróf is életét veszítette. Az egyházi halottas könyvek jól értesülten még a salzburgi érsek és két püspök elestéről tudósítanak, megadva elhalálozásuk napját. A csata páratlan jelentőségére éppen a király, az őrgróf és a püspökök személyéből lehet következtetni, a németek valóban egy döntő hadjáratra készültek.
[...]
Nem kevésbé fogas kérdés az, hogy valójában hol is volt a csata, mivel a korabeli szövegek egy kivétellel hallgatnak a helyszínről. A legnagyobb bonyodalmakat az ütközet utóéletében éppen ez a körülmény idézte elő. Az egyetlen korabeli forrás, a Salzburgi évkönyv Aventinus által is használt kézirata csak 1921-ben bukkant fel újra és került kiadásra... A problémát csak bonyolította, hogy Pozsony neve Brezalauspurc formában a városnév első előfordulása, s mindmáig fejtörést okoz, ha a névadó Braszláv szláv vezér vára Zalavárott volt, miként kapta a város ezt az elnevezést. Maga a tudós humanista mindenesetre meg volt győződve a mai Pozsonnyal való azonosságról, s az 1921-ben felbukkant forrás nagyban helyreállította korábban már némileg megingott szavahihetőségét. A magyar millenniumi ünnepségek idején, nem utolsósorban a nagy tekintélyű tudós, Pauler Gyula szakvéleményének a hatására a csatát a Kézai Simon krónikájában leírt – vélhetően fiktív – bánhidai ütközettel azonosították. Ennek egy emlékét egy a Tanácsköztársasággal és a népi demokráciával is dacoló, mindmáig a helyén maradt hatalmas, 15 méteres turulszobor hirdeti az M1-es autópálya mellett Tatabánya fölött (Bánhida 1947 óta Tatabánya része), amelyet nem véletlenül 1907. július 6-án avattak fel.
[...]
Árpád és fiai életkorára, halálára semmiféle korabeli forrással sem rendelkezünk. Ha Árpád meg is élte, aligha vett részt személyesen a csatában (miként a gyermek német királyt sem engedték a harc közelébe). Az 1200 körül alkotó névtelen történetíró, Anonymus az egyetlen, aki Árpád halálát 907-hez kapcsolja, ám ezt inkább azért tette, hogy egy győztes csatával búcsúzzon el a magyarok vezérétől; az események után három évszázaddal már semmiféle szóbeli hagyománnyal nem rendelkezett. Azt meg, hogy hány ezren lehettek a szemben álló erők, csak találgathatjuk, de a józan becslések jóval 10 ezer alatti számokkal dolgoznak."
A teljes írás itt olvasható: https://magyarnarancs.hu/tudomany/mitosz-es-tortenelem-114045
A filmben norvég vörös szarvasmarhák láthatók. Ezt a lapály fajtakörbe tartozó marhát az 1930-as évek óta tartják számon.
Ugyancsak felfigyelhetünk néhány házi- vagy hússertésre, amely a 19. század óta ismert.
Az animációs filmben sárgarépára is figyelmesek lehetünk. A zöldségnövényt e nemesített formában a 17. század óta termesztik.
A Magyarságkutató Intézet és ugyanaz az animációs cég, amely A pozsonyi csatát is készítette – a bemutatott alkotás sikerén felbuzdulva – jövőre 12 részes filmsorozatot gyárt a honfoglalás koráról. A hírt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere jelentette be 2020. december 28-án. Lásd bővebben: https://telex.hu/tudomany/2020/12/28/akkora-siker-volt-a-pozsonyi-csata-hogy-a-magyarsagkutato-most-mar-12-reszes-sorozatot-csinal