Legjobb tudomásom szerint (2020)

Letaglózó.
Hámori Gabriella azt mondta, hogy ez a szerep élete legnehezebb szerepe volt. És - tegyük hozzá - alighanem élete (egyik) legjobb alakítása.
Egyelőre ennyit. Majd talán többet is, mást is, később. Egyelőre nem találom a szavakat.

P.S.: filmvetítés és közönségtalálkozó csütörtök este
Róth Miksa Emlékház
Nefelejcs utca 26. Budapest

Film közben volt, hogy nálam is kettesen állt az osztályzat, a pár egymáshoz való viszonya borzasztó idegen és taszító volt számomra, amin nem segített a sok esetben mesterkéltnek ható szövegezés sem. Viszont ami érdekes volt, hogy hogyan változnak az érzéseim és a véleményem a film alatt a szereplőkről az információk függvényében, azt hiszem a saját érzéseimről sokkal érdekesebb tanulságokat lehet leszűrni, mint magáról a történetről. Talán a film legnagyobb erőssége tényleg az, hogy önreflexióra késztet, egy gyenge négyest emiatt megérdemel. Illetve tetszik, hogy nem hatásvadász, sok esetben elegánsan és stílusosan képes minimalista lenne, ami jól áll neki, különösen a végső szakaszban.

Ezzel szerintem gyönyörűen rá is tapintottál a lényegre. Más-más valóságból ültünk le a film elé, ezért ugyanúgy megértem, ha egyeseknek négyesen-ötösön landol a film, míg a hozzám hasonló tapasztalatú és világú embereknek egyes-kettesen.

Dió:
Ugyan nehéz ebbe a nyeregbe képzelnem magam, de visszacsatolnék hhgygy kommentjéhez, és azt kell mondjam, hogy ha valaki nem zökken ki a szereplők miatt, viszont együtt tud érezni velük, akkor ez a film valóban el tudja érni azt, amit szeretne. Nálam továbbra sem érte el, de látok olyan kiindulási pontot, ahonnan nézve ez bizony tényleg egy csontig hatoló, baromi jó film.

Nem lehet úgy élni, hogy az ember a legközelebbi barátainak sem nyílik meg az élete gondjairól, és nem lehet egy ilyen zsarnok főnök alatt évekig megőrülés nélkül dolgozni. Nem lehet úgy élni, hogy semmit nem vagy képes és hajlandó felnőtt emberek módjára megélni és megbeszélni a pároddal. Ilyen nincsen. Az én világommal, mindennapi tapasztalataimmal a film valósága összeegyeztethetetlen.
Szerintem meg van ilyen, tele van Magyarország (a világ) ilyen emberekkel, akik így élnek és erről (is) szól a film. De, hogy ne általánosságokban beszéljek: nekem például nincs egyetlen olyan közeli barátom, gyóntatóatyám, pszichológusom sem, akivel az életem "nagy" gondjait megbeszélném, sőt még 25+ éve párommal sem különösebben tárgyalunk az ilyen gondokról. Mindenhol vannak elhallgatások, igenis van ilyen, én is magamból indulok ki, számomra ez nem olyan rendkívüli, egyedi a mai társadalomban.
Lehet, hogy ezért is értékeljük ennyire eltérően a filmet.

Köszi a választ, így már értem. :)

Ami az általad kisarkítottságnak nevezett dolgot illeti, ne felejtsd el, hogy az alkotópáros elsődleges célja ennek a működésképtelen kapcsolatnak a néző elé tárása volt – és nem az utolsó harmadtól, ahogy írtad, hanem a legeslegelső képkockától. Épp ezért nagyon fontos megérteni és aláhúzni, hogy a páros az elejétől fogva, a saját döntésein keresztül vette magát körül olyan barátokkal, főnökökkel (stb.), akiktől csak a negatív impulzusokat kapják. Ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon minden barát, főnök (stb.), egy szánalmas geci lenne. Mindössze csak a két főszereplő azon döntésképtelenségére és passzív szarnyelési hajlandóságára világít rá, amelynek "köszönhetően" a durván toxikus párkapcsolatukból is képtelenek kitörni vagy akár csak abban fejlődni. Értsd: ha a srácban meglenne a képesség, hogy otthagyja a főnökét, és egy normálisabbat keressen, akkor azt a logikus döntést is meg tudná hozni, hogy a barátnőjét otthagyja. De akkor az már egy másik film lenne, másik történettel, másik szereplővel. És itt nem csak a miértről van szó a rendezői koncepció kapcsán, hanem a hogyanról is: hogy átjöjjön az üzenet, a rendezők szándékosan zárták a nézőt gyakorlatilag ketrecbe ezzel a párossal, ilyen módon még inkább betekintést nyerve az ő mikrovilágukba, kizárva minden mást. Engem pont emiatt az alkotói koncepció miatt szívott magába a történet, még Téged pont emiatt dobott ki. Van ez így, és nincs ezzel baj. De ez azon nem változtat semmit, hogy ez csak egy szándékosan górcső alá vett mikrovilág, és nem az egész 10 milliós ország látlelete. :)

Mindazonáltal még ebben a mikrovilágban is megvan az árnyaltság, és szerintem még így sem annyira fekete-fehér, mint amennyire Te látod. És itt most nem csak a többi, normális barátjáról beszélek (mert igenis vannak benne), hanem a férj reakciójáról és egész filmen átfutó viselkedéséről is, amit kifogásolsz.

Ez utóbbi kapcsán sok múlik a befogadást illetően azon, hogy mint néző, voltál -e már olyan szituációban, ahol a pároddal valami súlyos tragédia történt, akár még a kapcsolat alapjait is megtorpedózva. Ez ugyanis szerintem egy elég erős próbája annak, hogy tragédia ide vagy oda, egyáltalán tényleg kapcsolatban kéne -e egymással lenniük a feleknek. Ezt is a film központi üzenetébe illesztve mutatták be úgy, hogy lásd: a férj igenis segítőkész, csak rosszul csinálja. Az ő feldolgozásmechanizmusát próbálta ráerőltetni a nőre, ami nagy hiba. De ez nem azt jelenti, hogy nem akart, nem próbált segíteni (mert akart és próbált: konkrétan tele volt ilyen jelenetekkel a film), csak hogy ilyen helyzetben tapasztalatlan plusz kommunikációképtelen volt. Csak ezért pedig nem érdemes utálni a fő karaktert, mert esendő és tökéletlen - hiszen ki nem az. Illetve ne felejtsük el: erre jön rá az is, hogy legbelül ő maga is érezte valószínűleg már egy ideje, hogy semmi keresnivalója a nő mellett. Kb mint amikor a már szakítás felé haladó párkapcsolatban az egyik fél megtudja, hogy a másik rákos, és szakítás helyett hirtelen segítenie kell neki - valószínűleg ott is így reagálna az illető. Más szóval: az általad elvárt reakció és viselkedés inkább egy olyan filmben lenne helytálló, ahol a kapcsolat két tagja már ment át ilyen tragédián, és megtanulták, hogy segítsék a másikat, ahol tragédiáktól függetlenül sem lennének mindketten totálisan képtelenek egymással kommunikálni, illetve ahol egymáshoz valóak lennének, és őszintén látnák a kapcsolatukban a potenciált. De még egyszer: ez nem az a film, nem az a mondanivaló, és soha nem is akart az lenni. :)

Elgondolkodtam amit írtál. Egyetértek veled, néhány apró momentum kivételével, de ez már csak fogalmazás kérdése.
Lehet újra meg kellene néznem.
Mivel a pontszámom sem túl magas.
De azt hiszem jogosak a felvetések. Nem csak nálad.
De még ennyit sem érdemel.

Köszönöm a gyors választ mindkettőtöktől.
Kicsit előre ugranék, majd aztán vissza. Való igaz, hogy főnökből csak egyet láttunk a filmben, az pedig a telefonján lógva és abból éppencsak felpillantva közli az éveken át megbízhatóan dolgozó munkavállalójával, hogy annak felesége (aki szintén évek óta lelkiismeretes alkalmazottja) jobb lenne, ha összeszedné magát lassan, mert okés, hogy nemrég megerőszakolták, de ez egy prémium cég prémium ügyfelekkel, ahol igenis teljesíteni kell.

Ez ugye már azután történik, hogy a férj lecseszi a feleségét, amiért az nem képes pontos személyleírást adni az erőszaktevőjéről, a rendőrőrsön pedig szabályosan megsértődik a középkorú férfi kolléga, amiért a már említett feleség nem hajlandó mosollyal a száján, fennhangon és tisztán érthetően közölni, volt-e anális behatolás, vagy csak orális és vaginális. Továbbá itt már azon is túl vagyunk, hogy a férj barátairól kiderül, simán terméketlennek nézték a férjet, de sosem akarták közölni ezt vele, hiszen nem akartak nyíltan belegyalogolni a férfiasságába (mert egy felnőtt ember ezt nem képes a helyén kezelni, hanem biztos úgy reagálna, akár egy hormonoktól túlfűtött gimnazista), inkább csak egymás között megegyeztek erről.

Túl azon, hogy ezek számomra túl vannak a hihetőség határain (kifejtem mindjárt), úgy éreztem, a film folyamatosan tárja elénk a borzasztó pesszimista általánosítást, egyiket a másik után. Mintha természetes lenne, hogy ilyen minden férj, minden rendőr, minden barát, minden főnök.

Nem lenne azzal semmi problémám, ha látnánk, hogy van ilyen férj/rendőr/barát/főnök is. Az a bajom, hogy a film valóságában csak és kizárólag ilyet látunk, mintha minden szituációban keresné és felnagyítaná a lehetséges negatív végkimeneteleket és egyfajta elborzasztás-faktort. Ez szerintem annyira túlzó, hogy az nekem már sok volt.

Ha mondjuk látnánk, hogy a férj és feleség máshol dolgoznak, akkor legyen, lássam, hogy az egyik főnök ilyen karikatúra-szerű paraszt, de legyen mellette egy másik, aki közelebb áll egy hús-vér emberhez és azt mondja, hogy "baszki ember, ez egy borzasztó trauma, annyi szabit veszel ki, amennyit akarsz". Nem bánnám, hogy a férj baráti társasága simán kisusmusolja a házaspár legintimebb problémáját, ha látnám, hogy van egy másik, szorosabb csoport (vagy akár csak egyetlen személy, egy legjobb barát), aki felé megnyílnak, akik ismerik és meghallgatják a gondjaikat, akikben meg tudnak bízni. De nincs ilyen, a filmen látott baráti társaság A baráti társaság. Ezt viszont nem hiszem el. Szó szerint kilök a film önmagából, csúfosabbat hasal a suspension of disbelief-lécben, mint akármelyik megalapozatlan sci-fi, hiteltelenebbnek tartom, mint mittomén, az Alien Covenantot.

Nem lehet úgy élni, hogy az ember a legközelebbi barátainak sem nyílik meg az élete gondjairól, és nem lehet egy ilyen zsarnok főnök alatt évekig megőrülés nélkül dolgozni. Nem lehet úgy élni, hogy semmit nem vagy képes és hajlandó felnőtt emberek módjára megélni és megbeszélni a pároddal. Ilyen nincsen. Az én világommal, mindennapi tapasztalataimmal a film valósága összeegyeztethetetlen.

Itt kicsit becsatornáznám a #15-öt is, én tényleg nem tudom elhinni, hogy egy hús-vér ember valóban így reagálna a helyzetre, ahogyan a férj. Szó nincs arról, hogy valamiféle képzelt macsó ideálomba nem férne bele a reakciója, nem azt mondom, hogy nem férfias. Azt mondom, hogy nem hihető. Rengeteg számomra irreális döntése van, kezdve ettől a felesége megannyi megkérdőjelezésén át, és ezek engem folyamatosan kifelé rántottak a filmből.

Visszakanyarodva egy kicsit: láttam és értettem, hogy megpróbálták a házasság repedezettségét bemutatni a rendezők, ez viszont érintetlenül hagyott engem. Mire ez ténylegesen a film fókuszába kerül az utolsó harmadban, addigra már elvesztettek az alkotók sajnos. Minden pontosvesszővel elválasztott gondolatod tök jó, és mindről megnéznék egy intelligens, értékes filmet - egy olyat, amiben nem frusztrál folyamatosan, hogy a karakterek folyamatosan az általam józan észnek gondolt irányvonallal szöges ellentétben cselekednek két órán át.

Először is, én úgy érzem, hogy csak neked jöttek le kisarkítottan ezek a dolgok, amik a filmben egyáltalán nem voltak kisarkítva.
"Minden férj érzéketlen faszkalap": ez a legutolsó jelző, amit a férjről el tudnék mondani, ha össze kéne foglalnom ezt a rendkívül komplex, és zseniálisan körbejárt karaktert.
"Minden rendőr képzetlen inkompetens rohadék" – a magyar rendőrség ilyen, igen (mint ahogy gondolom a román, lengyel, olasz, stb. is). Mit csináljon a film, rakja tele a rendőrörsöt szívárvánnyal és repülő unikornisokkal, hogy szebbnek látsszon? :) Akkor az nem lenne reális.
"Minden barát a hátad mögött összesúgó aljas féreg" – a filmben összesen egy ilyen barát volt, míg a többiek többsége teljesen normálisnak volt bemutatva.
"Minden főnök szarházi" – akkor még egyszer, ide is: a filmben összesen egy főnök volt (ha a marketinges csókára gondolsz), tehát nem értem ez(ek) alapján a "minden" jelzőt hogyan sikerült ide is bevonni.

Ez nyilván csak az én véleményem, mindazonáltal a sztori főbb elemeit valami furcsa (talán bias-on alapuló, ahogy erre lentebb Te magad is céloztál) filterrendszer alapján szerintem egy kicsit félreolvastad, és Te magad sarkítottad ki; vagy legalábbis ezek neked nagyon máshogy jöttek le, mint a nézők 99%-ának. De az biztos, hogy nem úgy, ahogy a rendezők akarták – és ezt a velük olvasott interjúk alapján itt és most megígérem neked. :) És ennek tudható be, hogy a #14-es válaszod alapján ez a film számodra csak a nyomozásról szólt, illetve hogy Magyarország egy pöcegödör. Ha ez igaz, akkor pedig kijelenthető, hogy a film 90%-a elment melletted. Számomra már régen volt ugyanis alkotás, ami annyi mindenről mesélt (és sikerrel!), mint a Legjobb tudomásom szerint. Értsd: Hogyan működik egy kapcsolatban a kommunikáció a felek között; hogyan kell szembenézniük a közös problémákkal; mi történik velük, ha erre nem képesek; hogyan lehet feldolgozni egy tragédiát; hogyan kell a feleknek segíteni a másikat, ha az ő feldolgozási mechanizmusuk gyökeresen eltér a sajátjuktól; hogyan működik egy passzív, konfliktuskerülő ember a mindennapokban, és milyen belső csaták zajlanak le benne; mi az, hogy "áldozat" – azaz ki számít annak és ki nem; mi a társadalom felelőssége egy ilyen esetben; stb.

Miközben ennyit próbált fogni és végül markolt sikerrel a film, szerintem még csak nem is mutatta be annyira pöcének hazánkat, de még ha ez neked így is jött le, továbbra is tartom, hogy ez irreleváns. Miért? Mert nem volt fő sztorielemnek szánva, és nem volt ott azon dolgok között, amit a rendezők mindenképpen el akartak mondani a filmmel, mintsem inkább csak katalizátorként szolgált a fentebbiek kidomborításában, ezeknek a komplex karaktereknek a felskiccelésében, és a zseniális thrilleri szál feszültségének kihegyezésében. Kb. annyira, mint a The Thingben a sarki hideg. Ahogy ott sem teszem szóvá, hogy mi a fenéért kellett az összes szereplőt egyfolytában kabátban mutatni, úgy itt sem, hogy miért kunyerált a csöves, vagy hogy miért volt inkompetens a rendőr. Ezek egyszerűen a magyar környezet velejárói, amelybe ezt a száz másról szóló fámát beleágyazták, hogy ezzel kidomborítsák azok fő elemeit. De a film nem ezekről szólt.

De nem értem, én úgy látom, hogy neked egyszerűen nem szimpatikus a férj hozzáállása, karaktere, de ettől miért ilyen szar a film? Szerinted ez nem "férfias" hozzáállás, vagy mi pontosan a bajod? Én például teljesen azonosulni tudok a férjjel, engem is teljesen lebénítana, ha valami ilyesmi történne a feleségemmel, bár nincs két egyforma párkapcsolat.

Bizony, hogy a férfi főszereplőre gondoltam. Nem volt egyetlen olyan mozzanata sem, amely alapján érzékeny, felelősségteljes, érett embernek tűnt volna számomra. Szerintem nincs igazán karaktere, ő csak egy passzív eszköz, amit kénye-kedve szerint mozgat a film egyik szar helyzetből a másikba anélkül, hogy érdemi reakciót látnánk tőle. Lásd alább a nemi erőszak kibukásának jelenetét.

Azt pedig igen, én is tudom, hogy a film vége nem boldog, viszont a nyomozás egyértelmű és teljes happy enddel zárul, mivel konkrét, a jog előtt is megálló bizonyosságot kapunk az erőszak tényéről.

Btw furcsa, hogy úgy tűnik, teljesen, de gyökeresen más filmet láttunk (ahogy látom, azért van lejjebb, aki tud kapcsolódni a gondolataimhoz), és értem, hogy most nincs úgy kapacitásod, viszont csak rákérdeznék, hogy a film előadásmódja Neked - és hhgygy-nek is, amennyiben ezt a sort olvassa - egyáltalán nem volt túlzottan forszírozott és hiteltelen?

Mindkét kommentedet kétszer olvastam el, és mivel továbbra sem értem az általad írtak 90%-át (amivel a jelek szerint nem vagyok egyedül) legszívesebben minden második mondatodra visszakérdeznék, de mivel most sajnos nincs időm belemenni még egy bazihosszú eszmecserébe (akármennyire is kedves emlékként él bennem a teljesen kulturált Sound of metalos vitánk:), csak erre a két dologra kérdeznék rá, mert ezekre tényleg nagyon kíváncsi vagyok.

"Minden férj érzéketlen faszkalap"
Ezt most kire írod? Remélem nem a főszereplő srácra? Ha igen, miért?

"...varázsütésre elhozza a happy endet"
Ez a film számodra milyen interpretáció alapján végződött happy enddel?

Ha valakit, engem aztán igazán nem nehéz helyeslő bólogatásra bírni, mikor kis hazám hiányosságait listázzák. A kulcsszó viszont, ahogy Te is írtad, a visszafogottság.

Én elhiszem, hogy elkelne egy rendőrségi reform, plusz vannak fontos társadalmi problémák és meglepő hiányosságok szerte a rendszerben, amiket érdemes filmvásznon kivesézni. Viszont semmi esetre sem így.

Nekem ez amatőr volt, filmnyelvében közelebb állt bármelyik sarkos propagandafilmhez, mint pl. Az állampolgárhoz. Az a film is mondani akart valamit, persze - de nem úgy akarta átadni az üzenetét, hogy azt két órán keresztül premier plánban belevágja a néző kis pofijába, hogy lásd, milyen csúnya lekezelő rasszista féreg minden egyes magyar ember, szégyelljétek is magatokat. Abban a filmben léteznek árnyalatok - nem egybites gonoszokat, hanem gyarló embereket prezentál, és emiatt ezerszer átélhetőbb a végeredmény.

Ezzel szemben a Legjobb tudomásom szerint egyik kulcsjelenetében, mikor a férj megtudja, mi történt a feleségével éjszaka, feláll az ebédlőasztaltól, rezignáltan kijelenti, hogy el kell menni a rendőrségre, majd visszamegy a melóba. Sokk, értem. A feleség hordja a nadrágot, értem. És ennek ellenére ide a bökőt, hogy nincs a világon olyan ember, aki, ha szeret egy nőt (de legalább egy alapvető rokonszenvvel viseltetik embertársai iránt), nem tenne meg mindent, hogy megpróbálja őt támogatásáról biztosítani, megvédeni, illetve szeretetét átadni próbálni egy ilyen helyzetben. A filmen látott reakciót én egyszerűen nem tudom elképzelni. Nincs a lehetséges opciók között, fals.

Hasonlóképpen a rendőrségi jegyzőkönyvfelvétel is a hiteltelenség netovábbja volt számomra. Pali nyilván unottan, egy csepp empátia nélkül fogja kikérdezni a láthatóan feldúlt idegroncs feleséget, ráadásul még csak nem is privátban, hanem egy zsúfolt irodában, drága tizedestársától másfél méterre fogja megtenni mindezt. Én elhiszem és tudom és láttam már magam is, hogy a rendőrség rengetgszer nincs a helyzet magaslatán, és tele van alulképzett és túldolgoztatott egyénekkel. Ezzel az állásponttal messzemenőkig egyetértek. Ám ettől függetlenül nem fog tetszeni, ha egy film ezt ennyire bután mutatja be, mértékletesség és ellenpont nélkül, ráadásul majd' megvész az igyekezettől, hogy jól bele is verje a fejembe. Az pedig, hogy az utolsó öt percben jön a fiatal rendőr és varázsütésre elhozza a happy endet, nem ellenpont, hanem egy ostoba és kényelmes fordulat.

Bazki, ne már. Ha komoly drámát nézek, elvárnék némi földhözragadtságot. Ebben a filmben azonban nincsenek hús-vér jellemek, itt minden konfliktuson belül legalább az egyik fél teljesen irreálisan viselkedik, hogy az adott konfliktus kialakulhasson, illetve fennmaradhasson.

Abban az országban, ahol filmek főhősei simán megússzák következmények nélkül a nemi erőszakot (Kojot), ez egy kurvára releváns téma és kiváló alapja lenne egy fontos és jó filmnek. Egy olyannak, ami nem olyan, mint a Legjobb tudomásom szerint.

Biztos nekem akartad címezni?
Politikát nem tudom hogy zajlik Magyarországon. Csak hallok, olvasok dolgokat.

Én azt sem értem, hogy mi az hogy kényszeresen (?) "antifideszes"(?) ez a film és ez tkp. jó vagy rossz-e?

+1 :)

Ha megengeded, néhány helyen vitába szállnék veled, vagy egyetértenék.
Ugyan abban a sorrendben, ahogy írtad.

Bár Magyar állampolgárként vagyok számon tartva, kevesebbet éltem Magyarországon mint külföldön, származásom miatt. (nem a lecsatolt területekről származom és nem is Nigériából).. ennek tükrében írom a sorokat.
Kizsákmányolttal egyetértek, begyepesedettel kevésbé. (Gondolom ez is a kritikádhoz köthető)

Az csupán a jéghegy csúcsa, hogy mindkét főszereplő szürreálisan életképtelen, és a kiindulási pontban lévő összes nyilvánvaló közhelyet belevágja a film a néző arcába, de rengeteget, már csak egyedül az hiányzott volna, hogy a feleség egy végső csavar keretei közt teherbe is essen az erőszaktevőtől.

Ezzel teljesen egyetértek. De...

Azt viszont nem hiszem el, hogy nincs bazmeg egyetlen olyan jelenet sem, ami nem azt akarná sulykolni, hogy mekkora egy büdös ordenáré pöcegödör Magyarország.--Ez nem csak Magyarországra igaz. Nézd meg a németországi, ausztriai felhozatalt. De sok más országból is sajnos ilyen önsanyargató képek vagy filmek jönnek. Vagy egy világfájdalmas látásmód is. Ezzel próbálnak kicsit újítani. Szóval sajnos ez nem sajátosság, csupán másolás.

minden férj érzéketlen faszkalap és minden rendőr képzetlen inkompetens rohadék és minden barát a hátad mögött összesúgó aljas féreg és minden főnök szarházi és minden szülő szemellenzős konzervatív és ha lenne eszed, már kiköltöztél volna, és ott van még a hesteg free CEU matrica is a kép sarkában--- Ha saját tapasztalatból kellene kiindulnom akkor ha nem is minden..de nagy arányban. Ellenben azt érzem tükröződni, amit a megmaradt néhány bartomnál is látok, hogy van egy elkeseredés, önmarcangolás, vagy az egymáson átgázolás mindenért. Az hogy beleunt már mindenbe, csak hagyják békén.
Dea film inkább egy általános lelkiállapotot tükröz, mint mindenkit. És ezt is tapasztalom.
Ebben viszont van a filmnek értelme, bár túltolja.

Az egész film egy elburjánzott, kényszeresen antifideszes, ám segg ostoba és egybites fantazmagória, ahol a buszokon nincs kamera, ahol a rendőrségi nyomozás ismeretlen kifejezés, ahol a pirosnál a csöves nyilván nekinyomja a pöcsét a kocsid ajtajának, ahol a párod még téged basz le, hogy miért nem emlékszel jobban az erőszaktevőd arcára, jó hogy nem ordítja bele a férj a rendőrökkel karöltve a kibaszott kamerába, hogy "mInEk mEnTéL oDa?!"---ahogy fentebb is írtam, egyben ömleszti a trágyát az ember nyakába. Ez nem jó. Legalább lehetett volna 1 pozitív példa, hogy van esély a változásra.
Szintén tapasztalat, hogy a rendőrségi nyomozás nem egy erős dolog ha kicsi emberről van szó. Több lopás utáni folyamatos feljelentésre sem akartak kijönni a rendőrök. PL. De közúti probléma is volt, ahol csak akkor akartak kijönni miután mondtam hogy ebből baj lesz, és nem az én káromra.
Ahol a párod...sajnos a kép a nemi erőszak viszonyulását a feldolgozáshoz képest..elég hátul ballag Magyarország elvileg! az ezzel kapcsolatos ügyek felderítése, valamint a kapcsolaton belüli problémamegoldás, vagy bármilyen terápiás feldolgozással. De akár a családon belüli erőszak akár jogi akár családi megoldása is elég rosszul áll.

Szóval alapjaiban egyetértek amit írtál, de mégsem. Remélem érthető amit írtam.
A filmre 3*-ot adtam, de épphogy nem kettőt.
Ahogy én gondolom, a magyarországi filmek halmozzák a problémák bemutatását egy filmben. Sok ezért nem is jó. (Sajnos nagyon sok nem is jut el hozzám.)
Sokat akarnak markolni.
Vagy drámában vagy pedig vígjátékban is ahol a végére kötelező elem hogy mindenki egy helyen és indul az ebből fakadó viccesnek gondolt teljes káosz.
Ha visszafogottabb lenne, akkor ez nagyon jól alakult volna.

Húha, ezt csak én nem értem?

A lentiek miatt fontosnak tartom egy disclaimerrel kezdeni: több mint öt éven át éltem külföldön, magam mögött hagyva azt, ami akkori (és ugyanígy mostani) véleményem szerint egy javarészt elmaradott, kizsákmányolt, begyepesedett ország.

Mindemellett és mindennek ellenére a Legjobb tudomásom szerint számomra egy a szó legszorosabb értelmében nézhetetlen, emészthetetlenül kisarkított, erőltetett és didaktikus kalap szar.

Az csupán a jéghegy csúcsa, hogy mindkét főszereplő szürreálisan életképtelen, és a kiindulási pontban lévő összes nyilvánvaló közhelyet belevágja a film a néző arcába, de rengeteget, már csak egyedül az hiányzott volna, hogy a feleség egy végső csavar keretei közt teherbe is essen az erőszaktevőtől. Viszont emiatt még nem feltétlenül lenne sem karó, sem pedig a kommentbeli indulat.

Azt viszont nem hiszem el, hogy nincs bazmeg egyetlen olyan jelenet sem, ami nem azt akarná sulykolni, hogy mekkora egy büdös ordenáré pöcegödör Magyarország. Ha valaki, akkor én megértem ezt az álláspontot, de ne bassza már meg az élet, hogy minden férj érzéketlen faszkalap és minden rendőr képzetlen inkompetens rohadék és minden barát a hátad mögött összesúgó aljas féreg és minden főnök szarházi és minden szülő szemellenzős konzervatív és ha lenne eszed, már kiköltöztél volna, és ott van még a hesteg free CEU matrica is a kép sarkában. Az egész film egy elburjánzott, kényszeresen antifideszes, ám segg ostoba és egybites fantazmagória, ahol a buszokon nincs kamera, ahol a rendőrségi nyomozás ismeretlen kifejezés, ahol a pirosnál a csöves nyilván nekinyomja a pöcsét a kocsid ajtajának, ahol a párod még téged basz le, hogy miért nem emlékszel jobban az erőszaktevőd arcára, jó hogy nem ordítja bele a férj a rendőrökkel karöltve a kibaszott kamerába, hogy "mInEk mEnTéL oDa?!"

Kiakasztott teljesen. Az étosza elvileg nem áll messze tőlem, viszont filmként óriási zsák szar az egész.

Kemény női dráma.

Ötöst akartam rá adni, de nekem a végső fordulat, meg a lezárás nem tetszett.
Meg nálam az is levitte, hogy egy középiskolai tanár ne mondjon már olyat, hogy "be voltunk b*szva", lehet, hogy így beszélnek ma a középiskolai tanárok, de nem szeretném tudni.
Még annyit, hogy mivel jelenleg 40 akárhányan meg akarják nézni, épp a mai naptól online nézhető 990 forintért. Mindenképpen megéri az árát.

Úgy gondolom, hogy egy olyan kapcsolatban, ahol nincs meg a bizalom, ráadásul egy ilyen súlyos kérdésben, annak a kapcsolatnak nincsen jövője.
Ezt sajnos a pár egyik tagja sem mérte fel, helyette önámításban élnek tovább együtt, valószínűsíthetően később belelépve ugyanabba a folyóba.
Ettől válik ez a történet egy rendkívül erős, szívszorító drámává.

Igényesen összerakott film, amit a témából ki lehet abszolút kihozta. Izgalmas hogy inkább a férjet érezzük főszereplőnek. Sok apró hangulat keltő elem, igazán remek, nem szájbarágósan gazdagítja a hangulatot, mélységet ad történetnek. az x. kiöntött kávé, elesett stb. már kicsit azért mégis szájbarágósnak tünt, eggyel kevsebb elég lett volna

Az utószinkron néhol kicsit zavaró volt sajnos.

Azt hiszem, az utóbbi évek legjobb magyar filmjét láttam - engem az Állampolgár óta hazai termék így nem vágott falhoz. Egyszerűen bravúros, mennyire sokat képes mondani a Legjobb tudomásom szerint, mennyire be tud szippantani minden egyes perce a maratoni játékidő ellenére is, és mennyire sok síkon működik.

Először is, ez egy bivalyerős thriller, mert a sebészi pontossággal felskiccelt sztori nem csak az orránál fogva vezeti a nézőt, de pár elég erős csavarnak köszönhetően olyan profin képes folyamatosan megvariálni a jó/rossz szerepeket is és ide-oda dobálni a tehetetlen nézőt az így kreált végletek között, hogy olyat utoljára talán csak a dán The guilty-ben láttam.

Másodszor, mivel a nemi erőszak csak katalizátorként szolgál a történet más vetületeinek kidomborításához, zsigerekig hatoló párkapcsolati drámaként még ennél is nagyobbat megy a film (még ha a rideg, kimért stílusa elsősorban azoknak is fog inkább tetszeni, akik a hangosabb fajta helyett a román újhullámos minimalista drámákat kedvelik). Tűpontos leképezése ugyanis az egész minden olyan kapcsolatnak, ahol a két fél egyszerűen képtelen kommunikálni egymással, ami végül a vesztüket okozza. Illetve azt is szépen jeleníti meg, milyen különböző módon reagálhatnak egy tragédiára a különböző felek egy párkapcsolatban, és hogyan kell támogatniuk a másikat, ha annak a feldolgozási mechanizmusa nagyon eltér a sajátjuktól.

Harmadszor, mivel egy nagyon jól elsülő döntésként mindent a férfi szemszögéből mutat a sztori, kvázi főszereplőnek teszi meg őt, egy introvertált férfi intim portréjává is eleválva a végeredményt. Én legalábbis extrovertált emberként nagyon nagy érdeklődéssel néztem ezt az alászállást ebbe a zárkozottabb típusba, mert remekül mutatta meg a sztori, mi mehet végbe egy ilyen emberben a mindennapokban, és miért nehezebb néha számukra a kommunikáció bizonyos értelemben (szabályosan magam alá reccsentettem azon jeleneteken, ahol a felesége elé képtelen volt akár kiállni is, hogy az incidensről bármilyen infót is kihúzzon belőle, de látva, hogy a nyomozónak a kihallgatás során többet mondott el a nő, arra képes volt kvázi Herkulesként rátörni az ajtót is, csak hogy több infót kapjon az egészről). Mondanom sem kell, hogy ezen karakterre való építésében hatalmas "all in"-t tol a film Bodolai Balázs játékára, aki zseniálisan játssza el a ráírt szerepet és viszi el a hátán az egészet, főleg azon jeleneteiben, ahol a halomnyi kimértebb pillanata között végre akkorát robbanhat, mint a bomba, amikor megköveteli a forgatókönyv. Jó látni, milyen messzire jutottak a magyar színészek a nem is olyan régen még minden filmet domináló műmaníros, természetellenes színészi játékoktól.

Az egészhez nagyon illik a zeneszerző fagyos zongorajátéka is, a thrilleres és a párkapcsolati dráma szálat egyszerre erősítve, a képekről pedig megint csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, pláne ahogy a film a nagyon finoman megszerkesztett szimbólumrendszerét használja (a piackutató üveg, amin keresztül a főszereplő folyamatosan bámul, de ide tartozik a folyton lehalkuló telefon is, stb.). Az i-re a pontot és a tortára a habot pedig az utolsó képkocka teszi fel, ami még nagyon sokáig veled marad, feltéve ha belegondolsz a keretes szerkezetbe, hogy snittre pontosan ugyanúgy kezdődött és végződött a film: az első és az utolsó jelenetben egyaránt egymás mellett ült a páros, arról beszélve, hogy miért akarnak örökbefogadni, kb. szóról szóra ugyanazt mondva el. Mivel sokminden történt a kettő között, kézen fekvő lenne a megoldás, hogy megmarad a film nyitott értelmezésűnek azt illetően, hogy vajon másodszorra sikerül -e nekik, de mivel még a férfi tekintete is ugyanazt a kételyt tükrözi az utolsó snittben, mint az elsőben, sokkal inkább működik a zárás a film párkapcsolati drámai üzenetének summázásaként, ami szerint hogy ha képtelen egymáshoz felnőni a férfi és a nő, illetve végre megnyitni kettejük között a kommunikációs csatornákat, bizony baszhatják. És ez adja a film drámáját is, nehéz ugyanis nem sajnálni szerencsétlen srácot, mivel a film 124 perce alatt látott minden igyekezete ellenére borítékolva van a bukása.

Szóval oda meg vissza vagyok tőle, hogy már megint sikerült kicsiny hazánknak egy olyan filmet csinálnia, ami ennyire működik még az ilyen apró mikrorezdülések és részletek szintjén is, és ennyire sokat képes adni. És ehhez nem is tudok mit hozzátenni, mint hogy irány a mozi, és szurkolok a nemzetközi sikernek is.