Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Kedvencem: Menzel remekbe szabott szkeccsfilmje a zseniális cseh színész, Rudolf Hrusínský tiszteletére.
Nehéz egy osztályzatot adni az egészre, mert van, amelyik film nagyon jó volt, van, amelyik rossz-véleményem szerint.
Nekem Szabó István filmje nagyon tetszett, Bánsági Ildikó ás Máté Gábor nagyszerűek voltak. Az a kb.10 perc nagyon igaz volt.
Illetve Radford-é, az megható volt. Az apácás rész óriási. :)
Schlöndorff filmje (a szúnyoggal) nagyon ötletes.
A Tíz perc: Trombita nagy kedvencem, ellenben ez nagy csalódás volt. Neves rendezők semmitmondó unalmas és fárasztó rövidfilmjei. Egyedül talán csak Volker Schlöndorff filmje volt ez alól kivétel. Ott a történet, a fényképezés is magasan verte a többit. A másik véglett pedig Godard alkotása. Rövidfilmje (mint számomra minden, amit eddig láttam tőle) értelmetlen zavaros valami, amit rajta kívűl szerintem csak az elkötelezett hívei tudnak értékelni. Komolyan ez a negyed óra vagy két órának tűnt.
Örültem a magyar vonalnak nagyon.
8 rendező 8 rövidfilmje, amiket csellózene köt össze, és minden felvonás elején stílusosan megjelenik az alkotó neve + aláírása.
Az elsőt Bertolucci csinálta, amely hozzáillően unalmas lett, pedig a bevándorlásról meg a multikultiról szól. Főhőse egy olasz nő, illetve egy migráns pali. Mike Figgis darabja teljesen kísérleti jellegű: végig osztott képernyőn keresztül láthatunk elvont, nyomasztó történéseket. Az összes közül ez az egyik legegyedibb, egyben a legerősebb hangulatú. Jiri Menzelé a nyuggerlétről szól, ennek megfelelően rohadtul érdektelen. Szinte flashbackekből épül fel a teljes cselekmény. Szabó István egysnittes műve a legsúlyosabb drámailag. Remekül építi a feszültséget, továbbá zseniális, ahogy az óra keretbe zárja a sztorit.
Claire Dennisé az 5., ami olyan, mintha Godard rendezte volna, mivel az egész egy végigpofázós, halálosan vontatott szociológiai okoskodás. A készítő nem is tagadja, hogy monoton, szar alkotást rakott le az asztalra, ugyanis az utolsó mondattal poénosan utal rá. Schlöndorff hozott anyagból dolgozott. Az ő filozofikus, elborult koncepciójú, őrült fényképezésű agymenése a másik legegyedibb. Radford egy nem túl érdekes, űrutazós sci-fi drámát kreált, Daniel Craiggel a főszerepben. A legrosszabbat szerencsére a végére hagyták: Godard szokásához híven, túltolt, fejezetekre bontott filozofálással fárasztja a nézőket, ám ezúttal lehangoló zenével, elborzasztó archív felvételekkel és néhány mozijából kivágott képkockával próbál meg minél felkavaróbb hatást elérni.
Összességében nézve, ez egy közepes epizódfilm.