Retfærdighedens ryttere (2020) ☆ 👁

Az igazság bajnokai
Riders of Justice

(Anders Thomas Jensen)

dán-finn-svéd akciófilm, dráma, krimi, szatíra, vígjáték

4,1
★★★★☆
370 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2023-09-29 22:58:05 kajaktej (3) #33

Ebben a filmben azt az infót, hogy az egyik szereplőt molesztálták gyerekkorában, max egy-két poén forrásául használták fel, de amúgy semmi más nem következik belőle. Az Ádám almáiban is vannak hasonló terhelt karakterek, például a volt teniszező Gunnar, de ott jobban ki lett fejtve, meg a cselekmény is kezd vele valamit, itt sajnos nem.

előzmény: iiglo (#30)

2023-09-29 22:48:41 kajaktej (3) #32

Nem értem ezt a filmet, pedig szeretem Anders Thomas Jensent és ez a film is jól indult, de számomra zagyvaság lett belőle.


Sors nem létezik, semmi sem vezethető vissza egyetlen okra, Isten csak kitaláció. A dráma ott éri el a tetőfokát, amikor kiderül, hogy a bosszúhadjárat nem csak értelmetlen, de még igazságtalan is: hőseink az igazságtalanság bajnokai lesznek, mardosó bűntudattal... Hogy 2 perccel később ugyanők aztán mindenkit lemészároljanak, fejbe lőve még a támadó banda immár védtelen, földön kúszó vezetőjét is, aki pont akkor nyögi ki, hogy nem is érti, hogy mit ártottak nekik. Eddig tartott a moralizálás, egy szemet szemért helyzetben már úgy látszik, kár lenne pörlekedni azon, hogy ki ölt meg kit... De jó, hát nácik voltak, biztos megérdemelték, vagy nem tudom... :D

Mindegy, a vége happy end, de aztán az utolsó jelenet megint zavarba ejtő: ott az a fránya bicikli. Bár előtte 2 óráig arról szólt a film, hogy mindennek számos oka van, és értelmetlen dolgokat egyvalami másra visszavezetni, itt most mégis a biciklivel jönnek. Miért?

Az egyetlen amire tudok gondolni az az, hogy a film valódi mondanivalója pontosan az ellentéte annak, ami a statisztikus szájából hangzik el a filmben. Az igazi üzenet talán pont az, hogy valójában mindennek van oka, létezik sors, eleve elrendelt életút: a szereplő "kockák" útja az, hogy a gyászoló család életét elviselhetőbbé tegyék (miután kiirtották a neonáci családot, ugye :D), és bár mindennek nagyon sok oka van, de ez része a "sorsnak", és a biciklit azért mutatták a végén, hogy emlékeztessenek, minden mindennel összefügg, vagy talán meg is van írva a jövőnk.

Ez a tanulság sokkal inkább illeszkedik az Ádám almái spirituálisabb üzenetéhez, csak éppen a film 90%-ban ennek az ellenkezőjét próbálja meg illusztrálni. Nekem nem állt össze.

2023-05-08 04:29:42 dittike (5) #31

Immáron dvd-n is megnéztem és nem kopott meg a film eredetisége, értelmet nyert újra bennem a kissé diszfunkcionális család fogalma is.

2022-07-21 23:19:55 iiglo (?) #30

Félelmetes, hogy minden dán filmben van egy családon belüli szexuális erőszaktevő :( ez a jellegű szélsőségesség szerintem undorító és felesleges.

2022-04-24 21:35:13 fempolip (5) #29

Szerintem 5 pontos film.

Önállóan is megkapná a pontot, de összehasonlítva a mostani felhozatallal amit láttam, úgy már 5 és egy fél.

Még nem tudom mennyire lesz az, de inkább kirakom a spoilert, aki akarja úgyis 1 kattintás az egész...
Drámai volt, mert az alakítások a főszereplőktől, hiteles volt. Valamint az is hogy kinek a szemszögéből? Nagyon jó hogy a másik oldal nincs bemutatva, nincs manipulálva a néző, hogy ők rosszak vagy sem. -oké elvileg elrendeltek 4 gyilkosságot stb, na de egy komplett szervezet tehet róla, mindenki benne volt? Biztos? Akkor nézzük csak meg bizonyos cégeket, akik kihasználják a világ nagy részét profitért és a munkásai élhetnek, halhatnak senkit nem érdekel.-
A családi dráma is tetszett, teljesen diszfunkciós emberekkel.
Örülök hogy viszont a betegségükről/hátárnyukról nem egy másik dráma jött ki pátosszal, és így én értem is a végső leszámolást. Hanem egy komplexebb talán önmagukon is úrrá levő de hátránnyal küzdő embercsoportot mutat be.

Úgy éreztem végre kaptam egy filmet. Mert -az utóbbi idők filmjeinek arányainál hatványozottan éreztem- ha drámát kapcsoltam be, akkor valami nagyon szájbarágósat kaptam, valami olyant hogy ha nem érzem át hülye vagyok, vagy pedig szívtelen. Az életrajzi ömlengéseknél pedig már a hányinger kerülget. Főleg ha a filmen szereplő személyekből ének még, mert az biztos hogy akkor a halott/halottakra van ráhúzva a vizes lepedő.
Vígjáték kevés volt ami megnevettetett. Szatirikus elemek az utóbbi időben vagy inkább paródiák voltak, vagy nagyon gyengék. Az akció..meg akció. Volt. Kész.
Szóval minden működött nálam.

Egy kis olcsó hiba engem is zavart, ahogy olvasom mást is. Az pedig a leszámolás. Városban. Ez a történet változtatása nélkül is meg lehetett volna oldani, hogy valami kültelepi részen buliznak stb. És ott tényleg senkit nem érdekel, vagy pedig nagyon-nagyon messziről látni 1-1 ablakban fényt. Olcsó, megoldás. Mindegy lett volna. Engem zavart.
És ami a történetvezetést illeti nálam 1/1-ben Ádám almái. Ami nem gond, csak kicsit önismétlés. Bár minden felkapott rendező ennyire tudná önismételni magát.

Most megkövetem magam, és újra megnézem a többi filmjét. Aztán átíróm a pontszámaimat, mert szerintem kevés 1-2 filmnél.

2022-04-16 21:11:41 biri (4) #28

nagyon erős társadalomkritika, amiben pont a körítések túlzása teszi emészthetővé a mondanivaló súlyosságát

2022-01-25 11:09:03 Mizi (2) #27

Köszönjük, Emese!

előzmény: dittike (#26)

2022-01-25 09:55:42 dittike (5) #26

Az apa és újdonsült barátai igyekeztek egy kis színt vinni a búskomor lánya hétköznapjaiba, s a film végére családdá kovácsolódtak össze.

2022-01-14 16:36:10 MicaHiro (5) #25

Szíved joga, hogy ne fogadd el, szerintem a film kaotikus világában szépen elfér ez is ;)

előzmény: Xuja (#24)

2022-01-14 16:30:02 Xuja (4) #24

De annak, hogy lemészárolják a bandát, mégiscsak kell hogy legyen valami előzménye, és azt nem tudom elfogadni, hogy ez is valamilyen véletlenszerűség következménye, mert Mikkelsen karakterfejlődése is szépen alá van támasztva, akkor a kockáké miért nincs? A külső világ bár zavaros, de te belül legyél rendben - most egy ilyen tanulság is eszembe jutott, de lehet ez (is) már belemagyarázás :)

előzmény: MicaHiro (#23)

2022-01-14 15:57:03 MicaHiro (5) #23

Én picit mást gondolok a fő mondanivalónak. Nem "csak" annyi van, hogy felesleges hinni a sorsban, hanem hogy az élet sokkal véletlenszerűbb, mint gondolnánk. Valójában nincsen semmiféle vezérlő elv, és rengeteg dolog történik valamiféle jól behatárolható ok nélkül, csupán véletlenül. Az ember meg persze olyan, hogy ilyenkor is szeret ezt-azt belemagyarázni, hogy megnyugodjon. A biciklis jelenet pedig erre a véletlenszerűségre emlékeztet még egyszer. Most pont jól kijöttek a dolgaik, de az hogy ez így alakult teljesen irracionális, nem azért van amit ők cselekedtek, csak "ezt dobta a gép".

előzmény: Xuja (#22)

2022-01-14 11:23:31 Xuja (4) #22

Nem teljesen értem, hogy mire gondolsz. Az egész film filozófiája az, hogy felesleges a karmában / sorszerűségben hinni vagy azt gondolni hogy ha bosszút állsz akkor megoldódnak a mentális problémáid. Ez legkésőbb az arab faszis jelenetből átjön, de a post-it-es rész az esszenciája neki. Ehhez képest a mészárlás kontraproduktív, és bár az utolsó biciklis jelenet szépen keretbe foglalja az egészet, de semmi újat nem ad, hiszen láttuk az elején hogy egy kék biciklit ellopnak a kiscsajnak.

előzmény: MicaHiro (#21)

2022-01-14 10:34:36 MicaHiro (5) #21

Akkor ezek szerint nem közvetlenül a legeslegvégéről beszélünk :) Mert szerintem az "menti fel" a te kritikáddal szemben is. Hogy ott újra előkerül a bicikli, azzal megint előkerül az egész cselekmény esetlegessége, véletlenszerűsége.
És nekem ezért nem fáj a kissé valóban klisés befejezés sem. Rendben, sikerült nekik, de a végén egyértelműen felveti a rendező a kérdést: Valóban számít ez az egész? Ezzel ügyesen megkérdőjelez mindent, így a szereplők sikerének fontosságát is, amitől a klisés húzások (itt említve az utolsó kibéküléseket is) bár megtörténnek, mégis kapnak egy érdekes és valósághű mellékízt.

előzmény: Xuja (#20)

2022-01-14 10:27:45 Xuja (4) #20

A kockák - akik egész addig az erőszak ellen kardoskodtak (kivéve a dagadt, de ugye ő is visszatáncolt) - hirtelen lemészárolnak mindenkit varázsütésre. Klisés és kicsit az egész film vibe-ját megtörő húzás volt, valahogy máshogy kellett volna megoldani az egész finálét.

előzmény: MicaHiro (#19)

2022-01-14 10:21:17 MicaHiro (5) #19

Miért gondolod, hogy karakteridegen a finálé?
Szerintem remekül keretezi a cselekményt, és húzza alá a mondanivalót.

előzmény: Xuja (#18)

2022-01-14 09:25:09 Xuja (4) #18

Morbid, véres, szatirikus, néhol igencsak túltolt de mégis csupaszív pszichológiai tanulmány nagyon pofás karakterrajzzal. A szereplők mindegyike - ki alapból, ki valamilyen trauma hatására - rendelkezik valamilyen defekttel, és ezért is roppant szórakoztató, amikor alapvetően különböző életstílusú és habitusú emberek között ilyen kémia alakul ki. Nagyon tetszett az üzenete is, illetve ahogy kezeli a véletleneket és sorsfordulatokat - teljesen mentesen bármiféle misztikumtól, karmától. A fináléban viszont tényleg kaphattunk volna valami mást, kissé elcsépelt és karakteridegen lett így.

2021-12-14 21:59:17 Hege (4) #17

Nagyszerű volt látni, ahogy a dánok Stohl Andrása, Nikolaj Lie Kaas levezette Mikkelsen lányának azt, hogy teljesen értelmetlen a szobájának falán visszafejteni az események sorozatát, amik az anyja halálához vezettek, hiszen a változók száma több százmillió lehet. A bicikli ellopása - Markus telefonhívása - az autó lerobbanása - vonatra szállás. Látszólag könnyű a visszafejtés, de a képletbe megszámlálhatatlan tényező lép be. Például az, hogy Ottot aznap rúgták ki, így korábbi vonatra szállt fel, vagy éppen az, hogy az életében volt valaki, aki megtanította neki, hogy adja át a helyét a nőknek. Minden összefügg mindennel, az események sora szinte végtelen lehet. Ezáltal a végső következtetést sosem tudjuk pontosan levonni.
Úgy formáljuk az igazságot, ahogy nekünk jólesik, ezzel illúzióba terelve magunkat. Sokszor ujjal mutogatunk és próbálunk bűnbakokat találni, másokat beállítani hibásnak egy megtörtént esemény miatt, ahelyett, hogy elfogadnánk és megpróbálnánk feldolgozni azt, hogy az életben gyakran megtörténnek dolgok, amikre nem tudunk 100%-os hatással lenni. Ahol nincs bűnbak, nincs hibás, csak az ÉLET van.

Talán ez a film legfontosabb üzenete.

2021-11-07 14:42:24 wim (4) #16

A film kb. 3/4-e a legjobb Jensen-filmeket idézi: feszes tempó, a megszokott groteszk humor, marha jó karakterek, és még a lélektani árnyaltság is megvan. Szinte lubickoltam benne, végre egy 10/10-es film!
Ehhez képest a végén (Rorschach szavaival(10#) és véleményéhez csatlakozva) alaposan szarrá lövik nemcsak a gonoszokat, de az élményt is, legalábbis számomra.

Amit mimóza ír (#7), az éppenséggel igaz, de szerintem ez a fordulat itt nem az az "annyira képtelen, hogy már jó" kategória, mint pl. az Ádám almáiban a gyógyító fejlövés, egyszerűen csak fantáziátlan, és a karakterektől is idegen.
De ha már lúd, legyen kövér, akkor már behozhattak volna a helyzet megoldására valami az említett példához hasonlóan nagyon abszurd, agyeldobós képtelenséget - ha már úgyis a véletlen és a valószínűség kérdése volt terítéken:)
A befejezésnél (karácsonyi jelenet) ugyancsak azt éreztem, hogy Jensen saját magát ismétli, semmi eredetiség - sőt kissé már az érzelmesség is túlcsordult.
Szóval kicsit csalódottan álltam fel a végén.

2021-10-29 23:10:13 Benny Bug (5) #15

Röviden és tömören: számomra minden pontozási rendszerben maximumot ér, az év filmje a Druk mellett. Skandináv barátaink nagyon tudnak valamit. Ilyen fokú műfaj és stíluskavalkádot esetleg csak az ázsiai cuccokban lehet látni, no de az elképesztő az egészben, hogy rendezőnk mennyire jól bánik velük, no meg a karakterekkel is. Mindenki flúgos, mindenki a saját traumájával küzd és közben csak szeretetre, megértésre vágyik. Egy kevés akció, nagyfokú szatíra, némi tragikomédia, emberi sorsdrámák, van itt minden, méghozzá arányosan tálalva. Sírni fogsz, aztán nevetni, meg jön hozzá pár gyomros. Nem vígjáték, mégis régen nevetett ennyire egyöntetűen közönség moziban. Fekete humor a javából, néha nem is tudtam, illik-e így reagálni az adott részre, de hogy hatással volt az egész közönségre, az letagadhatatlan. Mads Mikkelsen újabb lépést tett a halhatatlanság irányába. Amit ez az ember filmről filmre művel, az nagybetűs színészet. Mennyivel kevesebb volna nélküle a mozi világa, te atyaég... Meg az összes színésztársa nélkül is, ugyanis mindenki kiváló alakítást nyújtott. Ja, mellé még a szokásos bosszú témakörét is alaposan felforgatja, miközben arra is érdemes figyelni, mit akar üzenni általa. Mert akar, nagyon is sokat. Nem ragozom én ezt itt tovább, nekem ilyen egy nagybetűs film.

2021-09-25 23:11:49 ryood (4) #14

nekem bejött ez az éjsötét humor. a "bodycount" meglepett, és talán kicsit kevesebb hullával is operálhatott volna, ám így is remek szórakozás volt ez, és még szólt is valamiről...

2021-06-07 01:42:38 szandika99 (3) #13

Eddigi leggyengébb ATJ film, amit láttam. A poénok olyan rosszak voltak, mint egy ízléstelen, részeg nagybácsi lakodalmas viccei. De nem tudok kettest adni egy olyan filmre, amiben Mads Mikkelsen is játszik.

2021-06-05 12:58:56 Dió (3) #12

Hmm, érdekes, hogy neked meg ez akadt fent a rostádon. A végéből én csak arra emlékszem, hogy egymást lőtték, nem holmi ártatlan kóklereket, és különösebben szerintem véres meg erőszakos sem volt, mindazonáltal mint írtam simán lehet, hogy átaludtam valamit, ami nálad biztosítékkiverést indukált, szóval nem feltétlenül áll fent az egyet nem értés veszélye. :-)

előzmény: Rorschach (#10)

2021-06-03 16:29:52 kaamir (5) #11

Nagyon sokértű ez a film, nekem mégis az tetszett a leginkább, ahogy görbe tükröt tart az olyan eszetlen bosszúfilmek elé, mint a John Wick, a Taken vagy a Senki. Mert Anders Thomas Jensen bizony erősen megkérdőjelezi a bosszú létjogosultságát és értelmét. Jobb lesz bárkinek? Segít feldolgozni a gyászt? Egyáltalán biztos, hogy azokon állsz bosszút, akiken kéne?

Mads Mikkelsen pedig hatalmas színész, amit az a film csak tovább bizonyít. A filmtörténetben is nagyítóval kell keresni az ennyire inkompetens, érzéketlen apát, amit ő itt előad. Van egy döbbenetes jelenet, ahol elképesztően rideg módon, az empátia leghalványabb jele nélkül magyarázza a gyászoló, a hitben enyhülést kereső lányának a racionális érveit. Hátborzongató.

Amúgy viszont az egész film valahol félúton van a vérkomoly és paródia között, a mellékszereplők pedig rettentő viccesek (miközben azért mélységet is kapnak). Talán a kedvenc Jensen-filmemhez, az Ádám almáihoz nem ér fel, de 5-ös ez is, nem is kérdés.

2021-06-03 16:07:34 Rorschach (4) #10

Furcsállom kicsit, hogy nálad átment a film, mert ez meg az én rostámon akadt fenn. Bejött, amit Ementálival csináltak, hogy a nagyszájú kanapékatonát magzatpózban sirdogálásig traumatizálta rögtön az első éles szituáció - hogy aztán miért kellett a film végére a pozőr kiállós, mindenkit szarrálövős jelenet, azt nem tudom, de engem kicsit elidegenített.

előzmény: Dió (#9)

2021-05-29 15:37:14 Dió (3) #9

Jelentem, nem akadt fent a szigorú erőszakmérőmön a Riders of justice:) Ebben persze annak is szerepe lehet (bár nem hiszem), hogy összesen háromszor aludtam el rajta. Ez már a sokadik Jensen film, amire hármast akarok adni - most először meg is teszem. Nem rosszabb, mint a többi, egyszerűen csak unalmasnak találtam a sztorit, a karaktereket pedig negatív értelemben furának. Amúgy még ezzel együtt is azt kell mondanom, hogy nincs nagy baj a filmmel, csak nem nekem találták ki a szatírát. :(

előzmény: Rorschach (#2)

2021-05-18 22:04:53 Ubul (5) #8

Anders Thomas Jensentől nem láttam még egy filmet se, de azt hiszem van mit pótolnom, mert ez a filmje számomra fergeteges volt :)
Nikolaj Lie Kaast már így is hiányoltam, sajnálom is hogy Carl Mørck-ként már nem látom újra. Persze itt nem azt a karaktert hozta, de a három hülyén én simán felkacagtam olykor, amit leműveltek.
Többen írtátok, nekem is az egyik fénypontja volt a filmnek a levezetés, hogy miből mi következett, és ennek a magyarázata a post-it-eken

2021-05-18 19:08:07 mimóza (5) #7

Az engem is idegesített, hogy az utcai lövöldözések idején nem csapódtak ki a házak ablakai, amint a rémült emberek kikukkantanak; szirénák sem szólalnak meg, ergo gyakorlatilag a gyilkosságokat követően nincs jogi következmény, de ha belegondolok, ATJ nem detektívtörténeteket akart igazából forgatni, ahol ok-okozati, logikai következmények követik egymást szigorúan, hanem inkább a drámai, szatirikus elemekre összpontosítva alkotja meg sajátos szövésű meséit, lásd az Ádám almáit, ahol pl. a fejlövés gyógyulást hoz... Ha ezt látom elsőnek a művei közül, akkor talán hozzád hasonlóan magam is közepest adnék, de mondjuk a Zöld hentesek után meg sem fordul a fejemben, hogy kompromisszumok nélküli, realista történetmondást várjak tőle.
Engem elvitt a drámai szál és a színészi játék, továbbá elfogult vagyok, ezért újra, alaposan átgondolva is tartom az ötöst. :)

előzmény: unrealnoise (#6)

2021-05-17 19:00:24 unrealnoise (3) #6

Hát ez gyenge volt. A drámai elemek még működtek is benne egy ideig, de a gagyi poénok (sokszor még mosolygásra sem futotta tőlem), az idegesítő karakterek, a hihetetlen és hiteltelen helyzetek leromboltak mindent, ami a filmben jó volt. Persze kétszer az utcán lövöldöznek (elég hosszan), aztán se kamera, se semmi nem rögzít semmit, nah ne legyünk nevetségesek...

Viccesnek nem vicces, drámának kevés, akciónak meg béna, gagyi.

2021-05-17 11:55:51 mimóza (5) #5

A három testőr és a katona, avagy egy mindenkiért, és mindenki egyért...

Nem nagyon találhatsz valódi kifogást, hogy miért ne nézd meg ezt a filmet.
Minden ott ragyog benne, amiért annyira szerethető az Anders Thomas Jensen univerzum. :)

2021-05-05 10:57:13 Rorschach (4) #4

Nem kell csapdát sejteni, nyugodtan megnézheted. Még annak is fennáll a veszélye, hogy tetszeni fog, csak komolyan érdekel, hogy a Run Hide Fightnál felskiccelt koordinátarendszerben nagyjából hova raknád a Riders of Justice-t komolyság és erőszak szempontjából.

előzmény: Dió (#3)

2021-05-05 08:25:36 Dió (3) #3

Hú, ez nem hangzik jól...;) Mire készüljek?:)

2021-05-04 20:17:19 Rorschach (4) #2

Szokásos Anders Thomas Jensen stílus és minőség, avagy a maga - igencsak abszurd - módján fergetegesen vicces film.

A pillangóhatás ábrázolása nekem is tetszett, ahogy az egész tanulsága is, hogy hiába poénkodják meg gyilkolásszák el az egész filmet, azért mégiscsak arra fut ki az egész, hogy jól jönne az a pszichológus.

Dió kolléga, ha ezt egyszer megnézed, érdekelne, mi a véleményed a filmben ábrázolt erőszakról :)

előzmény: oilboy (#1)

2021-04-21 23:52:55 oilboy (4) #1

Érdekes bosszúfilm, amiről kiderül, hogy több, mint egy bosszúfilm (és nem is feltétlen bosszú áldozata a banda). Tetszett az egyik mondanivaló, hogy a legkisebb dolog is szerepet játszhat akár egy ember halálában (a kék bicikli ellopása stb.) és hogy minden hatással van mindenre. Dán hanggal és angol felirattal láttam, de a poénok így is ültek, pont olyan jót szórakoztam ezen a filmen, mint az Ádám almáin, ami szintén ennek a rendezőnek a filmje. Nagy életigazságokra és mondanivalóra ne számítson senki, mondhatni klisés a film, a tökéletestől messze van, de egyszer érdemes lehet megnézni, ha egy szórakoztató filmre vágyik az ember. A film képi világa nekem nagyon bejött, az utolsó jelenet nagyon királyul néz ki szerintem. Hangokkal talán az volt a problémám, hogy a lövöldözős részek elég hangosak a többi részhez képest. A színészek nem nyűgöztek le annyira, mint pl. a Drukban, de azért kitettek magukért, csak semmi extrát nem nyújtottak 1-2 jelenetet leszámítva. Összességében 3,5-4/5 nálam ez a film.