Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Ebben a Bertolucci-moziban megvan az, ami a legtöbből hiányzik: atmoszféra + stílus.
Az eleje olyan érzetet kelt, mintha egy tipikus közönségfilmnek pörögnének a kezdő képsorai. Később persze beindul a művészkedés, de az azért észrevehető, hogy nem Vittorio Storaro volt az operatőr. Az alapsztori eleve érdekes, a híres színészek odateszik magukat, a rengeteg belepakolt betétdal között meg akad néhány rohadtul hangulatos is. A finálé felé haladva érthetővé válnak az addig zavarosabb részek. A rendező itt az olaszos nyári feelingben merül el – láthatóan kisujjból kirázza, tehát végre olyan témához nyúlt, melyet legalább ismer. A meztelenkedés, szex és rengeteg füvezés mellé, pluszban 1-2 elborult, meghökkentő jelenetet is kapunk.
Ez a film mindenestől szépséges, úgy, ahogy van.
Maga az életünk.
Egyelőre mindössze ennyi telik tőlem.
Később majd többet.
A világ legegyszerűbb története, mégis végig szórakoztató tud lenni.
Szentimentális, giccsgyanúsan romantikus mese, de valahogy mégis élvezhető , talán mert ösztönösen benne van az a tudás is, hogy a tömény szépség nemcsak nagyon vonzó, de fájdalmas és elviselhetetlen is. (Mint a klarinétverseny kései Mozartja, amit a film sok más zene mellett használ: édes, de szívszorítóan az). Ami egyértelműen tetszett, az a lassúdad, kissé iránytalan, de unalmassá soha nem váló meseszövés és a fura tánccal a valóságtól elemelt, szinte karneváli bulijelenet.
Külön-külön Bertolucci, Liv Tyler, Jeremy Irons és Toscana még nem feltétlenül 5-ös, de így együtt mindenki hozta, amit vártam tőle és belerakta a közösbe. Nagy varázslat kerekedett ki ebből, megérdemli, hogy méltassam. Meghozta az alább emlegettet nagybetűs ÉRZÉST!
előzmény: Jereváni Rádió (#1)
Ha egy szóval lehetne jellemezni a filmet, akkor ez a szó a FEELING lenne, azaz magyarul ÉRZÉS.
100%
Gyönyörű film egy gyönyörű szűzről és az őt körülvevő belterjes kapcsolatok kis közösségéről. Liv Tylerről el tudja képzelni az ember, hogy a kis közösség minden tagja róla ábrándozik. Bertolucci lassú vonalvezetése mellett sem lehet unatkozni, Jean Marais pedig gyönyörű búcsújátékot kapott. Sokféle mozi tud tetszeni, de az ilyen filmeknél érzem azt, hogy a rendező nem azt akarja elérni, hogy minél több pénzt keressen, hanem kifejezni akar, alkotni akar, hogy mi gyönyörködhessünk. 7/10