Stanno tutti bene (1990) ☆ 👁

Mindenki jól van

(Giuseppe Tornatore)

amerikai-francia-olasz dráma

4,1
★★★★☆
81 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2016-04-19 13:47:31 Prüstü (4) #8

A filmben egy kedves öregurat látunk, de a cselekményből kiderül, hogy annak idején bizony hajthatatlan vaskalapossággal nevelhette gyermekeit, makacs öszvér módjára kiverni a legjobbat a kölkeimből, hány ilyen félrement nevelés van a mai napig. Pont az ilyen erős, akaratos jellemek termelik ki az elnyomottabb generációt, akik egyáltalán nem találják meg a helyüket a világban, mert egyszerűen örök megfelelési vágy felőrli a személyiségüket és minden kudarcot saját jellemük hibájaként konstatálnak.

Fontos, hogy a film a hibáit is bemutatja ennek a karaktertípusnak, és bizony a elkedvtelenedés és hidegülés szele is megérinti. A kórházi jelenetnél, mikor a srác fülébe súgja, hogy " Ne erőltesd, hogy valaki legyen belőle.Neveld úgy, hogy olyan
legyen, mint bárki más." egy nagyon fontos mondanivalója a filmnek.


Ezen felül pedig nagyszerűen mutatja be a modern kor stresszel terhes mindennapjait, és az örök hajtást, ahol már a nagy családi összejövetelek idő és leginkább türelem híján elveszendőben vannak.

Az álom jelenetek zseniálisak, a fényképezés is pazar, a zene Morricone-nak köszönhetően szintén nagyon jól vág a film mélabús, de egyben egyfajta reményt magában hordozó világához, ami talán már csak egy örök nosztalgia.......a boldogság kényszerképzete, ami ebben a rohanó világban már nem érhető el.

2013-08-31 22:52:25 Jereváni Rádió (5) #7

Elképesztő! Elképesztő! Elképesztő! Amikor már azt hiszem, hogy mindent láttam tőle, amikor az andalító, szívet gyönyörködtető képek beleégnek az agyamba, akár a mozi varázsáról (Cinema paradiso, Csillagok embere), akár a II. világháborúról (Maléna), akár a huszas-harmincas évekről van szó (Az óceánjáró zongorista legendája), vagy amikor földbe döngöl a krimijével (Az ismeretlen), vagy a filmbéli csavarjával (Puszta formalitás), és akkor mutat nekem egy olyat, ami bizonyos szempontból túlmutat mindenen. Az állkapcsomat keresem a meglepetéstől. Tényleg nem tudok most még megfogalmazni sem, hogy mi minden ez a FILM, igen, így csupa nagybetűvel. 10/10!!! 100% !!!!

2011-04-04 09:24:04 HowardRoark (5) #6

Nekem a legmélyebben a fehér lóval forgatott képek égtek bele az agyamba.

előzmény: berto (#2)

2011-01-21 17:32:03 Hannibal Lecter (5) #5

Amúgy persze, hogy Tornatore filmje jóval kifinomultabb és mélyebb. A remake-ben leginkább az értékelhető, hogy De Nirónak hosszú idő után végre megint írtak egy normális szerepet, itt meg nagyjából minden.

előzmény: berto (#4)

2011-01-21 12:08:48 berto (5) #4

Köszönöm szépen a helytálló és mély szakértelmet mutató magyarázatot. Így már világossá, és ezzel együtt feleslegessé vált a kérdésfeltevés. Mégegyszer köszi!

előzmény: Hannibal Lecter (#3)

2011-01-20 23:13:43 Hannibal Lecter (5) #3

Kirk Jones filmje tipikus rekonstruktív remake: amerikai tömegfilm-regiszterbe csatornázza be a szerzői filmes alapanyagot: hatalmas, gondtalan, katartikus világbékében oldja fel azt a konfliktust, ami Tornatore olvasatában megoldatlanul marad. Szóval ebben az esetben ez volt az értelme - annyira univerzális történet ez, hogy könnyű "amerikanizált" stílusban újramesélni. Szóval ez nem egy shot-to-shot remake, az amerikai közönség igényeihez kellett igazítani az anyagkezelést, így nyer értelmet a dolog.

előzmény: berto (#2)

2011-01-20 23:06:50 berto (5) #2

Újra és újra felmerül bennem a kérdés; mi értelme van a remake-készítésnek?! Itt van egy zseniális, 1990-ben készített Tornatore-film, ami úgy ahogy van egy csoda, és akkor majdnem húsz évre rá Amerikában készítenek belőle egy kissé giccses újrafeldolgozást. Robert de Níró jutalomjátékának szánták? Mastroianni felülmúlhatatlan, de ezen túl olyan képek, jelenetek vannak benne, amelyek szinte beleégnek a néző tudatába, amig él, emlékezni fog rájuk. Kihagyhatatlan!

2010-08-25 20:08:36 Hannibal Lecter (5) #1

1600. filmemnek mindenképp valami ütőset akartam, és nem is csalódtam Tornatore kesernyés ízű, megindító családi drámájában: a Mindenki jól van a magányos, élete romjain kesergő öregúr humoros etapokkal is felvizezett, de alapvetően dramatikus balladája. A rendező mindvégig matt színkészlettel (kékes-szürkés árnyalatok) és nyomott hangulatú helyszínekkel (szürke háztömbök, szemetes, szélfútta utcafrontok, tömött aluljárók) dolgozik, működőképes kontrasztot teremtve Morricone vidáman sorjánzó zenetémáival és az agilis Scuro úr csökönyös életvidámságával. Ötletes kamerakezelés, gyönyörű variók, festményszerűen költői képek (az autósztrádán átballagó, a forgalmat megbénító szarvas; Milánó mesterségesen odamázolt szentjánosbogarai; Matteo és a nyugdíjas asszony őszi levélhullásba öltöztetett búcsújelenete) és egy zaklatott álomvilágba kalauzoló párhuzamos montázs jellemzi a vizualitást. Tornatore megfelelő arányérzékkel balanszíroz a már-már szürrealitásba hajló álomszcénák (melyek a 8 és fél gyönyörű nyitányára, a tengerparti lebegés-jelenetre is referálnak) és a savanyú interperszonális realitások között, okosan elkerülve a kliséelemeket és a könnyzacskóingerlő hatásvadászatot, eredetien, keresetlen őszinteséggel tálalva a lelombozó végkifejletet. Marcello Mastroianni fájdalmasan élethű alakítása csak hab a tortán, sőt, a művész magyar hangja, a nemrég elhunyt Végvári Tamás szintén kiváló. Zseniális, gondolatébresztő, hihetetlenül lírai remekmű a Mindenki jól van, amit követően garantáltan mindenkit szívtájéki melegség önt el. Nálam eddig Tornatore legjobbja.