Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Itt a filmben két ellentétes nézőpont feszül egymásnak, amelyből a Tiéd, miszerint "minden nőnek joga van rendelkeznie a teste felett", ugyanúgy érvényes, mint a másik, miszerint a nőnek meg kell gondolnia, mit csinál, mert ezzel egy másik emberi élet sorsa fölött is rendelkezik. Ez idáig rendben is volt, de nekem személy szerint azzal volt a gondom, hogy bár vígjátéknak álcázza magát a film, közben igenis kitűzi célul, hogy a téma erkölcsi vetületeibe belemélyedve szembeállítja a két álláspontot, csak ezt olyan egyoldalúan és felelőtlenül teszi, hogy attól a gyomrom felfordul. A filmben a gyerekét elvetető lány és a köré szerveződö figurák egy az egyben hősnek vannak beállítva, míg a másik tábor komplett pszichopatának, mindenféle árnyaltság vagy átmenet nélkül. Azzal pedig, ahogy az abortusz után a csaj kvázi ünnepelni megy egy MekCsikennel, még tort is ül a film a saját torz hozzáállásán. De nem csak ez van amúgy kisarkítva és hányingerkeltő szemszögből bemutatva, hanem kb minden. Ott van pl. a csaj párja. A kondomszakadásos dologtól eltekintve semmi rosszat nem csinált, csak segíteni akar a lányon, ha már egyszer felcsinálta őt és szerelmes bele. Mit kap érte? Egy akkora metaforikus pofont, hogy a fal adja a másikat - és ezt is úgy mutatja be a film, hogy az abortáló csajszinak közben szobrot emel. Annyira propaganda szaga van az egész filmnek, hogy már nézés közben lefogadtam, hogy ezt egy Z generációs nő írta ÉS rendezte, akinek valami személyes baja és sérelme van az abortuszellenességgel, és bár az utóbbit nem tudom alátámasztani, az előbbit az imdb megtette nekem. Az pedig, hogy a propagandájának az üzenete ennyire egyoldalú és káros, nálam kettest érdemel.
Ez az "épp, hogy csak nem ünnepli az abortuszt" dolog tetszett benne igazán. Nem csak, hogy tabu a téma a legtöbb amerikainak, egyenesen eretnekség kiállni mellette, holott igenis joga van minden nőnek rendelkeznie a teste felett és meghoznia a saját döntését.
Ha film végén valami giccses szerelmes összeborulást követően úgy dönt a csaj, hogy megtartja a gyereket minimum 2 osztályzatot lejjebb csúszik a film nálam. A pszichopata keresztély család nagyon jól reprezentálja, hogy sokan hogyan állnak ehhez és akarják meghozni ezt a döntést mások helyett. Ugyanakkor tökjó volt, hogy ott volt benne az anyuka ellenpólusként, aki bár ugyanazokat az elveket vallotta, mint a bébifurgonosok, mégis elfogadta lánya döntését (még ha nem is értette meg). Ezek miatt nem is éreztem a filmet egyoldalúnak. Nyilván egy olyan főhős van a középpontban, aki az abortuszt képviseli, így az nagyobb hangsúlyt kap, de a film ad ellenoldalt is - pozitívat, negatívat. A film végi bemutatása az egész procedúrának gyakorlatilag lépésről lépésre pedig kimondottan segíthet egy tinilánynak az államokban aki nem mer egy hasonló döntést meghozni pedig szeretne (nyilván van ennek lelki hozadéka is, amiről nem beszél a film, de nem is kell neki, pont ez a könnyedség adja a báját).
Emiatt gondolom, hogy a film fontosabb egy átlagos tinivígjátéknál. Nekem a frankó road trip hangulat végig megvolt. Nem is tudom mikor láttam utoljára jó road movie-t.
előzmény: Dió (#2)
Azért elég sokat megenged magának ez a film - gyakorlatilag épp, hogy csak nem ünnepli az abortuszt, miközben úgy mozgatja a karaktereit és a témáját, hogy az már káros és bosszantóan egyoldalú is. Az első fele hoz egy frankó road trip hangulatot, illetve Haley Lu Richardsont egy két órás mosópor reklámban is szívesen elnézném. De ezeket leszámítva értékelhetetlen... vagy csak én nem voltam ehhez a megfelelő hangulatban.
Nagy meglepetés a film! Kicsit a Cooltúra csajos változata jutott eszembe, mégis mélyebb tud lenni annál. Sikerül egy fontos témáról könnyedén beszélnie, miközben a baratságról is mesél (bár e téren újat nem mutat). Fontosabb film, mint amilyennek elsőre tűnik az biztos.
A szabad választás mellett vagyok, de ez a film valami borzalmas. Igazából ez egy nagyon egyoldalú propagandafilm, road-movie-nak álcázva.
Először is, óriási a különbség aközött, hogy az abortusznak legálisnak és szabad választásnak kellene lennie, és aközött, hogy egyes államok nem engedélyezik fiatalkorúaknak, hogy a szüleik beleegyezése nélkül abortuszra mehessenek. A film igazából ezért kardoskodik, amit egy kimondottan kínos jelenetben a főhős le is diktál a nézőnek: miért is nem mehet minden olyan könnyen, amikor az ő, amerikai, kislányos álmairól van szó? De azt már nem mondja el, miért is kéne ezen egy gyereknek egy felnőtt jelenléte és támasza nélkül átesnie. Főleg, hogy gyakorlatilag semmilyen orvosi procedúrán nem eshet át egy gyerek a szülei tudta nélkül több államban, így nem értem, miért pont egy ilyen drasztikus beavatkozás lenne a kivétel. Ezzel nem azt mondom, hogy a film feltétlenül téved, mert nem minden szülő jó szülő, de abszolút nem fejtik ki ezt az álláspontot sem.
Ez egy nagyon összetett és sok tényezős kérdés, így a film egy kihagyott lehetőség: ahelyett, hogy összeszedett vagy empatikus lenne, vagy törekedne egy kis objektivitásra, pro és kontra érvek felvonultatására, inkább már-már karikaturisztikusan szélsőséges és bizarr karaktereket vonultat fel. Az a három ember, aki kiejti a száján a “baba” szót, egyenesen őrültnek van bemutatva, ahelyett, hogy egy kicsit is elgondolkodtatnák a főhőst vagy a nézőt arról, mitől olyan nagy ügy az abortusz kérdése, milyen érzelmeket kavar fel.
Nem volt abortuszom, de volt osztálytársamnak igen. Évekkel később, felnőttként újra találkoztunk és még mindig nála volt a teszt. Elmondta, bár ma sem döntene másképp, nincsen nap, hogy ne gondolna rá. Ezzel szemben ez a film úgy állította be magát a beavatkozást, mint egy fogkőlevételt. Kis kellemetlenség, majd mosolygunk egymásra békésen egy fotelben, finom, puha köntösben, a napfelkelte fényeiben, aztán végre mehetünk ebédelni. Semmi nem jött át a fizikai vagy pszichikai utóhatásokból. Az egyetlen, ami fontos volt, hogy mit gondolnak róla ezek után a szülei. Nem arról van szó, aki így áll hozzá, jobb is, ha nem lesz gyereke, de senki nem menekülhet ennek a rémségeitől, a hetekig tartó rosszulléttől, a lelkiismeretfurdalástól, az esetleges későbbi meddőségtől. A film azzal sem fáradt, hogy ezekről beszéljen a klinikán, ahogy egyébként úgy tudom szokás a mellékhatásokról és az esetleges egyéb opciókról is tájékoztatni, mielőtt belevágnak. Meg sem fontolták a készítők, hogy felmerüljön, hogy talán nem az élete végét jelenti, ha megszüli és mondjuk örökbe adja, vagy felneveli. Így semmi belső konfliktus nem lett felvázolva. Az, hogy mennyire nem fogott fel semmit a morális kérdésekből, mennyire érzett semmit, sem a veszteséget, sem mást, azt inkább annak tudom be, hogy jól funkcionáló szociopata a kiscsaj. És persze normális esetben az apával is lehetne beszélgetni, ha már megtörtént, aminek meg kellett, de persze egyszerűbb beírni a forgatókönyvbe, hogy ő egy zaklató, trükköző bunkó, mint hogy az ő szempontja is benne legyen a képben.
Úgy gondolom, az abortusz sokszor lehet indokolt, nem kéne stigmatizálni, de ekkora glóriát sem kéne ráadni. Nem hiszem, hogy bárki, akinek vannak érzései, ilyen egyszerűen, nyom nélkül átesne rajta, akkor sem, ha őszintén mellette dönt.
De mint film is borzasztóan sikerült a Nemterhes. Amellett, milyen szélsőséges és helyenként logikátlan, az ilyen filmek kliséit is túljáratja: legalább fél órát tesznek ki a montázsok és kocsibelsőben elénekelt ócska popdalok. Ráadásul egy tizenhét évest elcsábít egy kb harminc éves nő, akit öt perce ismert meg és többet nem is látja… Ez nem tudom, miért ok, ha LMBTQ “románcról” van szó, ráadásul itt semmit nem adott a filmhez. A középiskolai hadszíntér is kimerült a fura barát és a gonosz csini csajok meg felszínes instastoryk kis buborékjában. Nem csak az üzenete miatt volt nézhetetlen, de az azért rendesen betette a kaput…