No meglehet, h némelyeknek valóban egy kicsit erősre sikerült a korábbi megnyilvánulásom (nem éreztem úgy), viszont teljesen másra számítottam a sorozattól. Én csak egy érdekes és feszült thrillert szerettem volna nézni, amolyan Tortúra módra és nem voltam rá felkészülve, h ilyen homeopátis dolgokba és azok káros mellékhatásaiba szaladok bele. Ez szörnyen lesújtott és borzasztó csalódást okozott. Mondjuk a feszültséget azt sikerült kiváltania, csak más módon, mint ahogy szerettem volna.

A másik része az, hogy valós történetként akarja bemutatni az egészet, ahhoz képest szörnyen logikátlan és nem reális az egész, valahol hülyének akar nézni mindenkit maga körül. Közben pedig úgy lopkod máshonnan, hogy nem áll jól neki. (Joker).

És szerintem a csattanó sem volt csattanó, és gáz is lett volna, hogy ha arra hegyezi ki a történetet.

Az első rész se volt éppen filmtörténeti remekmű, de az a maga módján szórakoztató popcorn mozi volt. Ez viszont erre sem volt képes, pedig nagyon alacsonyan volt a léc.

OFF
Kétlem, hogy Wesley Crusher karaktere tette tönkre Wil Wheaton karrierjét. Az persze biztos, hogy nem segítette. De, ha belegondolsz csak két kapitány (Shatner, Stewart) vitte sokra (Bakula már karrierrel a háta mögött csatlakozott), és három második karakter (Nimoy, Spiner és Ryan) egyáltalán valamire a teljes Star Trekből. (Mondjuk, hogy Brooks miért nem vitte többre az American History X után rejtély számomra.)
Sőt, Wheaton jól meglovagolta a geek hírnevét, így quasi ő maradt a legismertebb az említettek után.
Egyszerűen színészként ennyi van benne. Ebben a filmben is (hiába övé a főszerep) ő a legsótlanabb. Pedig az egyik Corey és Sliders gyerek sem éppen Oscar matéria.

Mérges vagyok, mert hiába érintett meg nagyon sokszor, nevettetett meg a játékosságával, és mutatott be egy izgalmas világot, de nem használta ki teljesen a terét, meg hiába nagyon kedvelhető ez a Malac úgy általában, ha a történet előrehaladtával elkezd egyre több szexuális megjegyzést tenni egy kiskorú karakternek, ami nagyon nem oké és onnantól már elég nehéz szeretni őt (vagy legalábbis ettől elvonatkoztatni).

Viszont ez a dal gyönyörű, napok óta ezt hallgatom.

Volt már jobb is. Belépő szintű, butabiztos film sajnos, és tudom, hogy nem szép dolog ez az asszociáció, de nekem mégiscsak a színház világát juttatta eszembe, ami véleményem szerint egy szegényesebb eszköztárú, alacsonyabb nívójú ága a történetmesélésnek. Ahol erőnek erejével, intenzíven kell játszani, no meg ajánlott minden egyes réteget szövegben visszaadni, és el tudom képzelni, hogy színpadon ez akár tök jól is tud működni, viszont filmen kevésbé.

A legnagyobb filmes truváj, amit A szomszéd szoba felmutat, egy egész jópofa vágási technika, amit többször is alkalmaz, ezen az apróságon kívül irgalmatlanul kevés izgalom szorult a kivitelezésébe. Emellett elég szájbarágós, fő témáján kívül még egyéb kisebb-nagyobb társadalmi fejtegetéseket is pedzeget, de annyira direkt, hogy ihaj.

Ha én szimplán kijelentem, hogy vannak szar dolgok a világunkban, és kéne már valamit csinálni ezzel a helyzettel, azzal egyet lehet érteni, nem? Talán nem nehéz. De van-e ebben a mondatban művészeti érték? Hát nem sok.

Ezenkívül nagy fájdalom, hogy a fő témájában, ami a film gerincét adja, nekem személy szerint igazából nem mondott a világon semmit. Nem egy átgondolt, kimerítő manifesztó ez, hanem egy halovány színdarab, filmre véve. Nem is rossz a szó szoros értelmében, csak nagyon-nagyon kevés.