Wrong Turn

Film Év Rendező Műfaj Nézettség Átlag
Wrong Turn (2003)

Wrong Turn
Halálos kitérő

Chris a nyugat-virginiai Appalache-hegységben autózik. Sietős az útja, állásinterjúra igyekszik. Legnagyobb bosszúságára forgalmi dugó akadályozza továbbhaladását. Chris az elhagyott dűlőúton próbálja kikerülni az akadályt. Az erdőben azonban baleset éri, összeütközik egy másik kocsival. Miután mindkét autó használhatatlanná vált, elhatározzák, hogy gyalog indulnak segítségért. Útközben összetűzésbe keverednek három hegyi emberrel, akik üldözőbe veszik őket. Akiket ezek az emberek levadásznak, fel is falják.


2003 Rob Schmidt horror, thriller 302 3,1
Wrong Turn 2: Dead End (2007)

Wrong Turn 2: Dead End
Halálos kitérő 2.

A Földet apokalipszis pusztította el. A néhány túlélő Nyugat-Virginia sűrű erdőségében talált menedéket a pusztulás elől. Ha életben akarnak maradni, csak magukra számíthatnak. Azt persze Nina, Jake és a többiek sem gondolták komolyan, hogy mindezt szó szerint kell érteni. Ők egy különleges valóságshow szereplői, melynek házigazdája a veterán Dale Murphy ezredes. A csapat tagjai hamarosan rájönnek, hogy nem csak a kiszavazás miatt csökken a létszám, gyilkos erő munkálkodik a háttérben. A környék a belterjes család vadászterülete, ahol nekik jutott a vad szerepe.


2007 Joe Lynch (V) akciófilm, horror, thriller 148 2,8
Wrong Turn 3: Left for Dead (2009)

Wrong Turn 3: Left for Dead
Halálos kitérő 3.

Az előző alkalommal csak egy csapat táborozó volt az ellenfele a három kannibál hegyi embernek, most azonban nekik is jóval nagyobb kihívás lesz a vadászat: egy rabszállító buszról szöknek meg halálraítélt fegyencek, akik az ő erdejüket választják búvóhelynek. A harc megkezdődik, de a vége megjósolhatatlan: a mutáns gyilkosok vagy az elítélt gyilkosok maradnak-e életben?


2009 Declan O'Brien horror, thriller 99 2,3
Wrong Turn 4 (2011)

Wrong Turn 4
Wrong Turn 4: Bloody Beginnings

Az isten háta mögött, a nyugat-virginai vadonban álló elszigetelt Glenville szanatórium szörnyű bűncselekmények helyszíne volt 1974-ben. Az itt kezelt beltenyészet, kannibál család kiszabadult, és brutálisan legyilkolt mindenkit. Tizennyolc évvel később a téli szünetben egy csapat hóbarát fiatal keres menedéket a kórházban a hóvihar elől. Hamarosan rájönnek, hogy az elhagyottnak vélt épület falai között a gonosz lakozik. Ha életben akarnak maradni fel kell venniük a harcot az őrült gyilkosokkal.


2011 Declan O'Brien horror 57 2,2
Wrong Turn 5 (2012)

Wrong Turn 5
 

Egy csendes kisvárosban minden évben zenei fesztivált rendeznek, melyre sok rajongó érkezik a környékről, hogy alaposan kitombolják magukat. Ezzel a szándékkal látogatott el a rendezvényre öt fiatal is, akik ijesztő jelmezben jelentek meg. Hamarosan nem lehet majd megkülönböztetni ijesztő jelmezeiket a valóságtól, hiszen a filmsorozatból jól ismert kannibálok is megjelennek és nagyon éhesnek bizonyulnak.


2012 Declan O'Brien horror 38 2,2
Wrong Turn 6: Last Resort (2014)

Wrong Turn 6: Last Resort
 

Danny és barátai ezúttal Hobb Springs-be, egy elfeledett nyugat-virginiai kisvárosba utaznak.


2014 Valeri Milev horror 19 1,8