Ant-Man (2015) ☆ 👁

A Hangya

(Peyton Reed)

amerikai akciófilm, kalandfilm, sci-fi, vígjáték

3,4
★★★☆☆
622 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2020-12-14 10:10:36 Xuja (3) #63

A tipikus szuperhőssablonok mellett ez egy kifejezetten humoros és szórakoztató agymenés, amiben sajnos sok a felesleges drámázás és a komolykodás. Alibi sztori és karakterek, de a poénok ülnek, és kicsit lazább hozzáállással az alkotók részéről ez lehetne egy négyes.

2018-06-24 21:42:49 Ivan/ (2) #62

Bámulatosan ostoba film, tele mindenféle őrültséggel. Az egész azonban ennek ellenére is nézhető (szigorúan) egyszer Michael Douglas véget, aki 70 felett is eszméletlenül karizmatikus tud lenni. Egyébként azt nem értem, ezt a szart miért így kellett bevezetni? Az Ant-Man egy futottak még kategóriájú Marvel hős, akinek eredet történetét csak az igazán elborult geekek ismerik. Minek akkor ez így? Miért nem az eredeti Hangya (Dr. Hank Pym) történetét dolgozták fel? Ez így azért sokat ront az amúgy se erős összképen szerintem.

3/10

2018-06-12 14:51:54 ChrisAdam (3) #61

Na, ezt is letudtam így sok-sok év után. Merthogy két éve egyszer elkezdtem és annyira békésen belealudtam, hogy csak a mostani megtekintéskor ugrott be, hogy egyáltalán láttam az elejét. És még így is teljesen újként hatott. Ez azért nem jó ómen, főleg, hogy most is sikerült megszakítani egy nyolc órás szunyával a filmet. A második felére viszont érdemes azért kivárni, mert javarészt ott lapulnak a jó dolgok. Mert az utolsó fél óra kifejezetten jó, azért is, mert általában a szuperhősfilmek esetében pont fordítva szokott lenni, a finálé durrogtatásait már csak üveges tekintettel, élőhalott módban szokás nézni - legtöbb esetben. Itt azonban egész szórakoztató és látványos ez a végjáték, az atomok közti tripet pedig nyáladzva néztem... viszont összességében azért nem volt elég merész, lehetett volna sokkal több eredetiség benne és bátorság. Akár ezt a kis tripet tekintve. Valahogy hiányérzetem maradt, mert tudott volna többet is, Edgar Wright nevét megpillantva meg aztán pláne! De még így is kellemes csalódás és egynek bőven jó szórakozás. Hangya jó karakter, szerethető és sokkal inkább kézzel fogható, mint a többi kirakat Avenger. Michael Douglas és Evangeline Lilly viszont szörnyes sablonos, főleg előbbi coelhói magasságokba röpködött szentbeszédei és unalmas megjegyzései elég bosszantóak, viszont ellensúlyozza Pena és Rudd párosa. Lehetett volna sokkal jobb is a Hangya, viszont másrészről lehetett volna mérföldekkel rosszabb is. Alvási problémáim meg legalább nincsenek. :)

2018-04-25 23:29:36 The Cortez (4) #60

Néhol olyan, mintha nem is Marvel-film lenne, mert még az Avengersre való utalgatások ellenére is kissé kilóg a sorból. Könnyed a hangulat, de azért mérföldekre van a Galaxis Őrzői poénjaitól és lazaságától. Témáját tekintve ez is a technológiáról + a tudományról szól.
Ezt a heist movies irányt nagyon eltalálták, a családi szál viszont rohadtul elcsépelt. A főellenségnek – mint ahogy a Hangyának is – király a design-ja, de fájóan súlytalan, szinte semmit sem csinál a játékidő egésze alatt. Lassú a sztorivezetés (főleg a történet első fele), akadnak üresjáratok is, ám a finálé legalább kellően pörgős, kreatív és őrült lett (mint anno a Thor 2-ben). A látvány 10 pontos, a vizuális megoldások ütősek, a zenei főtéma zseniális, az ötletek pedig keményen elborultak. A végső harc végén az alkotók egyszerre idézik meg a 2001-et, az A hihetetlen módon zsugorodó férfit és sajnos a borzasztó Interstellart is.
Az Avengers 2-nél fényévekkel jobb, de azért Edgar Wright sokkal többet kitudott volna hozni belőle. Összességében 1 kiváló eredettörténet, aminek a 3. Fázis első darabjának kellett volna lennie.

2017-05-23 13:57:54 lakatoszoltan01 (4) #59

Aranyos, humoros, szuperhősös. Kell ennél több a chips mellé?

2016-05-10 14:24:04 BonnyJohnny (3) #58

a főgonosz is elég gyenge volt
Szerintem is, de...
a Marvel filmeknél megszokott erős egyéniségű főgonoszokhoz képest
???

előzmény: Havierez (#57)

2016-05-10 12:38:37 Havierez (4) #57

Tipikus képregényfilm amit megnézés után már el is felejtettem miről szólt. A főszereplő rosszul játszott a szerepét szerintem és a főgonosz is elég gyenge volt a Marvel filmeknél megszokott erős egyéniségű főgonoszokhoz képest.

2016-05-05 15:36:31 kaamir (3) #56

Tizenkettő egy tucat Marvel film, amit csak a főképp a fináléban megvillanó humor tesz egy kicsit színesebbé. Rudd továbbra sem színész, a többiek viszont egész jók. A koncepció totál kiaknázatlan marad, a mikrovilágból semmit nem tudunk meg, meg se mozgatja igazából a fantáziát, annyira nem foglalkoznak vele. A 25 évvel ezelőtti Drágám, a kölykök összementekben azért sokkal plasztikusabb, reálisabb és elevenebb volt ez a világ, mint ez az elmosódott cgi háttér, amit itt kapunk.

2016-01-10 22:25:12 Dió (4) #55

Meglepően szórakoztató képregényfilm, amely fináléján, különösképpen thomas a gőzmozdony "méretes" cameo-ján, lefordultam a székről a nevetéstől. Bár nem mindenhol egy ész a film és maga a sztori, az utolsó 15 percre több innovatívnak nevezhető ötletet pakoltak össze, mint oly sok más képregényfilmnek sikerül.

2015-12-26 12:06:35 Leo_Stotch (4) #54

Semmit nem vártam ettől a filmtől, nem gondoltam, h érdekes lehet majd 2 órán keresztül.
Tévedtem. Vicces is, látványos is (városrombolás is van, makettel, így el tudom viselni, kreatív is volt). Az első zsugorodás a kádban telitalálat.
Marvel szinten az élbolyban van!

2015-12-26 11:18:28 ifj. Ó. Posszum (5) #53

Az egyik legjobb Marvel a Vasember 3 után, ha az nem lenne, simán az első helyen Hangyázna a személyes listán. Paul Ruddnak pedig minden jól áll...

2015-12-05 22:41:22 MicaHiro (4) #52

Nekem itt kifejezetten tetszett, hogy kicsit kevertek bele heist-szerű elemeket, és a humora is jó a filmnek, tele van az egyik kedvenc klisékarakteremmel, a jó ügyért harcra kész amatőr bűnözővel :D És maga a főszereplő is szerethető fickó.

2015-12-05 22:37:01 kwzatz (4) #51

Nem túl nagy elvárásokkal ültem le elé, úgyhogy meglepett. Ezerszer jobb, mint az Age of Boretron! Egy hajszállal ugyan lemarad A galaxis őrzői mögött, de megkapja a zseniálisat. Ilyennek kell lenni egy könnyed képregényfilmnek.

2015-12-05 12:28:08 Ubul (3) #50

pont erre gondoltam én is :D megint hype-ot érzek a film mellett, de tényleg jobb, mint a mostani marvel felhozatal...vagy másabb, kevésbé világmeváltóbb, és gigantikusabb, mint társai

előzmény: tomside (#49)

2015-12-05 11:22:05 tomside (3) #49

Na most, minden, amit erről a filmről elmondhatok, hogy Evangeline Lillynek nagyon csinálnám.

2015-09-09 10:15:29 gerbence (4) #48

Paul Rud, illetve Scott Lang eddig a legszimpatikusabb Marvel-film karakter.
Hogy a Hangyaember, mint szuperhős mennyire menő a többiekhez képest, azt nem tudom (szerintem izgi is lehet, ha majd összeeresztik a többiekkel, hiszen ő mindig valamennyire egyedül lesz a maga mikro-világában), de maga a karakter hibátlan. Vicces, de nem egy nagypofájú jampi; van személyes drámája, de nem egy szenvelgős tragédiahős; van morális indíttatás benne, de nem egy plakát-karakter.
Tetszett, fasza volt, vicces volt, szórakoztató volt. Michael Pena remélem tovább jön a többi filmbe is!

2015-08-09 12:52:24 opposition (4) #47

Meglepetésmentes, szuperhősös sablonokból építkező, de látványos, korrekt nyári popcorn mozi. A mikro-makro játék és végeharc kiváló.

2015-08-08 11:27:30 JohnnyJohnny (4) #46

Az elejétől fogva sejtettem, hogy ezt a karaktert egyszerűen nem fogják tudni elcseszni a készítők... és tényleg nem sikerült! Sőt! Az Ant-man nemhogy hozta a legújabb Bosszúállók mozi szintjét, hanem bizonyos szegmenseiben le is körözte azt. A készítők maximálisan kihasználták azt, ami a karakterben van, a miniatűr világ sok-sok utalással és kreativitással megspékelve pedig egészen szemet gyönyörködtető végeredményt képezett. A film első fele ugyan néhol lassabb tempóban építgeti a sztorit, de a második felében egy igazán ízig-vérig heist fináléval hálálja meg a türelmünket!

2015-08-05 22:57:50 The man who laughs (4) #45

Nem kiemelkedő, de abszolút korrekt és kellemes film lett a legkisebb Bosszúálló eredettörténete. Igaz a történet egy klisé halmaz (viszont nincsen rosszul összerakva, és a színészek is t, a főgonosz pedig ugyanolyan gyenge, mint az összes eddigi önálló Marvel moziban, azonban a kreatív látvány és harcok, illetve a sok humor (talán ez a legviccesebb Marvel film a Galaxis után/mellett) remekül elvoltam rajta. Könnyed szórakoztató film, de még Marvel filmek közt sincs ott a legjobbak közt, ha Wright rendezi talán ki is emelkedett volna onnan, azonban ezt már sosem tudjuk meg, viszont Reed kárára mindenki egy sosem elkészült (éppen ezért tökéletesnek elképzelt) filmhez fogja majd hasonlítani a filmjét. Kíváncsi vagyok, hogy ha nem tudnánk, hogy Wright is elkészíthette volna, akkor most jobb lenne-e a film megítélése?

3,5/5 (Már csak Azért is négyesre értékelem, mert az ennél kategoriával gyengébb Jurassic World-re és Terminator 5-re 3-ast adtam, hogy utobbira miért azt már magam sem tudom)

2015-08-04 07:03:45 BonnyJohnny (3) #44

Nem írhatok mást, mint quasi mindenki, akitől olvastam erről a filmről. Szórakoztató, szimpatikusan kicsi az Avengers óta megalomán MCU-ban, szerethető szereplőkkel, tökéletesen bepozicionálva az MCU világába, úgy, hogy még a folytatás felütése (örömteli, hogy a Civil Wars lesz a következő) is érdekes.
Csak éppen egy jó nagy elszalasztott lehetőség mind a sablonos történet, az (MCU sokadik) erőtlen főgonosz, és főleg a rendezés miatt, ami bár korrekt, de semmi több, és az ember akaratlanul is Wright elvesztegetett lehetőségére gondol.

2015-08-03 16:28:28 Rorschach (3) #43

Egyetlen gondom volt ezzel a filmmel: túlságosan általános és tankönyvi. Sablonfőhős, sablonmentor, sablon kisebbségi buddy poénforrásnak, sablon love interest, sablon kibontatlan, komolyanvehetetlen gonosz, sablon kapcsolatok a karakterek között, újrahasznosított magasztos mondatok. Megnéznék egy olyan cutot, amiben Michael Douglas összes sorát Ben bácsi "a nagy erő nagy felelősséggel jár" kultmaszlagára cserélnék, esküszöm, pont olyan lenne a karakter, mint ebben a verzióban.

Ezt leszámítva viszont nem rossz film az Ant-Man, csak birizgálja a buksim, mennyivel jobb lett volna, ha mernek vele kockáztatni, ha tényleg a hülyülésre fekszenek rá, és nem állítják meg a poénáradatot tíz percenként valami komolykodás miatt.

Mert az a helyzet, hogy Rudd és Peña az esélyeik ellenére megtöltik a karaktereik szegényes alapjait élettel (Douglas, Lilly és Stoll nem ilyen szerencsések, fuldoklanak a sekélyesben), valamint van néhány kreatív és hangosan röhögős jelenet is. Csak nem annyi, mint amennyi mondjuk egy kompromisszumképtelen Edgar Wrighttal lett volna (gondolom én).

2015-08-03 00:31:55 Hicks (4) #42

http://9gag.com/gag/aB3bRw1/hawkeye-and-ant-man-in-action

2015-08-03 00:25:42 Hicks (4) #41

Ez egy jó film.Van történet, vicces, akcióból sincs hiány (ez inkább a film második felére jellemző) jók a karakterek is, kivéve a főgonoszt akinek szerintem nincs kidolgozva eléggé a motivációs háttere és Hope karaktere, aki csak úgy lóg a levegőben, igazából nem sok mindent csinál.
Plusz visszautalások az Avengers filmekre + Sólyom vendégszereplés.
Akár családdal is megnézhető, jó szórakozás.

Plusz pont hogy olyan érzésem volt a film vetítése közben mint anno az első Vasember és a Bosszúállók nézése közben, azokban a filmekben is megvan ugyanaz mint a Hangyában.

2015-08-02 20:38:37 elmouse (4) #40

Jaj. Még viccnek is rossz :D

előzmény: critixx (#39)

2015-08-02 12:31:42 critixx (?) #39

Rick Moranis helyett játszhatná Adam Sandler a főszerepet.

előzmény: elmouse (#36)

2015-08-01 13:41:22 SoZi (4) #38

Jah, és ne felejtsük azt a kis szürreál tripet a vége felé. Gyönyörűséges volt az is.

2015-07-31 21:53:28 SoZi (4) #37

A beépülés szerintem jól sikerült, de ezzel egyik filmnek sincs problémája.

előzmény: BalaKovesi (#35)

2015-07-30 23:52:39 elmouse (4) #36

Én is baromi jól szórakoztam, megadom rá az ötöst. Ennyit még Marvel filmen nem nevettem, nagyon jól áll neki ez a könnyedség. Csak a főgonosz volt kicsit gyengébb a kelleténél, de Ultronnál semmivel sem volt rosszabb. Sólyom vendégszereplése viszont állat volt! :D
Eredeti hanggal néztük a Westendben. Tele volt a terem külföldiekkel, erre véletlenül szinkronosan kezdték vetíteni. :D Páran kimentek és szóltak, úgyhogy kb. 5 perc után újrakezdték, de már felirattal. Az előttünk ülő pár jókat nevetgélt a magyar szinkronon. :)
Marvel top3: Kapitány2, Galaxis, Hangya
Ja és most azonnal akarok egy "Drágám a kölykök összementek!" remake-et!

2015-07-30 22:10:43 BalaKovesi (4) #35

Akkor ügyesen építették bele az univerzumba?
A Hayley Atwelles kijelentéseddel egyébként én is egyetértek. :D

előzmény: SoZi (#34)

2015-07-30 21:00:15 SoZi (4) #34

Akkor megint jövök a különvéleményemmel, mert szerintem ez kurvajó volt!
Kapitány 2 eddig a kedvencem MCU filmem, és még gondolkodom, hogy veri-e... Valahogy nehéz közülük választani, mert az úgy képregényfilm, hogy közben nem akar az lenni, miközben a Hangya maximálisan vállalja, hogy képregényfilm. És jól hozza az összes idevaló állomását a sztorinak. Úgy eredetsztori, hogy kicsit mégsem az, hiszen belecsöppenünk egy kész helyzetbe azáltal, hogy a második Hangya szemszögéből látjuk a történetet. A kötelező edzős, felkészülős részt is megpróbálták a lehető legrövidebbre venni.
Tele van tökjó ötletekkel, pl a bunyó a zuhanó táskában, és az előzetesben agyonnézett Thomas vonatos részt is zseniálisan emelték négyzetre. És itt jön a remek humor, ami nem csak az Avengers moziból ismert jópofizás, hanem tényleg jó poénok! (Nekem a Guardians of the Galaxy humora is csak mérsékelten jött be. Kivéve Drax, akin szakadtam, de a fűcsomó-féle poénok kínosak voltak) Nagyon nem bíztam benne, hogy átjönnek a magyar változatban, úgyhogy a szinkronnak is nagy pirospont jár, mert végre nem faarcal mondták fel a sorokat, hanem jó vígjátékokhoz illően minden hangsúly oda került ahová való. Nem emlékszem sután odavetett sorokra. Általában nagy ívben kerülöm a szinkront de ebben kellemesen csalódtam.
Az Avengers csapat is végre annyi időt kapott, amennyit kell. Sólyom visszakapta az Ultronból kimaradt játékidejét (egyik kedvenc jelenetem lett) Talán a múltbéli történések kaphattak volna kicsit több jelenetet, azokat már az Iron Man-ekben is nagyon bírtam. (Több fiatal Hayley Atwellt az MCU filmekbe! :D )
Mi volt még? Zene állat, jók a témák. 3D nagyon látványos, főleg a mikrovilágban.
Az első extra jeleneten meg végre tényleg ujjongtam,mert Evangeline Lillyt nagyon bírom, örülök, hogy ő is az MCU része lesz. És ilyen király gúnyában! Nem tudtam, hogy létezik a képregényekben második Darázs is.

Szóval részemről marhára jöhet egy Ant-man 2!
Tényleg olyankor mi van a Marvel ki tudja hányéves tervével, ha menet közben kiderül, hogy egy különálló film jól szerepel és a nép több részt akar belőle? Csúszik a többi, vagy kétezerhuszonakárhányig várnom kell a 2-re. Jó, nyilván többet szerepeltetik a társfilmekben, de azért az még messze nem önálló film.

2015-07-25 15:32:52 Jason13 (4) #33

Én szinte teljes mértékben azt kaptam a filmtől, amire számítottam. Egy szokásos, könnyed kis MARVEL-mozit, ami kissé bugyuta, néhol lapos, de végső soron egész szórakoztató.
Hibaként nem rónám fel azt számára, hogy eredettörténet, hiszen minden hősnek el kell indulnia valahonnan és Hangya végül is rászolgált, hogy megkapja egész estés kalandját. Már azért is, mert a képregényekben ő is kulcsfontosságú tagja a Bosszúállóknak, nem mellékesen pedig érdekes figura a maga módján.
Viszont engem kissé untatott a felvezetés. Megkapjuk a szokásos sablonokat és az eddig már ezerszer lefutott köröket teszi meg újra a cselekmény. Értem én, hogy ez nem is az a műfaj, ahol könnyű újítani, de némi kis plusz ide belefért volna.
Azonban ahogy elkezdődik az akció, felgyorsulnak az események. Egymás után jönnek a látványos jelenetek és a remek poénok. Engem leginkább az utóbbiak nyűgöztek le. Elképesztően sokat nevettem a filmen, még talán többet is, mint a Galaxis őrzőin, vagy a Bosszúállókon. Ez leginkább a színészeknek köszönhető, akik szimpatikusan formálták meg karaktereiket. Külön öröm volt Paul Rudd-t ilyen hős szerepben látni, hiszen tehetséges a fickó, de az elmúlt éveket nézve kissé úgy tűnt, elnyelik a romantikus komédiák. Ez a kitérő akár más irányba is eltolhatja a karrierjét. Azonban a show-t szerintem Michael Pena vitte el, neki köszönhetőek a legviccesebb pillanatok.
Sajnos a fő gonosz a szokásos MARVEL-szindrómában szenved, teljesen jellegtelen alak, aki nagyon bántani akar mindenkit és ennyi. Ilyen téren fejlődhetett volna valamicskét a stúdió, mert ez így sokadjára nézve már nem is zavaró, inkább kínos.
Amit még felhoznék negatívumnak, az a rendezés. Nincs vele komoly gond, csak az is olyan sótlan. Kár, hogy Edgar Wright nem tudott megegyezni a producerekkel, az ő kezében lett volna ez az igazi. Peyton Reed szimplán egy iparosmunkát tett le az asztalra, amivel nincs is gond, de néhol azért akadnak olyan pillanatok, melyek ordítottak egy kissé kreatívabb és tehetségesebb direktorért.
Ezek ellenére bennem pozitív kép alakult ki a végeredményről. Mert végtére is a Hangya hozza azt, amit ígér: egy laza, poénos és kifejezetten látványos szuperhőskalandot, ami még a megalomán túlzásokat is kerüli. Nyári kikapcsolódásnak bőven megteszi.

2015-07-23 12:24:00 elmouse (4) #32

Szerintem nagyon jól lefestettétek a mostani fogyasztói társadalom rákfenéjét. Azazhogy tolják a pofánkba a mindenféle jót mindenféle csatornákon, az ingerküszöbünk meg emelkedik. Aztán ha valami tényleg egyedit és különlegeset kapnánk, az már el se jut hozzánk, mert leszarjuk.

2015-07-23 01:36:14 Leo_Stotch (4) #31

Nekem a sok tervezgetéssel van bajom. Régebben olyan jó volt, hogy egy mozimagazinból, esetleg egy év végi listából tudtuk meg, mi lesz jövőre, mit terveznek, mire érdemes várni. Vagy egy mozi lecsengett a nagyvásznon, majd vhs en, dvd n és tvben..aztán hallotunk hírt a folytatásról. Manapság meg bejelentenek 2019(!)es filmeket. Ez nekem olyan furcsa. Meg,hogy meg se tudunk unni jóformán egy filmet, hetente jönnek ha kell hanem, mégsincs meg az az élmény.

2015-07-22 20:52:43 BonnyJohnny (3) #30

Ez utóbbi egy érdekes észrevétel. Az első amivel meggyőztél mióta vitázunk. :P
De elismerem ez valóban hátrány lehet (amire magamtól nem gondoltam). Mivel azt nem lehet kikerülni (nem megenni).
Viszont abban egyeteérthetünk, hogy ez a jelenség nem az Avengers, és legkevésbé Wheadon hibája.
Mindamellett elismerem, így tényleg megunhatja az, aki kevesebb toleranciával bír.

előzmény: ChrisAdam (#29)

2015-07-22 20:48:56 ChrisAdam (3) #29

Sajnos nem tudok nyilatkozni, mert ezek a filmek hiányoznak az értékeltjeim közül. De egyértelmű - azért, mert azok 60 éve készültek és utólag nem nézi meg senki az összes B noirt és italot. Valószínűleg a Marvel-filmek/képregényfilmek közül is lesz egy-kettő amit majd emlegetni fognak, hogy na az király volt és akkor ifj. Chris és ifj. BonnyJohnny fog a hologrammfilmekről beszélni, de jelenleg az ember évről évre láthatja a sok képregénycuccot. Lehet annak idején ugyanúgy az emberek előítélettel álltak neki a Sunset Blvd.-nek vagy hasonló klasszikusoknak, bár azt hozzá kell tennünk, hogy annak idején nem folyt a csapból is noir - úgy értve, hogy nem volt Facebook, KT, 9GAG, IMDb, tv, internet, ahonnan állandóan ezeket nyomták volna minden formában. Szóval jóval kisebb felülete volt ezeknek, szinte csak a mozira korlátozódtak.

előzmény: BonnyJohnny (#28)

2015-07-22 20:34:37 BonnyJohnny (3) #28

Akkor a rengeteg B noir miért nem rontotta el a Sunset Blvd.-t, vagy a Double Indemnityt?
A sok (sokszor ZS kategóriás) italo western míért nem rontotta el Leone westernjeit?

előzmény: ChrisAdam (#27)

2015-07-22 20:31:17 ChrisAdam (3) #27

Az Avengers nem azért jó, mert eredeti.

Mert tényleg nem az. Azt mondtam, hogy egyedi. Nem eredeti. És valóban, egyedi abban a kontextusban, hogy valahogy máshogy pörög, más motor hajtja, mint az előző akciófilmeket, amiket akkoriban gyártottak - így egyedi. Viszont, hogy kicsit összekapcsoljam az Általános fórumban írtakra, az akciófilmek mezején bizony kevésbé egyedi, mert ott mondjuk a Mátrix az egyedi. De az Avengers csak egy jól működő akcióorgia.

Amelyik fagyi jó, az jó. Amelyik fagyi nem jó, azt NEM ESZEM MEG. Ennyire egyszerű.

Nem, szerintem nem így működik ez a dolog, mert ha állandóan azt a fagyit eszed, akkor megszokod az ízét és akkor ki fog alakulni az a fogalom benned, hogy, na ez a fagyi sablonos, pedig először még eredeti volt ugyanaz a fagyi. Aztán kénytelen vagy továbbenni ugyanazt a fagyit, mert nincs más, ezt adják. Ez így működik sajnos.

előzmény: BonnyJohnny (#26)

2015-07-22 20:23:35 BonnyJohnny (3) #26

Az Avengers nem azért jó, mert eredeti. Ellenkezőleg, a Marvel brand minden sablonosságát felvonultatja. Attól jó, hogy jól van megcsinálva. És ezt már semennyi képregényadaptáció nem képes visszamenőleg elvenni.
Amelyik fagyi jó, az jó. Amelyik fagyi nem jó, azt NEM ESZEM MEG. Ennyire egyszerű. :)

előzmény: ChrisAdam (#25)

2015-07-22 20:20:10 ChrisAdam (3) #25

Nem, hanem ha legközelebb jön egy Avengers-szintű jelenség, fele akkora érdeklődésem lesz felé és talán nem is értékelem annyira, mert "annyiszor ellőtték már". Nem beszélve arról, hogy ha a sok egykaptafa film után megnézem az Avengerst, azt mondom, na bakker, ez olyan egyedi volt akkor, most már csak egy szimpla akciófilm.

Mikor finomabb a fagyi, ha reggel-délben-este elnyalsz egyet, vagy ha naponta csak egyet? :) Valahogy így működik ez is. Killjoy által felsorolt képregény-adaptációk pedig azért működtek, mert 1. nem egy stúdió, megálmodó, stílus képviselődött. 2. nem egy éven belül jöttek ki. 3. teljesen máson alapultak és volt bennük művészet, nem csak zöldhasú szemek.

Egyébként pont emiatt félek a sok Star Warstól. Komolyan, mintha hirtelen attól félnének a filmkészítők, hogy 2020-ban eljön az Úr az égből és vége lesz a világnak, addig a lehető legtöbb kiaknázatlan újrahasznosított aknát aknázzák ki újra! Most lesz hirtelen annyi Star Wars film 6 év alatt, amennyi volt 28 év alatt, méghozzá mindenféle történettel és amatőr rendezőkkel, akik talán nem nőttek fel a feladathoz (Edwards khmm....).
Egyébként most belegondolva tényleg, hihetetlen micsoda dolog ez. Ahogy kiadta Lucas a kezéből a jogokat, hirtelen mindenki Star Wars filmet készít. Szörnyű...

előzmény: BonnyJohnny (#24)

2015-07-22 19:31:25 BonnyJohnny (3) #24

"Elveszik az értéke a képregényfilmeknek."
Miért?
Ha csinálnak még ötöt, az Avengers (vagy Dark Knight, vagy Crow) romlik egy osztályzatot? Vagy hogy? :D

előzmény: ChrisAdam (#23)

2015-07-22 19:11:26 ChrisAdam (3) #23

Jó is, ha csinálnak, csináljanak is. Csak ne folyjon mindenhonnan az. Elveszik az értéke a képregényfilmeknek. :)

előzmény: Killjoy (#22)

2015-07-22 18:57:15 Killjoy (4) #22

Hát ez jó volt. Nem kiemelkedő, de egészen jó. Jó pár nagyobb hype-ot kapott képregényfilmet kenterbe vert.

Egyébként képregényfilmekre fanyalgóknak néhány cím abból az időből, mikor még nem volt akkora marketingértéke a képregénygyökerek hangoztatásának: A holló (1994 - KT:3,9), Kárhozat útja (2002 - KT:3,87), A pokolból (2001 - KT:3,70), Oldboy (2003 - KT:4,44). Nem kell persze a képregényes alapoktól Oscar-díjas alkotást várni, de azért sok jó film is készült ilyen alapokból.

2015-07-21 21:58:23 henisz (4) #21

Szerintem a Hangya az egyik legemberibb és legszerethetőbb Marvel karakter, ezért kapott külön filmet. :)

2015-07-21 15:55:34 BonnyJohnny (3) #20

Olórin kritikája alapján egyébként nem olyasmi. De, ha ilyesminek láttad azt, akkor nem csoda, hogy nem érted, miért szeretik annyira. :)

előzmény: gringo (#19)

2015-07-21 11:37:38 gringo (4) #19

olyasmi. én amúgy nem értettem, azt mindenki miért imádja annyira :D

előzmény: BonnyJohnny (#16)

2015-07-20 22:24:08 henisz (4) #18

Nekem tetszett, üde színfoltja a MCU-nak. :) Önironikus, könnyed és teljesen komolytalan. :D

2015-07-20 17:37:14 Olórin (3) #17

Az utolsó fél óráért megéri, egyébként totál átlag.

2015-07-18 19:05:58 BonnyJohnny (3) #16

Olyan, mint a Guardians of the Galaxy?

előzmény: gringo (#15)

2015-07-18 18:29:06 gringo (4) #15

Elég vicces, jobb mint a többi Marvel-cucc

2015-07-16 22:16:17 Leo_Stotch (4) #14

Nekem is tetszett a Galaxis őrzői és most azt látom, annak a farfizén próbálják ezt beerőltetni. Az egy vicces látványfilm volt, itt meg az az érzésem, hogy vicceskedő lesz, súlytalan főhőssel, mert ezt a karaktert, szuperhőst, nem tudom se komolyan venni, se nevetni rajta. Bár a Bosszúállók huszonkettedik tagjának elmegy, csak a különálló mozit sokallom tőle. Egy negyed órás álleejtős jelenet pont elég lenne, lett volna az egyik Avengers moziban.
De lehet a moziból kijövet másként gondolom majd.

2015-07-16 22:02:43 TomPowell (4) #13

Egy szóval sem mondtam, hogy én nem, csak azt, hogy ezek csökkentették a szkepszisemet.:) Plusz Gunn azért rendre odaszólogat a Marvelnek, azért is példálóztam vele, és mindezt annak fényében, hogy személy szerint nem borultam le A galaxis őrzői előtt, de kellően szórakoztató műfaji kavalkád volt a Marvel univerzumán belül. Ha ezt a szintet hozza én már elégedett leszek.

előzmény: Leo_Stotch (#7)

2015-07-16 21:55:56 BonnyJohnny (3) #12

a szándékos szókiforgatás nem ér :P
Végletesen fogalmazott. :D Mondjuk úriember tényleg nem üt le egy ekkora labdát... de hol vagyok én az úriembertől? :D

Én egyébként nem bízom a filmben. De én sem a reklámkampány miatt. Már rég nem hiszek neki. A Marvel komor filmet ígért a Vasember 3-nál és a Thor 2-nél, aztán kb. önparódia lett mindkettő. Csak éppen közben messze nem olyan stílusos, sablon mentes(ebb) és szórakoztató, mint a Giardians.

előzmény: Rorschach (#11)

2015-07-16 21:47:02 Rorschach (3) #11

Bonny: a szándékos szókiforgatás nem ér :P

Chris: én bízom a filmben, láttunk már nem egyszer elcseszett reklámkampány után baromi jó mozikat. Tény, hogy nem erőltették meg magukat A Hangya marketingesei, de hiszem, hogy a tömeg-poszteren (ami egyébként már a Vasember első részénél is bevett szokás volt és azóta sem javult) és a blőd előzetesen (vannak, akik még mindig szentül hiszik, hogy sablonmondatok puffogtatásával tágabbra szabhatják a célközönséget) túl egy igazi fun popcornmúvi rejlik... Egyedül Corey Stoll ránézésre papírmasé főgonosza aggaszt nagyon, úgy érzem, okkal, hisz Marvel-betegség, hogy nem képesek kiállítani egyetlen normális antitézist sem a hőseik ellenében. És senki ne jöjjön nekem Lokival.
Az meg, hogy mennyire lehet hasznos tagja a Bosszúállóknak a Hangya... Figyelj, ha az önmagukban működésképtelen Thort és Hulkot be lehetett integrálni a csapatba, egy Whedon-kaliberű karaktervezetési zseni simán megoldja ezt a Hangyával is :)

Gunn nyilatkozata pedig természetes, hogy egyáltalán nem mérvadó. A pénz az úr, Cameron is elismerően nyilatkozott a T5-ről :) Még a leghülyébb kretén is tudja, hogy nem harapunk a kézbe, amely enni ad.

2015-07-16 21:32:36 peti0290 (4) #10

Igen, ezzel én is így vagyok valamilyen szinten. Annak ellenére, hogy nekem jelenleg még nincs különösebb problémám a Marvel univerzummal, meg úgy általában a képregényfilmekkel, és valószínűleg erre is befizetek a jövő hétvégén, ezeket a dicsérő nyilatkozatokat én is kétkedve fogadom. Nem is kell sokat visszamenni ahhoz, hogy találjunk egy olyat, amikor egy rendező elismerően nyilatkozik egy filmről, aztán a közönség meg a kritikusok is valahogy nem úgy látják.

előzmény: Leo_Stotch (#7)

2015-07-16 21:21:09 BonnyJohnny (3) #9

Nem, nem minden műfajra igaz, mert ez egy széria.
Mi van? :D
A mondatod második fele mivel cáfolja az én kijelentésemet?

Itt a Marvel filmekről beszélek, meg persze igen, a DC is.
Meg a Sony... meg a Fox... meg még a képregény őrület előtti alkotások: Penge (ami szintén Marvel, és szerintem tekinthető a mai képregényfilmes siker nulladik pontjának két évvel az X-Man előtt), mega Spawn, meg a korábbi alkotások (nem csak Superman, Batman, volt ott még Flash, és Amerika kapitány is jóval azelőtt, hogy Kevin Feige lediplomázott volna a Dél-Californiai egyetemen.

De akkor tiszteljük meg ezeket a jó filmeket azzal, hogy nem másolják és nem állnak az árnyékukba a többi filmek. :)
Vesszenek az olasz szndálos filmek, az italo westernek, a B noirok is?

előzmény: ChrisAdam (#5)

2015-07-16 20:58:51 ChrisAdam (3) #8

Én jobban adok arra, hogy a Meta 64, a IMDb már most 8 5000 szavazattal, Rotten 6.7... Nem rosszak ezek, csak azt bizonyítják, hogy középszerű, mint a többi.

De már túl sokat beszéltem a filmről. :D

előzmény: TomPowell (#6)

2015-07-16 20:47:19 Leo_Stotch (4) #7

Na ha James Gunn dícséri. :) Mintha anyám főztjét fényezném. Én az ilyen véleményekre cseppet sem adok. Csak a szememnek hiszek.

2015-07-16 20:13:26 TomPowell (4) #6

Bevallom én is egész szkeptikus voltam a filmmel szemben, de az, hogy a szuperhős zsánert vegyíti a heist mozival már alapból érdekes és szimpatikus koncepció, az elmúlt hetekben pedig megjelentek az első pozitív vélemények, köztük James Gunné, aki szerint a Vasember első része (no meg persze A Galaxis Őrzői:)) mellett ez a kedvenc Marvel mozija, kellően önreflexív, és humoros. Plusz a zenei főtémája ( [link] )is abszolút alátámasztja a heist mozi hatást, ami muzikálisan is szépen elkülönülni látszik az egyre inkább elpanelesedő Marvel aláfestésektől.

előzmény: ChrisAdam (#5)

2015-07-16 19:57:58 ChrisAdam (3) #5

Igazából az első komment azért bukott ki belőlem, mert elképesztően unalmas a trailere. :D Alapból nem lenne az, ha nem láttuk volna már ezerszer ugyanezt a beállítást, ugyanazt a felépítést. Nem ad semmi, de semmi újat. Ha a trailer nem, akkor a film hogyan tud esetleg majd annyira új akciófilmet adni, mint anno mondjuk a Bosszúállók, ami habár nem volt spanyolviasz, de mégis stílusosan tudta újítani ezt a szálat. Így három évvel később, ezernyi hasonló film után azt mondom, majd talán egyszer egy téli éjszakán, monitoron. :)

Nem, nem minden műfajra igaz, mert ez egy széria. Itt a Marvel filmekről beszélek, meg persze igen, a DC is. Készültek jó filmek valóban, ebben igazat adok. De akkor tiszteljük meg ezeket a jó filmeket azzal, hogy nem másolják és nem állnak az árnyékukba a többi filmek. :)
Na, de remélem nem csalódik senki. Én se. :)

2015-07-16 19:48:35 Leo_Stotch (4) #4

Ordas pénzügyi bukta nem lesz, olyan Hihetetlen eredményre számítok. Inkább az aggaszt, pontosabban tökmindegy, de érdekel, mennyire lesz ennek a karakternek létjogosultsága a jövőben. Ok, átugrik a kulcslyukon, de azonkívül mivel tud segíteni egy Thort, Vasembert Thanos ellen? Vagy nagyra is nő?

2015-07-16 19:35:55 Rorschach (3) #3

Én kifejezetten kíváncsi vagyok, megmenti-e az önreflexió és a humor ezt a filmet, vagy a futószalagról egyből a kukába kerül, a történelem ordas kritikai-pénzügyi buktái közé :)

2015-07-16 19:25:04 BonnyJohnny (3) #2

Fene tudja. Felőlem vámpíros romantikus filmek is lehetnek, én nem a műfajt nézem, hanem, hogy jó legyen a film. Az Avengersek azok, meg a Dark Knight trilógia is. Mások meg szarok (Marvelek között is van olyan), de ez minden műfajra igaz, nagyjából hasonló arányban.

előzmény: ChrisAdam (#1)

2015-07-16 18:16:35 ChrisAdam (3) #1

Verjetek meg ha én vagyok az egyetlen, akinek a könyökén jönnek ki már ezek a filmek! :D Egyszerűen nem tudom elképzelni, mi újat adhat az utóbbi évek popcornos képregény-adaptációkhoz. Hamar megunja az ember. :)