Mot naturen (2014) ☆ 👁

Magam ura
Out of Nature

(Marte Vold - Ole Giæver)

norvég dráma, vígjáték

3,8
★★★★☆
104 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆

Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.

2015-07-08 10:51:50 ifj. Ó. Posszum (5) #10

Utálom az önnarálós filmeket, de itt kellett, nagyon is. Okosan dogmázik, a homály és a sötét itt plusz jelentést ad a képeknek, nem csak a prosztó kizökkentés a cél. Nem kíméli a férfi népet. S a vége pedig pont úgy záródik, ahogy azt az én szájam íze megkívánja. Az idei év eddigi legjobbja.

2015-07-02 13:09:49 zsandar filip (5) #9

Elbűvölően hiteles, ám felhőtlen szórakozást ne várj.
Az életünk lehet humoros, szellemes epizódokkal tarkított, nem gondolom "vígjátéknak", a besorolás rendkivül sematikus, lekopaszított.

Felőről a család, a gyerek, a feleség/férj. Főként , ha az alkalmasságin buktunk már az elején. És ez ez bizony lehet gyerekkorban predesztinált.

Csak egy kis szabdságra, lélegzetvételre vágyik főhősünk. Megterhelő bizony a lassan megunt feleséggel törődni, nem beszélve ott a kisfiú, mit kezdjen vele? Akadozik a párbeszéd, kisfia pedig egykedvűen tekint nemtörődöm apjára, a feleség veszi derűs megértéssel, egyelőre egyensúlyoz.


Aztán nekilódul emberünk a fantáziált szabadságnak, csapongó gondolatai azonban nem hagyják békén , és egyre mélyebbre hatol bennünk is. Valószínűleg ez nem az első eset,. amikor csak magával törődve perlekdik benne a lázadás és kicsit felszínesen, kicsit sekélyesen , mégis irányt tartva a felelősségtudat.Mert melyikünk nem fantáziál a mókuskerék közepette macsó szerető karjairól, nőcik formás cici-popóiról? Vagy csapot-papot otthagyni, nincsen toldozás-foldozás-javítgatás-szépítgetés, irány a tabula rasa, cukormázas újrakezdés. Vagy a KÖZÖSEN alapokig lecsiszolt, ellaposított párkapcsolati társ halálát is időnként megkívánva. Naná! És történik ez itt is abszolút életszerű mélázásokkal, meglassított vagy épp suhanásszerű emlékek, ötletelések lendületében.
Remek tempóban kinálja mindezt a rendező és a príma főszereplő. Hogy aztán hazatérve visszacammogjon a kerítés övezte családi ketrecbe. Mert nem kínál semmilyen megoldást, és teszi tovább gépiesen, szárnyaszegett beletörődéssel a dolgát.


Azon is morfondíroztam, lépett-e előre a gondolatsodrás végére. Talán felismerés, ahogyan megszürkült emlékeiben saját apja idegenként üldögél a megszeppent gyereknek hátat fordítva, megszólítani sem lehetséges, később pedig nem is fontos. Jól elbánt vele ez az antiapa és férfi rezzenéstelen közönyével, és most teszi , adja tovább ő maga is. Valamit kapizsgál.


Ajánlom a filmet belső csatát folyamatosan vívóknak, beletörődőknek és lelkes vagy éppen kiégés szélén álló újrakezdőknek is...

2015-06-21 22:02:47 somogyireka (5) #8

Éppen ez a nagyszerű a befejezésben. Nincsenek itt nagy csodák.
Ja igen,és az elején én is hiányoltam, hogy "ennyire a felszínen marad", de aztán az jutott eszembe, nos ilyen is van, és ez a film pont csak ennyit ígér, de ezt az ígéretét aztán be is tartja. Ezért lett végül 5-ös nálam.

előzmény: ryood (#7)

2015-06-21 21:44:49 ryood (4) #7

tetszik, amit írsz.
ja, és a befejezés bravúros, csak annyi, hogy mennek frizbizni a fiával, semmi gyökeres változást nem mutat, talán minden marad is a "régiben"..

előzmény: somogyireka (#6)

2015-06-21 21:40:09 somogyireka (5) #6

Ez de tetszett..”Otto der normalverbraucher” (No-ban hallottam ezt a kifejezést, Otto, a középszerű felhasználó..megszerettem, nem Ottot, a fogalmat)életközepi válságban. A témához elég könnyű kapcsolódni, vagy valaki átélte már, vagy előtte van még vagy éppen benne. Hősünk pontosan a közepiben. Útra kel a hétvégén a norvég vadonba, mely már 1 km-re a kisvárostól olybá hat, mint valami éppen isten tenyeréből kicsusszant világ, annyira tiszta, annyira érintetlen. Emlékszem, egyszer régen én is ezért kezdtem el svédül tanulni, mert reméltem a nyelven keresztül a közelébe kerülhetek a teremtésnek, amikor még frissensült..
Elindul, maga mögött hagyja asszonyt és gyereket és gondolkozni kezd. Fut, lohol, hátha utoléri magát.
Nem, nem jut túl messzire.. De nekem pont ez tetszett, hogy a film nem is akart többet kínálni, semmi isten, semmi izmus, éppen csak egy egyszerű, a mindennapokban öltönyös férfiú elég szűkre szabott világnak falaiba ütközünk. Sehol semmi kijárat. Sehol semmi válasz, hallgat, teljesen közönyös a táj, mintha ez a jól elképzelt isten nem sejtene semmit a létezésünkről. Van (vagy nincs, ki-ki a saját ügye szerint) és csend van, mély, északi, tűhegyes csend.
Minden csak nagyon emberi, nagyon ismerős, roppant banális, már-már kínos, de hát pont ilyen az ember.
Szeretem, ha a kamera ilyen közel megy a szereplőhöz, tetőtől talpig átjárja azt, minden zugát bemutatja (szó szerint), felfedi a titkait. Nem valami nagyszerű titkok ezek,éppen ellenkezőleg kisstílűek, pl, hogy kinek az arcát képzeli maga elé önkielégítés közben. Gondolom, senki sem szeretné,ha ez kiderülne, a de a rendező (= főszereplő)itt sem titkolódzik.

Van egy kedvenc részem, féltem itt rontja el. Keresi az elhunyt apját a vadonban, hátha mégis feltűnik valahol,mint fa fű, virág. Féltem, itt tolja majd túl.Lesz túl direkt, ám aztán akkor érkezik meg az „apa”, amikor a legkevésbe sejteném, épp csak feltűnik, finoman, alig észrevehetően, mint ahogy elmúlt lelkek „szoktak”

2015-06-18 22:34:17 Tenebra (4) #5

Nem volt rossz, de nem is okozott akkora ovációt. Én azért már elég sok ilyen filmet láttam, kezdve akár Renoir Vízből kimentett Boudou-jától a Charles élve vagy halva c. filmen át az Út a Vadonba és a Vadon című filmekig. Na, meg a 127 óra is beköszönt kicsit, de azért az más.

A téma viszont engem is érdekelt, megérintett, mert bár távol vagyok még ettől a kortól (igaz, már csak 10 évre :D), de egzisztenciálisan én sem érzem magam biztosnak. És hajlamos vagyok én is ugyanilyen ellentmondásos gondolkodásra, mint a főhős. Átéreztem minden kínját, pedig nekem egész más a problémám, mint neki. Illetve annyira nem is. Mert mindenkinek van olyan élménye, ezt garantálom, hogy visszagondol, és azt mondja: lehetett volna másképp. Nos, ez a film is erről szól többek között.

Ugyanakkor meg benne van az is, hogy ez a társadalom, ez a világ milyen merev, üres, álságos konvenciók alapján működik. A természetet én is pont azért szeretem járni, mint Martin, mert megszabadít ettől a káosztól, és visszavisz az egyértelműség világába, ahol csak az éjszaka és a nappal, a víz és az élelemszerzés, a túlélés és az életben maradás számítanak, semmi más.

A humor is jó, jóllehet, nekem már túl sok a fasz és a faszverés. Azért néha már úgy éreztem, ez a rendező exhibicionista, mert annyit mutogatja magát, és a farkát a filmben. Olykor már öncélúnak éreztem ezt, és persze kifejező, mikor a sikertelen szex után pornót néz a mobilján, és arra veri, de mégis... Azért ez már kicsit sok volt, ráadásul el is fáradtak ezek az altesti poénok a sztori végére. De amúgy összességében jó kis dramedy volt ez. A világot nem váltja meg, de elgondolkodtat és formailag is kreatív.

2015-06-18 21:32:38 ryood (4) #4

mondhatni pontosan az a generáció vagyok, amibe a főszereplő is tartozik. családom nincs, egyedül élek, viszont mégis, szinte tökéletesen azonosulni tudtam vele..ebbe a részébe nem is megyek most bele jobban..
nagyon szép és üde film ez, kiváló képi-hangi metaforák, lendület, humor, ritmus, dráma a helyén. néhol egészen önmarcangoló, de szerencsére sosem válik depresszívvé. alapvetően légiesebb darab (bár semmi esetre sem vígjáték), de nincs is ezzel semmi baj, talán, ha egy kicsit mélyebbre ásna az önzazonosítás terén, még a zseniálist is megadnám neki, de így is egy nagyon erős jó.
(éljen a norvég video-monológ-napló)

2015-06-12 23:58:58 Ugor (4) #3

Egy kis szubjektív: hát igen, vannak az un. „díszbemutatók”. Ma ez is az volt. Voltam már páron, egyre érdekesebb és egyre díszebb. Már csak azért, mert felmegy a színpadra a pulpitushoz egy srác a strandnacijában és köszönti a díszközönséget. Sziasztok, mondja, látom, eljöttetek, és remélem, hogy örültök, na akkor én át is adnám rögtön a szót, és nagy tapsot kérek a…. gyér taps. Ő is bejön. Mondja, hogy mindenki érezze jól magát. Majd jöjjön még be két cuccman és ők is mondjanak üdvözlést, nagy tapsot kérünk nekik… de legalább megtudtunk valamit ebből a kis tenyerestalpasságból, hogy ez egy sok film közül kiválasztott darab, és na, most már motiválva is vagyok, hogy lássuk, miért pont ezt választották ki… a közönség meg totál rejtély. Mert azt hinnéd, ilyenre műértők jönnek el. A fenét. A hátsó közép a legalpáribb poénokat hálálta meg hangosan, idegesítően rossz helyen „keverte be” valaki az élő nevetést. Na jó, hát mindenki ott nevet, ahol akar… de nem ott mobilozik! Az előttem ülő csaj kb. hárompercenként kapta elő a mobilját, hogy Facebook-on frissen reagáljon. Mindannyiszor a tenyérnyi izé mint a zseblámpa világított a szemembe. És kénytelen voltam egyszer csak ingerülten szólni is ezért… de mások is hasonló eszközökkel verték el az időt, és mindenkire nem szólhatok. De ezek minek jönnek el egy díszbemutatóra?? Off vége..

2015-06-12 23:38:49 limupei (4) #2

Én is így gondolom, ez egy megfelelő európai film így nyárra. Van humora, van agya, kicsit megbirizgálja a lelket és könnyű. No meg nem ugyanolyan, mint huszonöt másik :)

előzmény: Ugor (#1)

2015-06-12 23:29:12 Ugor (4) #1

Jó, hogy elhozták nekünk a fiúk. Valami, ami szokatlan, érdekes, más, és eddig ismeretlen értéket képvisel. Nem a filmművészet örökfényű gyöngyszeme, de nem baj, tonnaszám láttam ennél rosszabb filmet. Szóval, nem bántam meg. Fantasztikusan szép sokszor a norvég táj! Zord és szikrázó. Végigfutni rajta talán szívmelengető is lehet. Itt nem az volt. Nem lövök le semmiféle poént, az embernek egyedül futás közben millió dolog eszébe juthat. Hát ha már, akkor miért ne éppen az életéről? A jó és rossz mérlegeléséről, az elviselhetőségről, a menekülési vágyról, a mindenkit megérintő hétköznapi problémákról, a belső félelmekről, a továbbélés kényszereiről, szóval, értitek, na. Persze, hogy értitek, európai film, úgy gondolkodik, mint mi. És ilyeneket mi is gondolunk sokszor, csak közben nem futunk csodaszép norvég tájakon.