True Lies (1994) ☆ 👁

Két tűz között

(James Cameron)

amerikai akciófilm, kalandfilm, thriller, vígjáték

3,7
★★★☆☆
740 szavazat
Szerinted:
?
☆☆☆☆☆
2009-07-22 slozi

A nukleáris holokausztot épp sikeresen elodázó (akkor még azt hittük, azt végleg zsákutcába futtató) James Cameron néhány komolyabb hangú remekmű után 1994-ben elérkezettnek látta az időt arra, hogy a sötétítőfüggönyöket félrehúzva már a humor sugarait is beeressze alkotói koncepciójába. Persze tévedés lenne azt állítani, hogy a rendező addigi életműve citromba harapott, depressziós látomások sorozata lett volna, hisz egy-egy megmosolyogtató momentumnak, vagy svungos egysorosnak mindig jutott hely és idő, de a humor, mint az akcióval csaknem egyenértékű összetevő először a True Lies-nál szerepelt a cameroni étlapon. A rendező ihletadója (Schwarzenegger mellett, aki állítólag a múzsa bizarr megtestesüléseként a megfilmesítés ötletét szállította) Claude Zidi (az Éretlenek rendezője) Titkolt titkos ügynök (Le Totale!, 1991) című komédiája volt. Az amerikai változat a francia film sajátosan hollywoodi, vagy úgy is mondhatnám, sajátosan cameroni kiterjesztése, ugyanis a kanadai ex kamionos Zidi filmjét pusztán kiindulási alapnak tekintette, ami köré egy a saját megalomán vágyait is busásan kielégítő puskaporos akciódarabot építhet.

Harry Tasker (Arnold Schwarzenegger, James Bond variáció Cameron szájízéhez igazítva: határozott fellépésű, szuper intelligens – példának okáért hat nyelven beszél -, ha úgy hozza a szükség lehengerlő eleganciával lejtő tangókirály, máskor halhatatlan akcióhős) kém az Omega Szektor nevű nemzetbiztonsági szervezetben (főnöke a szemkötős Charlton Heston), melynek aktuális feladata egy dúsgazdag olajmágnás felettébb gyanús tevékenységének a felderítése. A szálak a Crimson Jihad nevű terrorszervezethez vezetnek, melynek tagjai (a szokásos Amerika-ellenes elvek által vezérelve) atomrobbantásra készülnek az USA területén.
A krízis megoldása Harry-re és kicsiny csapatára (de főként Harry-re) hárul, hősünknek azonban sürgető családi problémákkal is szembe kell néznie, ugyanis felesége, a 17 éve kegyes hazugságok jótékony leple alatt élő Helen (Jamie Lee Curtis), a kertvárosi idillbe és a háziasszony szerepkörbe belefásulván egy magát kémnek hazudó használtautó-kereskedő karjaiban keres kalandokat.

A sztoriban felfedezhető kettősség (adrenalintól fröcsögő terrorista-elhárítás kontra családmentő akció) a True Lies egyik legjellemzőbb, ugyanakkor legvitatottabb attribútuma, azt azonban kevesen tagadják, hogy megvan benne nagyjából minden, amit az ember egy Cameron filmtől úgy általában várhat. Megszoktuk már, ha rombolásra kerül sor, ő mindig nagyban gondolkodik. Ez most sincs másként, sőt destruktív fantáziája ezúttal leginkább a hitelesség határain is túl, a költői túlzások birodalmában szárnyal igazán. A filmipari bontás nagymestere káprázatos tűzijátékot varázsol elénk, felrobbantja a képernyőt és felégeti nézőtérül szolgáló négyzetmétereinket; a pisztolyok Brad Fiedel pattogó akciózenéjének taktusaira ropognak miközben Cameron összetör mindent, amire a történet csak lehetőséget ad számára és kéjes örömmel fürdőzik a torkolattüzek, a süvítő golyók, meg a hulló vakolat káoszának audiovizuális mámorában. Az erre fogékony nézők már az első óra után végignyalhatják legalább öt ujjukat, a Harrier-es részek után pedig könnyen lehet, hogy a lábaikra is rászorulnak majd. Schwarzenegger megakadályozza a nukleáris robbanást, Cameron azonban világossá teszi, számára pusztító erő tekintetében csakis az atombomba lehet a példakép.

Másrészről viszont – és ez már kevésbé tekinthető szokványosnak a cameroni életműben - a katasztrófa lehetősége egyetlen pillanatra sem telepszik rá a film könnyed hangulatára. A bő két órás játékidő alatt csak úgy röpködnek a hatásos egysorosok, a képek hátterében izzadva melózik az irónia. Cameron finoman még az amerikai álomnak is odamond egy a zúzás kellős közepére biggyesztett, bő 40 perces, és a cselekmény egészétől lényegében független vígjátéki betéttel, melyet joggal vádolhatnánk azzal, hogy egyetlen funkciója a tempó megtörése, azonban önmagában ez a rész is oly könnyed és szórakoztató, hogy nem lehet haragudni érte. Schwarzenegger a legjobb formájában töri a csontokat, valamelyest még tölgyszerű merevségéből is alább ad, és ha színészi adottságait lehet is vitatni, egyedülálló karizmájával rengeteget hozzátesz a filmhez (ez egyébként egész pályájára is vonatkoztatható, ráadásul itt még a játékára sem lehet túl sok panasz). A film humoros oldalának kidomborítása érdekében ezúttal komikus társat is kap maga mellé Tom Arnold személyében, de a feleséget (egyébként remekül) játszó Jamie Lee Curtis-től sem idegen a komédiák világa, a filmmel kapcsolatban néhol emlegetett paródia jelzőt azonban Cameron egyértelmű vígjátéki törekvéseinek elismerése mellett is erős túlzásnak érzem. A True Lies inkább egy súlyos robbanásokkal és tömegmészárlással teletömött (nem számoltam, de az IMDb szerint a bodycount 71) habkönnyű popcorn mozi. Kirobbanó energiát sugárzó, emlékezetes akciójeleneteit tekintve ki merem jelenteni, hogy számomra a műfajának egyik igazi remekműve, az 1000 lő, de csak 1 talál típusú akciófilmek egyik legjobbja.

90 %

Vissza a cikkekhez...