kritikus tömeg
601 szavazat
átlaga:
3,68
True Lies [1994]
Két tűz között
(James Cameron)
amerikai akciófilm, kalandfilm, paródia, vígjáték
 IMDb 7,2   PORT.hu
 RT  trailer
 Wikipedia
Bemutató: 1994. szept. 29.
remake: [ La totale! (1991) / True Lies (1994) ]

2011-10-09 01:35:20 Victor Vance (5)
Két tűz között (True Lies - 1994)



A mai ínséges időkben, mikor alig készülnek minőségi akciófilmek, az alkotók kifogynak az ötletekből, a produkciók alapból csak DVD-re érkeznek, a főszerepeket pedig faarcú tucatszínészek játsszák, az ember gyakran sírja vissza azokat az időket, mikor még tudtak szórakoztató és élvezetes akciómozikat készíteni. Persze ez ma már egyre nehezebb, hiszen a filmvásznakra már nemigen lehetne visszahozni a ’80-as vagy mondjuk a ’90-es évek hangulatát, stílusát (tisztelet persze a kevés kivételnek), az akkori sztárok pedig mára kiöregedtek (bár Stallone még nagyban űzi az ipart, nagy taps érte), vagy már halvány árnyékai egykori önmaguknak. Persze ebben nincs semmi meglepő, hiszen a műfajt már vagy 20 évvel ezelőtt elkezdték temetni, ám akkor még bőven volt mit kihozni a „buddy cop” stílusból is, ám az olyan parodisztikusra vett próbálkozások mint a Hudson Hawk, vagy Az utolsó akcióhős csúfosan megbukott a pénztáraknál.

James Cameron nyilván az előbb említett két filmet is alapjául vette a Két tűz között című produkciója szellemiségéhez. A Terminátor 2 grandiózus, epikus, már-már Homéroszi magasságokba emelkedő akció és látványorgiája után, de még a Titanic melankolikus, nagy ívű, díjakkal megszórt szerelmes története előtt készítette ezt a filmet, amely mintegy levezetésképp szolgált az ítélet napját megakadályozó monumentális összecsapás után. Azt talán még a tájékozatlanabb nézők is tudják Cameron-ról hogy filmjeit mindig is nagy odafigyeléssel, precizitással készíti, mind a technikai dolgokra, mind a számítógépes trükkökre is odafigyel, bár a laikusok ma már inkább az Avatar-al kapcsolatban ismerik, régebben sem volt más ember, mindig is kicsit megalomán típus volt, a gyártási költségeket illetően sem ismert kompromisszumokat. Ettől függetlenül az edzettebb néző Cameron nevét hallván már tudja hogy voltaképp mire is vált mozijegyet, mit kap a pénzéért, robbantásokat, lövöldözéseket, tökéletes speciális effektusokat, szóval a nagybetűs szórakozást. Ez a Két tűz között esetében is így van, azonban Cameron ezúttal kevésbé veszi komolyan magát mint korábban, filmjében sikeresen vegyíti az akciómozik és a vígjátékok elemeit. A korábbi sikertelen próbálkozások után Cameron vitte végbe azt az elméletet, amit előtte már oly sokan latolgattak, vagyis hogy az akciófilmeknek új irányzatot kell venniük. Valószínűleg akkoriban Cameron sem gondolta másképp, de lényegében ez a rendezése pont azért működik, mert kellően adagolja mindkét elemet, semmiből sincs több vagy kevesebb, tökéletesen tud egyensúlyozni a két műfaj között.

Stílusában leginkább a Die Hard által bevezetett koncepciókra hasonlít, de közben igyekszik elkerülni az akkoriban nagyon divatos buddy-feelinget. A Két tűz között egyértelműen a ’80-as években fénykorát élő „egyszemélyes, magányos hős” hagyományokat követi, így hát természetes hogy a rendező annak a korszaknak a legnagyobb hatású figuráját jelöli ki főszereplőnek, vagyis Arnold Schwarzenegger-t, akivel már nem először dolgoztak együtt. Schwarzi Cameron egyszemélyes, profi pusztító ereje, aki egymaga menti meg a világot, közben nem rest kivégezni egy komplett terrorista szervezetet sem. A mozi egyébként La Totale! című 1991-ben bemutatott francia komédia amerikai feldolgozása, amit Claude Zidi rendezett, Cameron azonban nem volt túl hagyományőrző, így természetesen az ő filmje nem sokban hasonlít az eredetire, főleg nem gyártási költségében, hiszen a Két tűz között körülbelül 100 millió dollárba került, egyes források szerint 120-ba, így hát nem meglepő, hogy akkoriban ez volt a legdrágább mozi.A film afféle válasz, az amerikaiak válasza James Bond-ra, ugyanis e mozi főszereplője Harry Tasker (természetesen őt alakítja Arnie) is hasonló tulajdonságokkal rendelkezik mint a híres 007-es, azonban nem egyenes mása az angol titkosügynöknek. Harry szakértője a közelharcnak, a fegyvereknek, a robbanószereknek, 6 nyelven beszél, kényes, gyors titkos akcióra mindig őt veti be az Omega csoport nevű titkosszolgálat. Felesége, Helen és kamaszlánya azonban erről mit sem sejt, Harry a családja elől is titkolja kilétét, számukra ő csupán egy csendes, szürke számítógép kereskedő. Legújabb ellensége, a terroristavezér Salim Abu Aziz azonban nem adja olcsón magát, legutóbb is sikerül elmenekülnie az őt üldöző Harry elől. És ha ez még nem lenne elég a férfi magánéletében is probléma támad: a neje úgy tűnik összeszűrte a levet Simonnal, egy állítólagos titkos ügynökkel, aki mint Harry a szolgálat segítségével hamar kideríti valójában csak egy egyszerű, nagyszájú autókereskedő.

Harry Tasker figuráját akár a 007-es paródiájaként is fel lehet fogni, hiszen amellett hogy egy kemény, tapasztalt, profi ügynök, szórja a vicces beszólásokat, féltékenykedik a felesége miatt, sikertelenül próbálja nevelni a kamaszodó, lázadózó lányát, valamint hamar felkapja a vizet ha valamit el akarnak előle titkolni. Bond-al ellentétben ő kettős életet él, hisz amellett hogy veszélyes küldetéseket hajt végre és terroristákat üldöz, otthon el kell játszania az unalmas dolgozó ember életét és közben azt is bemutatja a film hogy igazi munkája mellett nem igazán van ideje a családjára sem, úgy tűnik a bűnözők elkapása sokkal fontosabb neki mint a családja. Ezt az értékrendet a felbukkanó titokzatos udvarló változtatja meg, aki beakarja cserkészni feleségét Helen-t. Harry ezután felhagy a küldetésével, csak feleségére és a rejtélyes férfira összpontosít.

És ilyenkor szembesülünk vele hogy voltaképp a film két szálon fut. Egy szokásos, komoly hangvételű akciómozinak a történetével indul, majd átvált komikus, vicces vígjátékszerű szórakozásba, amely során a fő szál, a terroristák fenyegetése háttérbe szorul. De ez csak a produkció javára szolgál, hiszen voltaképp a Két tűz között Cameron legviccesebb filmje, a párbeszédek, a beszólások rendkívül illeszkednek a látványos robbanásokhoz és lövöldözésekhez. Schwarzenegger ismét nagyon jól hozza a karaktert, talán még azokat is meggyőzi, akik egyébként nincsenek nagyon oda a filmjeiért és őt magát sem tartják valami jó színésznek. Ahogy karrierje során mindig, most is szórja az idézhető egysorosokat és a kötelező darálás sem marad ki, mint azt már megszokhattuk az eddigi vérgőzös filmjei után. A Két tűz között egyértelmű ütőkártyája pont a komolytalansága. Hiszen ezt a filmet hogyan is vehetnénk komolyan, nem annak készült, igazi szórakoztató akcióvígjáték, minőségi humorral, vicces helyzetekkel, de közben ízig vérig akciómozi, tökéletesen illeszkedik a rendező megalomán tombolásai mellé. És való igaz, Cameron a trükkök megalkotása mellett a színészeire is figyelt, bár napestig lehetne sorolni a minőségi jeleneteket, a bevezetőt, a hidas üldözést, vagy éppen a vadászgépest rombolást, kő kövön nem marad az biztos, de ez mellett a színészek is jól hozzák a karaktereket. Jamie Lee Curtis bár véleményem szerint egyáltalán nem szép nő, mint színész itt nagyon jól alakít, eleinte visszahúzódó, életunt feleség, aki bár szereti férjét, mégis valami kalandra, izgalomra vágyik az életben, majd a film közepe felé igazi vadmacska válik belőle, hát még mikor megtudja hogy a szeretett férje már több mint 10 éve hazudik neki.

Arnie-n és Curtis-en kívül még Tom Arnold lopja el a show-t az ő karakterébe csempészték a legtöbb humort, kitűnő beszólásai vannak, Bill Paxton pedig megint egy elég idióta, de nagyon vicces szerepet kapott, még így évek múltán is halálra röhögöm magam ha újra nézem a filmet, vagy ha mondjuk szóba jön a mozi egy baráti összejövetel során a kocsmában. Charlton Heston egy rövid szerepben tűnik fel, mint az ügynökség félszemű parancsnoka (megjegyzés: a karaktert Nick Fury ihlette, akit immár a magyar közönség is ismerhet, ha nem is a Marvel képregényekből, de a mostani adaptációkból biztosan). Art Malik mint főgonosz teljes mértékben háttérbe szorul, a film vígjátékos szála miatt nem kap elég teret, Tia Carrere-re pedig leginkább a szexi, dögös teste miatt fogunk emlékezni.

Persze hiába a vígjátékos szál, a film utolsó fél órájában egy minőségi akciófilmhez illő látványos jeleneteket láthatunk, amelyből egyértelműen kiderül hogy a filmesek nem spóroltak a puskaporral és a robbanóanyaggal, sőt ekkoriban még ezek a részek sem voltak agyonvágva, belassítva, minden egyes kameraállás a helyén van, a realitást persze ne ebben a produkcióban keressük. Cameron ezt a filmet is nagyon eltalálta, nem a legjobb rendezése, de mégis a ’90-es évek egyik legjobbja lett, nem is véletlenül. A Két tűz között egy könnyed akcióvígjáték, a nagybetűs szórakozást foglalja magában, 2 óra tiszta, agykikapcsolós élvezet, amely cseppet sem akarja magát komolyan venni, így mi se tegyük, csak dőljünk hátra és élvezzük. S titkon remélem hogy Cameron-t akármennyire is lefoglalja az Avatar, régi filmjeiről sem feledkezik meg és talán egyszer elkészíti ennek a folytatását is, amelyet már olyan régóta megígért.

95%

2009-07-22 11:29:14 slozi (5)
A nukleáris holokausztot épp sikeresen elodázó (akkor még azt hittük, azt végleg zsákutcába futtató) James Cameron néhány komolyabb hangú remekmű után 1994-ben elérkezettnek látta az időt arra, hogy a sötétítőfüggönyöket félrehúzva már a humor sugarait is beeressze alkotói koncepciójába. Persze tévedés lenne azt állítani, hogy a rendező addigi életműve citromba harapott, depressziós látomások sorozata lett volna, hisz egy-egy megmosolyogtató momentumnak, vagy svungos egysorosnak mindig jutott hely és idő, de a humor, mint az akcióval csaknem egyenértékű összetevő először a True Lies-nál szerepelt a cameroni étlapon. A rendező ihletadója (Schwarzenegger mellett, aki állítólag a múzsa bizarr megtestesüléseként a megfilmesítés ötletét szállította) Claude Zidi (az Éretlenek rendezője) Titkolt titkos ügynök (Le Totale!, 1991) című komédiája volt. Az amerikai változat a francia film sajátosan hollywoodi, vagy úgy is mondhatnám, sajátosan cameroni kiterjesztése, ugyanis a kanadai ex kamionos Zidi filmjét pusztán kiindulási alapnak tekintette, ami köré egy a saját megalomán vágyait is busásan kielégítő puskaporos akciódarabot építhet.

Harry Tasker (Arnold Schwarzenegger, James Bond variáció Cameron szájízéhez igazítva: határozott fellépésű, szuper intelligens – példának okáért hat nyelven beszél -, ha úgy hozza a szükség lehengerlő eleganciával lejtő tangókirály, máskor halhatatlan akcióhős) kém az Omega Szektor nevű nemzetbiztonsági szervezetben (főnöke a szemkötős Charlton Heston), melynek aktuális feladata egy dúsgazdag olajmágnás felettébb gyanús tevékenységének a felderítése. A szálak a Crimson Jihad nevű terrorszervezethez vezetnek, melynek tagjai (a szokásos Amerika-ellenes elvek által vezérelve) atomrobbantásra készülnek az USA területén.
A krízis megoldása Harry-re és kicsiny csapatára (de főként Harry-re) hárul, hősünknek azonban sürgető családi problémákkal is szembe kell néznie, ugyanis felesége, a 17 éve kegyes hazugságok jótékony leple alatt élő Helen (Jamie Lee Curtis), a kertvárosi idillbe és a háziasszony szerepkörbe belefásulván egy magát kémnek hazudó használtautó-kereskedő karjaiban keres kalandokat.

A sztoriban felfedezhető kettősség (adrenalintól fröcsögő terrorista-elhárítás kontra családmentő akció) a True Lies egyik legjellemzőbb, ugyanakkor legvitatottabb attribútuma, azt azonban kevesen tagadják, hogy megvan benne nagyjából minden, amit az ember egy Cameron filmtől úgy általában várhat. Megszoktuk már, ha rombolásra kerül sor, ő mindig nagyban gondolkodik. Ez most sincs másként, sőt destruktív fantáziája ezúttal leginkább a hitelesség határain is túl, a költői túlzások birodalmában szárnyal igazán. A filmipari bontás nagymestere káprázatos tűzijátékot varázsol elénk, felrobbantja a képernyőt és felégeti nézőtérül szolgáló négyzetmétereinket; a pisztolyok Brad Fiedel pattogó akciózenéjének taktusaira ropognak miközben Cameron összetör mindent, amire a történet csak lehetőséget ad számára és kéjes örömmel fürdőzik a torkolattüzek, a süvítő golyók, meg a hulló vakolat káoszának audiovizuális mámorában. Az erre fogékony nézők már az első óra után végignyalhatják legalább öt ujjukat, a Harrier-es részek után pedig könnyen lehet, hogy a lábaikra is rászorulnak majd. Schwarzenegger megakadályozza a nukleáris robbanást, Cameron azonban világossá teszi, számára pusztító erő tekintetében csakis az atombomba lehet a példakép.

Másrészről viszont – és ez már kevésbé tekinthető szokványosnak a cameroni életműben - a katasztrófa lehetősége egyetlen pillanatra sem telepszik rá a film könnyed hangulatára. A bő két órás játékidő alatt csak úgy röpködnek a hatásos egysorosok, a képek hátterében izzadva melózik az irónia. Cameron finoman még az amerikai álomnak is odamond egy a zúzás kellős közepére biggyesztett, bő 40 perces, és a cselekmény egészétől lényegében független vígjátéki betéttel, melyet joggal vádolhatnánk azzal, hogy egyetlen funkciója a tempó megtörése, azonban önmagában ez a rész is oly könnyed és szórakoztató, hogy nem lehet haragudni érte. Schwarzenegger a legjobb formájában töri a csontokat, valamelyest még tölgyszerű merevségéből is alább ad, és ha színészi adottságait lehet is vitatni, egyedülálló karizmájával rengeteget hozzátesz a filmhez (ez egyébként egész pályájára is vonatkoztatható, ráadásul itt még a játékára sem lehet túl sok panasz). A film humoros oldalának kidomborítása érdekében ezúttal komikus társat is kap maga mellé Tom Arnold személyében, de a feleséget (egyébként remekül) játszó Jamie Lee Curtis-től sem idegen a komédiák világa, a filmmel kapcsolatban néhol emlegetett paródia jelzőt azonban Cameron egyértelmű vígjátéki törekvéseinek elismerése mellett is erős túlzásnak érzem. A True Lies inkább egy súlyos robbanásokkal és tömegmészárlással teletömött (nem számoltam, de az IMDb szerint a bodycount 71) habkönnyű popcorn mozi. Kirobbanó energiát sugárzó, emlékezetes akciójeleneteit tekintve ki merem jelenteni, hogy számomra a műfajának egyik igazi remekműve, az 1000 lő, de csak 1 talál típusú akciófilmek egyik legjobbja.

90 %

Ha szeretnél elemzést írni, regisztráld magad!