Ahhoz, hogy kommentelhess, be kell jelentkezned.
Sokáig jó film,fura módon akkor a legjobb,mikor Bogartot nem látni,de a stílushoz,noire-hoz méltatlan befejezés majdnem közepesre vitte le az osztályzatot.Négyes,az utolsó pár percet nem számítom és legközelebb ki is hagyom.
szerintem még az a kép zseniális, amikor
először jön ki a nő házából és kívülről mutatják, ahogy hívja a liftet, az lassan felmegy érte, majd leereszkedik vele. árad belőle a film noir hangulat.
előzmény: Cesare Gonzago (#6)
Újranézve: a vége szerintem pontosan az, aminek mutatja magát. Még a buszra váró nő és férfi dialógusa is a happy endet vetíti előre.
A film végének értelmezésében Cesare Gonzago kollégánk viszi a voksomat! ;) Fantasztikus a kamera, miféle bizalmatlanságot ébreszt a "hőssel" szemben a nézőben, aki a kameratechnikával együtt jön rá, hogy a gyilkos nem gyilkos! Zseniális, hogy maga a kameratechnika válik jelentéshordozóvá, ez csúcsszuper narratológiai fogás. Az elején a bűnös szemével nézel, aztán végül rájössz, hogy ártatlan, akit látsz! Óriási! (Off: hogy a kamerának ilyen hangsúlyos narratológiai funkciója legyen, utóbbi időkben az alulértékelt Chronicle c. filmben láttam.)
Igen, de az, hogy Irene-nek tetszett az idősebb arcú Bogart, az biztosan nem azért lett így kitalálva, hogy 70 évvel később örüljünk annak, hogy 70 éve fontosak voltak a belső értékek, és hogy ez egy de jó mondat. Sokkalta inkább azért, mert Irene-nek volt egy olyan akkut apakomplexusa, hogy effektíve az egész szerelme ebből nőtt ki.
előzmény: oscarmániás (#5)
Igen, kiváló formailag is, és nem válik öncélúvá a noirtechnika, mint a Lady in the Lake-ben olykor.
Egyébként nekem kicsit a Secondst juttatta eszembe, ott is hasonló identitásváltásról van szó, és nem kevésbé zseniális az sem (bár az nem film noir).
előzmény: Cesare Gonzago (#21)
Olyannyira, hogy amíg nem változik Bogarttá, csak az árnyképét látjuk, például a taxiban. Fantasztikus húzás.
előzmény: Tenebra (#20)
Igen, itt valóban szerepe volt, hiszen a főhős plasztikai műtét után lesz "Bogart". Addig csak a hangját halljuk. Zseniálisan frappáns húzás volt.
előzmény: Olórin (#19)
Szerintem így volt tökéletes, a Lady in the Lake-kel ellentétben itt dramaturgiai oka van a szubjektív szögnek, és a váltásnak is.
előzmény: Tenebra (#18)
Kiváló film volt, elég szokatlan befejezéssel. Kár, hogy itt nem próbálkoztak meg a "végig szubjektív"-vel, de talán jobb is ez így, hogy váltogatták, és a közepe után teljesen elhagyták. Kedvenc noirommá vált nekem is.
ütős film ! az elején azt hittem h boggie-t nem is fogják mutatni a filmben:)
Még 5 ember nézze meg, és kerüljön a top listára! Kedvenc noirom.
Igen, de gondoljunk bele, Peruban sem várná/várja csendes aranyélet: valószínűleg örökké bujkálhat a hatóságok elől, hamis személyazonosságok, kényszerű hazugságok, folytonos félelem - a szerelmet persze a mostoha körülmények ellenére is sikerült megtalálnia, de a börtönben még mindig van számára egy hely. Szóval egyrészről - továbbra is vallom - az erkölcsi önigazolás hiányát ellensúlyozandó lehet valóságos a peru-i epizód, de ha valóságos is, tulajdonképpen akkor sem lehet sokkal szívderítőbb, mint a "csak képzelte" teória. Bogart és Bacall csendesen egymásba karolnak, és táncolni kezdenek, de Bogey arcán nem tükröződik az édeni boldogság - a barázdák, amelyek a nyomasztó vesszőfutás "stigmái", nem tűntek el vonásaiból.
előzmény: Cesare Gonzago (#14)
Túl szép, hogy igaz legyen. A dinka lókötő a kényszerű kocsikázás kínosan hosszú perceiben kioktatta Parry-t, mi mindent kell megtennie ahhoz, hogy sikerrel elhagyhassa az országot: az Arizonába vezető út számtalan kockázattal teli; és ugyan Vincent megúszta a buszállomáson, amikor a Déidő baljós képű fakabátot játszó Frank Millerének (Ian MacDonald) árgusan kémlelő tekintete elkerülte a telefonfülkét, lehet, hogy a következő megállóban lebukott volna. A buszra felszálló Bogart elgyötört vonásai arról győztek meg, hogy hősünk vállalkozása csaknem kilátástalan, és egyetlen vágya sosem teljesül. Ekkor jön a flashback, és Paitá alkonyi tengerpartja, végül a szerelmesek találkoznak. Elfogadom, hogy alkotók ily módon ellensúlyozták Parry nyomasztó odüsszeiáját, de azt sem vetem el, hogy a vágykép megjelenítésével csak kecsegtetik a beteljesülést.
előzmény: Hannibal Lecter (#13)
Semmi nem utal arra, hogy csak képzelné. Persze valóban szokatlanul zökkenőmentes/idillikus a finálé a váróteremben szétáradó, andalító zenével és a Vincent szeme láttára egymásra találó párocskával, de ha azt is hozzászámítjuk, hogy hősünknek nem sikerül tisztáznia nevét a hatóságok előtt, továbbra is köztörvényes bűnözőnek tekintik, s emberi értékeit csakis Irene ismeri fel, akkor ezzel a romantikus zárlattal az alkotók arányosan ellensúlyozzák a "running man" félsikerét, az őt elítélő, foghíjas erkölcsi világrend vak közönyét.
előzmény: Cesare Gonzago (#12)
Mit gondolsz, Hannibal, vajon Vincent valóban eljut Peruba, vagy a kávéházi jelenet csupán a képzelete szüleménye?
előzmény: Hannibal Lecter (#11)
Valami hiányzott még az 5-öshöz, de összességében ötletes, gondosan megmunkált és hatásos noir, amelyben csak úgy parázslanak az elfojtott szenvedélyek, az egymásnak feszülő indulatok, a menekülő főhős pedig veszni hagyja identitását a jó cél érdekében,
amit végül (ti. ártatlansága bebizonyítását) sajnálatos módon nem ér el.
Imádom az ilyen elemzéseket! A szerző, "the man with no name" még elnézést is kér olvasóitól íeása "irodalmi elemzés szerű" jellege miatt. Képzelem, milyen lehet az érettségi dolgozata.
Nagyon jó film (persze a Bogart-Bacall duótól ez a minimum), a plasztikai sebészes jelentnél meg a hideg futkározott a hátamon...
Igen, ám mindezt úgy látja a néző, hogy a rezignált Bogart a buszon ülve mélázik; flashback, Latin-Amerika, felcsendül a belső dallam, amely minden egyes Bogart-Bacall közös jelenetet aláfest, és lám, Happy End, találkoznak. Olybá tűnt nekem, hogy mindez a sorsüldözött Parry képzeletének szüleménye. Ne feledjük, hogy Parry még a nehezén sem volt túl, hiszen először Arizónába kellett utaznia a hamis úti okmányokért, onnan irány Mexikó, majd Paita.
előzmény: oscarmániás (#7)
Jó kérdés,bennem fel sem merült,bár ha jól emlékszemazt mondta Irene-nek,hogy nyit egy kávézót,a végén úgy tűnt,csak egy vendég sok latin-amerikai között.
előzmény: Cesare Gonzago (#6)
Jobban díjazták azokat az értékeket. S még arra is ügyeltek, hogy ne az Allen Linton nevet kapja az új "keresztségben", hiszen Vincent ismert egy ilyen nevű fószert, akit utált, emiatt a nevét sem viselné.
Amúgy a trombitás barát meggyilkolását követő jelenet is mestermű. Egy hatalmas üvegfelületen feküdt az áldozat, és "alulnézetből" fényképezték őket. Remekmű.
Amúgy arra volnék kíváncsi, mert mindig is ott motoszkált bennem a kérdés: vajon a végkifejlet csupán Vincent Parry képzeletének szüleménye, vagy valóban úgy ért véget a történet, ahogy a néző látja?
előzmény: oscarmániás (#5)
Agnes kár hogy nem szerepelt többet,jó volt "utálni",bár valószínű a hosszabb szerepeltetés ártott volna a karakternek.Ja és az nagyon kellemes meglepetés volt hogy Irene-nek tetszett a Bogart-arcú Vincent mégha tíz évvel öregebbnek látszott is ezáltal.Ezt szeretem a régi filmekben,a belső értékeket sokszor jobban díjazzák a külcsínnel szemben.
előzmény: Cesare Gonzago (#4)
Bizony. Vincent arcával csodát művelt a plasztikai sebész. Addig egy senki volt, Bogartként ébredt. Agnes Moorehead is félelmetes volt. Igazi hárpia.
előzmény: oscarmániás (#3)
Igen,az első 20-30 percigBogart arcát képzeltem magam elé,amíg nem mutatták a szökevény arcát,majd az újságcikk megjelenítette Vincent igazi arcát ami teljesen "idegennek" tünt.Megvezettek,átejtették a képzeletemet.Olyan ez amikor egy társaság beszélget egy személyről és valaki közülük egy másik ember arcával azonosítja.Aztán később rájön hogy tévedett.
Milyen ironikus volt a doki figyelmeztetése:akár "buldogképet" is szabhatna Vincentnek!:)
Az Asszony a tóban (Lady in the Lake, R.: Robert Montgomery, 1947) után nem volt nehéz megszokni ezt a filmet sem. Fantasztikus húzás, hogy Humphrey Bogart arca csak a hatvanadik percben tűnik fel. Feszültséggel teli, izgalmas thriller a Sötét átjáró. Lauren Bacall pedig valóban fantasztikus Irene Jansen szerepében.
Zseniális film-noir! A színészek alakítása felejthetetlen,különösen Lauren Bacall-é,aki szerintem egyedül "elvinné a hátán" az egész sztorit.Úgy gondolom,ennek a filmnek ő az igazi főszereplője.Mai szemmel nézve is nagyon jó nő,a rekedtes hangja nekem személy szerint nem tetszik,de szerintem ehhez a karakterhez (és szemekhez,pillantásokhoz meg a sejtelmes mosolyhoz!) jobban passzol,mintha dallamosan csengene ,mint pl Audrey Hepburn-nek.
Valószínűleg nem a legjobb alkotás a műfajában,de kihagyhatatlan!(Nem is tudom miért nem láttam korábban.Azonnal pótolnom kell a "társait is")
Baromi izgalmas, feszült noir, bravúros rendezéssel. Az első fele POV nézetes, sejtelmes hangulatú, remekbeszabott párbeszédekkel és karakterekkel, egyszerűen telitalálat. A második fele már konvencionálisabb, és valamit a lendületéből is veszít, de még így is erős marad az összkép. Eddig nem nagyon kedveltem Bacallt, de ez most egy tökéletes alakítás volt tőle, a csábos díva helyett ez az emberibb, földhözragadtabb szerep sokkal jobban áll neki. A befejezés viszont tényleg lehetett volna merészebb.