kritikus tömeg
565 szavazat
átlaga:
4,20
A Bronx Tale [1993]
Bronxi mese
(Robert De Niro)
amerikai dráma, krimi
 IMDb 7,8   PORT.hu
 RT  trailer
 Wikipedia
Bemutató: 1994. dec. 15.

2005-02-12 23:42:20 Hannibal Lecter (4)
Ha a kétszeres Oscar-díjas Robert De Niróról beszélgetünk, mindenkinek a Dühöngő bika féltékeny és erőszakos La Mottája, az Untouchables fenyegető Al Caponéja, vagy a Keresztapa kíméletlen gengsztere jut az eszébe. Ezek nem csak szerepek. De Niro ugyanis ezeknek a figuráknak a bőrébe bújva történelmet írt. A kultúra szerves részévé váltak az alábbi filmcímek, emlékezetes filmszerepek, amelyben az egyik legnagyobb hollywoodi színész nyújt csodálatos alakításokat. Talán éppen azért, hogy letépje ezt a bélyeget magáról, az 1993-as Bronxi mesében épp ezeknek a figuráknak a fonákját testesíti meg; a társadalom másik csoportjának, a konzervatív kisembereknek élén állva ebben a darabban rövid időre erkölcsi tanítóvá válik. A mű további kuriózuma, hogy De Niro ez alkalommal -mint a legtöbb nagy amerikai színész- a rendezői székben is kipróbálta magát.

A boldog hatvanas évek New York államában járunk. Bronxban, ahol együtt élnek a fehérek és a gyűlölt négerek, ahol a mindennapi betevőért keményen dolgozó munkásemberek gyűlnek össze, él a fiatal Calogero (Francis Capra), akiből apja, a puritán buszvezető Lorenzo (Robert De Niro) tisztességes embert kíván faragni. Calogero titkon istenített példaképe a helyi maffia főnök, Sonny (Chazz Palminteri), aki azonban tudomást sem vesz a fiúról. Ez egy sorsfordító napon megváltozik. A kilencéves kisfiú ugyanis szemtanúja lesz annak, amint a nagykutya személyesen lő szitává egy férfit a nyílt utcán. A fiú a hamarosan kiérkező rendőrség utasítása ellenére sem hajlandó azonosítani az elkövetőt, mert gondolatvilágában központi helyet foglal el a becsület. A keresztapa felfigyel a bátor tettre, meghívja a fiút a bárjába, felajánlja, dolgozzon neki. A gengszter és a fiú törvénytisztelő, konzervatív édesapja hamar szembekerülnek egymással, mert mindketten saját nézeteik alapján óhajtják formálni a kisfiú életét. A gyermek, majd később a kamasszá serdülő fiatalember a két egymástól homlokegyenest eltérő ember értékei között őrlődik...

Chazz Palminteri (aki a kíméletlen gengszter Sonnyt alakítja) színdarabja ha nem is korszakalkotó mű, mégis elég alapot szolgáltatott arra, hogy filmváltozatából egy lebilincselő, magával ragadó és gyors sodrású dráma kerekedjen ki.

Az egész vérfrissítő újdonsága, hogy a "gonoszt" és a "jót" nem fekete-fehér, papírízű figurákként ábrázolja, sajátos eleganciával és alvilági bölcsességgel ruházza fel a félelemmel övezett helyi nagymenő Sonnyt is, nem brutális vadállatként ábrázolja, hanem olyan emberként, akitől lehet is és érdemes is tanulni. Sonny karaktere összetettebb annál, mintsem egy "szokásos-brutális-maffiavezér" jelzővel leírjuk. Bűnözői státusza és rettegett volta ellenére ő is humánus eszméket vall, akárcsak a fiú apja, Lorenzo, hiszen tudjuk, a sötét alvilágban is létezik becsület, és a keresztapa képes felismerni a fiú tettében a tisztességet, a "jócselekedetet", és ezt honorálni igyekszik, sőt, mostohaapjává válik Calogerónak. Tanácsokkal látja el, mesél neki az életről, egyszóval súlyos morális tanítóvá válik, akár Lorenzo. Az apafigura viszont épp azért képtelen azonosulni a bűnöző eszmeáramlatával, mert puritán törvénytisztelő, aki megpróbálja távoltartani magát minden piszkos dologtól, elhúzódik a bűnözők kemény világától a szerény munkásemberek szférájába, nem kíván még a legegyszerűbb alvilágot szolgáló munkákba sem beszállni. Ez jelenti tehát az ütközőpontot a két, a fiú életére nagy befolyással lévő, domináns karakter között.

Calogero örömmel fogadja Sonny megbízatásait, és a szíve az alvilág mélységei felé húzza, ugyanakkor apjának sem akar csalódást okozni. A határozatlan és tapasztalatlan kisfiú, majd később a felnőtté érő fiatalember válaszút elé érkezik, de végül is mindig a két értékrendszer határmezsgyéjén imbolyog. Az éveket felölelő történetben mindvégig közeli barátja és megbízottja marad Sonnynak, de apja jelenlétében nem beszél erről, kíméli a férfit, mert nem akarja kiábrándítani. Lorenzo hatása itt már nem olyan erős; fia inkább csak meghallgatja bölcs tanácsait, de nem igyekszik befogadni azokat. Az apja az elpazarolt tehetségről és az élet veszélyeiről szóló történetei megérintették, mégsem cselekszik azok szerint; Sonny életvitelét követi. Nem képes arra, hogy azonosuljon a korlátoltabb életformát jelentő munkásemberek normáival, a bűnözés, a nagymenők világa annál inkább vonzza. A fiú példaképe itt már inkább Sonny, az ő mondanivalójára hallgat még nőügyekben is. A "zsarnok" melegszívű és emberbarát segítővé vedlik át, hogy egyengesse ifjú pártfogoltja útját. Persze a történet végére meg kell lakolnia tetteiért: meggyilkolják. Persze a halál nem az utolsó szó, és Sonny számára ez nem a büntetés, sőt, veszte csak még inkább mitikus, különös tisztelettel övezett hőssé avatja Calogero szemében. A végén még Lorenzo is köszönetét rója le a nagy "vetélytárs" előtt, amiért oltalmazta a gyermekét. A mű összegzéssel zárul, amit a főszereplő mond ki: mindkét embertől rengeteget tanult, de Sonny "elpocsékolt tehetség" volt, ez egyben erkölcsi ítéletet is jelent: Sonny a "rossz" oldalon állt, itt mondja ki ezt Calogero először és utoljára. Ennek ellenére a férfi mégis a jóságos emberek barátságosságával és jóhiszeműségével rendelkezett.

A műnek van még egy viszonylag részletesen bemutatott mellékvágánya, a rasszizmus ábrázolása. A főszereplő egy néger lányba szeret bele, ezzel tehát felrúgja a feketék és a fehérek konvencióit, és fütyülve ezekre, a saját boldogulását keresi. Persze őrületesen sok bonyodalom adódik, és a két szerelmes útjába áll a nációk közötti, soha véget nem érő utálat és rivalizálás. A film érzékletesen és hatásosan mutatja be a különböző etnikai csoportok indulatait, haragját, bosszúját, ez is szerves része a filmnek, akkor is ha csak adalékként szolgál a fő konfliktushelyzethez, az eredeti történethez.

Robert De Niro nagy meglepetésemre kiemelkedően teljesített a rendezői székben ülve is, persze minden bizonnyal Brian De Palma és Martin Scorsese is nagy hatást gyakorolhattak rá a film elkészítése közben, ennek ellenére mégis elismerésre méltó a munkája. A hatvanas évek kellemes, nosztalgiázásra hívó slágerei és Sammy Cahn dalszövegei pedig a zenei aláfestés profizmusát garantálják.

Robert De Niro alakítása ismét káprázatos, alátámasztotta, hogy ugyanúgy képes megformálni erkölcsös és pozitív értékekkel rendelkező hősöket, mint a bűnözés világába alámerült, brutális, hidegvérű gyilkosokat. Nagy odaadással játssza a szigorú, ellentmondást nem tűrő és szilárd állásponttal rendelkező buszsofőrt. Bár ő mindig is Al Capone marad, én azért ezt az alakítását is jegyezném. Chazz Palminteri is derekasan helytáll a színészóriás De Niro mellett: mozgása és gesztikulálása, beszéde elképesztően hitelessé teszik játékát. A főhős Caligerót megformáló két fiatal színész, Franis Capra és Lillo Brancato is kiemelendő név, akik szintén átlagon felül teljesítettek.

A Bronxi mese tisztességgel elkészített iparosmunka, amely kevesebb eredetiséggel rendelkezik, mint az etalon gengszterfilmek, a Nagymenők, az Aki legyőzte Al Caponét, a Keresztapa, vagy A sebhelyesarcú, mégis bátran ajánlhatom a műfaj szerelmeseinek, egyrészt a fantasztikus alakításokért, másrészt a megszívlelendő tanácsokat, üzeneteket tartalmazó, moralizáló történet miatt.

85%

Ha szeretnél elemzést írni, regisztráld magad!